Vajon belenézhetünk-e a kristálygömbbe?

A tudomány az emberiség közös kultúrkincsének része. A tudományos tevékenység teljesítményelvű, és tényekre támaszkodik. Csak a minőség és az érték számít benne, semmi más. A tudás szó középkori latin megfelelője a scientia; ebből származik az angol science is. Ha valakinek a középkorban jó neveltetés adatott, az a megszerezhető tudásnak jóformán az egészét birtokolta. Kopernikusz (1473–1543) például kedvenc tudományán, a csillagászaton kívül jártas volt a korabeli jogi, matematikai és orvosi tudományosságban is. Azóta egyre növekszik a tudományos tevékenység társadalmi elismertsége.A XX. században a tudományos haladás jelentősen felgyorsult. A tudomány megváltoztatta az életünket, s megváltoztatta az egész világot. Egyúttal nagyfokú specializálódáson ment keresztül: manapság csak szakemberek vannak egy-egy tudományág speciális ismereteinek birtokában. A tudomány tehát arisztokratikussá vált: egyre több ugyan a tudós, ám a nagyközönség egyre kevésbé érti a tudományukat.Ma már általánosan elfogadott tény, hogy a modern társadalom megbénulna tudomány és technika nélkül. Az Európai Unió „tudásalapú” társadalom felépítésére vállalkozott. S ha nem akar lemaradni az Egyesült Államok és Japán mögött, ezt meg is kell valósítania. A közvélemény azonban gyakran megkérdőjelezi, vajon indokolt-e költeni homályosnak tetsző alaptudományos tevékenységre, amikor a világ tele szegényekkel és betegekkel, akiknek nem futja gyógykezelésre, noha létezik bevált gyógymód a bajukra. Minek öljük a pénzt az űrkutatásba, ha eredményeit nem lehet egyenest a társadalom megsegítésére fordítani? Miért kutassuk a human genome-ot? Sajnos kevesen vannak vele tisztában, hogy „a tudomány kísérletező műfaj: sosem szabad megrekednie a meglévő ismeretek mezsgyéinél” (Sharp, The New York Times, 1993). A tudomány mindig legutolsó ismereteink előtt jár. Emiatt aztán kevesek tudják elfogadni, hogy a kutatás jó befektetés. Az adófizetők általában nem fogják föl, hogy még mindennapi életünket is nagyban befolyásolják azok az eljárások és eszközök, amelyeket tudósok fedeztek föl és dolgoztak ki. Elegendő csak néhányukat felsorolni: villamosság, rádió, telefon, a műanyagok, fax, televízió, komputer, a szuperszonikus repülőgép vagy az antibiotikumok.Nagyapáink nemzedékében még a fertőzés volt a halál leggyakoribb oka. 1928-ban felfedezték a penicillint, s ez elvezetett az antibiotikumok kifejlesztéséhez. Ma a kezelés olyan hatásos, hogy sokan nem is tudják, valaha mennyi, máskülönben egészséges gyermeket vitt el a bakteriális fertőzés. A tudomány és a technika egyre jobban beépül mindennapjainkba, s mindannyiunk életét megkönnyíti. Lehetővé teszi, hogy érezzük, mily kicsi a világ. Egy nap alatt akár tízezer kilométert is utazhatunk, és a másodperc törtrésze alatt küldünk üzeneteket. Valaha, 2500 évvel ezelőtt hosszú órákba tellett, amíg egy hosszútávfutó Marathónból Athénba vitte a görögök perzsák feletti győzelmének hírét. A táv mindöszsze negyvenkét kilométer volt. Ma ezt a hírt e-mailen néhány másodperc alatt el tudjuk juttatni a címzettnek. A tudósok teremtette új világban szoros a kapcsolatunk a bolygónkkal és a világ minden táján zajló eseményekkel. Technikai értelemben a világ összezsugorodott. A televízió jóvoltából a mi társadalmunk a legjobban informált társadalom; igaz, olyan tömegkultúrát kínál, amely sokak szerint veszélyezteti a kultúrák sokszínűségét.Társadalmunk és gazdaságunk egyre inkább függ az alaptudományoktól és alkalmazásaiktól, ám hallunk szkeptikus hangokat is. Még Václav Havel cseh köztársasági elnök is úgy nyilatkozott a tudományról: „A hagyományos tudomány a maga megszokott hűvösségével leírja, hány különféle módon