Politikai helyiértékek és rokonszenvek

Tudunk-e valamilyen politikai-szociológiai törvényszerűséget magyarázatul hozni arra az épp minap is megtapasztalt jelenségre, hogy ott, ahol a részvételi arány meghaladja az 50 százalékot (Fehérgyarmat), a koalíció jelöltje győz, ahol viszont alig több mint fele ekkora arányban mennek el voksolni (Székesfehérvár), az MSZP diadalmaskodik? Erre persze külön kutatás nélkül is vannak hihető magyarázatok, de a téma szisztematikus felderítése mégsem felesleges. Egyfelől ugyanis nem mindegy, hogy ezek a felismerések a puszta vélekedés szintjén maradnak-e, vagy oly mértékig megszilárdíthatók, hogy rájuk már további előrebecslés és stratégia építhető, de másfelől a körültekintő szociológiai vizsgálat emellett még olyan további összefüggésekre is fehívhatja a figyelmet, amelyekre sem az esetet megvitató politikusok (például a másnapi „Aktuális” tv-műsorban), sem a politológusok, illetve publicisták (például a harmadnapi Magyar Nemzetben) nem gondoltak.A Fehérgyarmat kontra Székesfehérvár rejtély egyfajta szociálpszichológiai megfejtéséhez például részben mélyebb összefüggést megerősítő, de másrészt vadonatúj szempontot is fölvető adalékkal szolgál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai kutatócsoportjának most elkészült kutatásieredmény-beszámolója a politikai passzivitás, egészen konkrétan az urnáktól való távolmaradás pszichológiai és politikai-szociológiai tényezőiről.Passzív szereplőkA politikai passzivitás szociálpszichológiai törvényszerűségei felderítéséhez alkalmas fogalmi és műveleti eszközrendszerre volt szükségünk. A fogalmit a Kornai Jánossal Princetonban együttműködő Albert O. Hirschman Kivonulás, tiltakozás, hűség című, nemzetközi hírű fogyasztóimagatartás-modelljéből vettük (a könyv magyarul is megjelent az Osirisnél 1995-ben), melynek áthozatalával a politikai szociológiában elsőnek azt sikerült tisztázni, vajon az egyes pártok szavazóbázisából való olyan lemorzsolódás, mely csupán a nem választók rétegét vastagítja, de nem jelent átpártolást a politikai konkurenciához, már dezertálásnak (kivonulásnak) fogható-e fel, vagy csupán intő tiltakozásnak, melyből még van visszaút a hűség helyreállítására. Műveleti (operacionális) eszközeink pedig olyan pszichometrikus attitűdtesztek voltak, amelyek igen nagy felbontóerővel mutatták meg a választók és nem választók élefelfogásbeli különbségét. Hirschman modelljének több adattal való összevetéséből azt a belátást nyertük, hogy a nemválasztói magatartás még csupán táboron belüli tiltakozás, és amíg ez a széles bojkottáló réteg (vagyis azok a vevők, akik sem a saját eddigi szállítójuktól, de még a konkurenciától sem vásárolnak, hanem ideiglenesen lemondanak az illető termékről vagy szolgáltatásról) ápol még valami reményt arra, hogy tiltakozását a politikai szereplők megértik és megszívlelik, addig van visszaút a hűségnek a majdani országos választásokon való helyreállításához.De persze a bojkott (éppúgy, mint a vele közeli rokon sztrájk) mindkét fél részére áldozatokkal és kockázatokkal jár, az üzleti szférában éppúgy, mint a politikában. Az urnáktól való távolmaradás üzenete minden visszafogottsága ellenére potenciálisan fenyegető arra a politikai erőre, ahonnan a passzívak sávja levonódik. Az út ugyanis innen éppúgy nyitva áll az ellenfélhez való átálláshoz, mint a figyelmeztetés eredményessége nyomán a hűséges visszatéréshez. A politikai színpad szereplői tehát a nem választók hatalmas