A javaslat és esetleges következményei
Az Európai Bizottság két hete közzé tett jelentése kimondja, hogy a bizottság véleménye szerint 2004-re Románia és Bulgária kivételével valamennyi tagjelölt ország kész lesz a csatlakozásra. A jelentés egy kisebb lavinát indított el: a múlt héten több EU-ország magas rangú külügyi tisztviselője is kijelentette, hogy a tíz jelölt együttes csatlakozását támogatja. Mindez szöges ellentétben áll azzal az uniós vezetők által majd egy évtizeden át hangoztatott elvvel, miszerint minden jelentkező teljesítménye egyenként kerül elbírálásra. Az egyidejű EU-csatlakozás ugyanis eltekintene attól a ténytől, hogy a tíz szóban forgó ország gazdasági és politikai felkészültsége nagyon különböző. Míg Magyarország, Szlovénia vagy Észtország szinte minden szempontból megfelel az unió által korábban megfogalmazott elvárásoknak, addig ez több jelöltről nem igazán mondható el. Szlovákiában például továbbra is jelentős esélye van annak, hogy a demokratikus országok által szalonképtelennek tartott Vladimir Meciar ismét kormányfővé váljon. Litvániában és Lettországban a piacgazdasági reformok nagy részét csak néhány éve vezették be, így ezen országok ott tartanak gazdaságilag, ahol hazánk volt 1995-ben. Sőt, a jelenlegi állapotában még a lengyel gazdaság sem elég erős ahhoz, hogy komolyabb nehézségek nélkül átvészelje a csatlakozással járó új piaci versenyt.
A tíz ország együttes felvétele jelentős mértékben csökkentené hazánk csatlakozásból származó gazdasági hasznát. Ha az EU-tagság feltételei valóban a stabil piacgazdaság és a jól működő demokratikus intézmények lennének, úgy az komoly gazdasági előnyöket jelentene. Egyrészt az ország stabilitásába vetett nemzetközi hit megerősödne, ami az országkockázat csökkenésén keresztül a kamatlábak csökkenéséhez vezetne. Másrészt a magyar vállalatok EU-piacokra való jutását nagyban megkönnyítené az, hogy a hazai engedélyek az egész unión belül érvényesek lennének. Harmadrészt Magyarország évi több száz millió eurós támogatást kapna a brüsszeli kasszából. Ezen előnyök azonban jóval kisebbek lesznek, ha mind a tíz ország egyszerre csatlakozik. Ebben az esetben ugyanis az EU-tagság nem feltétlenül fog gazdasági és politikai stabilitást jelezni, így a hazánk országkockázatáról alkotott külföldi elképzelések sem fognak jelentősen változni. Miután a tömeges csatlakozás a régióval kapcsolatos tömbszemléletet erősíti, egy másik csatlakozó ország bürokráciájának inkompetenciája a magyar engedélyek nyugati elfogadottságát is hamar alááshatja. Ráadásul tíz új tag esetében minden bizonnyal kevesebb EU-támogatást fogunk kapni, mint ötében kapnánk.
Az új terv politikai szempontból is káros Magyarországnak. Amíg minden jelentkező ország úgy gondolja, hogy az EU-tagságnak komoly politikai előfeltételei vannak, addig ez a tény komoly nyomást gyakorol az európai értékek betartásának irányában. Ez a nyomás döntő szerepet játszott bizonyos kisebbségvédő törvények elfogadásában Romániában és Szlovákiában. A különböző felkészültségű jelöltek együttes felvétele azonban azt az üzenetet küldené az egyelőre kimaradó Romániának, hogy elegendő csak részben megfelelni az EU által hivatalosan megfogalmazott normáknak. Ráadásul Szlovákia egyidejű csatlakozásával és a közeli román belépés reálissá válásával Magyarország elveszítené azt a lehetőséget, hogy az európai kisebbségvédelmi normák betartása felett hatásosan őrködjön.
