Információs társadalom: aki kimarad, lemarad

A modern társadalmak forradalmi változásait, a fejlődés egy-egy új, általában jövőbeli szakaszát gyakran olyan sajátos fogalmakkal ragadják meg, amelyek rávilágítanak az új társadalmi állapot legfontosabbnak tartott ismérvére: modern, posztmodern, posztindusztrális, posztkapitalista, posztmaterialista, fogyasztói vagy szabadidő-társadalom. Ebbe a sorba illik bele az információs társadalom fogalma, amely Da-niel Bell 1966-ban a „tudás társadalmáról” megjelentetett könyvére vezethető vissza: a tudás alapját részben az információk megszerzése, birtoklása és a tudás forrásának számító információs rendszerek ellenőrzése alkotja. Az információnak a társadalmi állapotot, fejlődési fázist meghatározó szerepét jól érzékelteti az, ahogy a tudás hasonló szerepét elképzelték: a tudomány válik a fejlődés motorjává, a tudomány és vele a tudás is forradalmasodik, az egyes tudományágak között radikálisan új viszony alakul ki, új tudományos elit képződik, mindezeknek megfelelően a társadalom is átrétegződik, megváltozik a réteg- vagy osztályszerkezet. A teoretikusok az új társadalmi elitet általában vagy valamifajta „tudokrá-ciának”, azaz a tudósok uralmának, vagy információs technokráciának gondolták el. Az utóbbi realistább elképzelésnek bizonyult, amennyiben feltételezték, hogy az egyre fejlettebb és speciális szakisme-reteket igénylő információs technológiák kifejlesztése és alkalmazása megfelelő szakismerettel bíró embereket követel meg, akik szakismereteik különlegessége, az általuk kifejlesztett technológiák nélkülözhetetlensége, no és egyre növekvő létszámuk miatt kulcs-szerepet tölthetnek be egy társadalom életében.A tudás- és információs társadalomban új típusú egyenlőtlenségek és konfliktusok is kialakulnak. Verseny, harc folyik a magasabb vagy egyenesen elit státust biztosító tudásért és szakképzettségért. Ez a harc átterjed a képzés és az oktatás intézményeire is. Az elit iskolákba bejutás és az alacsonyabb státusúak kizárása az egyenlő tanulási esély, tehát általában az esélyegyenlőség rovására történik, miáltal már az iskolában megkezdődik az információs társadalomra jellemző új típusú társadalmi egyenlőtlenségek újratermelése. Ezek közé tartozik a tehetségeknek az öröklött készségek és képességek szerinti kiválasztódása is. Az egyenlőtlenség más viszonylatai az információs folyamatok amúgy banálisan egyszerű összefüggéseiben rejlenek. A speciális tudás hatalmas ismeretanyaghoz való hozzáférhetőséget feltételez. Az információkat ezért rögzíteni és tárolni kell (információforrások, adatbázisok), hogy előhívhatók, átadhatók és feldolgozhatók legyenek. Ezeket valakiknek el kell végezni, ezekről valakinek dönteni kell. Még fontosabb, hogy az ismereteket nyújtó információt létre kell hozni, ahogy a sajtóban valakik hírré alakítják az eseményeket és történéseket. Az információs folyamatoknak tehát szerves elemük az információ és a tudás hatalommal járó megszervezése.Az információs társadalomnak csalafinta értéke az információk bősége és áradata, a minél több információhoz jutás lehetősége. Az információs dömping ugyanis sajátos, előzetes tudást igényel. Tudni kell súlyozni, szelektálni az információkat, mert az információs „többlet” kevésbé értékes, nem hasznosítható információkat tartalmazhat, és tudni kell szintézist alkotni az információból. A fogyasztói és az információs társadalom ideológiájának bírálatai ezen a ponton érintkeznek: a piaci kapitalizmusban az – akár haszontalan – informá-ciók tömeges fogyasztására és kevésbé a tényleges informá-ciós szükségletek kielégítésére ösztönöznek. (Érdemes is elgondolkodnunk a fiatalokat megcélzó mobiltelefon- vagy internetes reklámokon, amelyek a közösséghez tartozást vagy a személyiség gazdagodását ígérik. És itt kell felhívnom a figyelmet Theodore Roszak Az információ kultusza című, magyarul megjelent könyvére is.) Ezért bizonyos mértékig igazuk lehet azoknak, akik az információs társadalom átlag-emberek tömegeit megcélzó technológiáiban a fogyasztói társadalomnak csak egy újabb változatát látják.Az érem másik oldala, hogy az információs bőség ellenére továbbra is vannak olyan információk vagy információforrások, amelyekhez csak a privilegizáltak szűkebb köre juthat hozzá. A liberális demokráciában szinte leomlanak az információhoz jutás tartalmi és jogi akadályai, ugyanakkor a rendszert éltető (gazdasági, politikai stb.) versenynek a lényegéhez nagyon is hozzátartozik mások megelőzése az információszerzésben és – a