Az MSZP nem alvókampányra rendezkedik be

Ahogy közeledik a 2002-es parlamenti választások időpontja, úgy aktivizálódnak az egyes pártok és pártszövetségek, megtervezve a kampánystratégiákat. Vannak olyan pártok, amelyek a túlélést jelentő ötszázalékos küszöb átlépéséért küzdenek, és nyilvánvalóan akadnak olyanok is, amelyek a választások megnyerését tűzik ki célul. Ez utóbbiak közé tartozik a Fidesz vezette jobbközép választási szövetség mellett a Magyar Szocialista Párt is, amely a pártvezetők nyilatkozatai alapján nem egyszerűen nyerni akar, de szinte elképzelni sem tudja, hogy a győzelmükön kívül esetleg más eredmény születhet. Az már más dolog, hogy a legjobb memóriával rendelkező szocialistákat is próbára tenné az alábbi kérdés: mikor nyerte meg az utolsó időközi országgyűlési képviselő- vagy polgármester-választást az MSZP jelöltje? Kissé tréfásan azt is válaszolhatnánk: biztos, hogy nem ebben az évezredben!
Mindezt csak azért említeném meg, mert a jelenlegi magyar választójogi rendszerben az a párt, amelyik nem tudja elsöprő fölénnyel megszerezni az egyéni választókerületek mandátumait, esélytelen a végső győzelemre, márpedig a szocialistáknak az elmúlt egy év tapasztalatai alapján ez a leggyengébb pontjuk.
Tudják ezt ők is. Nem véletlenül áll évek óta a mindenkori MSZP-vezérkar mellett tanácsadóként több ismert, önmagát függetlennek valló politológus és közvélemény-kutató, akiknek fura módon az a meggyőződésük, hogy a magyarországi demokrácia záloga csakis az lehet, ha a mindenkori kormány baloldali és „szociálisan érzékeny”. Az pedig egy percig sem kérdéses, hogy ennyi tapasztalt kampányszakember együttes munkája előbb-utóbb létre is hozza azt a stratégiát, amelyik joggal ringatja abba a hitbe megalkotóit, hogy megszületett a győzelmet jelentő „haditerv”. Itt van mindjárt kiindulópontként az MSZP budapesti alapszervezetei számára készített kampánycsomag, amelyik a leendő választási siker elérésének módját foglalja össze.
Megjöttek a konjunktúravadászok
Szép, ízlésesen összeállított kis brosúra, alkotóin látszik, hogy hosszú éveket töltöttek el kampánystratégiák tervezésével és elemzésével. Rögtön megragadja az ember figyelmét az, hogy szinte a legelemibb kötőszavak és névelők gyakoriságával fordulnak elő a nyerés és a győzelem kifejezések, amelyek már az első oldalakon azt a látszatot igyekeznek sugallni, hogy más eredmény nem is képzelhető el. Látszik, hogy a szerzők nem igazán ismerik jól Magyarország politikai éghajlatát, mert – mint a bevezetőben említettem – az elmúlt évek valódi téttel bíró megmérettetései nem igazolják ezt a féktelen önbizalmat. Tény, hogy ez az önhittség végigvonul az egész szövegen, egy idő után azt az érzést keltve, mintha szerzői nem is egy szimpla országgyűlési képviselő-választásra készülnének, hanem egy háború megnyerésére. Mivel a brosúra egy kampányfelkészítő képzés anyagát foglalja össze, így tulajdonképpen egy oktatási segédanyag is. A jelek szerint elkészítése nem csupán azt a célt szolgálta, hogy összehangolja a fővárosi kampány irányítóinak munkáját, hanem lelkesíteni is akart.
