A jövő a polgári Magyarországé

Szégyen, hogy az erkölcstelen kádári Magyarország maradványai ismételten legyőzhették Magyarország jobbik felét. A maradvány-Magyarország a magyar nemzetet. A jövő még el sem kezdődött, és máris véget ért. A múlt erői ott folytathatják, ahol abbahagyták. A polgári Magyarország ügye – egy időre – megint elbukott. Azok győztek, akik az emberek rossz tulajdonságaira építve politizálnak.
E történelmi vereségért a jobboldal ezúttal csak önmagát okolhatja. Nem társadalmi támogatottságának hiánya, nem rossz kormányzati tevékenysége és nem vezetőinek alkalmatlansága vezetett a bukáshoz, hanem az alapvetően rossz helyzetelemzés és az elhibázott kampány. Úgy tűnik, a kormánypártok kampánystratégiájának kidolgozói nem ismerték eléggé sem az ország közelmúltját, sem a vidéki Magyarországot, sem az itt élők lelkivilágát. Nem ismerték fel a negatív kampányban lévő óriási erőt, soha nem fordítottak elegendő időt és főként energiát annak a gyalázatos és gátlástalan lejárató kampánynak az ellensúlyozására, amit az MSZP és az SZDSZ már 1998-ban elkezdett és négy éven át szünet nélkül folytatott a jobboldallal szemben. Nem ismerték fel, hogy akik szüntelenül sarat dobálnak másokra, azok nemcsak területet veszítenek, mert közben az is megtörténhet, hogy sárba fojtják ellenfeleiket. A Fidesz akkor kezdte kiásni magát a sártengerből, amikor már késő volt. Orbán Viktor helyesen ismerte fel, hogy a polgári Magyarország híveinek egy része a Fidesztől jobbra áll.
A politika öntörvényű világában a rágalmakat cáfolni kell, és az ütéseket sem elég csak állni. Egyetlen politikus sem léphet ki büntetlenül politikusi szerepéből: a politikusoknak politizálniuk kell. Nem lett volna szabad hallgatni azokra a balliberális ihletettségű értelmiségi álmodozókra, akik nem akarták tudomásul venni, hogy a gyűlölködőket ki kell közösíteni, a gyalázkodókat meg kell nevezni, a rágalmazókat pedig bíróság elé kell állítani. Magyarországon a párbeszéd színpadi műfaj. Ráadásul néhány befolyásos személy morális hajlékonysága miatt időnként úgy tűnt, mintha a Fidesz feladta volna az értékelvű politizálást. Nem ez történt. Minden kormányzópárt körül megjelennek mindenre elszánt hiperaktív hiénák és hisztérikák, de ezek – miután rájönnek, hogy nem képesek korlátlanul érvényesíteni akaratukat – előbb-utóbb úgyis háttérbe szorulnak, eltűnnek.
A posztkommunista-baloldali MSZP és a hasonló szellemiségű SZDSZ ajándékba kapták a kormányzati hatalmat. Politikatörténeti kuriózum, hogy üzenet, társadalom- és jövőkép, valamint hiteles személyiségek nélkül választásokat nyerhettek. Az MSZP–SZDSZ-koalíció ezért kényszerült rá arra, hogy lényegében az Orbán-kormány programjának folytatását ígéri. Igaz, állítólagos szociális érzékenységük miatt ők majd mindenből többet és jobbat is adnak. Az igazi rombolás a szellemi-erkölcsi-kulturális szférában várható. Persze a kleptokrácia és a multinacionális cégek sem örülnek ok nélkül.
Nem csoda, hogy a közvélemény egy jelentős része képtelen feldolgozni a történteket. Sporthasonlattal szólva: egy jó csapat elbukhat a Milannal, a Real Madriddal vagy az Arsenallal szemben, de a Tunyogmatolcs elleni vereséget szinte lehetetlen megmagyarázni. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy ideig a kispadon ült a vesztes csapat egyetlen világklasszis jétékosa, aki egymaga bámikor képes a mérkőzések megnyerésére… A játékvezető nyilvánvaló elfogultsága sem mentség.
Kádár Magyarországának egykori haszonélvezői tehát ismét besöpörték az általuk kisemmizett és tönkretett emberek szavazatait. (A vidéki lakótelepeken most 25 százalékkal volt magasabb a részvételi arány, mint ’98-ban.) Az MSZP azzal nyert, hogy fölényes győzelmet aratott a hajdani szocialista iparosítás vidékein és a nagyvárosi lakótelepeken. Ott, ahol éppen a kádárizmusnak köszönhetően valóban nehéz az élet. A hazug és képmutató kádári szocialista mentalitás győzött a polgári racionalitás fölött. A kádári kisember még mindig visszavágyik a múltba, amikor tényleges és hatékony munka nélkül a mukahelyeken eltöltött időért cserébe járt a lakótelepi másfél szoba, néhány év után a Trabant és a kiskert, rajta az öt négyzetméteres deszkabódéval, a pártvillával. A kiskertek élelmes bérlői és tulajdonosai, akik még ma is az út mellé rakják a szemetet, hiányolják a mustáros virslit és az olcsó sört. Ők azok, akik szerették Komlóst és Hofit. Ma a Heti Hetesért és a gagyitévékért rajonganak.
