Az Artemis II misszió nem csupán egy tesztút. Ez az első lépés afelé, hogy ismét emberek landoljanak a Holdon, és hosszú távon bázist építsenek a felszínén. A misszió tervezett indulása április első napjaiban esedékes, leghamarabb elsején, a floridai Kennedy Űrközpontból. A négyfős legénység tapasztalt veteránokból és egy újoncból áll: Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és Jeremy Hansen missziós specialisták. Együtt több évtizedes űrkutatási tapasztalattal rendelkeznek, a csapat pedig már évek óta együtt készül az Artemis II misszióra.

Már az indulás is veszélyes az Artemis II misszióban
Az asztronauták a Space Launch System óriásrakétával indulnak, amely a NASA valaha épített legerősebb hordozórakétája. A kilövés az egyik legkockázatosabb szakasz – mindennek tökéletesen kell működnie. Ezután tíz napot töltenek az Orion űrhajó legénységi moduljában, ami nagyjából akkora, mint egy kisbusz. Az első napokban még a Föld körül keringenek, egészen hetvenezer kilométer magasságban, mintegy 170-szer magasabban, mint ahol a Nemzetközi Űrállomás kering. Az odaút másik legkritikusabb pillanata az lesz, amikor az Orion főmotorja bekapcsol, és kiszakítja őket a Föld gravitációjából. Innentől nincs visszaút egykönnyen. És hogy mivel ütik el az időt? Nos, kísérleteket végeznek magukon is: sugárzásmérővel figyelik a napsugárzás hatásait, tesztelik az űrruhákat, amelyek akár hat napig is életben tarthatják őket vészhelyzetben.
Folyamatosan monitorozzák majd a fizikai hatásokat is: az egyensúlyt, az izomzatot, a szem- és agyműködést, valamint az immunrendszer gyengülését.
A világűr megváltoztatja a szervezet immunrendszerét, és ezt nagyon fontos megértenünk a hosszabb missziókhoz
– fejtette ki Christina Koch.
A misszió csúcspontja az lesz, amikor az Orion megkerüli a Hold túlsó oldalát – azt, amit a Földről sosem látunk. Mintegy három órát szentelnek majd a Hold megfigyelésére: fényképeznek, tanulmányozzák a geológiát, hogy segítsenek a jövőbeli leszállások tervezésében. Ekkor gyönyörű látvány tárul eléjük: a Hold közelről az előtérben, a Föld pedig távol a háttérben. Mindenki vihet személyes tárgyat erre a pillanatra. Glover például egy Bibliát, Koch szerettei kézzel írt levelét, Hansen pedig a felesége és lányai holdmedáljait viszi. A Hold mögött csaknem egy órára megszakad a rádiókapcsolat a Földdel – ez feszült pillanat lesz mindenki számára.
A Hold másik arca
Az úgynevezett kötött tengely körüli forgás miatt a Földről csak az egyik oldalát látjuk a Holdnak. Ez azért van, mert a Hold annyi idő alatt fordul meg a saját tengelye körül, mint amennyi idő alatt megkerüli a Földet. Mindez természetesen nem a véletlen műve, hanem a gravitáció eredménye. A Hold régebben sokkal gyorsabban forgott a tengelye körül, de a Földdel való fizikai kölcsönhatások folyamatosan lelassították. A nem látható felét gyakran emlegetik „sötét oldalnak”, ennek azonban semmilyen alapja nincs, hiszen a Nap ugyanúgy megvilágítja mindkét felet, így ezt meghagynánk a Star Wars rajongóinak.
Az Artemis II legveszélyesebb része: a hazatérés
A visszaút négy napig tart, a legkockázatosabb rész a Föld légkörébe való belépés: az Orion kapszula negyvenezer km/órás sebességgel száguld majd a felszín felé, és a hőpajzsnak el kell viselnie a közel háromezer Celsius-fokos hőmérsékletet – ez mellesleg a Nap felszíni hőmérsékletének a fele. A legutóbbi, pilóta nélküli Artemis-misszión a hőpajzs megsérült, de a mérnökök már megoldották a problémát a belépési szög finomhangolásával. Ezután a tervek szerint ejtőernyők lassítják le a kapszulát, és a Csendes-óceánban, Kalifornia partjai közelében éri el a felszínt.




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!