Az új terv háttere
A javaslat néhány fontos tagország érdekeinek és a bővítési folyamat hiányosságainak egybeeséseként jött létre. Sajnos úgy tűnik, hogy Németország és Franciaország is a tíz jelölt egyidejű felvétele felé hajlik. Berlin történelmi kötelességének érzi, hogy mindent megtegyen azért, hogy Lengyelország a bővítés első körében váljon az EU tagjává. Sajnálatos módon azonban lengyel barátaink nagyon le vannak maradva a csatlakozási tárgyalásokban, és gazdaságuk is komoly problémákkal küszködik. A teljesítményelv következetes alkalmazása esetén 2004-ben nem kerülnének be az EU-ba. Ezt elkerülendő, Németország hajlandónak mutatkozik a belépési kritériumok felhígítására. Franciaország azért támogatja a „big bang”-nek (nagy robbanásnak) is nevezett alternatívát, mert attól a bővítés elhalasztását várja. Tíz új tagot ugyanis az EU jelenlegi intézményrendszere nem bírna el. A nagyméretű bővítésnek előfeltétele az unió reformja, ami pedig bizonyosan nem fejeződhet be 2004-ig. Párizs ugyanis a közös agrárpolitikából származó extra jövedelmét félti az új tagoktól. A francia külügyminiszter nem sok kétséget hagyott országa halogató szándékáról, amikor azt javasolta, hogy Romániát és Bulgáriát se hagyják ki a bővítés első köréből. E két ország olyan távol áll a csatlakozási feltételek teljesítésétől, hogy a nyilatkozatot nem lehetett máshogy értelmezni, mint hogy a többi jelentkező várja be őket.
Mit tehetünk?
A jelöltek közötti választást elkerülő „big bang” megoldás részben a tagországok bővítéssel kapcsolatos víziótlanságának eredménye. Az EU ugyanis a vasfüggöny leomlása óta képtelen volt megfogalmazni, hogy miért is fontos a tagországoknak Magyarország vagy Lengyelország felvétele, nem beszélve Romániáról. Senki nem fogalmazta meg, hogy a nagyobb piac, a történelmi igazságosság vagy éppen a kontinens békéjének fenntartása vezérli a bővítést. E vízió hiányában lehetetlen volt meghatározni azokat a kritériumokat, amelyek alapján a felvételről dönteni lehetne. Lényegi kritériumok hiányában maradtak a bürokratikus, technikai feltételek: a csatlakozási tárgyalások fejezeteinek teljesítése. Ezek pedig nem bizonyultak valódi szűrőnek. A gazdasági és politikai reformokat alig három éve megkezdő Szlovákia ugyanúgy be fogja fejezni a csatlakozási tárgyalásokat 2002-re, mint a piacgazdaságba és a demokráciába való átmenet útját már tizenegy éve járó Magyarország.
A magyar diplomácia egyedül a meggyőzés eszközét használhatja, ha meg kívánja akadályozni az egyedi elbírálás elvének félretételét. Sajnos azonban kevés olyan érvünk van, ami Berlinben vagy Párizsban jól hangzik. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a felkészületlen országok csatlakozása komolyan csökkentheti az unión belüli bizalom szintjét. Hogy is lehetne maradéktalanul megvalósítani például az egész EU-ban érvényes letartóztatási parancsra vonatkozó terveket, ha azt esetleg egy Meciar-kormány felügyelte szlovák rendőrség is kiadhatja a köztársasági elnök fia ellen? Valóban készen áll az EU a szabad munkaerő-áramlás elfogadására hét éven belül, ha Lengyelországban és Szlovákiában továbbra is 15 százalék felett lesz a munkanélküliségi ráta? A másik érv, amire hazánk apellálhat, az a felkészületlen országok gazdasági felemélésének magas költsége. Különösen Németország, az EU messze legnagyobb nettó befizetője érzékeny e tényezőre. Sajnos több más, első pillantásra meggyőzőnek tűnő érv nagy valószínűséggel hatástalan lenne. Az a tény például, hogy a tagországok közvéleménye számára nehéz lesz eladni a tíz új tag gondolatát, csekély jelentőséggel bír az EU-t évtizedek óta az elit magánügyeként kezelő nyugat-európai politikusok számára.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy költséges vállalkozásnak bizonyulhat, ha a magyar külpolitika megpróbálja lebeszélni például a német vezetést a „big bang”-ről. Egy ilyen akció ugyanis nyilvánvalóan Lengyelország és Szlovákia érdekei ellen tenne. Hazánknak pedig nem célja egyikük elidegenítése sem. Nem szabad megfeledkezni Vaclav Klaus intő példájáról. A cseh diplomáciának évekbe telt, amíg sikerült eloszlatnia azt a bizalmatlanságot, amit a volt miniszterelnök regionális kooperációt elutasító retorikája okozott a többi közép-európai országban.
Mindezekből az következik, hogy Magyarország csak akkor szabad, hogy aktívan fellépjen a tíz tagjelölt együttes csatlakozása ellen, ha úgy ítéljük meg, hogy van esélyünk a sikerre. Miután Franciaország és Németország ellenében szinte lehetetlen egy ilyen súlyú döntést hozni az EU-ban, a honi külpolitika vezetőinek arról kell meggyőződniük, hogy a német álláspont kimozdítható-e jelenlegi helyzetéből.
A szerző közgazdász, a bostoni Fletcher Diplomacy
and Law Phd. hallgatója
origo.hu
Orbán Viktor: Néhány lángos és tasli leesett
