Hogyan belpolitizáljunk amerikaiul?

Az amerikai elnökválasztás nem várt elhúzódása új belpolitikai front megnyitását tette lehetővé a magyar baloldali sajtó és értelmiség számára. Ennek különösebb jelentősége nincs ugyan, inkább csak szurkálódásra, az ellenfél állandó bosszantására jó, mivel ez az elnökválasztás azonban rólunk is szól, érdemes számba venni a baloldali gondolkodásmód és eszköztár néhány elemét. Az, hogy miként keveredik a félműveltség, a felületes hírkezelés, az egyoldalúság és a politikai előnyszerzés mindent elsöprő vágya a távoli – amerikai – valóság tényeivel, tanulságos a hazai tudatállapotra nézve.Amerika soha nem volt olyan közel hozzánk, mint manapság: könnyebb odautazni, az internet és a televízió segítségével az amerikai polgárokkal egy időben juthatunk hozzá az információkhoz. Amerika mítosza, amelyet az ismeretlenség, a kivándoroltak hazaküldött levelei, az egyszeri utazások mesebelisége, az amerikai filmek és az amerikai fogyasztási cikkek által sugallt világlátás táplált, mára megszűnt. Amerikáról mindenkinek van véleménye, mert a benyomást összetévesztik az ismeretekkel. Az amerikai politikai rendszer működéséről pedig legalább olyan keveset tudunk, mint Eötvös József idejében, aki fölpanaszolta, hogy a sikeres amerikai forradalomról sokkal kevesebbet tudunk, mint a kevésbé sikeres franciáról. Sok megszólalót ez azonban egyáltalán nem zavar.Az önmagát polihisztornak gondoló Aczél Endrét például saját lapjában „tette helyre” egy olvasói levél: a zsenánt az, hogy a vezető publicistát nem a politikai érzelmei miatt bírálták meg, hanem politikai tudatlansága, pontatlanságai miatt. Az RTL Klub „objektív” hírszerkesztése két napon át sulykolta, hogy Texasban zajlik a halálraítéltek kivégzése, mi több, egy Mikulásban hívő embert is kivégeznek. Arról nem szólt a magyar hír, hogy mit követett el az illető. Második nap még egyértelműbbé akarták tenni, hogy mi a lecke: a hírt megismételték, hozzátéve, hogy Texasban az ifjabb Bush, a kormányzó – azaz a republikánus, konzervatív elnökjelölt, aki már nyert – könyékig véres. Ha zoológus lennék, azt mondanám, ez a „belpolitizálás amerikaiul” mintája. Van egy rossz hírem az elszántan politizáló hírszerkesztőnek: ha vette volna a fáradtságot, tudhatná, hogy Gore támogatja a halálbüntetés fenntartását az Államokban.Az amerikai belpolitika nem ott hasad, ahol itthon sokan gondolják. Az a kereskedelmi rádiós hírszerkesztő sem tudta megállni, hogy ne belpolitizáljon, aki az elnökválasztás napján imígyen kezdte egyik hírfelolvasását: „Még mindig Bush vezet”. Nem azt mondta, hogy enynyi és ennyi szavazat összeszámlálása után ez és ez a helyzet. Az csak véletlen, hogy még aznap volt szerencsém az illető hölgyszerkesztőt futólag személyesen is megismerni – semmi kétségem nem maradt elfogultságának természetét illetően. Az abszolút tekintély Heller Ágnes televíziós eligazítója is ebbe a kategóriába tartozott. Ő persze más színvonalon, más módon belpolitizált amerikaiul. Az itthon jól ismert szocialista érzületre rájátszva igyekezett értelmezni az amerikai elnökválasztás lényegét. Mondandója röviden: a csodálatos Clinton elnökségének köszönhetően az állam adósságát kifizetve költségvetési többletet halmozott fel, hű követője, Gore ezt a többletet a jóléti állam céljának megfelelően elosztaná, amerikaik millióira kiterjesztené az egészségbiztosítást, mert bizony „emberek milliói halnak meg, mert nincs egészségbiztosításuk”.Gore-t a valamilyen szempontból kisebbségek – afroamerikaiak, hispánok, zsidók (a homoszexuálisokat nem említette, de őket is föl szokták sorolni) – támogatják. Ezzel szemben Bush az amúgy is nagyon gazdagoknak kedvezne az adócsökkentésével. Busht az ország belső államaiban, vidéki városaiban élő protestánsok támogatják. A filozófusnő elismerte, hogy bizony csak Gore-hívővel találkozott az Egyesült Államokban. Meg hogyha „közvetlen szavazás” lenne Amerikában, akkor Gore győzött volna, hiszen az összes szavazatokat tekintve többet kapott, mint Bush; illetve korábban békésebb volt a viszony a Demokrata és a Republikánus Párt között, mert kölcsönösen bevettek személyiségeket a kormányba a másik párt tagjaiból. Mintha az amerikai politika a végső nagy egyetértések színtere lenne, amelynek üzenete: bárki nyerjen is egy választást, utána kötelező a politikai vegyülés. Világos: Gore győzött, csak az elektori rendszer megfosztja a győzelmétől, mintha a választások előtt a kétszáz éves játékszabályok nem lettek volna ismertek. Mellesleg a világ összes választási rendszere torzít valamilyen módon – beleértve a magyart is. Ezért a politikai okosság része, hogy tudom, hogyan lehet a választási rendszer szabályait a magam számára