Egy pártban mindent szabad Magyarországon?

Az utóbbi időben a sajtóban több kritika is érte a bíróságok lassú működését, az ügyek elhúzódását. Hanák Andrásnak a Magyar Hírlap 1999. december 17-i számában megjelent cikke többek között azt írta, hogy a bírói kar továbbra is ódzkodik attól, hogy a törvények keretei között önállóan, határozottan és kreatív módon döntsön.A vita ez év elején a Magyar Nemzetben folytatódott. Jávor Béla ügyvéd több szempontból is súlyosan kifogásolta a bírói gyakorlatot. Horváth György bíró a február 8-i számban megjelent válaszcikkének már a címében is elfogultságnak és dilettantizmusnak, a cikkben közölt érvelésében pedig megalapozatlannak minősítette a kritikát. Azt írta, hogy a magyar bíróságok által hozott ítéletek 70-80 százaléka első fokon jogerőre emelkedik, a polgári perek pedig a keresetlevél benyújtásától számított hat hónapon belül mintegy 65 százalékban befejeződnek. „Tisztában vagyunk azzal – folytatja –, hogy vannak elhúzódó perek, ezek számát azonban folyamatosan csökkenteni akarjuk, és ennek érdekében minden eddigi elképzelést és szokásos gyakorlatot meghaladó szigorúságú intézkedéseket teszünk a hibák felszámolása érdekében.”Néhány hónappal e cikk megjelenése után jelent meg a sajtóban az a hír, hogy a Legfelsőbb Bíróság hét(!) év alatt hozta meg jogerős ítéletét a Független Kisgazdapárt ügyében, és állapította meg, hogy bizonyos személyi döntések annak idején jogszerűtlen körülmények között születtek. Megállapította azt is, hogy ennek most már – hét év elteltével – nincs gyakorlati jelentősége. Ezt olvasva nehéz nem gondolni például a Kereszténydemokrata Néppárttal kapcsolatban folyó perekre, amelyek már ötödik éve húzódnak jogerős ítélet és minden eredmény nélkül. Ha helyesnek fogadjuk el a Horváth György cikkében megjelent számokat és valósnak az ugyanitt leírt törekvéseket, akkor ebből az is következik, hogy éppen a politikai pártokkal kapcsolatos perekre jellemző az átlagot messze meghaladó elhúzódás, továbbá az, hogy a bírói kar „ódzkodik attól”, hogy ezen ügyekben „önállóan, határozottan és kreatív módon” döntsön. Indokolt tehát, hogy megkeressük ennek a konkrét tények által bizonyított és az általános bírói gyakorlattal – ezek szerint – ellentétes jelenségnek az okát.Nem feladatunk az igazságszolgáltatás működésének átfogó elemzése, megelégszünk a tényekből levonható következtetésekkel. Ezek a tények pedig arra utalnak, hogy a rendszerváltozás óta magyar politikai pártot meghatározóan fontos ügyben magyar bíróság még nem marasztalt el, és ha megtette is, mindig jóval azután, hogy a pernyertes fél még kezdhetett volna valamit a kedvező ítélettel. Valószínűleg nem a bírói tutyimutyiságban kell keresni a kétségtelenül visszás helyzet okát. Az okok messzire, a rendszerváltozás idejére nyúlnak vissza, és az eltelt idő nem a távlatos tisztánlátást, hanem inkább a zavart átláthatatlanságot szolgálta.A legfontosabb ok talán maga az egyesülési törvény és a párttörvény, valamint azok a körülmények, amelyek megalkotásukat meghatározták. Az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényeket 1989. január 24-én hirdették ki, a párttörvényt 1989. október 30-án, és ezek tették lehetővé – más törvényekkel együtt – az első szabad választások megtartását. A két időpont közé esik az Ellenzéki Kerekasztal megalakítása és a nemzeti politikai egyeztető tárgyalások lebonyolítása, vagyis a politikai átalakulással kapcsolatos legfontosabb döntések meghozatala. Ezek