Politikai és közéleti abszurditások

Nem véletlen, hogy „független” politikai elemzőként Tölgyessy Péter a balliberális médiakommandó egyik kedvence és gyakori hivatkozási alapja. Legutóbb egy ferencvárosi fórumon valami olyasmit talált mondani, hogy az (általa) pártlapnak kikiáltott Magyar Nemzet olvashatatlan… (Most tekintsünk el attól, hogy a második legnagyobb példányszámú országos napilapról van szó. Ezek szerint nem mindenki osztja Tölgyessy véleményét…) A Fidesz listáján a parlamentbe került képviselő véleménye érthetetlen, elfogadhatatlan – de főként igazságtalan.
Ami Tölgyessy Pétert zavarhatja, az a lap karakteres jobboldalisága. Számára a Nemzet nyilván nem elég „független”. Csakhogy ettől az újság nem lett pártlap. Az értékrendválasztás csak az elvakultan elkötelezett szemlélet számára (a baloldaliak és liberálisok körében szép számmal akadnak e típusból) befolyásol(hat)ja az olvashatóságot. De ha már ilyen szigorú Tölgyessy Péter, vajon az miért nem zavarja, hogy a Magyar Hírlap meg a Népszava szinte minden kérdésben az SZDSZ álláspontját osztja? Az ott dolgozó újságírók legtöbbjének igen szép, változatos múltja van. A Népszava publicisztikai rovatvezetője például a Magyar Hírlap egykori párttitkára, egyik munkatársuk pedig ma is az SZDSZ országos tanácsának tagja. Ennek megfelelően „kellő mértéktartással” ugyan, de mindig megdicsérik az SZDSZ kezdeményezéseit, és mindkét lap örömmel közöl vagdalkozó, gyűlölködő publicisztikákat. Ezek szerint Tölgyessy Péter ezeket rendjénvalónak találja. De beszélhetünk a Népszabadságról is. Az egykori kommunista újság előbb szocialista, majd „országos” napilap lett, ami azt jelentette, hogy az MSZP választási győzelme után levették a címoldalról a szocialista jelzőt. A lényeg persze mit sem változott, de ezt csak négy évvel később – 1998-ban – ismerték el, amikor Eötvös Pál főszerkesztő bevallotta: ők bizony a Horn–Kuncze-kormányt tudatosan és szándékosan láttatták jobbnak, mivel az ő érdekükben dolgoztak.
Most akkor miért éppen a Magyar Nemzet olvashatatlan…? Csak nem azért az alaptalan vádaskodásért, amelyet néhány hívő értelmiségi fogalmazott meg a minap egyházi vezetőknek szóló levelében, s amely levél néhány kitételében élesen támadta az egyetlen hazai, konzekvensen jobbközép napilapot? Szerintük ugyanis e fórumon „felbukkannak” uszító írások. Nagy kár, hogy egyetlen konkrétumot sem mellékeltek, mert így e rágalmat csak visszautasítani lehet, de cáfolni nem. Sokak számára meglepő volt, hogy Pomogáts Béla és az MDNP tiszteletbeli elnöke, Szabó Iván együtt ír alá egy igencsak vitatható tartalmú felhívást Donáth Lászlóval, Kornis Mihállyal vagy Majsai Tamással. Most tekintsünk el attól, hogy ez utóbbi három aláírótól olyan idézeteket közöljünk, amelyek valóságtartalma enyhén szólva is problematikus, a hangnemről és a szalonképességről nem is beszélve… Mindenesetre tényként rögzíthetjük: Tölgyessy Péter nincs az aláírók között.
Nem könnyű az egykori reformkommunisták élete. Szörényi László irodalomtörténész egy vele készült interjúban megemlékezett arról, hogy a veszprémi Visszhang című lapot annak idején Szekeres elvtárs tiltotta be a megyei tanács megbízásából, annak munkatársaként. Szekeres Imre egészen másra emlékezett: ő segíteni próbált a lapnak, s ezért még megrovásban is részesült. (Hiába: a reformkommunista ahol tud, segít.) A baj csak az, hogy a Fiatal Művészek Klubjában akkor jelenlévők ma is egyértelműen állítják: azon az estén Szekeres Imre volt az, aki magára vállalta a lap betiltását…
Szekeres elvtárs még 1988-ban is nagyon eltökélt volt. Veszprémben az egykori apácazárdával kapcsolatban állítólag többek előtt kijelentette: inkább kuplerájt csinál az épületből, minthogy az egyháznak visszaadja.
Horn Gábor SZDSZ-es képviselő, pedagógus és másságszakértő rendszeresen leír olyan mondatokat, amelyeket évekkel később is érdemes idézni. Íme: „Az emberi értékek átadásának ott kell lennie a tanár mindennapi munkájában. Az a tanár, aki nem tekinti az ilyenfajta nevelést feladatának, az nem pedagógus, csak óraadó, aki ledarálja az anyagot és örül, ha kicsengetnek. A szakma többsége azonban pedagógusnak vallja magát, a történelem-, az ének- és a fizikatanár is feladatának tekinti a munkára nevelést, az egymás elfogadása mellett a másság tiszteletének megtanítását. (…) De legalább ilyen jó példa erre a másság elfogadásának megtanítása. Erkölcstanórán nem megtanítható ez.” (Sic!) (Horn Gábor: Vallásháború védett időben, Magyar Hírlap, 1998. augusztus 31.) A másság elfogadtatása helyett nem lenne célszerűbb előbb magyarul megtanulnia?