Nehéz sorsú, iskolázatlan honfitársainkat mindig könnyű volt megtéveszteni. Nem tudják, de nem is érdekli őket, hogy a hetvenes évek „jólétét” felelőtlenül felvett kölcsönökből biztosították a ma szociáldemokratái, a baloldali bankárok és a vörös burzsoázia tagjai. Hatott a szociális demagóga, s újraéledt a Kádár-korszak iránti nosztalgia is. A képzetlen munkanélkülieket és a megkeseredett kisnyugdíjasokat könynyű a kormány ellen hergelni. És irigynek lenni is mindig könnyebb, mint cselekedni. A 800 ezer egykori párttag és családtagjaik érzelmi kötődése sem lebecsülendő tényező. És akkor még nem szóltunk azokról, akik nem képesek saját érdekeik felismerésére sem, akiket becsaptak, félrevezettek, megtévesztettek. Akik ok nélkül féltek. De ne feledkezzünk meg a naivakról, a haladásban hívőkről, a tudatlanok sokaságáról, a balekokról, valamint azokról se, akik e képmutató posztkommunista baloldal tudatos képviselői és legfőbb haszonélvezői.
A polgári Magyarország erői akkor veszítettek a választásokon, amikor elnyerték az ország döntő többségének támogatását. Veszítettek a lejáratás és a félelemkeltés nagymesterei ellen. Nem tudtak mit kezdeni a világváros Budapest modernségével: a fogyasztásra szocializált szerencsétlenek amerikanizált konzum-idiotizmusával. A modern magyarok legyőzték az európai magyarságot.
Ezért fordulhat elő ismét, hogy erkölcsi szempontból az egész Magyarországnak nem, csak a baloldali rész-Magyarországnak lesz miniszterelnöke. Medgyessy Péter is azok közé tartozott, akik 1989-ig tudatosan hamis adatokat közöltek az általuk felvett adósságállományról. Aki 1987-től miniszterelnök-helyettesként dezinformált. Hamarosan olyan miniszterelnökünk lesz, aki Kádár egyik eszközeként tevőleges szerepet játszott az ország eladósításában, tönkretételében. Olyan miniszterelnökünk lesz, akinek többmilliárdos magánvagyona van, aminek az eredetéről nem tudunk semmit. Olyan miniszterelnökünk lesz, aki jól hallhatóan közölte stábjával: én azt csinálom, amit ti mondtok. Olyan miniszterelnökünk lesz, aki érintett az ügynöktörvényben, és akit a bíróság lemondásra szólított fel. Olyan miniszterelnökünk lesz, aki saját megfogalmazása szerint „ócsítani” fog. Olyan miniszeterelnökünk lesz, aki nem mestere a szónak – igaz, a tetteknek sem.
Olyanok kerülnek hatalomra, akik számára a nemzet pelenkás csecsemő. Kuncze Gábor egyetlen nap alatt két alkotmányos intézményt fenyegetett meg: az elfogultsággal vádolt főügyész mellett jogi gengszterizmussal vádolta meg az OVB-t. Olyan kormányunk lesz, amelyik a határon túli magyarok sorsának megoldását a szomszédos országokkal folytatott régi politika keretei között kívánja megoldani. A legfontosabb a jó viszony Bukarest és Pozsony uraival. Olyan politikai erő fog kormányozni, amelyik a Milosevics-féle büntető akció során, Jugoszlávia bombázásakor NATO-ellenes mozgalom szervezésébe kezdett. Azt még nem tudhatjuk, hogy az MSZP pragmatikusai mit szólnak majd az SZDSZ többség- és nemzetellenes attitűdjeihez.
Medgyessy Péter többször kijelentette, hogy ő tízmillió – és nem kétszer ötmillió! – magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ez azonban – a történelmi előzmények és a jelenlegi helyzet miatt – csak részben lehetséges. Politikailag és jogilag Medgyessy kétségkívül tízmillió magyar miniszterelnöke lesz, de erkölcsileg csak a baloldalra szavazó kettőmillió-néhány százezeré. Az elmúlt négy évben sok minden megváltozott. Úgy tűnik, a tizenötmilliós magyar nemzet nagy része már nem kíván a múlt erőinek árnyékában élni. Nem kíváncsi a volt kommunisták legújabb megújulási kísérletére. Az ország nagy része még nem felejtette el sem az 1990 előtti, sem a ’94 és ’98 közötti időszakot. Nem kívánja többé a neoliberalizmus, a globalizmus és szocializmus semmiféle keverékét. Ennek megértése a társadalmi béke feltétele.
Ez már nem a késő-kádári Magyarország. Itt a szüntelen hazudozás már csak részlegesen hat. A gyilkosok és eszmei-szellemi utódaik ne akarjanak többé együtt koszorúzni az áldozatok hozzátartozóival, mert ez utóbbiak már nem félnek és nem tűrik tovább a gyalázatot, a világ erkölcsi rendjének megcsúfolását. A szocialisták és a szabad demokraták maradjanak otthon október 23-án és november 4-én. Még akkor is, ha hatalmon vannak. Ez nem az ő ünnepük. Horn, Nyers, Bauer, Eörsi, Pető és a többiek ne álljanak Wittner Mária és Regéczy-Nagy László mellé.
A választások éjszakáján a Millenáris Parkban a Himnuszt, a Szózatot és a Székely himnuszt énekelték. A Köztársaság téren lufikat eregettek, a Gizella utcában meg az MSZP és a Pa-Dö-Dő sikereinek örültek. Hosszabb távon a baloldali (kádári) Magyarország vesztésre áll. Szociológiai tény, hogy az MSZP elsősorban a kevéssé iskolázottak és a nyugdíjasok megtévesztett tömegeire számíthat. A fiatalok, a vállalkozó szelleműek és az iskolázottak nagy része jobboldali. A jövő a nemzeti középosztályé és az egységesülő polgári Magyarországé. Ennek az országnak Orbán Viktor a vezetője és – erkölcsi értelemben – a miniszterelnöke is.

A szerző politológus, publicista, a miniszterelnök főtanácsadója