Ez már egy másik Magyarország…

A polgári kormány megalakulása óta több mint három év telt el. Ez alatt az idő alatt sok minden változott. Kiderült, hogy a folyamatosan bírált gazdaságpolitika működik. Továbbá annak ellenére, hogy a kormány mindent „rosszul csinált”, a többi közép-európai országgal összevetve különösen kedvező fejlődési pályán állunk. A kezdeti időszak pedig nem volt éppen problémamentes: orosz válság, koszovói bombázás, árvizek, olajárrobbanás. Eközben a legkedvezőbb helyzetbe kerültünk az európai uniós tárgyalásokon, és egyre szélesebb réteg kezdi érezni a gazdasági fellendülés pozitív hatásait. Ezek a folyamatok statisztikailag jól leírhatók, és különböző kommentárok mellett naponta olvashatunk róluk.Van azonban a társadalmi változásoknak egy olyan szelete, amelyről lényegesen kevesebb szó esik. Bizonyos területeken alapvetően változott meg a közgondolkodás, olyan módon és mértékben, amely akár egy-két éve is elképzelhetetlennek tűnt. Néhány példát hadd emeljek ki: családok támogatásához, határon túli magyarokhoz, nemzeti múltunkhoz, egyházakhoz, hazai vállalkozásokhoz való viszonyunk jelentősen átalakult.A Horn–Kuncze-kormány számára Magyarország demográfiai helyzete nem jelentett problémát. A Bokros-csomag legnagyobb bűne az volt, hogy radikálisan csökkentették a családtámogatásra fordított összegeket. Amennyiben az egy főre jutó jövedelem egy családban meghaladta a 15 500 forintot, úgy nem járt családi pótlék. Megszűnt a gyes, a gyed. Ez ráadásul a költségvetés számára nem jelentett lényeges megtakarítást, sokkal inkább egy szemléletet tükrözött. A társadalom meg is értette a Bokros-csomag üzenetét: csökkent a születésszám és növekedett az abortuszok száma. A polgári kormány ezzel szemben sokkal nagyobb mértékben támogatta a gyermeket vállaló családokat, hiszen úgy gondolta, elfogadhatatlan, hogy a több gyermek vállalása egyben a szegénység vállalását is jelentse.A Szent Korona elleni durva kampányEleinte kétségesnek tűnt e vállalkozás sikere, hiszen nem volt egyértelmű a várható társadalmi fogadtatás. Ezenkívül a gyermekesek támogatása nem éppen a legcélszerűbb módja a szavazatok maximalizálásának, hiszen egy többgyermekes család – a támogatott gyermekek számától függetlenül – csupán két szavazatot jelent. A kormány ennek ellenére belevágott, és ma a következő a helyzet: a demográfiai problémák súlyosságával sokkal többen tisztában vannak, a többség elfogadja, hogy tenni kell a születések számának növeléséért, közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy csökkentek a többgyermekes családokkal szembeni előítéletek, és ami tán a legfontosabb, hosszú idő óta tavaly először több gyermek született, mint a megelőző évben. Úgy tűnik, a társadalom elfogadta a családtámogatások rendszerét és szükségességét. Ezután már az sem meglepő, hogy nemrég még a szocialisták is kényszeredetten bejelentették, nem kívánják eltörölni a polgári pártok által megszavazott családpolitikai támogatásokat, hanem csak „kiegészítenék” ezeket, ha megnyernék a választásokat. A Bokros-csomaghoz és ahhoz képest, hogy az elmúlt három évben csak ócsárolták ezeket az intézkedéseket, ez nem kis eredmény! Jelzi, hogy még a szocialistáknál is szemléletváltozás történt. Feltéve, ha valóban komolyan gondolják.1998-ban megmosolyogták volna, ha valaki azt állítja: három év múlva a parlament elfogad egy törvényt a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatosan, amely kedvezményeket ad nekik határokon innen és túl, és ez éves szinten több milliárd forintba kerül. Ha még azt is mondja, hogy mindezt a magyar lakosság többsége is támogatni fogja, valamint a parlament több mint 92 százalékos többséggel fogja elfogadni úgy, hogy majdnem az egész parlament felállva tapsol a szavazás végén, nos, azt biztosan bolondnak nézték volna 1998-ban. Pedig ez történt! Az a társadalom, amelynek többsége talán a média hatására is, néhány éve