A győri affér kodifikációs üzenete

Nem vagyok sem médiakutató, sem pedig médiaszociológus. Így semmiféle előítélet nem akadályoz meg abban, hogy ha valamilyen esemény érdeklődésemet felkelti, a rendelkezésre álló hírforrásokat minél szélesebb körben megismerjem. Legutóbb a Magyar Nemzetben (október 5-én) A kormányfő nem ígért Torgyánnak címen közölt hír keltette fel érdeklődésemet, amely szerint Torgyán József az általa Győrött (október 3-án) tartott sajtótájékoztatón olyan kijelentést tett: ígéretet kapott a miniszterelnöktől a fia ellen folyó eljárás megszüntetésére. A kijelentéssel kapcsolatos vitában nyilvánosságra került Orbán Viktor kormányfő és Torgyán József pártelnök közelmúltbeli levélváltása. A pártelnök július 20-án kelt levelében azt sérelmezi, hogy ellene és családja ellen alkotmányellenes hajsza folyik; holott a miniszterelnök kijelentette: „Jóska bátyám, a Tállya utcai építkezésed ügye teljesen rendben van.” Mire Orbán Viktor augusztus 2-án kelt válaszlevelében ezt cáfolta: Magyarországon a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkájába kormányzati tényezők nem avatkoznak bele; neki sem lehetősége, sem szándéka nincs arra, hogy ettől eltérően cselekedjék. A Népszabadság Mit mondott Torgyán című cikke szerint a kisgazda elnök csütörtökön nem cáfolta a hírt, de hangoztatta: a kormányfő nem ígért semmit, mert ő nem kért kedvező elbírálást a fiának. A napilap teljes terjedelemben közölte mindkét levelet. A Magyar Hírlap Művihar egy álígéret körül címmel vezeti fel tudósítását, amely kitér arra is, hogy az FKGP elnöksége arról hozott határozatot, hogy hűséges képviselői nem szavazzák meg a 2000. évi költségvetés zárszámadását. A Népszava „Levélváltás Jóska bátyámmal” címszó alatt tudósít arról, hogy Vastagh Pál interpellációt kíván benyújtani a kormányfőhöz, akit sem az alkotmány, sem a büntetőeljárásról szóló törvény, sem más jogszabály nem jogosít fel arra, hogy ilyen ígéretet tegyen Torgyánnak.
Az eddig szemlézett sajtóhírek csupán felkeltették érdeklődésemet. A dolgozat megírására azonban az az élmény serkentett, amelyben a Kis Újság című közéleti hetilap október 5-én megjelent számának elolvasásakor részesültem. A lap a IV. új évfolyam 40. száma megjelölést viseli, ámde ezzel egy sorban azt is olvashatjuk, hogy: Alapítva 1887-ben. Főszerkesztője: Torgyán József.
Dezsényi-Falvy-Fejek: A magyar sajtó bibliográfiája: 1945–54 (Művelt Nép Kiadó, 1956.) szerint a Kis Újság a Független Kisgazda Párt központi lapja (Bp., 1887. nov. 20–1952. aug. 10.). Ekkor tehát megszűnt. E bibliográfiai adatokat egybevetve köz- és pártéletünk egyéb adataival az a benyomásom, hogy a szóba került közéleti hetilap olyannyira utóda a hajdani Független Kisgazda Párt központi lapjának, mint ahogyan a Népszava (Alapítva 1873-ban) jogfolytonos központi lapja a ma már valójában nem létező Szociáldemokrata Pártnak. Különben a kezembe került példány szalagcíme: Orbán Viktor lemaradhat a budapesti gyorsról. Az első oldal jobb felső sarkában olvashatjuk a díszkeretbe foglalt magyarázatot, amely idézi Orbán Viktornak a hajdani jobboldali lengyel győzelmet találóan aposztrofáló kijelentését, hogy: „Befutott a varsói gyors”, majd figyelmeztet: „hogy ha a Fidesz továbbra folytatja a Független Kisgazdapárt elleni akcióit, akkor dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr könnyen lemaradhat a budapesti gyorsról. (…)” Aláírás: Torgyán József. Majd ugyancsak bekeretezve olvasható A koalíció a ciklus végéig tart című figyelmeztetés, amelynek első bekezdése azt a dél-amerikai hangvételű tájékoztatást tartalmazza, hogy: a „párt alkotmánya értelmében a párt politikáját az Országos Elnökség képviseletében az országos elnök alakítja ki.” Az utolsó bekezdés szerint pedig: „Az Országos Elnökség a Független Kisgazdapárt jövőjének kialakítását illetően azt a döntést hozta, hogy a várhatóan 2002. április 7-én sorra kerülő első választási forduló éjszakáján lesz abban a helyzetben, hogy jövőjét illetően további döntéseket hozhasson. Ezért bármely párttal való megbeszélés ez idő szerint minden alapot nélkülöz.” Október 9-én pedig a Duna Televízió Indul a nap rovatában faggatta a riporter Torgyán Józsefet: tett-e a győri sajtótájékoztatón, október 3-án olyan kijelentést, amely szerint a miniszterelnöktől ígéretet kapott a fia elleni büntetőeljárás megszüntetésére? Majd amikor a kérdésre nem kapott egyenes választ – a riportalany tétova tiltakozása ellenére –, a riporter lejátszotta azt a jól sikerült hangfelvételt, amely egyértelműen bizonyította a kijelentés elhangzását.
