Ugyan a Szerencsekerék játékban bárki bármit választ, mindig „jól választ”, George W. Bush republikánus elnökjelölt esetében ez távolról sem volt így, amikor alelnökjelöltet kellett választania. Egy rossz alelnökjelölt tönkreteheti az egész kampányt, ellenben egy jó új energiákat szabadíthat fel. A texasi kormányzó (akit republikánus körökben csak W-nek hívnak) választása végül Dick Cheneyre esett, aki először visszautasította W-t, de abba mégis beleegyezett, hogy W alelnökjelölt-keresését vezesse. Sok alelnökjelölt jött szóba a hónapok során, de W még mindig magát Cheneyt akarta. Végül mégis sikerült meggyőznie a volt védelmi minisztert, hogy mondjon igent.Cheney, mielőtt W apjánál, George H. W. Bush elnöknél lett védelmi miniszter, a kongreszszusban képviselte Wyoming államot 1979–1989 között, azt megelőzően pedig Ford személyzeti főnöke volt a Fehér Házban, s dolgozott a Nixon-adminiszt-rációban is.Bush többek közt azért választott jól, mert elkerült egy lehetséges katasztrófát, amelyet a konzervatív bázis elpártolása jelentett volna, ami nélkül republikánus jelölt csak csodával határos módon nyerhet elnökválasztást. Több konzervatív szervezet, mint például a Family Research Council (Családkutató Központ) és a Focus on the Family (Fókuszban a Család) kijelentette, hogy nem fogják Busht támogatni, ha abortuszpárti alelnökjelöltet választ.Richard Viguerie veterán konzervatív aktivista felmérése szerint a nagyobb konzervatív szervezetek és vezetőik akár egyharmada is készen állt a „dezertálásra” egy harmadik párthoz, amely ebben az esetben Pat Buchanant, Nixon hajdani beszédíróját, később Reagan kommunikációs igazgatóját jelentette volna a Reform Partytól (Reform Párt) vagy Howard Phillipset, a Nixon-adminiszt-ráció veteránját a Constitution Partytól (Alkotmány Párt), aki Buchananhez hasonlóan republikánus volt annak idején. Mindketten megingathatatlanul konzervatívok, és természetesen az abortusz ádáz ellenségei.Bush nem hallgatott a liberális amerikai médiára, és nem volt hajlandó olyan, a sajtóban dédelgetett abortuszpárti személyeket választani, mint Tom Ridge kormányzó vagy Elizabeth Dole volt Vöröskereszt-elnök (bár ő nem hajlandó nyíltan felvállalni, hogy nem életpárti). Cheney viszont nemcsak hogy nem abortuszpárti, de ráadásul százszázalékos, maximális értékelést kapott a National Right to Life Committe-től (Jog az Élethez Nemzeti Bizottság), és kongresszusi évei alatt is mindig az „életet választotta”. Így hát Bushnak már nem kell félnie a novemberi győzelemhez elengedhetetlen konzervatív bázis tömeges dezertálásától.Cheney nem csak az abortuszkérdésben konzervatív. Bush konzervativizmusával kapcsolatban még mindig vannak kétségek, de Cheney igazi „Rea-gan-republikánus”. Támogatta a Reagan-adminisztráció nagy katonai programjait, például az SDI-t (Stratégiai Védelmi Kezdeményezés), aztán Reagan grandiózus tervét a ballisztikus rakéták ellen vagy az MX-et (kísérleti rakéta), egy úgynevezett silóromboló ballisztikus rakétát. Támogatta a nicaraguai kontrákat is.Kisebb folt persze Cheney múltjában, hogy 1976-ban a hihetetlenül liberális Ford elnökválasztási kampányán dolgozott – Reagané helyett – Jim Bakerrel, aki 1980-ban ismét Reagan ellen kampányolt. Baker ennek ellenére Reagan idején a híres fehér házi trojka tagja lett Ed Meese-szel és Michael Deaverrel egyetemben. Cheney később újra találkozott Bakerrel, aki a Bush-adminisztációban külügyminiszter lett. Cheney, aki annak idején a kongresszusban a hírszerzési bizottság tagja volt, majd Bush elnök alatt védelmi miniszter, jelentősen segíthet a külpolitikához egyáltalán nem értő W-nek a külpolitikában. Az már más kérdés, hogy a kampányban tud-e igazán segíteni. A hírek szerint Cheney nem valami nagy „kampányos”, és ugyan a konzervatív bázis nem fog elpártolni Bushtól – hacsak el nem követ valami hatalmas bakit –, Cheney feltehetően nem fogja úgy izgalomba hozni a konzervatív aktivistákat, mint ahogy Alan Keyes volt ENSZ-képviselő hozhatta volna, aki nemrég fejezte be reménytelen, ám mindenképpen tiszteletre méltó kampányát a republikánus jelölésért.Cheney, aki egyébként a Bush család nagy barátja, kétpárti (republikánus és demokrata) tiszteletnek örvend, és Colin Powell tábornoktól kezdve Norman Schwarzkopf tábornokig mindenki csak elismerőleg nyilatkozik róla, leszámítva persze Al Gore demokrata elnökjelöltet és támogatóit. Ők már el is kezdték Cheney bemocskolását, amire Bush csak annyit mondott: „tipikus”. Cheney nem az egyetlen öreg külpolitikai róka Bush csapatában. Számos más, volt republikánus adminisztrációs veterán is jelen van. Mint például Henry Kissinger (Nixon és Ford nemzetbiztonsági tanácsadója és külügyminisztere), George Shultz (Reagan külügyminisztere), Brent Scowcroft (Ford és Bush nemzetbiztonsági tanácsadója), Colin Powell (Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója, Bush alatt a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke), Condoleezza Rice (Bush