háttérkórusában valóban a végzet mormolását hallhatják. Komor üzenetére még akkor is komolyan oda kell figyelniük, ha attitűdtesztekkel kimutatható, hogy a nem választók lelkivilágában feldolgozatlan indulatok, esetenként rendellenes, patologikus érzületek is kavarognak.Az ilyen lemorzsolódás a választásokat követő mézeshetek (valójában mézeshónapok, amiknek száma az 1994-es győztes számára 8-9, az 1998-as győztes számára pedig 12-13-ra ment fel) elmúltával menetrendszerűen megjelenik. A kérdés csak az, hogy ezt a törvényszerű tendenciát mekkora felbontóerővel tudjuk tényezőire bontani. Az egyéneknek és családoknak az új parlamenti ciklusban is lassan vagy gyorsabban felgyülemlő hétköznapi problémái, csalódottsága és elégedetlensége az ország jelen állapotában egyszer csak törvényszerűen eléri azt a szintet, ahol a kormányzati csúcspárt népszerűsége az ellenzéki csúcspárté alá süllyed. A népszerűségi görbéknek ezt a kereszteződését az előző ciklusban a Bokros-csomag siettette, de elkerülhetetlenül megérkezett a jelen kormányzati szakaszban is. E kereszteződés szintén törvényszerűen a nem szavazók sávjának kiszélesedésével járt együtt, ahogy a hegemóniaváltás előtti és utáni népszerűségi Gallup-adatokat szembeállító alábbi táblázatból is láthatjuk.A holdudvarAmíg a Fidesz vezetett, a nem szavazók a választásra jogosultak egyharmadát tették ki, a népszerűségi görbék keresztezése után viszont ez a paszszivitásmutató 40 százalékra szökött fel. De kikből is tevődik össze ez a figyelmeztető tartózkodásba vonult réteg? Tipikusan milyen attitűd, érzület vitte át az 1998 májusában még a Fideszre szavazókat alig több mint egy év leforgása alatt ebbe a köztes sávba? E kérdés egzakt megválaszolásához tiszta képet kellett kapnunk a mozgás teljes terjedelméről, tehát nemcsak a Fidesz, de az MSZP népszerűség-alakulásának magatartásbeli hátteréről is. Nos, az áttekintett összkép azt mutatta, hogy ezen idő alatt a '98-as Fidesz-szavazók 15 százaléka ment át passzívba, míg ez az arány az MSZP-táborban ugyan lényegesen jobb, de szintén valós fogyatkozást jelez: a '98-as MSZP-választók 7 százalékát ekkorra már szintén a nem szavazók között találjuk.A kérdés tehát innentől kezdve oda csúcsosodik, hogy a teljes népességben ható általános passzivizáló életfelfogások közül melyik az, amelyik csak és kizárólag a '98-as Fidesz-szavazókat vonná el most az urnáktól (ha most vasárnap lennének a választások), miközben az MSZP-szavazókat hidegen hagyná, és melyik az, amelyik viszont fordítva: csak a '98-as MSZP-szavazókat tenné passzívvá, de a Fidesz-szavazók aktivitását nem gyengítené. E kérdések megválaszolásához az említett nagy felbontóerejű és hitelesített attitűdmérő tesztbattériára volt szükségünk, ami megmutatta a következőket:- míg a '98-as Fidesz-szavazóbázisból a passzivitásba kerülteknél egy sajátos egyéni érdekviszonylatú csalódás képezte a statisztikailag jelentős passzivizáló tényezőt,- addig az MSZP-szavazóbázisából a nem választók közé lecsúszottaknál egy ideológiai elkötelezettség erodálódása (pártfegyelem lazulása?), a hétköznapi hedonizmusba süllyedés korrelált azzal, hogy ha most vasárnap lennének a választások, távol maradna az urnáktól.Ez az egymásra tekintő két adat, bár üzenetük a Fehérgyarmat verzusz Fehérvár rejtély megvitatásában nem vagy csak csonkán merült fel, teljességgel hihetőnek tűnik.A Fidesztől elpártoltak – de még a politikai konkurencia erősítéséig el nem jutottak(!) – esetében itt nem annyira