Nézzük csak a részleteket! Először az aktivisták körének felállítását szorgalmazza. Teljesen logikus a kezdés, mert kopogtatócédula-gyűjtő és plakátragasztó önkéntesek nélkül nehéz végigcsinálni egy hosszú kampányt. A lelkes hadfiakat külön szavazóköri kampánycsapatokba kell rendezni, amelyek egy választókerületi központ alárendelt szervei. Mivel ők alkotják a kampány magvát, szerepük annyira döntő, hogy még olyan apróságokat is lehet nélkülözni, mint a párttagság. Sőt, az irat egyenesen így fogalmaz: „... minden segíteni kész embert szinte fenntartás nélkül (sic!) magatok közé engedjetek, az irányítóbizottságba befogadjatok. Ne engedjétek, hogy a párttagság hiánya, vagy bármiféle hivatalos (jelölési, kiválasztási) eljárás, szokásjog kedvüket szegje, emiatt kívülrekedjenek.” Ezek bizony elgondolkodtató mondatok, főleg azok számára, akik még emlékeznek arra, hogy 1945 után az akkori Magyar Kommunista Párt hasonló módszerekkel duzzasztotta fel a sorait, válogatás nélkül befogadva a lump elemeket, szerencsevadászokat, kisnyilasokat is. Úgy tűnik, a párt – bármennyit is változott azóta – bizonyos megszokott módszereket ugyanúgy kész alkalmazni. Mellesleg érzékelheti ezt a szélesebb közvélemény is, hiszen a Kovács László pártelnök által beígért reprezentatív értelmiségiek helyett olyan politikai konjunktúravadászok lepték el a jelöltlistákat (például Hortobágyi Krisztina, Karsai József, Doszpot Péter, Kapolyi László), akiknek pusztán a névsora is jelzi, hogy gazdájuk a választási siker érdekében nem válogat az eszközeiben.
Könyökvédősök pártja
Nem bizony, mi több, mindenkitől elvárja, hogy ezt a kemény munkát személyes felelősséggel végezze, ne foglalkozzon a nagypolitizálással és a presztízsküzdelmekkel. Ez is értelmesen hangzik, de aki ismeri az MSZP-t, az tudja, hogy az ilyen szólamokat azért kell újra és újra hangsúlyozni, mert bizony kevés olyan „lelkes aktivista” van ebben a pártban, akit nem a személyes haszonszerzés, a remélt pozíciók motiválnak. A szöveg nagyon hatásosan sulykolja a leendő kerületi kampányvezetőknek, hogy keményen tartsák kézben az embereiket, biztassák őket, és minél többet dolgoztassák az utcán, lehetőleg tartózkodva a végeláthatatlan értekezletektől. Okos ötlet, meg kell hagyni, csak éppen szinte kivitelezhetetlen a könyökvédősök pártjában.
Alkotmányos bukfencek
Apropó, utcai politizálás. Úgy tűnik, a régi populista hagyományok is feléledtek abban a pártban, amelyik pedig évek óta azt sugallja, hogy a politika színtere csakis a parlament lehet. Az normális dolog, hogy egy párt a kampányra készülve akciók sorát szervezi meg, és képi megjelenésével is igyekszik üzeneteinek a minél szélesebb tömegekhez való eljuttatására. A szocialisták azonban ennél többet akarnak. A kampánycsomag előírja naprakész adatbázisok elkészítését, amelyek a választókerületi MSZP-vezetők adatai (lakcím, telefon, fax, e-mail, mobilszám) mellett a helyi újságok, rádió- és tévéállomások, illetve ezek szerkesztőinek elérhetőségét is tartalmazzák. Ez eddig logikus, le a kalappal a szocialista profizmus előtt. Az már más kérdés, hogy vajon mi szükség az iskolák, kórházak, művelődési házak, illetve civil szervezetek választási célú nyilvántartására, illetve a fenti szervezetek vezetőinek munkahelyi és otthoni elérhetőségét biztosító számok lajstromozására? Ne feledkezzünk meg arról, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 6. § (1) bekezdése azt mondja ki, hogy a választási eljárás nem sérthet személyes, illetve személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. Ugyanennek a törvénynek a 45. § (1) és (2) bekezdése a személyes adatok védelméről rendelkezik, külön kiemelve azt, hogy a jelölőszervezetek a választópolgárok családi és utónevét, valamint lakcímét használhatják fel a kampány során díjfizetés ellenében. A (3) bekezdés rendelkezik arról, hogy a szavazás napján jegyzőkönyv megírásának kötelezettségével meg kell semmisíteni az adatokat! Ezek alapján kérdezhetjük, hogy vajon mi az MSZP célja, amikor a civil szervezetek, kórházak, iskolák vezetőinek az adatait akarja tárolni? Mi szükség a kórház- és iskolaigazgatók otthoni elérhetőségére? Mi mindenre akarják ezt az adatbázist használni? Ki felügyelné ezek tárolását és megsemmisítését? És hadd mocorogjon a kisördög: vajon van-e összefüggés a meglepően széles körű adatgyűjtés és ama tény között, hogy az MSZP következetes obstrukciójával alkotmányos válságot idézett elő, megakadályozva, hogy az adatvédelmi biztost megválassza az Országgyűlés. Vajon a nevetséges indokok mögött (pl. nem megfelelő szakmai előélet) nem az a tény húzódik meg, hogy az adatbázisgyűjtést tervező párt nem igazán szeretné, ha valaki rajta tartaná a szemét a választási kampány adatkezelési eljárásain? A választ egyelőre bízzuk az olvasó fantáziájára.
