Németh Miklós mindenki miniszterelnöke?

Kié e hon, ha nem miénk? – kérdezte egykor Vörösmarty Mihály. Jövőbe látó költő volt, de azt aligha gondolta, hogy az MSZP most a „mindenki Magyarországa” jelszavát hirdeti meg. A kérdést viszont kiegészítette máig érvényes feleletével: „Ha érte mindent megtevénk, / Ha tiszta kézzel áldozánk”. Éppen ez az, amiben a polgári gondolkodás alapvetően eltér attól a kétszínűségtől, amit az új jelszó magában foglal. Ironikus hajlamú ember eltöprenghet azon, hogyan valósítható meg a mindenki Magyarországa. Ehhez bizony alighanem államosítani kell Hujber, Máthé, Kapolyi, Sándor László, Paszternák és a többiek vagyonát. A szegényparasztok között föl kell osztani az új földesurak birtokait. Vagyis vissza kell térni a „tiéd az ország, magadnak építed” jelszavához. El kell felejteni, négy évtized alatt hogyan valósult meg e régi jelszóból a „tiéd” és az „építés” gondolata. A „miénk a gyár” a munkásnak erkölcsi alapot adott, hogy eltulajdonítsa a közösből mindazt, amit lehet, hiszen a vezető elvtársak is úgy bántak a köz tulajdonával, mint saját magánvagyonukkal. Az építés eredménye pedig a máig fölméretlen hiánytömeg, az óriási külső és belső adósság, a sok hamis pénzügyi adat lett.Gerhard Schröder a világ legbefolyásosabb politikusai közé tartozik, ezért tessék itt egy lábjegyzetet tenni, hogy a szerző és nem a lap véleménye szerint viselkedik a szocialistákra jellemző kétszínűséggel. Saját országában nem köt szövetséget a kommunista utódpárttal. Ahelyett, hogy keblére ölelné vezetőit, egyetért felelősségre vonásukkal. Magyarországon úgy tesz, mintha nem tudná, kiket üdvözöl. Talán nem ismeri a szocializmus elvi alapjait lerakó Marx tiszteletéből kiinduló neves gondolkodó, Richard Rorty gondolatmenetét (magyarul Esetlegesség, irónia, szolidaritás című kötetében olvasható), aki egyszerűen bűnöző kormányoknak nevezi azokat, amelyek az előző fél évszázadban hamisan hivatkoztak a marxizmusra. Noha Schröder szerint az egyenlőséget csak a szocialisták valósítják meg, olyan országot vezet, ahol előtte is voltak szociáldemokrata kormányok, mégis bárki meggyőződhet róla, a magasztos elv úgy érvényesül, ahogy azt Eötvös József látta az 1789-es és 1830-as forradalom utáni Franciaországban: „mutass egy helyet (...), hol az egyenlőség álma létesült, mutass egy gazdagot, ki a szegény előtt büszkén nem emelné fejét, s karöltve akarna végigmenni embertársával, ha ruhája rongyos (...)”A polgári Magyarország alapjait lefektető korban a „mi” fölfogásának nem csupán Vörösmarty által megszabott feltétele volt a hasznos cselekvés, de a pozsonyi országgyűlésre követként érkező Kölcsey is föltette magának a kérdést: És te mit tettél érte? Mármint az ő köreikben szentnek tartott hazáért. Az osztogatás eszméje helyett a hozzájárulást és a kölcsönösséget tekintették a „mi” fogalom alapjának. Ez az összefüggés hiányzik az önkényuralom szótárából. Ezért nem lehet tudni, mi teremt valamilyen rendet a mindenki zűrzavarában. Nem véletlen, hogy a létező szocializmus örökségeként a közvélemény „ők” névvel illeti a kormányokat és a politikusokat. A polgári fölfogásban a mi fogalmát csak akkor lehet használni, ha azok, akik a megszólítottól támogatást, tetteket, tiszta kézzel áldozást kívánnak a köz érdekében, a választóik szolgáinak (latinul: minister) tartják magukat. A polgári társadalom a szabadság részeként megjelenő erkölcsi kötelességek belső indíttatású (önkéntes) teljesítése alapján működik – vagy nem működik.Ezért