Panama partjai felé hajózva

Már a két választás között kikerekedett Baló György aktualitása. Kedélyesen, székében hátradőlve alákérdezett a „Mi kormányunk” miniszterelnökének, a Jelöltnek. Medgyessy ismét, érzelmek hálójában vergődve eldugult, rozsdás kórházi csövekről beszélt, sütött róla a megkomponált döbbenet. A reprezentatív külföldi magánszanatóriumok ligetes parkjai után életében most látott először lerobbant közkórházat belülről. Nem tudja még, hogy Kökény–Csehák ágyszámleépítő reformjait követően nemsokára ágyainkat is hátunkon kell becipelni a kezelésre. De Medgyessy csak mondja, mondja, olyan égbekiáltó magyartalansággal, hogy egy távoli kisegítő iskola magyar érettségi vizsgáján azonnal szekundálva kipenderítenék. Itt hangzik el a belezavarodott, sete-suta mondata közepén az ominózus és korszakos „olcsít” kifejezés. A jelölt unos-untalan visszatérő puritán álmáról beszél, miközben azzal próbál sivár értelmünkre hatni, mennyivel tenné eljövendő kormánya olcsóbbá a kisemberek millióinak életét, ha netán hatalomra kerülne. Ezt az egyszerű mondatot formázná csücsörítve, gyöngyöző homlokkal, de megbotlik. A riporter elegánsan átsiklik felette, Kazinczy a sarokba borulva felzokog. Egy élet munkáját, a zöldhasú bankók könnyed zizegését temeti maga alá a röpke pillanat, a Beszélni nehéz televíziós show-műsora.

Gazdagok a lelki szegények
Hiába a Friderikusz-előkészítő, erre nincs bocsánat. Nyelvében él tovább a Jelölt. Végre megvilágosodik előttünk, miért áll mellette örökös felvigyázó gyámként a szófolyomány Kovács. A politikai ötös lottó beígért főnyereményében reménykedők isszák szavait, azt a kétszázat. A napról napra vegetálók állnak most sorba a felemelkedés ígéretéért. A szelvényt kitöltötték és bedobták, nem sejtik még, hogy csak egy ember nyerhet, a kiválasztott. Forog a kerék, a közjegyző félrenéz. A győztes mindent visz, a dzsolit is, meseautóstól. A többségnek felkopik az álma, az álla ma és holnap. Hétpróbás szerencsejátékosok tartják kézben az „olcsítra” vett jövőt. Sokan vannak, akik szeretik a lutrit, a kaparósat, a kenó mámorát. Sokan vannak, akik a félkarú rablóra szavaznak. Ebben hisznek inkább, mint családban, hazában. Ide dugdossák tollpárnák helyett az összespórolt filléreket. Ordít róluk az „olcsít” utáni vágyakozás, mert gazdagok a lelki szegények.

Sántít a választási matematika
Nagy társasággal néztük az izgága monitort a választások sorsdöntő éjszakáján. (Fiaink, lányaink odakinn a Millenáris Parkban most kapják meg életük első csattanós pofonját az elmaradt rendszerváltozás utódpártjától.) A remény hal meg utoljára, roskadunk magunkba. Úgy győzünk, hogy vesztünk. Viktóriázva öklöt formál kezünk. A hazai politikatörténet legrövidebb, leghatásosabb huszáros kampánya alulmaradt négy év permanens lejáratásával szemben. A tényeket aláássa a kifinomult hazugság. A feltüzelt gyűlölet, félelem és irigység altesti indulataival harcolva, öszszességében kibicsaklott az összefogás és szeretet ereje. Felszínes szemlélőnek úgy tűnik, hiába állt mindvégig mellettünk a jövő két tartópillére, az anyák, a nők és a fiatalok lelkes serege. Hiába állt mellettünk szinte a teljes vidéki Magyarország tradicionális értékrendje, hiába állt mellénk 1100 éves történelmi régmúltunk, nem győzhettünk a bevörösödött főváros lélektelen mamut fogyasztóival, a Leninvárosok múltba révedő nyugdíjasaival, a nemzetközi szocialista nagytőke részvényeseivel, a média apokalipsziseinek lovasaival szemben. Az ország robosztus expresszvonata azonban lendületben van, nincs idő a sínek felszaggatására.
Most kíváncsian várjuk, hogy a köztársasági elnök úr – a magyar történelemben először –, megbízást ad-e kormányalakításra a jelentős büntetőügyben is érintett miniszterelnök-jelöltnek. Kíváncsian várjuk, hogy abban az országban, ahol a nemzetépítő multik a WC-s néniktől is megkövetelik a feddhetetlenséget, a takarosan tiszta erkölcsi bizonyítványt, miniszterelnök lehet-e egy tisztázatlan pénzügyekbe keveredett, lobbista exbankár? Mert ha igen, akkor Magyarország Panama zászlói alatt hajózik. Létezhetetlen, hogy a gyöngyösi bizonyított választási csalás fodrozza a farvizet, de ez egyetlen közjogi méltóságot sem nyugtalanít. Nagyon sántít ez a választási matematika! A szocik hallgatnak, nincs véleményük, napra mentek vajas fejjel. Csak tárgyalnak rendületelenül a koalícióról a szélsőséges, küszöböt szidolozó liberalistákkal. Volt már rá történelmi példa, hogy maroknyi minoritás a zsarolhatóság okán mindent kézbe kaparintson. Nem kell ennek a kétstadionnyi szurkoló által legitimizált „liberálbrutalitásnak” más, csak szerényen a pénz, a belügy és a kultúra. A kulcspozíciók, az ütőerek, ahonnan kiválóan lehet uralni a részben már elbutított lakosságot. Már most megjósolható: ez a nagy összeborulás, ennyire minimális parlamenti többséggel, nem tarthat sokáig. Legfeljebb 133 napig, ahol az első száz nap megrengeti az országot. Barátkozzunk tehát meg az idő előtti kormányváltás gondolatával. A történelmet formáló tömegek ugyanis odakinn állnak az utcákon, tereken zászlóerdővel, csak most a szem számára láthatatlanok. Elillantak, mint a kámfor, hogy azután újult erővel feltűnjenek ismét, ha szólítja őket a haza, ha megtapasztalják az átverés szégyenét.

Civil kurázsi Krúdy Gyulával
Ha otrombán megtámadják a köztársasági elnököt, ha törvénytelenül leváltják a Nemzeti Bank elnökét, ha hozzányúlnak a legfőbb ügyészhez, ha elmozdítják az ombudsmant, ha szabotálják az Alkotmánybíróságot, ha kirúgják a közszolgálati média vezetőit, ha újra szétveretik a Magyar Demokratát, ha ellehetetlenítik a Magyar Nemzetet, ha félig szabad sajtót teremtenek, ha bezárják vagy átkeresztelik a Terror Házát, ha szélnek eresztik a Nemzeti Színház tagságát, ha Bősről tárgyalnak titokban Meciarral, ha visszavonják a státusigazolványt, ha beavatkoznak a bíróságok döntéseibe, ha korlátozzák a jogállamot és nemzeti érdekeket, ha újra üldözik a keresztény egyházakat, akkor ismét megjelenik ez az irdatlan polgári erő a Szabadság tér lombos fái alatt. Elősereglenek a kokárdás mennyei seregek. Persze jól tudjuk, semmit sem tartanak be, legfőképpen saját ígéreteiket nem. Mindent a leköszönő kormányra fognak, rákenik az üres kasszát. A tehetetlenséget, a kisszerűséget, az elrontott jövőt ráhúzzák Orbánra. Ebbe a szépen cizellált szocialista koporsóba az első szeget az őszi helyhatósági választás veri majd bele. A vidéki Magyarország kíméletlenül beteljesíti akaratát. A második szeget október 23-a, a nemzeti öneszmélés felemelő ünnepének üzenete tartogatja. A harmadikat a kikapcsolt gázkályháknál fagyoskodó karácsony, a negyediket a tavaszi megújulás március 15-i ifjonc fuvallata készíti elő. A nemzet szereti ezeket az ünnepeket, a szocialista múlt fél tőle. Szinte látom, hogyan retten össze a Gál Zoltán-féle belügyi alakulat. Félnek ismét, tudják, hogy tudjuk, miként vertek össze minket Kádár-kolbászos Grósz-huszárok a Vörösmarty téren. Nem felejtünk, emlékezünk.
A változások motorja teljes gázzal dübörög. A polgári oldalnak folytatnia kell a Testnevelési Egyetemen megkezdett lendületes kampányt. Tanuljuk meg a mindenen átgázoló kitartást a szocialistáktól, ne lankadjunk egy percig sem. Járjuk az országot, használjuk ki, hogy Orbán Viktort hihetetlen lelkesedéssel szeretik az emberek. Egyedül ő az, aki hátára bír emelni polgári, jobbközép tömegmozgalmakat. Nyújtsuk oda kezünket nap mint nap az örök vesztesek felé is. A vasárnap csirkelábat ebédelők felé, a körfolyosós albérletekben kuncsorgók felé, a hajlott derékkal kapanyélre támaszkodók felé, a malterosvödörbe kapaszkodók felé. A sok panaszos Tiborc felé. Nem baj, ha koszos lesz kezünk, nem baj, ha poros lesz zakónk, nem baj, mert hazajövünk a vidéki Magyarországra. Ide be az alsókonyhába, a hátsó udvarokon át, a szőlőlugas között, ahová csak nagyon közeli barátját engedi be az ember. Üljünk le a kockás abrosz mellé és jóízűen anekdotázzunk régmúltról, jövőről Krúdyval. Hozzuk létre szerte az országban az összefogás polgári egyleteinek hálózatát. Elhagyatott művelődési házakban, könyvtárakban, kiüresedett mozikban, kisvendéglőkben, magánházaknál. Járjunk össze rendszeresen, tartsunk felolvasóeseteket, kulturális, politikai rendezvényeket, kiállításokat. Hívjuk elő a civil kurázsit! Kapaszkodjunk össze, ne hagyjuk magunkat megfélemlítve szétverni a média által. Tudjunk bátran különbséget tenni Alcsút és „olcsít” között. A szocialista győzteseknek gúzsba van kötve a lába, a mi kezünben karikás. Indulhatunk csárdást járni...

A szerző az Inconnu csoport tagja (ismét ellenzéki)