Nemzetközi kártérítés: hol, hogyan?

Az okos más kárán tanul. Ha a sors szeszélye erre nem ad lehetőséget, tanuljunk legalább a magunk kárából. A Duna meglehetősen nagy tandíjat igényelt – még ma is fizetjük, és ki tudja, meddig fogjuk. Jezsó–Moldoványi szerzők tollából, Jó eséllyel perelhetünk a ciánszennyezés miatt, Nemzetközi szerződések biztosítják a jogalapot címmel a Magyar Nemzetben nemrég értékes cikk jelent meg. Az eddigi, sok vonatkozásban eltérő álláspontokat követően irányt mutat Magyarország kártérítési igényének érvényesítésével kapcsolatban. Határozott álláspontot foglal el a tekintetben, hogy Romániát a Tisza és mellékfolyóinak szennyezése következtében kártérítési kötelezettség terheli.A kérdés jelentőségére tekintettel indokoltnak tartom a cikkben foglaltak egy részének átgondolását, bizonyos vonatkozásban kiegészítését. Nemzetközi jogvitáink során ismételten tapasztalhattuk, hogy milyen mérhetetlen kárt von maga után egy-egy nem szabatosan használt jogi kifejezés. Már az is előfordult, hogy a velünk szemben álló felek a mi jogi álláspontunkat fordították ellenünk.Miután a kártérítési felelősség vonatkozásában a magyar állam képviselőinek, jogi szakembereknek kezdetben elhangzott megnyilatkozásaiban több ellentmondás volt észlelhető, a kártérítési igényünk tekintetében a MAG (A Magyar Alkotók és Gondolkodók Független Szakértői Társaság) – miként számos más esetben – megfogalmazta állásponját. Ezt az állásfoglalást – miután meghozatalát követően a magyar kormány a jogérvényesítés sikere érdekében az Alkotmánybíróság volt elnökét, dr. Sólyom Lászlót a szakértői bizottság elnökének nevezte ki – a kormánybiztos úrnak is megküldte. Meggyőződésem szerint ez az állásfoglalás helyesen jelöli meg azt az utat, amelyet a magyar kormánynak, Magyarország jogi képviseletének követnie kell. Ezt szem előtt tartva értékelem a cikk – egyébként túlnyomó részben helyes – megszívlelendő okfejtését.Az ellenérdekű fél rögtön kihasználhatja a cikk alcímét, nevezetesen azt, hogy szerintünk is nemzetközi szerződések biztosítják a jogalapot, és mégis: a szövegben azt a megállapítást tesszük, hogy „nincs olyan nemzetközi egyezmény, mely pontosan egybevág a ciánszennyezéssel”. Ugyanakkor a cikk helyesen hivatkozik Bruhács János professzor megállapítására, nevezetesen, a román állam által aláírt nemzetközi szerződések és az általános szabályok teremtik meg a kártérítési igény jogalapját.Ugyancsak félreérhető annak leszögezése, miszerint „bizonyítanunk kell, hogy Románia nem tanúsított elvárható gondosságot a megelőzésben”. Ez esetben, ha nemzetközi szerződés, egyezmény állapítja meg valamely kárt okozó tényért valamely állam kárfelelősségét, akkor a felelősség független a vétkességtől (szándékosságtól, gondatlanságtól). Ugyanis ha az érdekelt felek egymás közt szerződést kötnek – és a szerződésben foglaltak nem állnak ellentétben valamely jogszabállyal –, a szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek – a felek vonatkozásában – kvázi törvényi rangra emelkednek.De az ellenérdekű felet – az adott esetben Romániát – nem csak a nemzetközi jog többek közt a szomszédjogra vonatkozó szabályai, a megkötött egyezmények, szerződések kötelezik kártérítésre. Fennáll a valóban vétkességen (szándékosságon, vétkességen) alapuló, szerződésen kívüli kártérítési felelősség is.A MAG állásfoglalása szerint ahol a nemzetközi jogban, szokásban, nemzetközi szerződésben igényünk vonatkozásában bármilyen jogi hézag mutatkozna és a felelősség megállapítására a szerződésen kívüli vétkességen alapuló kártérítés szabályai sem volnának alkalmasak, akkor Románia a vétkesség nélküli tárgyi felelősséggel tartozik. Eszerint tárgyi felelősséggel tartozik egy állam, ha a területén olyan üzem megindítását teszi lehetővé, amelynek ténykedése, bár nem tartozik a szomszédság nemzetközi jogi szabályozása körébe, de veszélyes áthatása kárt okoz a szomszéd államokban.A nemzetközi jog elsősorban a