vízválasztó a „mit tettél” kérdése. Akkor is, ha nyilvánvaló, hogy közhasznú cselekvésünknek számos külső és belső korlátja van. A létező szocializmus fölmérhetetlen nagyságban valamennyiünk nyakába varrt adósságai közé tartozik, hogy a magyar állampolgárok között sokan vannak, akiket képzettségük, szellemiségük megakadályoz abban, hogy adott körülmények között hasznos tevékenységet végezzenek; illetve az átalakulás ellentmondásos állapotában lévő gazdasági élet nem tud mindenkinek munkalehetőséget kínálni. Különösen nem tetszése szerinti feltételekkel.A meg nem valósult ábrándokrólAz MSZP e rétegeknek ígér „egyenlőséget”. Miben? Elmondták-e „szakértőik”, mit jelent a húsz– negyvenezer forintos havi jövedelmek öt-nyolc százalékos növekedése, és mennyi az az öt-tíz (vagy még több) milliót bezsebelők esetében? Elmondták-e, hogy e logika szerint egyesek (jó esetben) havi ezer forintra, mások százszor ekkora öszszegre számíthatnak? A polgári gondolkodás ezzel szemben ajánlja a létező szocializmus erkölcstelen viszonyai között eltorzult jövedelemarányok módosítását. A nemzet jövőjét veszélyeztető alacsony oktatási, egészségügyi és közszolgálati bérek nagyobb arányú emelését. Továbbá azon családok fokozott támogatását, amelyeknek alapvető céljuk az egyre nagyobb terhet viselni kényszerülő új nemzedék fölnevelése, erkölcsi-szellemi-fizikai fölkészítése várható állampolgári feladataik betöltésére.Vajon a „te mit tettél érte” kérdése kinek tehető föl az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltjei közül? Horn Gyulának? Az egykori pufajkásnak, aki kétségtelen tehetséggel nőtt társai fölé? Kovács Lászlónak, aki élete javát az ország romlásáért felelős párt szolgálatában töltötte? Megtanult viselkedni: a józan higgadtság benyomását kelti, és mindig azt mondja, amit adott helyzetben szerepe kíván. De alkalmas lehet-e az ország iszonyúan nehéz helyzetében a legjobb megoldások kidolgozására az, akinek megnyilatkozásaiban soha új gondolat még nem merült föl? Maradna tehát a mindenki Magyarországa megvalósítására a legendás Németh Miklós. Jánosi György alighanem megalapozottan állítja: ha ő lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje, nő győzelmi esélyük. A közvélemény ugyanis nem sokat tud Németh szakmai fölkészültségéről, politikusi képességeiről. Annál több meg nem valósult ábránd kapcsolódik rövid miniszterelnökségéhez.Köztudomású, hogy a létező szocializmus második szakaszában a mindenható párt kereste és megtalálta a tehetséges embereket. Ekkor már a kapcsolat önmagában ugyanúgy nem volt elegendő az érvényesüléshez, ahogy a fölkészültség sem. Németh Miklós felsőfokú képzettsége tökéletesen megfelel ennek az igénynek. Viszont semmi jele, hogy megkezdett tudományos pályáján eredményeket ért el. Arról sincsenek életrajzi adatok, hogy gazdasági szakemberként hozzájárult valamelyik cég eredményes működéséhez, hogy vezetői képességeit a gyakorlatban igazolta. A Közgazdasági Egyetemtől – a Tervhivatalon keresztül – a pártközpontig azt bizonyította, hogy a vezető elvtársak mindig meg voltak vele elégedve. Miniszterelnökségét a kétarcúság jellemezte. Annyi bizonyos: a teniszpályán jó kapcsolatteremtőnek bizonyult (értékes politikusadottság), s valószínűleg ennek is része volt abban, hogy az átalakulás legviharosabb éveit Londonban tölthette az Európai Újjáélesztési és Fejlesztési Bank alelnökeként. Itteni munkájáról semmi mást nem tudunk, csak annyit, hogy személyi és nem üzleti ügyekkel foglalkozott.A „mit tettél érte” kérdésére természetesen kétféle választ fogalmazhatunk meg. Pártja évtizedekig gyakorolt könyörtelenségét átélve nagyra becsülhetjük, hogy elősegítette a szabad választást, és békésen átadta a kormányrudat a többség választottjának. A másik válasz attól függ, tudjuk-e, mit adott át. Igazi felelőssége abban van, hogy ő, aki mindennapi munkájában soha nem találkozhatott a magyar társadalom és gazdaság kérdéseinek tényleges összetevőivel, nagy valószínűséggel nem is tudja, hogy az ország milyen állapotban volt vezetése alatt.Miniszterelnöksége a szabadjára engedett ábrándok és az óriási lehetőségek időszaka volt. Sok mindent kinyitott, amit addig zárva tartottak. Korlátlanná tágította a mellékesben, a gmk-ban és az újonnan létesülő kft.-kben kínálkozó pénzkereseti lehetőségeket, majd megindította azt a szabad rablást, amit spontán privatizációnak neveznek. Világútlevelet adott, s szélesre tárta a nyugati bevásárlóutazások zárt kapuit. Korábban elérhetetlen javak jutottak családok tíz, talán százezreinek a birtokába. A kisebb-nagyobb vállalati (és tsz-) vezetők, a mellékes lehetőségét jól kihasználók, a külkereskedelem lazulását fölismerők, a COCOM-lista haszonélvezői, a nem egészen törvényesen behozott árukkal vásározók, az erre butikokat létesítők, a növekvő idegenforgalom vámszedői, az állami óriáscégek által nem vállalt munkákat elvégző „vállalkozók”, a viharos gyorsasággal szélesedő borravalózás és megvesztegetés láncolatába hivatali (és párt-) kapcsolataikkal beolvadók – tehát sokak jövedelme nem csupán megugrott, de föl is halmozódott. A munkabéreket és a nyugdíjakat azonban nem emelte a már akkor is létező európai szintre Németh Miklós kormánya.Az „ősbűn”: az adósságfelvételNagyon sokan bámulhatták (bámulhattuk) nyugati határainkon túl mohó csodálkozással a hazai hiánypiac ellentétét: a fogyasztói társadalom szemkápráztató kínálatát. A következtetés kézenfekvőnek látszott. A különbség oka nem a mindenkinek biztosított munkalehetőség, nem is Kádár belső karhatalomra és az itt állomásozó szovjet csapatokra támaszkodó rendje volt, hanem azok a hibák, amiket a sajtó, a média, a „szakemberek” könnyen orvosolhatónak mondtak. Miniszterelnöksége időszakában alakultak meg (a MIÉP kivételével) a mai pártok. Nagy tömeget vonzó gyászünnepséggel temették újra Nagy Imrét. Az itt elhangzott beszédek – egy kivételével – azon hallgatólagosan kialakított keretek határain belül maradtak, amelyekben az MSZP változtatást kívánó tagjai a jövőt elképzelték.Kész vagyok elhinni: Magyarország miniszterelnöke 1988-ban úgy vette át hivatalát, hogy nem kapott tájékoztatást az államadósságról. Hivatali ideje alatt azonban fokozatosan kiderült annak egyre növekvő nagysága.Mit tett Németh Miklós?Elmulasztotta elemi kötelességét, hogy kivizsgáltassa a keletkezés körülményeit, a fölvett kölcsönök elköltésének a módját, megneveztesse a felelősöket, s levonja a szükséges konzekvenciákat. Azért sem tett semmit, hogy azt átalakított bankrendszerre terhelt rossz hitelek következményeit legalább fölmérje. Mindenki tudott a körbetartozás súlyos gondjairól, csak a kormány nem tett semmit. Ezért alakult ki a vállalatvezetők és a kereskedők jelentős részében az a meggyőződés: büntetlenül lehet fizetség nélkül vásárolni, ügyeket lezárni, jövedelmeket eltüntetni. Figyelmen kívül lehet hagyni a szovjet gazdasági függőség következményeit, s tovább szállítani azt, aminek nem fizetik ki az árát. Pedig Némethnek, akit a párt nevezett ki, még