A közvélekedéssel ellentétben azonban nem a kommunizmus hazai megbuktatásában, hanem sokkal inkább az ország szovjet érdekszférából való kimenekítésében volt nagy szerepe. Mai fejjel könnyű megfeledkezni arról, hogy 1989-ben még közel sem volt biztosítva hazánk Szovjetuniótól való függetlensége. A negyven éven át a szovjet veszély árnyékában politizáló washingtoni döntéshozók közül nagyon sokan nem hitték még el, hogy a Gonosz Birodalma (Evil Empire) hajlandó lesz feladni csatlósai feletti uralmát. 1988 decemberében például a rendkívül befolyásos Henry Kissinger azt javasolta az akkor már elnökké választott Bushnak, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a szovjetekkel a kelet-európai országok jövőjéről. Kissinger elképzelései szerint az USA megígérte volna, hogy Moszkva fenntarthatja befolyását a régióban, amennyiben nem avatkozik bele az ott megindult liberalizációs folyamatokba. Egy ilyen döntés hazánk szovjet megszállását évekkel meghosszabbíthatta volna.
Bush azonban elutasította a kelet-európai országok ilyetén kiárusítását. Sőt, eltérve a korábban bevett gyakorlattól, ahelyett, hogy kizárólag Moszkvával tárgyalt volna a régió sorsáról, a keleti blokk két országát is felkereste. Az amerikai elnök 1989 júliusában Lengyelországba és Magyarországra látogatott. E lépés világosan értésére adta a világnak, hogy ezen országok többé nem számítanak kizárólagos szovjet felségterületnek.
Nekünk, magyaroknak azonban Bush érkezése még egy fontos üzenetet hordozott: az USA felismerte a magyar átalakulási folyamat jelentőségét. Varsó tíz vagy húsz évvel korábban is egy hasonló út állomása lett volna, de Budapest helyett inkább a függetlenebb Bukarest vagy Belgrád következett volna. A Bush-látogatás tehát a reformok egyfajta elismerése is volt. A magyar ellenzék vezetőivel való találkozók ténye pedig egyértelművé tette, hogy a kommunista kormányt az Egyesült Államok sem legitimnek, sem tartósnak nem tekinti.
Mindaz, amit Bush hazánk függetlenségéért tett, mit sem ért volna, ha a Szovjetunióban a keményvonalas birodalmi álláspont győzedelmeskedik. 1989 és 1991 között az amerikai elnök folyamatosan egyensúlyozott a hazánkban és a régió más országaiban megindult demokratizálódás és Gorbacsov támogatása között. Attól tartott, hogy ha az USA túl sok támogatást ad a kelet-európai országoknak, az ellenreakciót válthat ki a szovjet vezetés konzervatív részéből, akik szembefordulhatnak Gorbacsovval. Ezért az 1989-es lengyelországi és magyarországi látogatása során mindenképpen el kívánta kerülni annak látszatát, hogy a kelet-európai országok szovjet érdekszférából való kiszakítására törekedne. Például az indulatok esetleges elszabadulásától tartva mindkét országban mindössze egy-egy beszédet tartott nagyobb tömeg előtt. Retorikája hasonló okok miatt visszafogott volt, és nem ösztönözött a Szovjetunióval való szembefordulásra. Emellett a lengyel, illetve a magyar vezetőkkel folytatott magánbeszélgetésein kijelentette, hogy nem azért érkezett, hogy a Nyugat és a Kelet közötti választás lehetőségét kínálja fel.
A történelem Busht igazolta. A Szovjetunió elidegenítésétől óvakodó stratégiája indokoltnak bizonyult. 1991-ben a keményvonalas kommunisták végrehajtották a puccsot, amitől Bush korábban annyira tartott. Egy hasonló kísérlet sokkal veszélyesebb lehetett volna 1989-ben. Ugyanakkor Amerikának sikerült katalizátorként szolgálnia a kelet-európai országok demokratizálódási folyamatában. Ennek nyitánya volt az a morális támogatás, amit az amerikai elnök varsói és budapesti látogatása jelentett.
Az 1989-ben új alapokra helyezett magyar– amerikai kapcsolatok Bush egész hivatali ideje alatt szorosak voltak. Ennek részeként 1990-ben Antall József miniszterelnököt állami látogatásra (state visit) hívta Washingtonba, ami kis országok kormányfőivel csak nagyon ritkán történik meg. Az 1991. augusztusi moszkvai puccs idején Bush ismét kapcsolatba lépett Antall Józseffel, hogy tanácsát kérje. Végezetül 1992-es választási veresége után levélben köszönte meg a magyar miniszterelnök együttműködését. Kettejük személyes kapcsolatán túl mindebben szerepet játszhatott az is, hogy 1989-es látogatásakor hazánk komoly benyomást tett az elnökre. George Bush a legnagyobb szolgálatot akkor tette hazánknak, amikor ellenállt a nagyhatalmi paktum szirénhangjainak, s óvatosan Kelet-Közép-Európa kis népeinek szabadsága mellett tette le a garast. Nem túlzás azt állítani: részben neki köszönhetjük, hogy 1991-re teljesen viszszanyertük függetlenségünket.
Ugyanakkor a tizenkét évvel ezelőtti eseményeknek komoly tanulságul is kell szolgálniuk
a mindenkori magyar külpolitika számára. 1989-ben nem Németország, nem Franciaország és nem Olaszország határozta meg hazánk jövőjét, hanem az Egyesült Államok. Azóta sok minden változott, de Magyarország geopolitikai helyzete és az USA hatalma nem. Hazánknak szüksége lehet az Amerikával ápolt, jó kapcsolatokra, még akkor is, ha már az Európai Unió tagjai leszünk.
A szerző a bostoni Fletcher School of Law and Diplomacy PhD hallgatója és a washingtoni Hudson Institute volt munkatársa
origo.hu
Orbán Viktor: Néhány lángos és tasli leesett