a párt karaktere, mint inkább a kormányzati pozíció lehetett a specifikus tényező. Hiszen értelemszerűen a kormánytól szoktak gondoskodást várni és elvárni a sorsukra panaszkodó emberek, és a kormányzatban csalódnak, ha életük mégsem fordult jelentősen jobbra. Itt tehát a keserű bojkottban egy patriarchális hatalomtól szinte gyermeki módon (infantilisan?) segítséget, hónalj alá nyúlást váró réteg figyelmeztető tiltakozása jut szóhoz. (Az időközi választás eredményéről nyilatkozó egyes ellenzéki politikusok elég pontosan érzékelték, hogy a Fehérgyarmat környéki választók a halmozottan hátrányos térségnek – a koalíciós programban egyébként beígért – direkt megsegítésére reagálva indultak el magasabb arányban a szavazófülkék felé, a fehérváriak közül pedig a passzivitásra hajlamosabb rétegeket most is az bosszantotta, hogy a kitűnő makromutatók kedvező hatását nem tapasztalják saját hétköznapjaikban.)Az MSZP-nek viszont a közkeletű imázsában is benne van, hogy fegyelmezett szavazógárdával rendelkezik, és nagyon is hihető, hogy ezen a fegyelmezettségen épp az üthetett léket, ha valakik felhagytak a pártos gondolkodással, és mának élők (csúnya, de találó kifejezéssel: haspártiak) lettek. (Erre az attitűdvizsgálatunkban felfedezett törvényszerű összefüggésre sem a kormánypárti, sem az ellenzéki politikusok nem reflektáltak, mint ahogy az alaptényre sem, hogy tudniillik a pártbázisokról a választások közötti ilyetén tiltakozók lemorzsolódása nem csupán a koalíció fejfájása.)Az általános politikai-szociológiai helyzetmagyarázat az, hogy a jelenkori Magyarország mindkét jelentős politikai alapiránya hazánk fiatal és fejlődési rendellenességekkel küzdő demokráciájának keretei között, stabilabb hűségű szavazóbázisai mellett olyan széles holdudvarral is rendelkezik, amely krónikusan a saját elitjével elégedetlen, de az ellenelittől még jobban idegenkedő tiltakozás állapotában van. Ez a jelentős réteg lebegtető hatással van a politikai erőviszonyok alakulására. Véleményét rövid távú, szaggatott impulzusok hatása alatt gyakran változtatja (kölcsönhatásban természetesen a véleményformáló médiával, de tőle függetlenül is, mivel fő motívumait mégiscsak saját életvilágbeli tapasztalataiból meríti), egyébként részben józanul és hitelesen, másrészt viszont – ahogy attitűdvizsgálati adataink tanúsítják – infantilis zavarok (akut gondoskodási igény), illetve paranoid, gyanakvó beütések torzító hatására. Míg tehát az urnáktól való távolmaradás jelensége egyfelől az egyének legprivátabb ügye, addig másfelől – ismert méreteiben és a kutatás által felderített összefüggéseiben – egész mai politikai rendszerünk árulkodó állapotjellemzője is.FélútonValószínűleg még több választási periódusban együtt kell élnünk vele, míg a politikai kultúra fejlődésével párhuzamosan új egyensúlyi helyzetbe kerül az elfogadható szintű civil felelősséggel. Jelenleg egyetlen közbülső választási eredmény valós jelentését, hiteles üzenetét sem érthetjük meg, ha nem próbálunk empatizálni a kiugróan legnagyobb választói csoport, az urnáktól távol maradók attitűdvilágával.Sőt megkockáztatható az a politikai-szociológiai hipotézis, hogy a két év múlva esedékes nagyválasztás kimenetelébe is döntő módon bele fog szólni az, hogy az egyes pártok, elsősorban a két csúcspárt, mennyire volt képes az időközben ily módon félútig lemorzsolódott saját szavazóit visszaszerezni azáltal, hogy megértette és megszívlelte ezek passzivitásba burkolt figyelmeztetését.