A Benes-dekrétumok és az Európai Unió

Mint ismert, egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor néhány hónapja Brüsszelben azt a kijelentést tette, hogy a csehszlovákiai németeket és magyarokat kollektív bűnösnek tartó Benes-dekrétumok nincsenek összhangban az uniós jogrenddel, ezért azokat Csehországnak és Szlovákiának érvénytelenítenie kellene. Kovács László értelmetlennek tartotta, hogy a benesi dekrétumokat Orbán szóvá tette, és azt állította, hogy a nemzetközi kapcsolatokban szokatlan, otromba a kormányfő stílusa. Szent-Iványi István, az Országgyűlés külügyi bizottságának akkori szabad demokrata elnöke Orbán külpolitikai ámokfutásáról és Magyarország elszigetelődéséről beszélt. Szent-Iványi álláspontjáról nehéz véleményt alkotni, hiszen a külügyi biztottságot azért hívta össze, hogy tájékozódjanak a történtekről és a tényekről. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a bizottság korábbi elnöke tájékozatlanul, a tényeket kellőképpen nem ismerve fogalmazta meg drasztikus véleményét.
Arról, amit Szent-Iványi emlegetett, talán Kovács Lászlóval kapcsolatban lehetne beszélni. Tudniillik még ha el is fogadnánk mindazt, amire hivatkozva a szocialisták az Orbán és Nastase által megkötött egyetértési nyilatkozatot elutasítják, akkor is minden politikai racionalitást és bölcsességet nélkülöz Kovács azon kijelentése, hogy az MSZP a paktumot felmondja, hiszen ez volt az ára státustörvény alkalmazásának. Valószínű tehát, hogy a „paktum” egyoldalú felmondásával a szocialisák által egyébként megszavazott státustörvény végrehajtása elé gördítenének újabb akadályokat. A románok nem kommentálták Kovácsnak az eddigi román tárgyalási pozíciót messzemenően sértő és radikális diplomáciai fordulatot ígérő szavait (a budapesti román nagykövet minap a Magyar Nemzetnek adott interjújában kizárta az újratárgyalás lehetőségét), ellenben előzőleg kritikus megjegyzést fűztek ahhoz, hogy Orbán Viktor hazai szabályozókkal szándékozta a magyar munkaerőpiacot védeni. Ez arra utal, hogy a románok vagy nem veszik komolyan Kovácsot és az MSZP-t, vagy – ami rosszabb – arra várnak, hogy Kovács tényleg beváltsa a fenyegetését, hogy aztán karjukat széttárva és fejüket csóválva visszavonulót fújhassanak a státustörvénynyel kapcsolatban. Nagyjából ilyen minimális összefüggés van a saját érdekeiket kőkeményen és akár konfliktusokon keresztül képviselő partner országok stratégiája és az (előző) magyar kormányt elvi alapon támadó (korábbi) ellenzék politikája között. A szocialisták és személy szerint Kovács László külpolitikai filozófiáját tükrözte az is, hogy amikor az Orbán-kormány az uniós csatlakozásra és a magyar érdekekre hivatkozva részesítette megkülönböztetett bánásmódban a Schüssel-kormányt, s azt az unióban megértéssel fogadták, a baloldal – az uniós alapértékekre hivatkozva – hosszú időn keresztül módszeresen azt sulykolta, hogy Orbán Viktor minden áron el akarja szabotálni az EU-csatlakozást…
Ami a tényeket illeti, újra le kell szögezni: korábban sem Orbán vetette fel a Benes-dekrétumokat, mint azt Kovács László állította és állítja a mai napig, hanem egy uniós politikus, akinek a tudósítások szerint köze van a cseh országjelentésekhez. Kovács egyszer már élt – és öngólt rúgott – egy ilyen, a tényeknek ellentmondó taktikával. Amikor például Orbán Viktor Kanadában járt, és – szintén egy kérdésre válaszolva! – nem zárta ki a lehetőségét, hogy a NATO alapszerződése értelmében atomfegyvereket telepítsenek Magyarországra, Orbán válaszát a Kovács László vezette szocialista ellenkampányban úgy állították be, mintha Orbánnak kifejezett szándéka lenne atomfegyvereket telepíteni az országba. Az ellenkampány szépséghibája az volt, hogy még az orosz kormányt is túllicitálva viselték szívükön az orosz érdekeket, csak hogy bebizonyítsák, Orbán mekkora bakot lőtt. Az orosz diplomácia azonban a magyar szocialistáknál higgadtabb maradt: jelezték, hogy tisztában vannak a NATO alapszerződésével és Magyarország ebből eredő kötelezettségeivel. A mindenkori magyar külpolitika tekintélyét inkább aláásta azonban az, hogy a CNN egy hasonló tartalmú kérdésére korábban Kovács László is szinte szóról szóra azt válaszolta, de még külügyminiszterként, amit Orbán mondott utóbb, Kanadában…
Amennyiben komolyan vesszük tehát Kovács László eddigi szavait, vagyis nemzetközi kapcsolatokban szokatlan stílushibát követett el Orbán, akkor azt kell mondanunk, hogy Kovács felfogása szerint kérdésekre válaszolni nemzetközileg szokatlan dolog, amit viszont ő is megtett. Kovács szavait pedig Kovács stílusában a következőképpen lehetne kiforgatni: a német–cseh és az osztrák–cseh kapcsolatokban, valamint az Európai Parlamentben valamilyen formában igenis napirenden vannak a Benes-dekrétumok, amivel Kovács nyilvánvalóan tisztában van, ezért az a következtetés vonható le, hogy az újdonsült külügyminiszter – otromba módon – előzetesen és nyíltan elkötelezte magát egy nemzetközi konfliktusban: a csehek mellett, Németországgal meg Ausztriával szemben. Elkötelezte magát egyben a kollektív bűnösségnek az Európai Unió etikai fundamentumait és alapértékeit sértő elve mellett, hiszen nem akarja tudomásul venni, hogy a demokratikus Európában ezek az anakronisztikus jogelvek tarthatatlanok.
