A függetlenség egyoldalú logikája tévútra visz

Magyarország immár szabad ország, így mindenkinek nyilvánosan is joga van saját fóbiákhoz, s ugyancsak képzelheti magát mindenki politikai és/vagy erkölcsi normának. Baj legfeljebb akkor van, ha a fóbiákat és a „normaérzést” – nem tudni, miért – sajátos csavarral ellátva helyezi el a politikai palettán. Debreczeni József nem túl eredeti csavarja – mivel van még néhány hasonló, mindig „progresszív” társa -, hogy ő a „jobboldali Kasszandra”, aki majdnem állandóan a baloldali „értékrend” szerint „prófétál”, miközben folyamatosan bizonygatja, hogy ennek értelme a jobboldalért való szurkolás, aggódás.Elvileg ez azt jelenti, hogy Debreczeni a polgári jobboldal táborában lévőnek képzelve magát, ítélkezik, s állapítja meg a politika és közélet „normáit”. Jellemző ez legutóbbi írásában is (Meddig mehet el a politika, avagy magánerkölcs és politikai erkölcs – Magyar Nemzet, május 26.) ahol ilyeneket ír: „mindenki úgy vélte”, vagy éppen „egyszerre hittük” – ám ez a „haladó értelmiség” hangja, amelynek alapja egyszerű: ami jó nekünk/helyes szerintünk, az jó mindenkinek, tehát a többes szám a „kirekesztőket” leszámítva tulajdonképpen az emberiség, a politikai korrektség hangja. Az előbbiek természetesen nem azt jelentik, hogy Debreczeni Józsefnek ne lenne joga saját véleményét fejtegetni. Lehet, csak éppen a nagy „mi”-zéssel arra lehet gondolni, hogy a vele nem egyezők valahogy kívül vannak a szalonképességen.Tehát Debreczeni Józsefnek szíve joga, hogy Torgyán Józsefről azt írjon, amit akar. Démonizálhatja Csurka Istvánt és a MIÉP-et is. Csakhogy a tömegdemokráciában a nép szavazataival legitimált politikus és párt nem bizonyos értelmiségiek tetszése, hanem parlamenti súly és az aktuális parlamenti matematika szerint, illetve a népképviselet összetételének nézet- és programközelségei alapján jut szerephez. Lehet ez bizonyos politikai irányzatok és doktrínák számára szomorú, sérthet egyéni ízléseket is, de itt – valódi demokraták esetén! – parlamentáris demokrata alapszabályokról van szó. Így tehát arról elmélkedni 2000 tavaszán, hogy 2002 közepén a kisgazdák „milyen károkat okoznak” majd, csaknem a béljóslással egyenértékű. Torgyán József és a kisgazdapárt súlya és népszerűsége pontosan annyi lesz, amennyit ki tud vívni magának.Demokrata-e még az, aki legitim politikai szereplőket kirekeszt? Mert Debreczeni értékelésében a kisgazdák tulajdonképpen nem létezők, illetve imparlamentárisak akkor, amikor ő az MSZP-t, az állampárt örököseit gond nélkül parlamentárisnak gondolja. Nos, szerintem az MSZP-t is csupán a szavazó állampolgárok teszik elfogadhatóvá. Vagyis ők semmivel sem „különbek” a kisgazdapártnál vagy a MIÉP-nél. Annál kevésbé különbek, mivel ők a Fidesszel ellentétben, amely felnőtt a magyar polgári társadalom szükségleteihez, az MSZP tényleg nem változott semmit. Ellenzéki helyzetben ugyan demokratát és szociálisan érzékenyt játszik, de egyébként ugyanúgy „mindent jobban tud”, mint mások ugyanúgy, mint 1989 előtt.Nem értem azt, hogy Debreczeni József még mindig miért nevezi magát a „Fidesz barátjának”, amikor a legprimitívebb balliberális elitizmussal „vidéki fiúzza” a Fidesz vezetőit. S itt nem segít semmit a sértésen az, hogy az általa mitizált apafigurára, Antall Józsefre hivatkozik. Sem az urbanitás általában, sem a polgári család önmagában nem minősít jobban a politikára, mint a vidékiség vagy éppen a proletár származás. Debreczeni eme, az önmagát besorolással is lenéző minősítgetésénél nekem azok a mai „urbánusok” jutnak eszembe, akik „szilárd elvtársi” légkörben szocializálódva ma is változatlanok. Egyébként ha 1996 „korszakhatár” Debreczeni megértési és egyetértési kapacitásában, ahhoz a Fidesznek nem sok köze lehet, mert a Debreczenit azóta üldöző kételyek magánügyet