Olvasom a Magyar Demokrata október 4-i számában Torgyán a történelem sodrában cím alatt – a személyiségi jogok nagyobb dicsőségére közzétett – a Torgyán József bírósági fogalmazó által 1957. július 22-én írott, Bimbó Istvánhoz, a Fővárosi Bíróság másodelnökéhez címzett levelet, amelyben a levél írója azért esedezik: kapjon hozzájárulást, hogy a Fővárosi Bíróságnál fogalmazóként betöltött állásából elbocsátást nyerjen. Ezt azzal indokolja, hogy: „Ügyvédjelölti joggyakorlatomat az ellenforradalmi események szakították meg, éppen ezért rendkívül méltánytalannak találtam azt, hogy napjainkban, amikor az ellenforradalom által okozott sebek rohamos és általános gyógyítása folyik, ne volna orvosolható az a seb, melyet az ellenforradalom ütött rajtam akkor, amikor ügyvédjelölti munkaviszonyom megszűnt.” A szerkesztőség a levélben foglalt, ebben a szerencsétlenül megfogalmazott mondatban véli a magyarázatát lelni annak a problémának, amelyet a Fidesz vezette kormánynak a kisgazdapárt válsága okoz. Jóval idősebb kortársként megértem a levél írójának szorult helyzetét, akinek máig oly sokszor vetik szemére, hogy fogalmazóként ez időben Tutsek Gusztáv, a hírhedt vérbíró mellett dolgozott. A levél tartalma azt bizonyítja, hogy szerzője szabadulni akart abból a görénybarlangból, amely számára elviselhetetlen volt. Megértem őt azért, mert 1956. december hónapban magam is felmondtam az Igazságügyi Minisztériumban a törvény-előkészítő főosztályon viselt munkaviszonyomat, ahonnan büntetésből bíróként kívántak áthelyezni az „ellenforradalom” alatt tanúsított, a személyzeti főosztály által kifogásolt magatartásom miatt. Az ítélkezést pedig, amikor az alkotmány a bírói függetlenséget – cinikus módon – csupán deklarálta, ámde semmivel nem garantálta azokban az időkben, amikor a velem azonosan érzők és gondolkodók büntetőbírósági felelősségre vonása küszöbön állott, nem voltam hajlandó vállalni. Szerencsés helyzetben voltam azért, mert nekem nem kellett kínomban azokra a nem létező sebekre hivatkoznom, amelyeket az „ellenforradalom” rajtam ütött. De ha szabadulásom csak ilyen áron lett volna elérhető, inkább erre vetemedtem volna, semmint lelkiismeretemmel ellenkező ítéletek meghozatalára.
Valamit azonban mind Vastagh Pál, mind pedig Torgyán József terhére írhatunk. Hiszen mindketten nagy gyakorlattal rendelkező jogászok, sőt 1990 óta országgyűlési képviselők, tehát a törvényhozás tagjai. Így nagyon jól tudják, hogy 1953 nyara óta az ügyészi szervezet önálló államhatalmi ágként működik. Azóta egyetlen közjogi méltóság: a legfőbb ügyész akaratától függ, hogy ki ellen indul büntetőeljárás, és ki ellen emelnek vádat. A rendőrség sem ura valójában a büntetőeljárásnak, hiszen alá van vetve az ügyészi felügyeletnek. A közelmúltban írott egyik dolgozatomban panaszoltam fel újból, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői – mind az Antall-, mind pedig az Orbán-kormány idején – szándékegységben akadályozták meg az ügyészi szervezetnek újbóli kormányfelügyelet alá való helyezését. Álnok dolog tehát a törvényhozás által e vonatkozásban gúzsba kötött kormánynak vagy kormányfőnek akár büntetőeljárás megindítását, akár annak megszüntetését terhére róni, vagy bármelyiküket a büntetőeljárás kimeneteléért felelőssé tenni. Legfőbb ideje lenne viszont az ügyészi szervezet túlhatalmát megnyirbálni; azt ismét kormányfelügyelet alá helyezni; így a kormányt nemcsak a parlament, hanem a választópolgárok előtt is felelős helyzetbe hozni. Erre az MSZP – kellő eljárásjogi garanciák mellett – korábban késznek mutatkozott. Ezeket a garanciákat pedig a büntető eljárásjogról szóló törvény – amelynek a hatályba lépése hamarosan remélhető – máris tartalmazza. Nem ártana azonban e garanciákat (pótmagánvád, vádtanács, nyomozóbíró helyett vizsgálóbíró!) markánsabbá, ezáltal a büntetőeljárást hatékonyabbá tenni, ami növelné az esélyt a budapesti gyors elérésére.

A szerző ny. ügyvéd