alatt a Nemzetbiztonsági Tanács egyik Oroszország-szakértője) és Richard Perle védelmiminiszter-helyettes a Reagan-adminisztrációból. Ezt az „álom-csapatot” egészíti ki Dick Cheney, eddig csak tanácsadóként és alelnökjelölt-keresőként, mostantól pedig már alelnökjelöltként.Az alelnökségtől sokan irtóznak, mert nem jár túl sok hatalommal és befolyással. John „a média imád engem” McCain szenátor – aki maga is indult a mostani elnökjelölt-választásokon – szerint egy alelnöknek csak két dolga van: érdeklődni az elnök hogylétéről, és megjelenni harmadik világbeli diktátorok temetésén. Persze mindez nem akadályozta meg McCaint abban, hogy az utolsó pillanatban egyértelművé tegye, mégis szeretné az állást. Mivel azonban a Bush család nehezen felejt, a republikánus előválasztások során tanúsított vitatható viselkedése miatt ez csupán patetikus kísérlet maradt. Persze leselkedett annak a veszélye is, hogy McCain szabotálta volna a jövendőbeli Bush elnök azon terveit, amikkel nem értett volna egyet.Cheney ezzel szemben megbízható csapatjátékos, ami feltehetően nagy súllyal esett a latba Bush végső döntésében. A Bush család mindennél többre tartja a lojalitást, ezért Cheney, aki igen jóban van a családdal, feltehe-tően a jövendőbeli Bush elnökkel is jól ki fog jönni. Az utóbbi hónapok legalábbis erre utalnak.Az 59 éves Cheney, „hála” az állandó dohányzásnak és stresz-sznek, három szívrohamot is elszenvedett a 70-es és 80-as években, de orvosai szerint most már rendben van, és persze leszokott a dohányzásról is. Ennek ellenére feltehetően támadni fogják ezen a fronton Al Gore PR-szakemberei (jobban mondva: médiamanipulátorai), mint Bob Shrum vagy James Carville, akik már többször is bizonyították, semmitől sem riadnak vissza a győzelem érdekében. Carville egyik specialitása például a Clinton elnököt valamilyen nem megfelelő magatartással megvádoló nő bemocskolása.Cheneynek feltehetően nem lesz nehéz a kongresszussal dolgoznia, hiszen annak idején egyesek szerint közel járt ahhoz, hogy házelnök legyen, de Bush elnök átcsábította a Pentagonba. Cheney azonban Bushnak nem az első választása volt. Az első választott, John Tower szenátor jelölése kútba esett, mikor Paul Weyrich konzervatív aktivista tájékoztatta a szenátust – amelynek jóvá kell hagynia a kabinetjelöléseket – arról, hogy Tower szenátort gyakran találta ittas állapotban. És hogy Tower szenátor a házasságon kívüli, úgymond „clintonos” kapcsolatokat sem vetette meg. Mikor ezt követően Bush Cheneyt jelölte, a szenátus egyhangúan jóváhagyta a jelölést, ami nem túl gyakori jelenség.Konszenzusos személyiségének és konstruktív hozzáállásának köszönhetően Cheneyről még azok a politikusok is szinte csak jót mondanak, akik egyáltalán nem értenek egyet vele konkrét kérdésekben. Az alelnökjelölt megválasztását sok elnökjelölt gyakran attól teszi függővé, hogy hány elektori szavazatot hozhat a konyhára. Az elektori rendszernek köszönhetően minél nagyobb egy állam lakossága, annál több elektori szavazattal rendelkezik. Mivel mind az elnök-, mind az alelnökjelölt általában megnyeri a saját államának szavazati többségét, egy olyan alelnökjelölt választása, aki nagy népességű államból való, akár el is dönthet egy választást.Lényegében ez történt, mikor Kennedy a texasi Lyndon B. Johnsont választotta alelnökjelöltjének, holott – finoman fogalmazva – nem kedvelték egymást. Az, hogy Bush az alig lakott Wyomingból való Cheneyt választotta, azt bizonyítja, hogy inkább a kormányzásra koncentrál már most is, nem csak a választás megnyerésére. (Che-ney elvileg Bushhoz hasonlóan texasi, de mivel sokáig Wyo-mingban lakott és képviselte a képviselőházban is, néhány napja megváltoztatta texasi regisztrációját wyomingira. Erre azért volt szükség, mert az amerikai alkotmány nem engedi, hogy az elnök és az alelnök ugyanabból az államból való legyen.)Cheney jó csapatjátékos, és a fontos politikai kérdésekben is egyetért Bushsal. Mindketten ellenzik az abortuszt, és támogatják a konzervativizmus olyan amerikai alaptételeit, mint az erős hadsereg, beleértve egy globális, ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszert, amely az USA-t, szövetségeseit és külföl-dön állomásozó csapatait védené, a II. alkotmánykiegészítést (amely azt mondja ki, hogy minden amerikai állampolgár joga a fegyverviselés), valamint az iskolai imádságot.Al Gore kampánygépezete feltehetően maximális fokozatba fog kapcsolni rövidesen a Bush–Cheney páros befeketítésére, de ez nem feltétlenül fog sikerre vezetni. Barry Goldwater szenátor ellen ugyan bevált 1964-ben, mikor Johnson a szokott megijesztős demokrata taktikát alkalmazva elhitette az amerikai szavazók nagy részével, hogy Barry Goldwater az atomháborúval egyenlő. Carter részben ugyanezzel próbálkozott 1980-ban, de mint tudjuk, 1981. január 20-án nem Cartert iktatták be elnöknek, hanem Ronald Wilson Reagant. És ez lett a Szovjetunió veszte...
origo.hu
A következő napok időjárása: jön a nagy fordulat
