Milliárdok, hullámok hátán

Harmincnyolcmilliárd. Még sokaknak visszacseng a gyakran elhangzott összeg, amit az ország a tavaszi nagy árvíz idején védelemre költött vagy most az újjáépítésre fordítani kényszerül. Ennyi tehát a közvetlen kár, amely a nemzetet érte, és rövidíti a költségvetésből másra költhető összeget. Hány önkormányzat kényszerült számolgatni, mennyivel rövidült saját költségvetése, és kalkulált minden minisztérium, mi marad el, hol kell lespórolni a Tiszán elúszott milliárdokat! És számolt az egész nép is. Hiszen az ország szeme előtt zajlott az árvízi védekezés. Mindenki látta a tengerré válni vágyó és emberfeletti munkával mégis hetekig korlátok közt tartott Tiszát. Tévénézők milliói nézték naponta a gátakon harcoló ezreket, az otthonukért küzdő férfiakat, javakat mentő asszonyokat. Egy ország figyelte szívszorongva nappal a rádióhíreket, este pedig a Híradót. S a nemzet, amelyről mindig azt mondják, milyen széthúzó, múlt évben belvíz, aztán ciánszennyezés, aztán ólomiszap után most az árvízkor ismét együtt mozdult. Gyűltek a segélyek, jöttek önkéntesek. Mindenki tudta, hogy menni kell segíteni. Mindenki érezte, mit jelent a házakat elöntő víz, és mi történik, ha átszakad a gát. Most mindenki felmérhette, mennyit ér 38 milliárd.Az árvíz elmúlt. Elmúlt a veszedelem. Legalábbis a Tiszán. Megszűnt a mindennapi rettegés, mi lesz ha... veszélyérzetünk alábbhagyott. Már hátradőlhetünk a karosszékeken, és nyugodtan újságot böngészhetünk. Én is ezt teszem, bár fülemben még veszély neszel, szemem még pásztázza az árnyakat. De már megváltozott az aktualitás.Olvasom a CW Bank veszteségeit. Nyolcvanmilliárd forint a kézen-közön, az ismeretlen hazai és internacionalista szálakon elúszott tőke. És lassanként eszmélni kezdek. Hiszen ha tudom, hogy mennyi 38 milliárd, és tudom, hogy néhány milliárdos a Tiszán lefolyt cián- és ólomszennyezés okozta kár, akkor már azt is tudom, hogy csupán a nemzeti bank bécsi leánybankján éppen kétszer annyi úszott el, mint amit elvitt az árvíz, az ólomszennyezés és a cián. És lassan felrémlenek a múltból más veszteségek is. A Postabank eltűnt 150 milliárdja négyszeresen fedezte volna a tiszai árvizet. Az előző koalíció alkotmányellenesnek ítélt döntése a közművekről két és félszer ennyit vett ki az önkormányzatok zsebéből, azt is most fizethetjük vissza.S nem is beszéltem még a vodkagyárról, szeszcsempészekről, olajszőkítésről. Hiszen ezeknek sok száz milliárdjai csak most kerülnek apránként az olvasó elé. Folytassam? Agrobank, Reálbank, 50 milliárdnyi eltűnt kárpótlási jegy. Mind-mind időnként, de visszatérően felbukkanó adat. Lassan összegezni kezdem a veszteségeket, a kézen-közön, de nem véletlenül eltűnt milliárdokat. És óhatatlanul felrémlik, vajon az utóbbi tíz évben mit lehetett volna ebből felépíteni?Vajon hány dunai hidat, hány száz kilométer autópályát, hány kórházat mosott el a rendszerváltozás árvize? És biztosan el kell fogadnunk kézlegyintve, hogy elvitte a víz?