legjobban kihasználni.A politikai ellenfelet nem szokták bevenni a kormányzásba, még Amerikában sem. Ráadásul az amerikai kormányt nem szabad a magyar mintájára elképzelni: az amerikai kormány tagjai alig találkoznak, felelősségük területük irányítására terjed ki, s nem valamilyen központi politikai akarat végrehajtása. Ezért a politikai hovatartozásuk kevésbé markáns, mint egy parlamentáris rendszerű kormányzásban. Azt se felejtsük el, hogy Bush és a republikánusok azokban az államokban győztek, ahol a legalacsonyabb az átlagjövedelem. A legmagasabb átlagjövedelmek ugyanis a keleti partvidéken, a közép-keleti részen és Kaliforniában érhetők el. A tömeges amerikai emberhalál víziója is enyhén szólva belpolitizálás: valóban sok amerikainak nincs egészségbiztosítása. De nem feltétlenül azért, mert nincs rá pénze, hanem mert saját maga akar félretenni egy jövőbeni műtétre, kezelésre. Volt alkalmam megismerkedni egy ’56-os magyar autóműhely-tulajdonossal Louisianában, akinek soha nem volt egészségbiztosítása, a súlyos gyomorműtétje költségeit a bankszámlájáról fizette ki – százezer dollár feletti költségről van szó. Papíron neki sem volt egészségbiztosítása, nem tartozott a gazdag amerikaik közé, középosztálybeli volt Délen, nem a keleti partvidéken.A Republikánus Párt az önmagukban bízó, a saját erejükre támaszkodó emberek pártja. A vidéki Amerika kontra keleti partvidék ellentét mögött legalább annyira erkölcsi, mint anyagi kérdések állnak. Elsősorban az, hogy mit bízhatunk az államra. A republikánusok szerint keveset, mert az a bizonyos költségvetési többlet a rosszul tervezett adómértékek miatt állt elő: a többlet a túladóztatás következménye. Ez pedig nem erkölcsös. Hazudni sem erkölcsös, pedig Clinton eskü alatt tette ezt. Az alkotmányos felelősségre vonási eljárás ezért indult el. A republikánusok különbséget is tesznek Clinton és Gore között: Clinton természetesen ösztönös ember mind a politikában, mind a szoknyavadászatban; Gore viszont kifinomult értelmiségi ember akar lenni – semmi természetesség nincs benne.Nem könnyű amerikaiul belpolitizálni, hiszen a magyar liberálisok eszméinek felét az amerikai demokraták képviselik: kisebbségi jogok, állami elosztás, míg a másik felét a republikánusok: liberális, azaz az állami beavatkozástól mentes, vállalkozóbarát gazdaságpolitika, az individuális kezdeményezés elsőbbsége. Amerika politikai rendszere, folyamatai, az erkölcs és a politika kapcsolata eltér a hazai közeszménytől, amelyben a továbbélő szocializmus dominál. Ami azonban hasonlít, az még nem ugyanaz. Amerikát nem kell szeretni, de nem is kell utálni. Az üres moralizálás nem növeli a megértést. John Kekes Amerikában élő magyar származású politikai filozófus pár napja egyik hozzám írt üzenetében kifejtette: minden gondolkodó amerikait elszomorít, hogy mi zajlik a jelenlegi elnökválasztási folyamatban. A hangsúly a gondolkodón van. Amerikát ma is kevesen értik Magyarországon, mert amit nem ismerünk, azt nem is érthetjük. A hazai szocialisták antiamerikanizmusa nyilvánvaló, beléjük ivódott gyanakvásuk a régi kapitalizmusellenes retorikából ered. Emlékezzünk csak a NATO jugoszláviai beavatkozására, amikor a szocialisták a friss NATO-tagságunkból fakadó kötelezettségeket szerették volna felfüggeszteni. A MIÉP – modernségellenességéből fakadóan – mindent eleve elutasít, amin rajta van a „Made in U.S.A”. Pedig a nemzeti érdek védelmének eszmei készletéből sokan kölcsönözhetnének Amerikától. Ezt nemhogy nem akarják, de az amerikai elnökválasztás kapcsán még radikális nyilatkozatot is közre adott a MIÉP, amelyben hangot adott Amerika-utálatának. A hazai liberálisok feltétlen Amerika-imádata viszont megakadályozza őket abban, hogy Amerikából meglássák azt is, ami nem New York és környéke. Hogy kísérletet tegyenek arra, hogy Amerika természetjogi politikai alapjait is megértsék, ne csupán az elmúlt néhány évtized felületes Amerika-képét erősítsék.Amerika nemcsak az amerikai embereké, hanem az európai kultúra egyik hajtása, általa jobban érthetjük magunkat és kultúránk ellentmondásait is, feltéve, hogy meglátjuk, amit nézünk. A valóság ugyanis mindig ellenáll a rest gondolkodónak. Ilyenkor jönnek az ideológiai áthidalások, átkötések, kettős mércék, mert az igazságnál fontosabb a baloldali szellemi fölény hangoztatása. Akár a tények, a részletek, az apróságnak tűnő jelenségek figyelmen kívül hagyása árán is. Az amerikaiul folytatott belpolitizálás csak azt erősíti meg, amit Heller Ágnes őszinte pillanatában elmondott: „Nem vagyok igazi folyóirat-olvasó. Néha-néha egy-egy barátom cikkét elolvasom, mert érdekel. A könyvem írásával voltam és vagyok elfoglalva.” A valóság, professzor asszony, nem számít?