Menjünk tovább. Az MSZP nem csupán adatokat óhajt gyűjteni, de térképeket is akar készíteni. Részletes geopolitikai térképekről szól a csomag, amelyeknek a kiemelt közterületeket, iskolákat, templomokat éppúgy ábrázolniuk kell, mint a háztartások számát, az 1998-as választások részletes szavazati mintáit és arányait. Ehhez kell társulnia egy pontos eseménynaptárnak a választókerület nyilvános rendezvényeiről (koncertek, vásárok, fesztiválok stb.) egészen a választás napjáig. Újabb alkotmányos bukfenc, hiszen a választás napja mindenképpen vasárnap lesz, az előtte való nap pedig szombat, ami ugyebár a választási törvény szerint a kampánycsend napja. Milyen célból érdeklődik az MSZP a szavazás napját megelőző szombat eseményei után is? A válaszon megint lehet gondolkodni.
Militáns stílus a középpontban
Az ominózus 3. fejezet végére is érdemes odafigyelni. A szerző a leendő kampánystáb figyelmébe ajánlja az adatbázisokat, kiemelve, hogy ezek hasznával és használatával egy közös képzés során ismertetik meg a beavatottakat, annak érdekében, hogy minél értékesebb eszközként alkalmazhassák a gyakorlatban (itt a szerző szokása szerint tegező formulát alkalmaz). Ez az ismeretanyag a szükséges plusz, amellyel a párt az ellenfelek fölé kerekedhet. A használat szó itt akár az alkotmányos és a törvénynek megfelelő adatkezelésre is utalhat, bár amenynyiben így van, egy ilyen – önmagát jogtisztelőként beállító – párt ezt külön is kiemelhette volna. Mindenesetre azt nehéz letagadni a szöveg alapján, hogy az MSZP kampánya során szelektálás nélkül, a mindenható választási cél érdekében toborzott aktivisták különösebb megerőltetés nélkül hozzájuthatnak magyar választópolgárok személyes adataihoz is, miközben adatvédelmi biztosnak nyoma sincs (egyelőre).
A felkészítő anyag külön kiemeli a helyi jelölt személyét is. A választókerületi kampány középpontjában neki kell állnia. Élveznie kell a helyi vezetők és tagok bizalmát, őt kell tenni helyben az MSZP védjegyévé. Ez profi megfogalmazás, minden párt így csinálja, hiszen a választópolgárokkal való közvetlen kapcsolat igen fontos. Feltéve, ha nem kórházakban vagy iskolákban akar valaki kampányolni.
