Az MSZP elmaradt generációváltása

Tizenkét évvel a rendszerváltás után az újságok címlapjáról az MSZP jelenlegi vezetői, azaz Horn Gyula, Kovács László és Medgyessy Péter urak fényképei mosolyognak ránk. (Utóbbi ugyan nem párttag, de a miniszterelnök-jelölt talán mégsem kívülálló pártpolitikai szemszögből.) Az említett triumvirátus hivatott megtestesíteni mindazon értékeket, amelyeket korunk legnagyobb létszámú, legnagyobb szavazóbázissal rendelkező baloldali pártja hirdet. Ők képviselik mindazt, amelyre – vélhetőleg a párt vezetésének véleménye szerint is – a magyar társadalomnak, a lakosság többségének, a gazdasági élet résztvevőinek szüksége van egy jobb jövő, a folyamatos fejlődés biztosítása érdekében.
Ők az MSZP választási üzenetének hordozói – 2002-ben.
Hm…
Nem áll szándékomban kritizálni a Magyar Szocialista Párt választási programját, kétségbe vonni Medgyessy Péter szakértelmét a pénzvilág útvesztőiben, vitatni Horn Gyula pártvezetői kvalitásait, megkérdőjelezni Kovács László diplomáciai érzékét.
A másról akarok beszélni.
Az 1990 tavaszán választási győztes MDF vezetője, néhai Antall József az egyik vele folytatott tévébeszélgetésben említette: világosan látja, hogy az MDF vezette kormány „vágóhídra megy”, hiszen ép ésszel elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy az előző rendszer által hátrahagyott örökség kezeléséből pozitívan lehet „kijönni”. Antall József jóslata beigazolódott, a ’94-es választásokat a baloldal – alapvetően az MSZP – nagy fölénnyel nyerte meg. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy ez a győzelem döntően nem az MSZP érdeme, hanem szinte törvényszerűen következett be. Nem véletlenül jelentette ki Horn Gyula 1990-ben, hogy négy év múlva az MSZP-nek áll a zászló – kijelentésével nem kockáztatott sokat.
1990–94 között az MSZP fiatalított. Új arcok tűntek fel, akik ’94-ben be is kerültek a kormányba (Bokros Lajos, Suchman Tamás és mások). A feltűnő új arcok azonban elég hamar ki is kerültek a miniszteri és egyéb vezetői posztokból, és a ’98-as kampányt ismét a „régi gárda” vezette. Ők vívták meg a választási csatát, ahol a történet fellendülésről, sikeres válságkezelésről, az életszínvonal emelkedéséről, a NATO-ba való belépésről, a szárnyaló értéktőzsdéről, a közeli EU-tagságról szólt. Mondhatnánk – a kormánypártok kezében volt minden adu, őket támogatta a pénzvilág is, az életszínvonal emelkedésétől volt hangos az ország.
Azután döbbenetes esemény történt. A régi gárda vesztett.
Véleményem szerint az MSZP máig nem elemezte végig a vereség okait, avagy nem nézett szembe azokkal. Egyszerű azt állítani, hogy a választást nem az MSZP, hanem az SZDSZ vesztette el, nem célravezető, hiszen szövetségesek voltak.
Mindenesetre, úgy tűnik, hogy a vereség okainak elemzése során elmaradt a személyes felelősség megállapítása, és előtérbe került a kis hazánkban oly előszeretettel használt műveltető/szenvedő szerkezet, ahol a mondatnak nincs cselekvő alanya (a választásokat nem „elvesztettük”, hanem „számunkra kedvezőtlen eredménnyel végződtek”).
Az elmúlt négy évben az MSZP-nek ismét lehetősége nyílt (volna) a generációváltás lebonyolítására. Az élet jó néhány területén – különösen a reklám, a marketing, a kommunikáció és a média figyelmének középpontjában álló politika tartozik ide, de beszélhetünk sportról, vállalatvezetésről – egy új üzenethez új arcok kell hogy tartozzanak. Az MSZP vezetői szerint ez a megállapítás nyilvánvalóan téves.
Lehet, hogy igazuk van. Egyelőre ugyanis nem igazán találom az MSZP választókhoz intézett üzenetét (se régit, se újat).
Akkor viszont a régi gárda is jó lesz.
Másik – sportból vett – általában igaznak tekintett állítás: Győztes csapaton ne változtass!
És a vesztesen?
1998. A Horn-kormányban Medgyessy Péter pénzügyminiszteri, Kovács László külügyminiszteri, Horn Gyula miniszterelnöki posztot töltött be.
Most ki milyen szerepet vállal?
A választ – a demokrácia szabályaiból következően – a magyar polgárok választása alapján lehet majd megadni.