Szerves válasz a globalizáció kihívásaira

Napjainkban az egész világon érezhetők az egységesülés hatásai. A kétpólusú világ megszűnése után minden téren felgyorsultak a változások: a világlátásban, politikában, tudományban éppúgy, mint a gazdasági életben. A most zajló szellemi és műszaki forradalom során egyrészt helyi történések az egész „világfalu” eseményeivé válhatnak (példa erre a jugoszláviai népirtás), másrészt a Föld bármely zugát eléri és formálja az egész világot átölelő folyamat: a globalizáció. Az új ismeretek és eljárások gyors bekapcsolódása a termelésbe, a helyi piacok összekapcsolódása, többek között a közlekedés olcsóbbá válása, a tömegtájékoztatás új s új formáinak szétterjedése révén mozgásba hozta az egész világot. Az emberek, áruk és a tőke mozgása korábban sosem látott szintet ért el. Napjaink gazdaságában rohamosan nő a bonyolult műszaki eljárások szerepe éppúgy, mint a számítógépes világháló forgalma.Az alig vitatható, hogy a globalizáció húzóerő. De mivel erő: segíthet és eltaposhat. Ezért a változások rohamát átélő emberek számára kétarcú a folyamat: a fejlődés hatalmas lendítőereje, ugyanakkor a palackból kiszabadult öntörvényű szellem. Veszélyei közül a legnagyobb az ellenőrizhetetlenségből fakad. A folyamatok követhetetlen sokasága s ezek kapcsolata egymással bizonytalanságot szül a gazdaság területén. Az egymásra ható tényezők átláthatatlanságát fokozza a látszatok világának kibomlása: ilyen a pénzmozgások elszakadása a termeléstől, ilyen a hírek elszakadása a történésektől.Ám mindenütt ugyanazok az erők hatnak, s így érthető, hogy a világ sokszínűsége megfakul. A helyi közösségek valami idegennek a betöréseként élik meg a kultúra egyformává kopását. Mert a folyamat ebbe az irányba hat, és nem a multikulturalizmus felé, amely különféle értékek egyenrangú egymás mellett élését kívánja megvalósítani elvi alapon, az egymás iránti türelem jegyében. A valóságban az egyes területeket átfogó kultúrák elhalványodását jelenti ez, és az eltévelyedéseket (devianciákat) nevezik meg tévesen multikulturalizmusnak. Hiszen ha létezne igazi multikulturalizmus, és nem az adott területre és lakosságra érvényes domináns műveltség léte volna a valóság, akkor értelme sem lenne a kisebbségvédelemnek. Különösen szembeszökő az úgynevezett harmadik világban, hogy a nyugati technika és intézmények átvétele mennyire nem vezet kulturális felolvadáshoz.Magyarország, mint kicsiny nemzetgazdaság, jelentős mértékben függ a kedvező – illetve a kedvezőtlen – külső hatásoktól. Európa felismerte, hogy államokra széttagolt piacaival s ugyanilyen szerteágazó politikával nem veheti fel a versenyt a világban. Ez vezetett az egységesülés sikeres folyamatához. Magyarország pedig felismerte, hogy ebben a keretben tudja leginkább nemzeti érdekeit sikerrel érvényre juttatni. A magyarság jövője lakmuszpapír lehet a többi kisebbségbe szorított közösségünk számára is. Hosszabb távon a magyarság fennmaradási igényét nem lehet semmibe venni, mert térségünk országainak egymásrautaltságát riasztó erővel jelzik nem pusztán az etnikai feszültségek, hanem például a szaporodó – és a vízgyűjtő terület talajpusztulásával fokozódó – árvizek vagy folyóink szennyezése is. Már a trianoni béke kötelező egyeztetést írt elő a folyamszabályozással összefüggő kérdésekre, de ez éppúgy hiányzik, mint a Duna fősodorvonalának határkénti betartása. Keserű gúnnyal tehát azt is mondhatjuk, hogy rég megkezdődött Trianon revíziója, csakhogy a mi rovásunkra.Minden józan ember látja, hogy a nemes veretű nyugati elvek mögött erőteljes érdekek húzódnak meg, s gyakran ezek egymással is kibékíthetelen ellentmondásba keverednek. Az emberi és különösen a gazdasági szabadság elveit a nagyobb hatalmak gyakorta csak másokra kívánják kiterjeszteni, behatolni akarnak, s nem befogadni. Az USA bevándorláspolitikája az emberek mozgásának korlátját mutatja, az olcsón behozott termékekre kivetett dömpingvámjai pedig a javak mozgását akadályozzák. Az Európai Unió a szabadpiac elveit megcsonkítva támogatja mezőgazdasági termelőit, annyira, hogy ebben a felvétel előtt álló országok polgárait sem kívánja részeltetni. Ez a „természetes önzés” arra kell indítsa országunk irányítóit, hogy saját önállóságunk erősítése érdekében is kapcsolatot építsünk a világ más nagy térségeivel. Európai uniós felvételi folyamatunk nem ellentmondásmentes. Harmadik piacokra – például mezőgazdasági termékeink elhelyezésére – nagy szükségünk lehet. Sokkal jobban ki kell használnunk a magyarországi egyetemeken végzett és ma már országukban irányító szerepet játszó harmadik világbeli értelmiséget. Országunk méreteit meghaladó szerepet vállalhatunk a Közép- és Közel-Kelet olyan térségeiben, ahol eleve kedvező a magyarságról alkotott kép, és ahol elismerően tekintenek Magyarország eredményeire.Végigkövetvén a globalizálódó s e folyamat ellentmondásaiban vergődő világban helyünket és feladatainkat, olyan választ kíséreltem meg adni a minket ért kihívásra, amely a múlttal számot vet, de a jövőre tekint. Hagyományt őriz, s így konzervatív, de új válaszokra kész ennek alapján, s így szerves.