pozíciók megtartása végett – az információk kizárólagos birtoklása saját jól felfogott, individuális érdekei miatt. Ahol meg privilégiumok vagy monopóliumok vannak, ott függés és kiszolgáltatottság is van. Furcsamód az információs társadalom egy előképének tekinthetjük a társadalmi fejlődés vakvágányának bizonyuló totalitárius rendszereket, főleg a kommunizmust. A kommunizmusban nemcsak a rezsim diktatórikus természete miatt igyekezték ellenőrizni, központosítani és monopolizálni az információkat és a kommuniká-ciós intézményeket, hanem azért is, mert a rendszer éltető eleme volt a mindent tudás és az információk maximális birtoklásának utópiája. A kommunisták hittek a racionálisan megszervezett társadalom racionális és központi irányításában. Utóbb a társadalmi információnak már tudományosabb és korszerűbb szakirodalmában is inkább még a „társadalom-irányítás” szükségletei szerint közelítettek a kérdéshez.A kommunista utópiákat egészen a hetvenes évekig köny-nyen félre lehetett söpörni azzal, hogy a kommunizmusban nemcsak az emberek és szükségleteik feletti politikai diktatúrára, hanem egy szuper-intelligens irányítóközpontra vagy számítógépre is szükség lenne, ami megvalósíthatatlan. A rendszer akkori viszonyai közepette és a nyugati számítógépes forradalmat megelőzően ez megfellebbezhetetlen érvnek tűnhetett. A mai egyetemisták bizony hitetlenkedve hallgatják, hogy 1989-ben még ritkaságszámba ment a számítógép az egyetemeken, és legális fénymásolási lehetőség politikai okok miatt nem volt. Az egy főre jutó hagyományos telefonok számáról nem is beszélve... A kommunizmus felemlegetése azonban nem ok nélküli. A liberális demokráciákban magától értetődő, hogy biztosítják az információhoz jutás szabadságát, de éppen ezért vált igen kényes kérdéssé a személyekről szóló információk gyűjtése, tárolása és felhasználása éppen a személyiségi jogok védelmében. A paradoxon az, hogy a személyes és politikai szabadság világában egyre kevésbé tűnik technikailag lehetetlennek a társadalom feletti totális informá-ciós kontroll. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a rendszerváltozás során rögtön napirendre került a központi adatbázisok és nyilvántartások számítógépes rendszerben egyesítésének megakadályozása.A információs társadalom más kritikusai meg azt vetik fel, hogy az információhoz jutás szabadságával és a megszerezhető információk növekedésével nem arányosan fejlődik az információfeldolgozás képessége, ami főleg kollektív, társadalmi esetekben okoz gondot. A modern ember alapvetően individuális. A politikai és a médiaszociológia számára is nagy kérdés, hogy a másokat is érintő, közös ügyekben individuálisan (otthon) szerezzük és dolgozzuk fel a híreket, és anélkül alakul ki szilárd véleményünk, hogy előtte közösen megvitatnánk a problémát. A közös diszkusszió (érvelésen alapuló vita) elégtelensége miatt szokás szétválasztani az információs és a kommunikációs (kommunikatív) társadalom fogalmait. A kommunikációnak ugyanis lényege az értelem és annak átadása, ami tudást, gondolkodást, vélemény- és ítéletalkotást feltételez. Ebben a megközelítésben az információ növekedésének valóságos folyamata mellett az értelem csökken! Az értelem lenne az, amely a hagyományok, a nyelv, az értékek stb. alkotta kultúrán keresztül rendet vinne az információáradatba és értelmet adna neki.A kollektív értékek és kultúra hanyatlásával viszont az értelmes rend esélyei is csökkennek, miközben sokatmondó, hogy nap mint nap hallhatunk a virtuális valóságról, az értelemkonstitúcióról (amikor mások állítják elő számunkra az értelmet) és a tudatiparról. A legpesszimistább jóslatok szerint az értelmét vesztett (információs) társadalom egy új barbarizmus előtt nyithat kaput azzal, hogy embertömeget tesz kiszolgáltatottá a manipuláció számára, ahogy azt a totalitárius rendszerek tették egy technikai-lag fejletlenebb korszakban az ideológia és a propaganda felhasználásával.Az információs társadalom valóságáról vagy eljöveteléről tanácsos óvatosan okoskodni. Minden társadalmat a benne élő emberek alakítanak. Még a legfejlettebb nyugati társadalmakról is elmondható, hogy az információs technológiák forradalma még nem teljesedett ki, s igazából azoknak a ma még fiatal generációknak az életérzése, világlátása és szükséglete fogja meghatározni a jövő információs társadalmának emberi viszonylatait, amelyek már szinte beleszülettek az internetezés, a mobiltelefonozás, a klónozás és az emberi génállomány feltérképezésének jelen világába. Ami