még megbotránkozott Antall József azon kijelentésén, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, annak a társadalomnak kétharmada a közvélemény-kutatások szerint elfogadja, hogy támogatni kell a határon túli magyarságot. Ráadásul a fiatalabb korosztályokban még ennél is magasabb ez az arány. Ez azért meglepő, mert a magyar társadalmat évtizedekig arra nevelték, hogy a határon túli magyarok problémáinak emlegetése: nacionalizmus, horthysta örökség stb. Míg a környező országok baloldali utódpártjai Romániától Szerbián át Szlovákiáig a mai napig előszeretettel játsszák ki a nacionalista kártyát, addig a magyar szocialisták kínosan igyekeztek kerülni a nemzeti problémák felvetésének a látszatát is. Ezen a területen szintén jelentős változás zajlott le, és ma együtt örülhetünk annak, hogy már a magyar szocialista párt is nemzeti elkötelezettségű baloldali pártként definiálja magát. Bevallom, ezt sem hittem volna három éve.Lélektani változás történt a történelmi múltunkhoz való viszonyban is. Mindenki visszaemlékezhet, mi történt a honfoglalás mille-centenáriuma alkalmából az előző kormány idején, s mi történt Szent István király megkoronázásának millenniuma alkalmából. Települések tucatjai állítottak vagy újítottak fel emlékműveket, hoztak rendbe épületeket, készítettek nagyszabású műsorokat, több mint egymillióan nézték meg a Parlamentben a koronát. A millenniumi esztendő sem indult egyértelmű sikertörténetnek. A korona áthelyezését hihetetlenül agresszív sajtótámadások kísérték, amiben a költségeken túl a Szent Korona közjogi funkcióba helyezése elleni tiltakozáson át az irredentizmus vádjáig minden előkerült. A társadalomban ez a durva kampány nem hagyott mély nyomokat, az első pillanattól özönlöttek az emberek a Parlamentbe, és a csoportoknak ma is több hónappal előre célszerű helyet foglalni. A változást jelzi az is, hogy olyan ellenzéki képviselők, akik nem voltak hajlandók eljönni annak idején a millenniumi év megnyitásakor a korona Parlamentbe helyezésére, ma az üvegvitrin előtt lelkesen vezetik körbe választókörzeteikből jött csoportjaikat, és előadást tartanak a Szent Koronáról. Minden ellenzéki képviselő igyekszik ott lenni körzetében a millenniumi zászló átadásakor, mert azt gondolja, ennek lehet jelentősége a következő választásokon.Az egyházak támogatása területén is áttörés történt az elmúlt időszakban. A változás itt sem csak anyagi értelemben jelentős. Visszaemlékezhetünk a rendszerváltozás utáni első kormány vesszőfutására, amelyet az egyházak támogatása miatt kapott. Jobb esetben avíttnak, maradinak, a történelem kerekét visszaforgatónak minősítették, rosszabb esetben úgy állították be, mint amitől egyes rétegeknek félni kell, és több tízezres Charta-tüntetéseken tiltakoztak az állam és az egyházak összefonódása ellen. Ma ezeket nem tapasztalhatjuk. Kiderült, hogy ilyen „veszély” nincs, és a rendszerváltás óta soha nem is volt. Az emberek többsége ma már nemhogy problémásnak, de szükségesnek ítéli a történelmi egyházak támogatását. Nagy vita egyetlen jelentős kérdésben van a kormány és a baloldali ellenzéke között. A polgári többség elsősorban a történelmi egyházakat kívánja támogatni, a baloldali ellenzék pedig minden bejegyzett, magát egyháznak nevező szervezetre, a boszorkányegyháztól az adóelkerülés érdekében „egyházat” alapító természetgyógyászig kiterjesztené a támogatásokat. Ez a vita sem lényegtelen, de ha néhány évvel ezelőttre visszatekintünk, megállapíthatjuk: itt is nagy utat jártunk be, hiszen igazából ma már egyetlen politikai erő sem vitatja (vagy nem meri?), hogy az egyházak támogatására szükség van, mert fontos szerepet töltenek be a társadalom életében.A sérült, sánta futó és a sprinterUtolsó példaként hadd említsem meg a hazai gazdaság, a hazai vállalkozások támogatását. Két kormány, két eltérő filozófia. A Horn–Kuncze-kormány számára gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy magyar kézbe kerül-e a privatizáció után egy cég, vagy sem (biztosítsa az akár a közüzemi szolgáltatásokat), mint ahogy nem volt lényeges, hogy magyar cégek építsék az autópályákat, és az sem volt fontos, hogy magyar kézben maradjon a termőföld. Egyetlen cél volt rövid távon: a maximális haszon elérése, nagy privatizációs bevétel, gyorsan épüljön az autópálya. Ha az ára miatt később nem használják, az legyen a cég gondja. Ha pedig külföldi kézbe kerül a termőföld, az számukra azt jelenti, tőke áramlik a magyar mezőgazdaságba. A polgári kormány ezzel szemben úgy ítélte meg, szép dolog a piaci verseny, de egy sérült, sánta futót nem szabad versenyeztetni kiválóan felkészült sprinterekkel. Ebben az esetben a verseny csak a magyar vállalkozók magyarországi kiszorítását szolgálja, ami hosszabb távon beláthatatlan károkat okoz. A kormány a sajtótámadások ellenére ezért döntött úgy, közbeszerzés nélkül egy magyar konzorciumot bíz meg az autópályák építésével. Ha versenyeztetés történt volna, nem nyerhetett volna egy „sánta” magyar cég a versenyen. Hasonló okokból nem akarja eladni a kormány a Postabankot, hanem az állami tulajdonú postát akarja vele erősíteni, ahogy számos nyugat-európai országban van erre példa. Az sem véletlen, hogy a csatlakozási tárgyalásokon a kormány elfogadtatta, hogy a csatlakozásunktól hét évig termőföldet külföldiek nem vásárolhatnak Magyarországon. A magyar gazda nem lett volna versenyképes, tőkeerős külföldi kollégájával szemben. Így most 9-10 éve van arra, hogy megerősödjön és felkészüljön a versenyre. A közgondolkodás itt is változott, és mára már egyértelműnek tűnik, többségben vannak azok, akik úgy vélik: a magyar kormánynak feladata a magyar vállalkozások versenyképességének a javítása. Meglepően pozitív a Széchenyi-terv hazai vállalkozások fejlesztési támogatásainak fogadtatása, és nem csak a vállalkozók értettek egyet azzal, hogy a beruházásokat tízmillió forintig adókedvezménnyel támogatja az állam. De változás történt az ellenzék magatartásában is. Ma már amiatt bírálják a kormányt, hogy az olyan gazdák, akik letelepednek Magyarországon, három év után egyáltalán földhöz juthatnak, és a legnagyobb ellenzéki párt részéről nemrég bejelentették, hogy módosításokkal még a Széchenyi-tervet is folytatnák, ha véletlenül megnyernék a választást.Optimizmus a millennium jegyébenNem lehet túlbecsülni ennek a társadalmi szemléletváltozásnak a jelentőségét. Ma Magyarország nem ugyanaz az ország, mint 1998-ban volt. A magyarok optimistábban, magabiztosabban tekintenek a jövőbe, mint a rendszerváltás óta bármikor. A polgári pártok és a szocialisták vállvetve küzdenek az Európa Tanácsban a határon túli magyarok jogaiért, a családtámogatási rendszer esetében az ellenzék úgy ítéli hasznosnak a maga számára, hogy fölül kell licitálnia a kormányt. A millenniumi rendezvénysorozat kitörölhetetlenül megmarad az emberek lelkében, és a hatalmas igény miatt valószínűleg meg kell hosszabbítani az ingyenes Parlament- és koronalátogatás lehetőségét, a hazai vállalkozások, a nyugdíjreform támogatása minden párt programjában meg kell hogy jelenjen. Ezeknek a változásoknak az értékét növeli, hogy a polgári többség mindezt egy – finoman szólva – nem túlságosan baráti médiaközegben, rövid idő alatt érte el. Ez azért biztató, mert jelzi, hogy lassan sikerül túllépni a szocializmus mélyen a lelkekbe ivódó káros örökségén, és a normális értékek kezdik visszanyerni a helyüket a magyar társadalomban.A pszichológiában ismert, hogy egy szilárd értékrendű, magabiztos, világos jövőképpel rendelkező ember általában sikeresebb és boldogabb lesz, mint azok, akikből ezek a tulajdonságok hiányoznak. Ez valószínűleg így van a különböző népek esetében is. A társadalom gondolkodásmódjában bekövetkező változások ezért hosszabb távon talán még a gazdasági eredményeknél is fontosabbak.A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)