A választókerületi kampányközpont felállításáról szóló fejezetnek a militáns fogalmazásmódja önmagáért beszél. Mint kiderül, központi fekvésűnek kell lennie, többcélú objektumként kell szolgálnia (iroda, tárgyaló és raktár). Belső és külső képének rendezettnek és hatásosnak kell lennie, a cél az, hogy a külső szemlélő impozáns MSZP-s homlokzatot lásson. Mindezt az utcai jelenléttel is erősíteni kell. Aki betér a kampányközpontba, az utána fel legyen töltődve és lelkesedjen. A környezet legyen energikus, cselekvésre sarkalló. És lehetőleg ne olyan, mint 1998-ban – tegyük hozzá némi szarkazmussal –, hiszen a szövegnek szinte minden sora azt sugallja: most nem alvókampányt kell csinálni, és nem unott ásítást kelteni az emberekben a politika szó hallatán, hanem mozgósítani, és szavazásra buzdítani. Természetesen a kormánykoalíció ellen, amelynek lejáratására egész sor jelszót talált ki közben az üzenetfogalmazó csoport.
Már most rádiósokat rúgnának ki
Mi is a fő cél? A választási győzelem és a kormányváltás. Ez logikus egy többpárti demokráciában a legnagyobb ellenzéki párt részéről. Az már kevésbé, hogy az MSZP várva várt győzelmét miért azonosítják a szerzők Magyarország győzelmével. A kettő nem azonos, mert az MSZP legföljebb a választókorú népesség egyötödének a biztos támogatását élvezi. Ezenkívül, egyszerű kis logikai művelettel rájöhetünk arra, hogy amennyiben Magyarország mindannyiunké! (a szlogen csakis a szocialista párthoz köthető, mint ismert), és az MSZP egyenlő Magyarországgal, akkor ugye az MSZP lenne mindannyiunké, szól a konklúzió szép hatásosan. A baj csak ott van, hogy a valódi Magyarország (a teljesség igénye nélkül: Fehérgyarmat, Dabas, Hódmezővásárhely, Kisvárda, Pécs stb.) polgárai mintha kissé másképpen gondolkodnának.
A felhasznált eszközök száma mindenesetre rendkívül széles: közvélemény-kutatási trendek elemzése, a győztesként való viselkedés, a kishitűség és a túlzott önbizalom elkerülése, ami az eddigiek alapján nehéznek tűnik; az utcai akciók, a felkészülés az „utolsó hat napra” (ez lesz majd az MSZP normandiai partra szállása? – kérdezhetjük joggal). Kiemeli még a brosúra, hogy nem kell hazudni, és az MSZP legfontosabb üzenetét a képviselő-jelöltjei jelenítik majd meg. Ez utóbbi – mint korábban említettem – máris meglehetősen változatos névsor, a „nem kell hazudni” kijelentés óvodás színvonalán pedig az MSZP számos, hosszú évek óta a párt élén regnáló politikusa elgondolkodhatna. Főleg azok, akik az 1998-as vereséget követően is úgy viselkednek, mintha csak valamiféle fatális véletlen miatt szorultak volna ellenzékbe, és a 2002-es választás semmi másról nem fog szólni, mint ennek a sajnálatos afférnak a kiköszörüléséről. Ennek tulajdonítható be az az önhittség, amit az egész kampánycsomag sugalmaz, a magát máris a választások győzteseként láttatni akaró párt pökhendisége, és az a negatív kampány, aminek a jeleit már most látni szinte minden rendezvényükön. Nem lesz irgalom – szól Kovács László próféciája: mindenki el lesz számoltatva minden egyes fillérről, azok a rádiós szerkesztők, akik nem közlik szentírásként az MSZP álláspontját, repülni fognak, a kereskedelmi televíziók pedig még véletlenül se merészeljék közölni a párt logóját, csak akkor, ha azt a mindenható Köztársaság téri központ megengedi.
Közben egyetlen dologról feledkezik el a magát máris 1994-es lendülettel lovalló MSZP. Most nincs húszszázalékos SZDSZ, az államfő nem kéri Európa segítségét az olasz sajtóban, van viszont egy olyan tényező, ami 1994-ben elkerülte az MSZP-t. Kérem szépen, ellenfél van, egy valódi rivális párt, egy Európa-szerte elismerést keltő választási szövetség élén. És ha ez létezik, akkor nyugodtan alhat mindenki, mert többpártrendszer és így valódi választási lehetőség is lesz jövő tavasszal.