ma még szubkultúrának számít (kommunikációs közösségek a hálókapcsolatok által) vagy devianciának (fehérgalléros számítógépes bűnözés, rasszista propaganda interneten keresztül stb.), az könnyen lehet a jövő társadalmának természetes jelensége. A szubkultúráknak ugyanakkor pozitív szerepük is lehet, ami a mai magyar viszonyok alapján a „kulturkampf” miatt még nehezen érthető. Az új technológiák előállításában és felhasználásában a nagy korporációk súlya egyre nagyobb. (Lásd a Microsoft „feldara-bolását” vagy a koncentrációs folyamatokat a médiában.) A piaci verseny szerint működő és profitmaximalizálásra törekvő, nagy hatású korporációk rányomhatják bélyegüket a társadalmi integrációra azzal, hogy képesek néhány központból szabályozni a társadalmak értékrendjét, a társadalmi folyamatokat és diskurzusokat. A nyugati szakirodalom arra is rámutatott, hogy a Kentucky Fried Chicken, az American Express Card, a Coca-Cola vagy a Levi’s reklámjai és sugallt életérzései mennyiben játszottak közre a kommunista „puha diktatúrák” fenntartásában.Az alternatív média intézményei, kötődjenek is bármilyen szubkultúra értékeihez, viszont alternatív értékeket és értelmezéseket, no és alternatív információkat szolgáltathatnak. Az alternatív média ugyanakkor forrása egy új típusú hatalmi harcnak is: a befolyását és hatalmát vesztő „progresszív” vagy „kritikai” értelmiség egy része éppenséggel az alternatív értékek és interpretációk előállításával próbálja meg megszervezni az ellenállást a konvencio-nális értékekkel és intéz-ményekkel szemben.Egy másik, Magyarországon is bevett megközelítésben az információs társadalom lényege az, amire a társadalom kifejezés is utal, hogy a modern információs infrastruktúrákat tömeges (társadalmi) mértékben használják, beleértve az iskolai képzést is. Magyarországon a több évtizedes infrastruk-turális elmaradottság és az államnak a fejlesztésben játszott kulcsszerepe miatt az információs társadalom fogalmát némileg leszűkítve használják, ha a korszerű adatátviteli és hírközlési rendszerek kiépítését és – a kommunista rendszer elzárkózása után – az infor-matizálódó globális társadalomba kapcsolódást értik alatta. Szerencsésen illeszkedik ehhez az a felfogás, hogy a műszaki forradalom egyben bővíti a kulturális javakhoz való hozzáférés lehetőségeit, és ezáltal hozzájárul a kultúra és a tudás demokratizálásához. Az Európai Unióban ugyanis hasonló szemléletre alapozva dolgoznak ki hosszú ideje programokat az információs társadalom megteremtésére.Az uniós koncepciókban az információs társadalom a társadalmi és globális együttműködés és együttélés új fajtáját jelenti. Az információs technológiai forradalom az emberi tudás és intelligencia kapacitása előtt új kapukat nyit meg, a kultúra és a szabadidő új termékei és szolgáltatásai pedig az élet minőségét és a létfenntartást változtatják meg. Maguk az uniós célok is erőteljesen függnek a technológiai forradalomtól, amely komoly társadalmi változásokat okoz. A remélt gazdasági növekedés és versenyképesség fokozódása jó hatással lehet ugyan a foglalkoztatottságra, de egyének tömegeinek változhat meg a szociális helyzete. Az átállás következményeivel a munka-adók és a munkavállalók, valamint a kormányzat szoros együttműködésével lehet megbirkózni. Ebben a vonatkozásban kifejezetten veszélyesnek tartják, ha a társadalom „tudókra”, az információs kultúra elsajátítóira és az eszközök használóira, valamint „nem tudókra” szakadna ketté. Ez nemcsak a demokratikus értékek miatt elfogadhatatlan, hanem azért is, mert az utóbbi csoportból verbuválódnának a változások és az új kultúra elutasítói is.Éppen ezért stratégiai feladat az unióban szükséges oktatás és képzés tömegessé tétele. De stratégiai kérdés magának az információs társadalomnak a megteremtése is: az egyes társadalmak a technológiai fejlődés kezdeményezésével és támogatásával növelhetik gazdasági esélyeiket, amit viszont az uniós erőfeszítés és összefogás megsokszorozhat. Az ismert szlogennel élve, aki kimarad, az lemarad. A lemaradóknak a beruházások és a gazdasági növekedés visszaesésével, valamint a munkahelyek hiányával kell számolniuk. Az információs társadalom a gazdaságban és általában a társadalom életében hatékonyabb szervezést tesz lehetővé. Az uniós remények szerint az új információs technológiák a közéletre is jótékony hatással lesznek. Csökkentik a költségeket, növelik a hatékonyságot és az átláthatóságot, nem utolsósorban pedig polgárközelivé teszik a közintézményeket és a közhivatalokat.