Baloldali emlékezetkiesés a földügyi vitában

A hírközlés épp csak kiszivárogtatta Luxemburgból az uniós főtárgyalói forduló ez év június 12-én történt ideiglenes lezárását a magyar féllel a földpiac szabályozásáról, mikor az MSZP teljes mozgósítást és össztüzet vezényelt a megállapodás ellen. A volt külügyminiszter-pártvezér – árulást gyanítva – cicerói fordulattal sokkolta a közvéleményt: én nem mondom (és persze mondta), hogy árulás történt, de ha kormánypártként mi tesszük ugyanezt, most a Fidesz azzal vádolna bennünket, hogy eladtuk a magyar földet. Az FVM leváltott minisztere pedig azzal fenyegetőzik, hogy ha kell, utcai tüntetésre viszi az egész parasztságot.A földpolitika már csak ilyen. A legtöbb résztvevője a közérdek egyedül igaz képviselőjének akarja elfogadtatni magát, miközben könnyed eleganciával (olykor demagógiával) próbálja feledtetni, hogy azt előbb bizonyítania kell. Mégpedig nem szólamokkal, hanem tettekkel. Ezt az érték-alapelvet a politikustól a földpolitika dzsungelét nem ismerő utca embere éppúgy számon kéri, mint a tudomány, amely feltárta a földpolitika nem leplezhető érdekkötöttségét. Amikor ugyanis ez az intézmény a társadalom tagjai között a szűkös javakat és értékeket a jogi kényszer segítségével elosztja, működésének végső mérlege csak az lehet, hogy kinek az érdekében jár el. Ettől függ, hogy a döntés a földviszonyokban kinek a javára teremt elsajátítási monopóliumot, és abból a társadalom mely csoportjait zárja ki. Az emlékezetvesztés térségünkben még ma is több közéleti politikus gyermekbetegsége.Az MDF és a Fidesz aláírást gyűjtEgy évtized távlatából aligha vitatható, hogy az MSZP és az SZDSZ mezőgazdaságunk piacelvű átalakításában kezdettől fogva a neoliberális föld-piactan világbanki diktátumát képviseli. Azt az igényt, amely az agrármodernizációt azonosítja a bel- és külföldi tőke számára a korlátlanul szabad, „államtalanított” földpiac megnyitásával, ahol az állam többé sem tulajdonosként, sem a közhatalom nevében nem jelenhet meg. Ez a hayeki modell a földpiaci vetülete véges bolygónkon a végtelen gazdasági növekedés hamis tételezésének, amely elutasítja az életminőség kihívásait, hiszen a mindenható tőke szabad áramlása tökéletesen szabályozza a szükségletkielégítést.Az ilyen töltésű liberális elkötelezettség kívánta, hogy e pártok kormányzati koalícióban se gátolják a törvénytelen külföldi földszerzések erőszakos nyomulását, sőt azt a joggyakorlat formálásával is szentesítsék. Bár 1994-től bárki meggyőződhetett róla, hogy a tilos földügyletek semmisséggel fenyegetése csak látszatszankció a jogellenes külföldi földtulajdonszerzés kizárására, a Horn-kormány nemcsak szemet hunyt a jog működésképtelensége felett, de a kiüresedett jogintézmény megőrzését jogi demagógiával is körülbástyázta. Így a szocialista földművelésügyi miniszter a sajtónak azzal indokolta a zsebszerződések hatósági megtűrését, hogy hazánk jogállam, tehát nem kell külön fellépnie az illegális földügyletek ellen, mert a törvényességet a jogrend biztosítja. Hatékony szankció, hogy a jogellenes tulajdonszerzés nem kerülhet be a telekkönyvbe (Kurír, 1998. február 3.). A kérdés ilyen kezelése teszi érthetővé, hogy napjainkra a külföldi földéhség az illegális ügyletekkel – az alkotmányos tilalom ellenére – 400 ezer hektárnyi földet nyelt el.Még fontosabb, hogy az SZDSZ és az MSZP 1989 óta töretlenül munkálkodik a jogi személy jogképességének a természetes személy jogi státusára kiterjesztésén, ezzel a gazdálkodó és egyéb szervezetek földtulajdon-szerzési képességének általános érvényű, alkotmányos elismertetésén. 