tudjuk tönkretenni magunkat. Arra viszont nem képes, hogy valóban hatékony gyakorlati útmutatást adjon, hogyan kerüljük el az önpusztítást...” (The New York Times, 1992). Havel szavait visszhangozta egy amerikai kongresszusi küldött, George E. Brown is, aki szerint a tudomány igen nagy mértékben felelős a civilizációnkat fenyegető veszedelmekért (Hilts, The New York Times, 1993). De ne feledjük, hogy az atombomba megépítése voltaképp nem más, mint a tudomány technikai alkalmazása. Gigantikus mérnöki tett volt, amely tudományos elveken alapult. A hidrogénbomba megépítése ezzel szemben politikai döntés eredménye volt, nem pedig tudományos elhatározás. Az amerikai politikusok Hitlerrel dacolva arra kényszerültek, hogy tömegpusztító fegyverek előállítását rendeljék meg a fizikusoktól. Az atombomba ellen elsőként a Magyarországról kivándorló Szilárd Leó, a világhírű fizikus emelte föl a szavát. A fizikusok a két nagyhatalom közeledésében is közvetítő szerepet játszottak. Az 1950-es években indult Pugwash-konferenciák sikere sokban hozzájárult ahhoz, hogy a világbéke egyensúlya ne bomoljon meg. Helyesen jegyezte meg a Manhattan programban az atombomba előállításán dolgozó Robert Oppenheimer: „...a tudós feladata a természeti törvények működésének kutatása, ezen törvények működéséért azonban nem felelhet. A tudós nem vállalhatja annak a döntésnek a felelősségét, hogy bevethető-e a hidrogénbomba.” A tudománynak tehát nem kell mentegetőznie a világ előtt a tudományos eredmények miatt. Sőt a világegyetem működését kutató tudósok eredményei civilizációnk legnagyobb teljesítményének számítanak. Az agyműködés feltérképezése, a human genome megfejtése az ember legnemesebb, legmerészebb céljai közé tartozik.A genetika tudományos területe különösen izgatja a közvéleményt. Az emberek tudni akarják, mi folyik a tudósok laboratóriumaiban. Egyre jobban ódzkodnak és félnek attól, hogy visszavonhatatlan változásokat idézünk elő a természetben, és hogy génsebészeti módszerekkel szörnyet vagy emberfeletti embert állítunk elő. Semmi kétség: a tudományos feltételek megszülettek, s ez többé már nem a science fiction műfajába tartozik. A „méretre szabott” emberi lény ma már nem a fantázia szülötte. Ha lehetséges lemásolni vagy reprodukálni egy sok évvel ezelőtt elhunyt ember DNS-ét – valahogy úgy, ahogy Spielberg filmjében, a Jurassic Parkban láttuk a dinoszauruszok esetében –, akkor elhalt szervezetekből új, azonos genetikai felépítésű egyéneket lehet teremteni. Az emberek attól félnek, hogy az efféle kísérletektől egyenes út vezet Huxley „szép új világába”, amelyben a véletlen kiválasztódást felváltja a megtervezett, technológiailag irányított embertenyésztés. Ezek a félelmek arra kell hogy ösztönözzék a társadalmat, az emberi közösségeket, hogy figyeljék és ellenőrizzék az ilyen kísérleteket. Semmi kétség tehát, hogy irányvonalakra van szükségünk, a tudósoknak pedig a lelkiismeretükre kell hallgatniuk. Nem kell az új Adolf Hitler, aki az eugenika korlátlan, sajátosan értelmezett változatát vallotta, és Übermenscht akart kreálni. A legtöbb európai országban szigorú korlátozásokat vezettek be az eugenikában.A Fehér Házban 2000. június 25-én történelmi jelentőségű esemény zajlott le. Bill Clinton amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök bejelentette, hogy a nemzetközi Human Genome Project és a Celera Genomics Corporation közösen befejezte a human genome – az ember genetikai felépítése – első feltérképezését. A teljes történet csaknem százötven éve kezdődött, amikor 1866-ban egy osztrák szerzetes, Gregor Mandel publikálta a Verzuche über Pflanzenhybriden című korszakalkotó tanulmányát. Mandel borsóval kísérletezve vizsgálta az öröklődés