rendelkezésére állt a belső karhatalom, még nem kezdődtek meg az iratmegsemmisítések, még nem tűntek el az ügynökök.A válság nem Németh Miklós alatt kezdődött, de a korábbi fékek ebben az időben oldódtak teljesen ki. Az államadósság fölhalmozásával együtt az ipari és a mezőgazdasági termelés nagy része a „korszerűtlenül és drágán” szintjére sülylyedt. Ekkor halmozódtak föl a belső adósságok az elavult gépektől, technológiáktól, a karban nem tartott épületektől a ma óriási gonddá nőtt panellakásokig. A társadalom széles rétegeit átszövő hálapénzrendszer lassan kapcsolati tőkévé alakult át, a jogszabályok büntetlen kijátszásává és megvesztegetési láncolattá. Sokan – Nyugaton is – a létező szocializmus nagy vívmányának tartják a mellékest – a tsz kukoricáján hizlalt disznótól a gmk-n, a vgmk-n keresztül a kft.-ig. Lehet, hogy a háztájiban előállított élelmiszernek köszönhettük a jó ellátást, de az biztos: a tsz-melléküzemágként megindult vállalkozások többsége alacsony szakmai színvonalon, kezdetleges technológiával, rengeteg élősködővel működött, s megbízásait ritkán nyerte el a megrendelő megvesztegetése nélkül. Ennek következményeként kellő kapcsolattal kifizették a silányan teljesített munkákat is. A vállalkozóban, aki csak az elemi tisztesség hiányával találkozott, kialakulhatott az a hit: ez a piacgazdaság. Az állam tulajdonában lévő cégeken belül megalakuló vállalkozások sikere jórészt arra épült, hogy a költségeket az anyavállalat számlájára terhelték, a hasznot pedig zsebre vágták. Ez is hozzájárult a belső adósságok óriásivá növekedéséhez, az állami vállalatok csődbe juttatásához, később pedig az értéken aluli magánosításhoz.Tocsik valóban szakértő voltEgy külhoni szakértő nemrég azt nyilatkozta: a nyugati példa megkönnyítette a rendszer megváltoztatását. Ha a polgári demokrácia intézményrendszerének példatárára gondolt, igaza lehet. Csakhogy ezen intézményeket működtetni kell, s a létező szocializmus még sokáig eltakaríthatatlan romjain ez bizony igen nehéz feladat. Németh Miklós soha nem adta semmi jelét annak, hogy tisztában lenne az örökölt mozgástér korlátaival. Azzal, hogy hiába akarna német, angol vagy francia értelemben vett szociáldemokrata politikát folytatni, ennek nincs meg a költségvetési fedezete. S az MSZP körében nem látszanak azok a személyek sem, akik a föllendüléshez nélkülözhetetlen tettekre képesek lennének. (A tiszta kézzel hozott áldozatról inkább ne is beszéljünk.) Eddig csak arról hallottunk, hogy azt, amit mások létrehoznak, miként kellene elosztani.„Ön milyen Magyarországot szeretne?” – kérdezi az MSZP hirdetése. És fölsorolják mindazt, amit tényleg mindannyian szeretnénk: európai bérek, esély a munkához, több segítség, nyugdíjemelés, a kis- és a középvállalkozók támogatása, ingyenes nyelvvizsga (nyelvtanulás nélkül) és így tovább. Az ábrándozók szívesen képzelik el mindehhez Németh Miklós „szakértő” arcát. Ő, karöltve Tocsik Márta pártfogóival, Máthéval, Hujberrel, Kapolyival, a Wallisszal, a saját zsebre dolgozó szakszervezeti vezérekkel, nemcsak mindennek a fedezetét teremti elő, de a közélet tisztaságát is biztosítja majd. Hogyan? Azt majd Bokros Lajos megmondja.A felelős gondolkodású polgár az ő életrajzában hiába keresi a szakértelem bizonyítékait. Maradnak az egykori pártvezető fedezetlen ígéretei és a mindentudó hatalmi politika nyelvszabályokkal sem törődő üres beszéde. És marad a kérdés: ki az, aki már tett is valamit az MSZP vezetői közül az ország fölemelkedéséért?