között a körülmények között két olyan ok is érvényesült, amely a pártok működése fölötti törvényes ellenőrzés lazítása irányába hatott. A hatalom nyilvánvalóan érdekelt volt abban, hogy az előző évtizedek hatalmi központja, a párt, most már pártok fölötti törvényes ellenőrzés ne legyen különösképpen erős. Ugyanebben volt érdekelt az ellenzék is, amelyben joggal élt az aggodalom, főként 1989 tavaszán vagy nyarán, hogy a politikai szabadságjogok visszaállításának folyamata még nem visszafordíthatatlan, és hogy a pártok fölötti törvényességi ellenőrzés lehetősége a politikai szabadságjogok visszaállításának akadálya is lehet. Sőt személyükben is fenyegetheti az e folyamatban szerepet vállaló ellenzéki politikusokat. Ez lehetett az oka például az egyesülési törvény olyan rendelkezésének, hogy az ügyészség a társadalmi szervezetek működése felett – a pártok kivételével – törvényességi felügyeletet gyakorol. A pártok törvényességi felügyelet alóli bizonyos fokú kiemelésének tehát törvényi alapjai vannak, és ez – az ezt megelőző negyven év emlékével együtt, amikor a párt és az állam lényegében egyet jelentett – nyilván nem maradt hatástalan a bírói gyakorlatra.Ezeknek a történeti és ma már jelentőségüket vesztett okoknak a következménye tehát az az ügyészi gyakorlat, amely a pártok belső ügyeibe gyakran még nyilvánvaló törvénysértések alapos gyanúja esetén sem lát lehetőséget az ügyészi beavatkozásra, és az esetleges intézkedéseket eleve elhárítja azzal, hogy az ügy kivizsgálására nincs hatásköre. Törvényességi felügyeletre valóban nincs hatásköre, de akkor, ha a törvénysértés más módon, például bejelentés útján jut tudomására, feltétlenül van intézkedési joga. Ugyanezen okok következménye az a kétségtelenül meglévő bírói gyakorlat is, amelynek folytán a bíróság „ódzkodik attól”, hogy pártok ügyeiben „önálló, határozott és kreatív döntést” hozzon. Az utóbbi időben a pártok megyei szervezeteiben elkövetett törvénysértések esetén van kedvező változás, és van több konkrét példa a gyors és határozott intézkedésre, de úgy látszik, hogy ez a halogató magatartásmód továbbra is érvényesül az országos fontosságú ügyekben.Ennek két, súlyos és demokratikus berendezkedésünk egészét veszélyeztető következménye is van. A törvényalkotásban és más fontos kérdésekben döntő szerepe van az Országgyűlésnek, amely elsősorban a pártok képviselőiből áll, akiknek személye nagyrészt a pártokon belüli döntések alakulásától függ. Ha a pártokon belül bizonytalan lábakon állhat a törvényesség, akkor az áttételesen az Országgyűlés működését is befolyásolhatja. Még rosszabb a helyzet, ha a pártokon belüli viták eldöntése során mód lehet a törvénysértő eljárás, sőt a nyílt erőszak alkalmazására, és az így meghozott döntések korrigálására nincs lehetőség, vagy ha van is, csak óriási késéssel, úgy, hogy az események tényleges alakulását már nem képes befolyásolni. Ez végső soron akár azt is jelentheti, hogy a törvényhozás működésére komoly hatása lehet a törvénysértéseknek, ami nyilván megengedhetetlen.Az itt leírtakból az következik, hogy a bíróságok működésének kívánatos meggyorsításából nem maradhat ki a pártokkal kapcsolatos peres ügyek lezárásának és az ítéletek meghozatalának meggyorsítása sem. Éppen ellenkezőleg, az ilyen ügyek gyors lezárásának a többi üggyel szemben elsőbbséget kellene adni, mert ezen ügyek demokratikus politikai berendezkedésünk működésének egésze szempontjából meghatározók.A szerző politikai szakértő