törvényszerűségeit, ezzel megvetve a genetika tudományának alapjait. Ez példája annak, hogy a tudományokban Európa valamikor megelőzte Amerikát. A human genome megfejtése az orvostudomány új korszakát jelző mérföldkő. Ebben az új korszakban lehetővé válik egy sor betegség megelőzése, diagnosztizálása, kezelése és gyógyítása. A elváltozott gének sok ezer öröklődő betegséget okoznak – ilyen például a Huntington-kór, a Down-kór, a daganatos fibrosis és a sarlósejtes vérszegénység –, illetve sok ezer más betegség kialakulásában játszanak szerepet. Sokak szerint számos gyakori betegséget több génvariáns együttes hatása idéz elő, ilyen például a cukorbaj és a különféle szívbetegségek. A kóros állapot kifejlődéséhez egy-egy variáns önmagában csak kismértékben járul hozzá, így aztán nehéz volt szerepüket azonosítani.A világ most arra ébredt, hogy teljesen fel lehet tárni az emberi test titkait – azét az emberi testét, amelynek minden egyes sejtjében fellelhető a DNS 3,2 milliárd molekuláris „betűje”, amelyek az ember születésének és növekedésének minden parancsát hordozzák.Mint agykutató tudós, tisztában vagyok azzal, hogy az ember sokkal több, mint génjeinek összege. Van értelmünk, van lelkünk, és van lelkiismeretünk, s mindezekben hat ránk környezetünk: neveltetésünk és iskoláztatásunk. Ha képesek leszünk megérteni ezeket a „génbetűket” és elolvasni a „könyvet”, akkor meg tudjuk állapítani, milyen betegségben szenvedhetnek hordozóik.Ilyen esetekben remélhetőleg egyénre szabott gyógyszeres terápiát lehet majd megvalósítani, és a páciens genetikai hibáinak kijavításával felvehetjük a harcot a betegséggel, vagy meg is tudjuk előzni. A human genome megfejtésével eljutunk talán az emberré válás megértéséhez is.Ám a kérdés mégis fölvetődik: vajon bele akarunk-e nézni a kristálygömbbe, s tudni akarjuk-e, ki hordozza például a mellrák génjét? A gyors genetikai fejlődésnek köszönhetően létezik olyan vizsgálat, amellyel meg tudjuk állapítani, vajon egy nő hajlamos-e mellrákra. A prenatális genetika szörnyű dilemmát okoz a gyermeket váró szülőknek. És mi legyen a biztosítótársaságokkal? Hozzáférhetnek az eredményekhez? Vagy mégsem? És ha a biztosítási díj emelésére használják föl? Megtehetik? Vagy gondoljunk a munkaadókra. Mi lesz, ha diszkriminációra használják fel az adatokat? Nem utasítanak-e el olyan jelentkezőket, akikről kiderül valamely betegség iránti hajlam? Ki jogosult arra, hogy belenézzen a kristálygömbbe? Ki legyen felhatalmazva arra, hogy megismerje genetikai felépítésünket? Csak mi magunk-e, vagy házastársunk és gyermekeink is, netán bárki? Meddig tart a magánéletünk?Hamarosan választ kell adnunk ilyen és efféle kérdésekre. Noha az emberek 99,9 százaléka – származásra való tekintet nélkül – genetikailag egyforma, vajon nem alakítunk-e ki majd olyan, a valóság látszatát kölcsönző különbségeket, amelyek a diszkrimináció, az intoleráns meggyőződések alapjául szolgálnak? Biztos, hogy minden tudásunkat az emberiség javára fogjuk fordítani? Ha genetikai „könyvünk” minden lapja olvasható és megfejthető, akár jó gének vannak benne, akár rosszak, akkor a hozzáférhetőséget törvényhozással kell szabályozni – ellenkező esetben ugyanis valamennyien kiszolgáltatottá válunk, s csorbulnak személyiségi jogaink. Ha a vizsgált személy magánéleti jogait nem tartjuk tiszteletben, ha a vizsgálat diszkriminációhoz vezet, akkor a human genome, a DNS 3,2 milliárdnyi betűjének sikeres megfejtése ártó célra is felhasználható, elsősorban azáltal, hogy felfedjük az egyes betegségek iránti hajlamot. Ezért magánéletünket védeni kell, és az adatokat nem szabad felhasználni egyetlen csoport vagy személy elleni diszkrimináció céljaira sem. Az Amerikai Egyesült Államokban már megtették