1994-ben az SZDSZ-alapítótag köztársasági elnök az Alkotmánybíróságnál indítványozta annak kimondását, hogy az Alkotmány 70/A. paragrafusa szerinti jogegyenlőség alapján nálunk a természetes és a jogi személyek minden szempontból legyenek egyenlők. Az indítvány alaptalannak bizonyult. Ez sem gátolta viszont a koalíciós partnereket abban, hogy elutasított igényüket becsempésszék az 1998. márciusi parlamenti alkotmánytervezetbe. Eszerint „az emberi és állampolgári jogok (alapvető jogok) és azok védelme megilletik a jogi személyt és a jogi személy nélküli szervezetet” (52. paragrafus).Az alkotmánymódosítás kudarcai ekkor még nem törték meg a liberálisok ama elszántságát, amely a nagybirtoküzem tőkeerejéhez törvényes módon a földtulajdonosi monopóliumot kívánta kapcsolni. A Horn-kabinet a földtörvény 1997. évi módosításával ennek jegyében engedélyezni akarta a természetes személyekből álló jogi személyek részére a földtulajdonszerzést. Ismeretes, hogy e kísérlet is megbukott. A Fidesz–MDF-ellenzék ugyanis több mint 200 ezer, az OVB által érvényesített állampolgári aláírást gyűjtött össze napokon belül, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány bocsássa népszavazásra a földkérdést. Ezt a népszavazást annak ellenére sem írták ki, hogy az Alkotmánybíróság az aláírásgyűjtő ellenzék kérdéseinek adott alkotmányos elsőbbséget a kormánnyal szembeni vitában. Azt azonban legfeljebb a szűkebb szakmai körök tudják, hogy a diktátum nem annyira a társadalmi ellenálláson futott zátonyra, mint a nemzetközi jog kötőerején. Hiába biztosította volna a kétharmados többségű parlamenti koalíciós többség a törvény elfogadását, ha az az OECD- egyezménybe ütközik, amelyhez Magyarország 1996. március 20-án csatlakozott. Az egyezményben részes külföldi államok jogi személyiségű beruházóit a földtörvény-módosítás kizárta volna a földtulajdonszerzésből azokkal a cégekkel szemben, amelyek tagjai természetes személyek. Ez nyilvánvaló jogi diszkrimináció, amit a nemzetközi jog nem tűrhet el. E tilos hátrányos megkülönböztetést a szerzőképességnek csak az általános hatályú, a jogi személyek valamennyi típusára kiterjedő elismerése hidalhatja át. E határig viszont – az adott politikai helyzetben – még a Horn-kormány sem mehetett el, mert az OECD-egyezményben előírt nemzeti elbánás követelménye szerint a hazai jogi személy földtulajdoni szerzőképességének elismerése automatikusan kiterjed az OECD jogalanyaira. Vagyis a törvénymódosítás korlátlanul szabad földpiacot nyitott volna a külföldi globális óriáscégek számára. Ne felejtsük ki a fenti törvénykezési aktusból a földvédelem drasztikus kiiktatására tett kísérletet. A Világbank egyik alapkövetelménye, hogy a termőföldnek a művelésből való végleges kivonásánál és nem mezőgazdasági célra fordításánál a tőke- és profitigény feltétlen elsőbbséget kapjon: közérdekű föld- és környezetvédelem címén az állam abba ne avatkozhasson be. E követelményt a törvénytervezet azzal kívánta teljesíteni, hogy bármely (akár külföldi) szervezet területigénnyel járó beruházása számára megengedte a termőföldnek a termelésből való, más célú végleges kivonását, ha ezt a hatóság engedélyezi és a beruházó a (jelképes mértékű) földvédelmi járulékot megfizeti. A földvédelem ilyen cinikus felszámolása a földet a karvalytőke szabad prédájává tenné, hiszen csak a földigénylő céljától és pénztárcájától függ, hogy mit és milyen mértékben akar megvenni. Ha az SZDSZ a liberalizmuson belül saját politikai arculatát kívánná bizonyítani, ez legkevésbé a földpolitikában sikerülne, mert jogalkotóként még az egyes jogintézményekkel is csak másolja ikertestvérét, az MSZP-t. Így a 2000. januárban benyújtott földtörvényjavaslata a gazdálkodó jogi személyek korlátlan mértékű földtulajdonának és földbérletének bevezetésével valójában a Horn-kormány 1997. évi próbálkozását ismételte meg.Éppúgy, mint az MSZP, az SZDSZ is csak a természetes személyekből (közelebbről a zárt körű rt. névre szóló részvényeseiből és a kft. magánszemély üzletrész-tulajdonosaiból) álló jogi személyek szerzőképességét ismerné el. A javaslat „elfelejti” a magyar OECD-tagságot, ami a belföldi jogi személy tulajdoni szerzőképességét jogi automatizmussal kiterjeszti a külföldi jogi személyre, burkoltan tehát a törvény őt is becsempészi a földtulajdon alanyi jogosultjai közé. Itt a kötelező jogkövetkezmény külön kutatás nélkül is felismerhető: az OECD-egyezmény megkerülése jogilag lehetetlen, mert az alkotmány hetedik paragrafusa a nemzetközi jogi kötelezettségnek a belső joggal ütközése esetén az előbbinek ad elsőbbséget, így az azt lerontó belső norma hatályba sem léphet.Az SZDSZ a Nemzeti Földalap ellenAz SZDSZ által tervezett földpiaci berendezkedés egy szempontból tényleg eredetien sajátos. Éspedig a helyben lakó földműveseknek a földtulajdonszerzésből való intézményes kizárásánál. A javaslat ugyanis – hirdetett jogpolitikai céljaival szöges ellentétben – a földtulajdonnak és a földhasználatnak a termelői oldalon egymáshoz közelítését kizárólag a jogi személyek – üzemméretben sem korlátozott – földtulajdonjogának a megteremtésével kívánja szolgálni. Nem érdemes taglalni, hogy a bérmunkára épülő nagyüzem földtulajdoni monopóliuma fogalmilag kizárja a földhasználó termelő és a földtulajdon bármikori egybeesését, hiszen a bérmunkás soha nem válhat az általa megművelt föld tulajdonosává. A helybéli magángazda földszerzését a javaslat részben azzal hiúsítja meg, hogy a termőföldpiacról kizárja a magyar államot: az sem törvényes, sem szerződésen alapuló elővásárlási joggal nem élhet, ezzel kizárja a Nemzeti Földalap működését, amely földkészlet-gazdálkodást folytathatna, és a harmincöt évnél fiatalabb gazdálkodókat földhöz juttathatná. Másrészt az elővételre jogosultak törvényi sorrendje gondoskodik róla, hogy a település magángazdái ne szerezhessenek a térségben földtulajdont. Az elővétel első számú jogosultja a haszonbérlő, e kategórián belül azok a jogi személy nagyüzemek, amelyek a szántók 69 százalékát kötik le, uniós tagságunktól fogva pedig földtulajdonossá válhatnak. A sorrend végén szerepelnek – egyedül a földbérlettel nem rendelkező jogi személyeket megelőzve – a magánszemélyek különböző csoportjai. Emiatt ők csak azt a földet vehetnék meg, ami nem kell az azzal megkínált tőkeerős nagyüzemeknek, köztük a külföldi multiknak.A családi gazdaságok jelentőségeÚjabban e liberális földpolitikához csatlakozott a Zöld Szalag Mozgalom is, amely a magyar vidék felemelkedését szintén a szabad földpiacnak a nagybirtok számára való megnyitásában látja. Álláspontja szerint „a mezőgazdasági társas vállalkozásoknak is biztosítani kell a földvásárláshoz való jogot legalább olyan nagyságrendben, mint a természetes személyek esetében.” Az SZDSZ-től eltérően e mozgalom lándzsát tör a Nemzeti Földalap létrehozása mellett. Nem titkolt célja szerint azért, hogy az a mai földhaszonbérlő nagyüzemet az állami költségvetés juttatásaival („kedvezményes kamatozású, hosszú lejáratú hitelkonstrukció segítségével”, magyarán: az adófizetők terhére) földtulajdonossá tegye. E képletben tehát a polgárosodás célja a „magyar vidék felemelkedése”, ami – az uniós integráció keretében – azzal valósulhat meg, hogy a mezőgazdaságban az államszocialista nagyüzemet a bérmunkára alapozott tőkés nagybirtok uralma váltja fel.Mi a liberális ellenzék legfőbb sérelme a brüszszeli megállapodással szemben? Korántsem az, hogy csatlakozásunktól a jogi személyeknek is meg kell adni a földtulajdonszerzés jogát. Ellenkezőleg, azt kifogásolják, hogy miért kell erre még legalább kilenc és fél évig várakozni ahelyett, hogy a földtörvény módosítása azt a nagyüzemek javára azonnali hatállyal biztosítaná. Csakugyan, a késlekedés a liberális földpolitikát még veszélybe sodorhatja: ha a polgári kormány képes a birtokpolitikai célkitűzéseit stratégiai távon érvényesíteni, úgy egy évtizeden belül a családi gazdaságok megerősödhetnek, és ellensúlyozhatják a nagyüzemek elsajátítási hatalmát. Ez a nyíltan be nem vallott oka annak, hogy a baloldali–liberális ellenzék nemcsak jelszavakban, hanem intézményi lépéseivel is szembefordul a kormány földpolitikájával. Földviszonyainkban a közérdekű állami beavatkozás érvényesítése, az egész nemzetgazdaságot átfogó, felelős földkészlet-gazdálkodás kiépítése, a földművelést élethivatásként vállaló helyi gazdáknak földtulajdonhoz juttatása, a nem termelői célú (akár bel- vagy külföldi tőkét forgató) földspekuláció letörése mind-mind olyan elemei a földjog nemzeti önvédelmi eszköztárának, amelyek a gazdasági globalizációval szemben a nemzetállami érdeket és a helyi közösségek létfeltételeit érvényesítik. Egy ilyen tartalmú birtokpolitikával ezért nem azonosulhat a neoliberalizmus.A szerző az MTA doktora, tudományos tanácsadó