Kezd már elsikkadni, de korábban Kovács László azt is nyilatkozta, az előző ciklusban ők a kétoldalú tárgyalásokon mindig felvetették a Benes-dekrétumokat, és hangot adtak nemtetszéssüknek. Az Orbán-kormány éppen ellenkezőleg: nem terhelte meg a kérdéssel a kétoldalú kapcsolatokat. Kovács László mostani észjárása szerint tehát vagy otrombaságot követt el a Horn-kormány alatt, vagy elvi politizálást folytatott. Ha az utóbbi történt, akkor a kérdés az, hogy az Orbán-kormánynak a – Horn-kormány tárgyalási gyakorlatában is követett! – elvei összhangban állnak-e az uniós alapértékekkel. Egyszerűbben fogalmazva: Kovácsék magyar nacionalista alapon, vagy az európai értékek alapján tették szóvá a kétoldalú tárgyalásokon a Benes-dekrétumokat? Mi volt a szlovákok válasza? Miért nem beszélt eddig nyíltan erről Kovács László? Lehet, hogy a magyar diplomácia annyira elmérgesítette akkor a kérdéssel kapcsolatos diskurzust, hogy Orbán hónapokkal ezelőtti megjegyzése csak utolsó csepp volt a pohárban? Az Ausztria elleni politikai bojkott során az MSZP és az SZDSZ maximálisan azonosult a bojkott igazolására felhasznált európai alapelvekkel és alapértékekkel. Mindent megtettek azért is, hogy bebizonyítsák, a különutas politikát folytató Orbán-kormány felett is hasonlóképpen érdemes lándzsát törni, kiprovokálva ezzel a bojkottáló országok Magyarországgal való szembefordulását és egy osztrák–magyar konfliktust. Akkor a magyar érdekek rovására kötelezték el magukat határtalanul az európai értékek mellett, most a magyar érdekekre hivatkozva hunynak szemet avítt eszmék felett. Meggyőződésem, hogy a Benes-dekrétum pontosan azokat az alapértékeket és elveket sérti, amelyeket a magyar baloldal a Schüssel-kormánytól féltett. A dekrétumok, mint jogelvek, szellemiségükben semmiben nem különböztek a szintén jogfosztó és diszkrimináló zsidótörvényektől. Ezt nem felismerni vagy nem akarni felismerni azt sugallhatja, hogy a két párttól nem idegen az, hogy a zsidótörvények szellemiségével rokon jogelvek szivárogjanak le az Európai Unió elvi alapzatába, pusztán azért, mert azok csak németeket és magyarokat diszkriminálnak.
Az elvi miheztartás végett hadd idézzem Václav Havel egy beszédét (Magyar Hírlap 1993. június 23.), amelyben a cseh elnök arról szólt, hogy a háború után a csehek hagyták, hogy őket is megfertőzze az a nácizmus terjesztette erkölcsi rák, amely miatt a csehek is hasonló aljasságra voltak képesek: „Ezeknek a dolgoknak a megtűrése és mentegetése pedig kedvező társadalmi légkört teremtett azok számára, akik később a kommunizmus összes gaztettét elkövették. Végül is az sem véletlen, hogy azoknak van a legkisebb kedvük a háború utáni cseh bűnökről beszélni, akik a legkészségesebben hajlandók megbocsátani azt is, amit később a jobb jövő ígéretével társadalmunk ellen elkövettek.”

A szerző politológus