Október 30-án a Kossuth téren, a Károlyi-szobornál várta a megemlékezőket a Bibó István Közéleti Társaság, a Civil Fórum, a Károlyi Mihály Társaság és a Magyar Szocialista Párt. A rendezvény felkért szónokai voltak: Vitányi Iván, Pető Iván, Medgyessy Péter és Tamás Gáspár Miklós. A megmozdulásra invitáló röplap szerint „NINCS IGAZI KÖZTÁRSASÁG, ahol…”, és innentől kezdve viszonylag könynyen cáfolható állítások következnek. De ezúttal nem kizárólag azzal szeretnénk foglalkozni, ami elhangzott, miután legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy kik léptek a nyilvánosság elé. Egy igazi köztársaságban ugyanis nem veszik komolyan azokat a fórumokat, ahol olyan többszörösen leszerepelt politikusok szónokolnak, mint a felsoroltak. Vitányi Iván évtizedeket töltött az MSZMP-ben, amit a Márciusi Front segítségével próbált megújítani. Most a „nemzeten belüli dzsihádról” beszélt, valamint a szociáldemokraták, a szabad demokraták és a sokak gondolkodásában élő „hagyományőrző nemzeti keresztény köztársasági párt” híveinek az összefogását sürgette. Pető Ivánt a Tocsik-ügy kapcsán támadt vihar röpítette ki az SZDSZ elnöki székéből, miután kiderült, hogy meglehetősen jól ismeri Virág Attilát és Bernhardt Barnabást. Édesapja korábbi foglalkozásával kapcsolatban is sokat bizonytalankodott: az általa kárpitosnak titulált Pető Lászlóról kiderült, hogy a kommunista erőszakszervezetek magas rangú tisztje volt. Medgyessy Péterről sokan és sokat írtak, ezért itt most csak Bokros Lajost, a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterét idézzük: „Medgyessy Péter például az MSZP megalakulásának estéjén azonnal kijelentette, hogy ő már nem lép be az új pártba, mert hozzá az SZDSZ áll legközelebb. Mindezt anélkül, hogy lemondott volna arról a miniszterelnök-helyettesi posztról, amit az MSZMP-től kapott rögtön a Pénzügykutatási Intézet felszámolása után.” (Beszélő, 2001. május, 47. o.) Nem tudjuk, mit szólnak ehhez az MSZP jelenlegi tagjai, mindenesetre tény, hogy pillanatnyilag az SZDSZ közeli Medgyessy Péter a miniszterelnök-jelöltjük… Tamás Gáspár Miklós esetében pedig szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb úgyis elmondja mostani véleményének az ellenkezőjét is.
Mindezektől persze a 2-es villamos nem állt meg. Az életről nem is beszélve. A díszleteket azóta lebontották, Károlyi Mihály szobra pedig magányosan áll a Duna partján.
Elbizonytalanodtam. Nem tudom, szabad-e bármiféle megjegyzést fűzni Horn Gyula volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő alábbi sokkoló mondataihoz: „A jobboldalnak is tudnia kellene, hogy a hatalmi ideologizálás, a korhadt eszmék és törekvések köszönő viszonyban sincsenek a mai európaisággal. (…) Vállalom az összehasonlítást a mostani hatalommal az európaiság érvényesítésében is. Az MSZP– SZDSZ-koalíció a magyar nemzet legdemokratikusabb kormánya volt. (…) Magunknak vallottuk a keresztény erkölcs olyan követelményeit, mint hogy »Ne lopj, ne csalj, ne hazudj«, megállítottuk a közjavak elherdálását. (…) A rendszerváltozás óta eltelt tizenkét év alatt csak a mi kormányzásunk négy esztendejében vállalhatta bárki a múltját, eszmeiségét, hitvallását, őszinte nemzeti érzéseit. Mi nem silányítottuk politikai reklámmá a nemzeti-keresztény gondolatot.” (Egy elmaradt felszólalás helyett, Népszabadság, 2001. október 29.) Kommentár helyett is érdemes újraolvasni Horn Gyula szövegét.
Tom Lantos amerikai képviselő nem támogatja a státustörvényt, mert az szerinte nem szolgálja a román–magyar kapcsolatok fejlődését és az új Európa megteremtését. Victor Micula, a román külügyminisztérium szóvivője pedig arrogánsnak és anakronisztikusnak nevezte Orbán Viktor egyik beszédét. Ugyanakkor egyikük sem szólt arról, hogy Románia mit kíván tenni az ott élő kétmillió magyar megmaradása érdekében. Lantos úr egyik legújabb ötletét egyébként választott hazájában sem díjazták: egy albizottsági ülésen felszólította a jelenlévőket, hogy egyperces néma felállással tisztelegjenek a palesztinok egyik izraeli áldozata előtt. A javaslatot elvetették, miután az albizottság az Amerika elleni terrortámadás több ezer áldozata előtt sem tisztelgett. Tom Lantos úr, sajnos, akkor is hallgatott, amikor 1991-ben Kórógyot és Szentlászlót, a két ősi délvidéki magyar falut támadta meg a szerb hadsereg és a hozzácsapódott csőcselék. A magyarországi balliberális média a zömmel magyarokat sújtó tragikus történések idején arról beszélt, hogy fölösleges az eseményeket felnagyítani és dramatizálni… Ugyanezek az emberek most hajdani cinikus közönyüket etikailag természetesnek hazudva arról írnak, hogy a délszláv válságban ők nem érezték érintettnek magukat, de a World Trade Center elleni borzalmas merényletet soha nem fogják elfeledni.
Azonban sokan vannak, akik Kórógyot és Szentlászlót sem feledik, és elítélik az őrült erőszak minden formáját. Ők valószínűleg nem szívesen emlékeznek a Magyar Hírlap akkori (magyar áldozatokra vonatkozó) közönyére és a mai 168 Óra (amerikai áldozatokra vonatkozó) színpadias megrendültségét is fenntartásokkal fogadják.
Lehet, hogy számukra ez a két lap olvashatatlan?