az első lépést: a kongresszus elfogadott egy törvényt, amely a genome ismeretének felhasználását tiltja abból a célból, hogy a ma rendelkezésünkre álló, fontos információt ne lehessen felhasználni a magánélet és a személyiségi jogok megsértésére. Ezt a lépést Európa többi országában, így nálunk is meg kell tenni. Csak így kerülhetjük el, hogy egyesek „divatmárkás” bébit rendeljenek, és elinduljon az eugenika új, technológiailag magas szintű korszaka, és csak így tudunk „tudásalapú” társadalmat építeni Európában.Ami a tudományokat illeti: a ma tudósai és a jövő szakemberei tanulhassák szabadon azt, amit akarnak. Álljon jogukban publikálni minden felfedezésüket és véleményüket. Kötelességük is, hogy ezt tegyék az emberiség és környezetünk érdekében, s ily módon elősegítsék a jónak a rossz feletti uralmát. Korunkban rohamléptekkel fejlődik a kommunikáció, és egyre nő a tudós felelőssége a tudomány jobb megértésében és érdekében. Aquinói Szent Tamás, Albertus Magnus tanítványa kísérelte meg elsőnek a hit és az értelem összebékítését. Tudta, hogy világunk valódi világ, és megértésért kiált. A XIII. században, a fellendülés és a technikai haladás korszakában élt, egy kezdetleges, földművelő társadalom ekkor változott át kereskedő, városi társadalommá. Luther Márton, a reformáció elindítója szintén sikeresen taposta az utat Isten és ember, hit és értelem között. A középkor nagy európai gondolkodói tudományos módszereket adtak a világnak, a ma tudósainak pedig az a kötelességük, hogy az élet titkaival ismertessék meg az embereket. Ha ez nem sikerül nekik, akkor az emberiség nem érzi magát biztonságban. A tudományos ismeretek támasza nélkül a hit és az értelem között félúton állók jó része a hit irányába mozdul el, és még inkább lábra kapnak a tudományellenes nézetek.A mai kor tudósainak hidat kell építeniük hit és értelem között, érthetőbbé kell tenniük a világ csodáit, s be kell avatniuk embertársaikat a titkaikba.Vajon mit mondanának a zseniális fizikusnak, az elektromosság felfedezőjének, Michael Faradaynek azok az emberek, akik nem hisznek a tudományban, vagy keverik a tudományos és a tudománytalan nézeteket? Annak idején a világítótornyok korszerűsítéséhez kértek tőle segítséget, ám őt egyéni kíváncsisága hajtotta az elektromosság kutatásában. A szkeptikusoknak azt kell mondanunk, hogy képzeljék el a világot villanyáram, antibiotikumok stb. nélkül. A tudománytörténet ismer egy sor sajnálatos esetet, hogy mi történik azokkal a társadalmakkal, amelyek nem támogatják az alaptudományokat. Jean-Pierre Charles Revol (CERN, Svájc) leírja például, hogy a középkort megelőzően hatalmas tudásanyag érkezett Európába az arab kultúrából olyan területeken, mint az orvostudomány, a matematika és a csillagászat, ám később különféle okokból kihalt belőlük a kutatás vágya, aminek következtében a modern kori arab társadalmak elszegényedtek.Most léptünk be időszámításunk harmadik évezredébe. Ha sikerül meggyőznünk a tudományos közvéleményt arról, hogy a tudás erkölcsi kötelezettséggel jár, akkor a széles közvéleményt is meg tudjuk győzni arról, hogy a természetes intellektus fénye nem illetéktelen behatoló Isten és ember között, a hit és értelem közti misztikus kapcsolatban. Ha a törvényhozó testületek megakadályozzák, hogy a tudósok fölfedezéseit helytelen célokra használják föl, akkor, csakis akkor lesz jogunk remélni, hogy a világ megértőbb lesz, az emberek pedig türelmesebbek a tudományok, a tudás és egymás iránt.T. S. Eliot, a nagy amerikai– angol költő helyesen tette föl a kérdést: „Hol az Élet, mely életünkben elveszett? Hol a bölcsesség, mely tudásunkban elveszett? Hol a tudás, mely ismeretünkben elveszett?” (Kórusok A sziklából. Ferencz Győző fordítás