jelentenek. Magánügyet azért, mivel ezek kimondva már régen az MSZP-SZDSZ „közügyeinek” vonalán és tartalmaiban mozognak, a Fidesz pedig egy önálló párt. Ha a barátságnak vége egyébként, akkor az új barátokhoz tartozik az ember. Mellesleg azt ajánlom Debreczeni Józsefnek, hogy ne a MIÉP-től féljen, hanem a neki – úgy látszik – nem tetsző szavazóitól, akiket esetleg megkérdezhetne (tanulságos volna, sajnos), hogy nekik miért tetszik a MIÉP!Azt hiszem, ismét mélyen magánügye Debreczeni Józsefnek az, hogy kik a „morálisan jobb minőségűek” a politikai palettán. Sokak szerint őt is lehet morálisan minősíteni a szociálliberális sajtó szinte állandó szereplőjeként, akinek presztízsét nem kis mértékben az ottani látszólagos idegensége adja. Hiszen Debreczeni már régóta olyan – sokak szerint -, mint a rossz mozsárágyú, amely hátrafelé lő és pusztít. Nem hiszem ugyanis, hogy egy nem baloldali polgári publicista elfogadná azt a tézist, hogy a „jobbratolódás” veszélyes, s azt, hogy ilyen esetben mindenkinek a baloldalon a helye. A mai magyar baloldalnak ugyanis semmiféle erkölcsi jogcíme nincs arra, hogy mások veszélyességével riogasson. A mai magyar társadalomban ugyanis lényegesen többen vannak a baloldal kárvallottjai, mint az egykori szélsőjobboldal üldözöttei.Mivel tudja hát igazolni Debreczeni József azokat az állítólagos félelmeket, amelyet bizonyos körökben a MIÉP, netán a kisgazdapárt okoz? Legfeljebb a neveltetésével, amelynek egykori lózungjait – úgy látszik – ő komolyan vette. Talán inkább ezzel van baj, s nem azzal, hogy a mai Fidesz eltávolodott a „szamizdatos ellenzék” befolyásától, vagy a liberalizálódott reálszocializmusnak immár a hatalmon kívüli vagyonéhes táborától. Persze az is lehet, hogy Debreczeninek csupán az a baja, hogy a fiatal és dinamikus mai magyar miniszterelnökben nem találja azt a figurát, akivé ő Antall Józsefet vizionálta. Azt az Antall Józsefet, akit – miután életében mindennel bemocskolták – a szociálliberálisok is úton-útfélen „felfedeznek”. Hiába, az örök forradalmi szlogen érvényes: csak a halott burzsoá jó burzsoá...Kedves Debreczeni József, aki a mai MSZP-t s annak vezetőségét vizionálja Európához, a Fideszt pedig (ismét egy erőszakolt balliberális, üres kényszerkapcsolatban a MIÉP-pel) az Európán kívüliséggel, az az ember nagyon utat tévesztett. Többek között azért, mivel a nyugati globális tőkét és sajtóját (és az egykori párttag és társutas „haladókat”) összekeveri Európával, netán a „humanizmussal”. Ez a „Nyugat” szerette és szereti az MSZP-t, mert az – jó szovjet tréning után – gátlás nélkül hajlamos helytartóságért felfelé és kifelé szolgálni. Az az „európaiság”, amely verbálisan ugyan demokrata, a valóságban azonban az önérdeken és az anyagi erőn kívül mást nem ismer, nos, remélem ez az „Európa” tényleg idegen a Fidesztől, s általában a jobbközép polgári pártoktól.Egyébként persze, ismétlem, lehet és szabad mindenkinek félni, veszélyekről kiabálni, sőt együtt tüntetni azokkal a szegénység ellen, akik e szegénység valódi előidézői. Mindent szabad tehát akkor, ha jó lelkiismerettel, nyíltan színt vallva állunk valahol vagy valahová – ezért vagy azért nem tudván követni vagy hallgatással tolerálni egykori elvbarátainkat. A világ tele van változással, s ezért még nosztalgiázni is szabad. Egyet nem szabad: magunkat, „függetlennek” képzelve, normának állítani! Nálunk ez is régóta balliberális pozíció, monopólium és felségterület. Aki tehát ezzé válik, az nyugodtan írjon a balliberális sajtóba, lépjen be a Nyilvánosság Klubba, és hamarosan Pulitzer-díjas lesz. A „függetlenségnek” nálunk megvan a teljesen egyoldalú logikája. S ettől kezdve a Magyar Nemzet olvasói egyértelműen meg tudják ítélni Debreczeni József félelmeit és aggódásait. Azt remélem egyébként persze, hogy még enélkül is.Tőkéczki László