háborúkat követően ugrásszerűen fejlődik, ennek következtében annak eszmei tartalmára döntő a győztesek befolyása. Aligha sérelmezhető, ha az elmúlt században két békeszerződéssel megnyomorított Magyarország, tragikus helyzetében, a győztes szomszédainak felelőtlen további károkozását követően, védekezés céljából maga is hozzá kíván járulni a nemzetközi jog fejlődéséhez. Elég utalni a Dunának a trianoni határokat is megsértő, a környezetromboló eltérítésére, a Kárpátok erdőinek kiirtására, mindarra a pusztításra, ami a baranyai háromszögben történt.Sajnos nálunk a jogszolgáltatási tehetetlenség mondatja nemegyszer: „a konkrét esetre nincs törvény”, „a konkrét eset ilyen vagy olyan elbírálása ütközik a törvénnyel”. A magyar jog kiváló példa a tárgyi (vétkesség nélkül) kárfelelősség kiterjesztésére. A törvény csak a „vaspályákra” vonatkozott, de a bírói gyakorlat (a jogszabály fejlesztő magyarázata útján) kiterjesztette a tárgyi felelősséget minden veszélyes üzemre, így a gépjárművekre, majd a felelősség szabályai szerint felelt az is, aki a birtokában veszélyes mérget tartott.Az így kialakuló, továbbfejlesztett nemzetközi jogi szokás folytán az egyes államok kötelezővé fogják tenni a veszélyes üzemet létesítő vállalatoknak, hogy engedélyezésük előtt jelentős összegű óvadékot tegyenek le, illetve az estleges károkozást többszörös biztosítással téríthessék meg.A cikk érvelésével ellentétben, nem fogadható el elsődleges, még kevésbé kizárólagos megoldásnak a Hágai Bíróság igénybevétele. A Hágai Bíróság elfogadható időn belül ilyen jellegű és horderejű viták eldöntésére nem alkalmas. Ezt támasztja alá nemcsak a jogi szakirodalom (pl. magyar nemzetközi jogi tankönyv, a nemzetközi gyakorlat, hanem az a keserves tapasztalat is, amelyet Magyarország éppen a Dunával kapcsolatban szenvedett el. Több mint egy évtizedes szócsatát követően, a „döntésbeli előzetes” után is majdnem ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ne feledjük el, hogy a károkozás megismétlődésére is számíthatunk, amely ellen azonnali, határozott, súlyos szankciókkal járó eltiltásra, ideiglenes intézkedésre stb. van szükségünk. Szükségünk lehet még a Biztonsági Tanács igénybevételére is, nem beszélve arról, hogy a Hágai Bíróság a saját határozata végrehajtására sem alkalmas.Egyébként – igen helyesen – az érintett cikk is kifejezi aggályát, amikor arra utal, hogy az államok közti pereknek már az elindítását is hosszadalmas diplomáciai egyeztetés előzi meg. (Az ilyen egyeztetések vonatkozásában aligha számíthatunk a román kormány együttműködésére, akárcsak rugalmasságára.)A mondottak szerint helyes lenne, ha a magyar kormány az Európa Tanácshoz fordulna, annak parlamenti közgyűlése foglalkozzék mielőbb a jogvitával.Az előttünk álló viták során számos joglépésre, tárgyalásra, szerződések kötésére lesz szükség. Bármennyire törekszünk a jószomszédi viszony megtartására, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy Románia a múlt század során nemzetközi szerződéseink jelentős részét nem tartotta be, számíthatunk arra, hogy megállapodás esetén sem kerül sor teljesítésre. Éppen ezért szükséges a kétoldalú megállapodásokba bevonni nemzetközi szervezeteket, az azok által kilátásba helyezett szankciókkal.Ami a szerződések tartalmát illeti, törekedni kell az egyidejű teljesítésre. Minden feltétel-meghatározás, későbbi időpont megállapítása veszélyt rejt magában. Későbbi teljesítésekre pontosan meg kell határozni a határidőket, határnapokat. Szankciók kikötésével kell ezeket kikényszeríteni.A román kormányt felmérhetetlenül nagy kártérítési kötelezettség terheli. A magyar államnak fel kell készülnie a kártérítés fejében olyan igények érvényesítésére is, amelyeknek a kisebbségi magyarság a jogosultja. (Államigazgatási, gazdasági, kulturális vonalon.) Gazdasági téren vagyoni értékűek lehetnek a gazdasági vállalkozással kapcsolatos engedélyezések, jogosultságok, adminisztratív támogatások megadása.