Ezt a háborút nem egy közös célért egyesült óriási szövetség vívja az ellenséges hatalmak alkotta tengely legyőzésére. Ehelyett országok változó koalíciója vesz majd részt benne, amely folyamatosan módosulni és fejlődni fog. Az országok különböző szerepeket töltenek majd be, és különbözőképpen járulnak hozzá. Néhányan diplomáciai támogatást nyújtanak, míg mások pénzügyit, továbbiak pedig logisztikait vagy katonait. Néhányan nyilvános segítséget adnak nekik, míg mások a körülményeik miatt titoktartás mellett teszik ezt. Ebben a háborúban a feladat szabja meg a koalíciót és nem fordítva. Úgy gondoljuk, hogy míg egyes barátinak tartott országok bizonyos erőfeszítésekkel segítenek majd, másfajta segítségtől el fognak zárkózni, illetve több általunk indítandó akció olyan országoktól függ majd, amelyek kevésbé minősíthetők barátinak.
Eszerint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – az Egyesült Államok barátai – azon döntése, hogy megszakítják kapcsolataikat a tálibokkal, a hadműveletek egyik korai sikerének tekinthető, ám nem jelenti azt, hogy ezek az országok később minden részünkről kezdeményezett cselekményben részt vállalnak majd.
Ez a háború nem szükségszerűen lesz olyan, amelyben katonai célpontokra sújtunk le és csapatokat vonunk össze, hogy megostromoljuk e célpontokat. Ehelyett a katonai erő valószínűleg csak az egyike lesz azon eszközöknek, amelyeket a terrorizmusban érintett személyek, csoportok és országok megállítására vetünk be.
A válaszadásunkban sor kerülhet robotrepülőgépekkel katonai célpontok ellen végrehajtott csapásokra bárhol a világon; ugyanekkora valószínűséggel hirdethetünk elektronikai harcot, hogy kövessük és megállítsuk a külföldi bankcentrumok felé irányuló befektetéseket. Ennek a konfliktusnak az uniformisai éppúgy lehetnek bankárok öltönyei és programozók trikó-farmer öltözékei, mint sivatagi katonai álcaruhák.
Ez nem egy személy, egy csoport, egy vallás vagy egy ország elleni háború. Ellenfelünk sokkal inkább a terrorista szervezetek és támogatóik globális hálózata, amelyek arra törekszenek, hogy elvegyék a szabad emberektől azt a lehetőséget, hogy olyan életet éljenek, amilyet választanak. Bár katonailag is felléphetünk a terrorizmust szponzoráló külföldi kormányok ellen, szeretnénk szövetséget kötni azokkal a népekkel is, amelyeket e kormányok elnyomnak.
Ennek a háborúnak még a szótára is eltérő lesz. Amikor „betörünk az ellenség területére”, lehet, hogy éppen cyberterét foglaljuk el. Talán nem lesz annyi megostromlott hídfő, mint a terroristáktól megtagadott lehetőség. El kell feledkezni a „kivonulási stratégiáról”; elhúzódó harcra számítunk, amelynek nincsenek céldátumai. Nincsen szilárd tervünk csapatok telepítésére; inkább vezérelveket állítunk fel, hogy meghatározzuk, a katonai erők bevetése jelenti-e a legjobb megoldást egy kitűzött cél eléréséhez.
A közvélemény néhány drámai, ám láthatóan sikert nélkülöző katonai akcióval szembesülhet, miközben tudomást sem szerez olyan cselekményekről, amelyek jelentős győzelmekhez vezetnek. A csatákat vámtisztek vívják majd, amikor gyanús személyeket állítanak meg határainkon, vagy éppenséggel diplomaták, amikor pénzmosás elleni együttműködésről szóló megállapodásokat hoznak tető alá.
Ha másfajta is ez a háború, egyetlen dolog nem változott: Amerika rettenthetetlen marad. Eljön győzelmünk, és az amerikaiak élhetik életüket nap mint nap, dolgozni járhatnak, nevelhetik gyermekeiket, és megvalósíthatják álmaikat, ahogy mindig is tették – szabad és nagy népként.
(A lapunk rendelkezésére bocsátott cikk a The New York Times szeptember 27-i számában jelent meg.)
origo.hu
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
