A termelőtőke sorsára jut-e a termőföld?

A 90-es években a földdel kapcsolatos érvelések a nemzeti oldalon majdnem kizárólag érzelmi alapúak voltak. Szinte unásig hallgattuk, hogy a földet azért kell szeretnünk, mert ez a 93 ezer négyzetkilométer földterület egyben hazánk, szülő- és lakóhelyünk. Azért is szeretni kell, mert őseink hajdanán vérrel szerezték, és ami megmaradt belőle, azt nekünk és a következő generációnak is meg kell őrizni. A földet hagyománytiszteletből is szeretnünk kell, mert őseink is ezt tették generációról generációra. Az érzelmi megközelítést falun megértéssel, a városokban növekvő közönnyel fogadták. A baloldal az elmúlt évtizedben soha nem használta az érzelmi alapú megközelítést. Náluk a föld – ez felel meg a marxi értelmezésnek – egy korlátos termelési tényező, tőke csupán. Egy a sok tőkeelem közül, amely, ha hozadékkal rendelkezik, akkor értékes, ha nem rendelkezik hozadékkal, akkor csak nyűg, foglalkozni sem érdemes vele. Azért, hogy a földnek a tőkejavakra általában jellemző hozadéka ne legyen vagy nagyon alacsony legyen, éppen a baloldal „tette” a legtöbbet már a 80-as évek közepétől. Az 1994–98 közötti baloldali kormányzati uralom a föld mint tőketényező elértéktelenítését tovább folytatta azáltal, hogy a privatizáció keretében monopol piacokat adott külföldi befektetőknek, és ezeket a monopóliumokat a földet művelők vásárlóként nem tudták kikerülni. A műtrágyát, a munkagépet, az erőgépet, az üzemanyagot monopol piacokon kellett növekvő áron megvásárolniuk, miközben saját termékeiket, a gabonát, tejet, húst növekvő piaci konkurencia keretében egyre alacsonyabb jövedelmezőséggel tudták értékesíteni, hiszen az ugyancsak a baloldal által meghirdetett liberalizáció csak ezekben a szektorokban jelentett versenyt. Tehát furcsa, féloldalas liberalizáció volt. Nem csoda hát, ha a kárpótlás keretében földtulajdonhoz jutott több százezer magyar állampolgár, közülük különösen azok, akik jövedelmüket nem a földművelésből szerezték, mert már régen elszármaztak faluról – de növekvő mértékben azok is, akik még foglalkoztak földműveléssel – egyre csökkenő lelkesedéssel fogadták a jobboldal földről szóló érzelmi üzeneteit. Nem csoda tehát, hogy szinte senki sem tülekedett az elmúlt évtizedben, hogy saját költségére az osztatlan közös táblákban meglévő aranykoronáit kiméresse és külön tulajdoni lapokon bejegyeztesse a Földhivatalban. Különösebb érdeklődés a földvásárlás iránt sem alakult ki hosszú évekig. A földvagyon iránti érzéketlenséget tovább fokozta, hogy a privatizáció keretében az állami termelővagyon történelmi méretekben mérve szemvillanásnyi idő alatt került új tulajdonosokhoz, jórészt külföldiekhez, a magyar polgárok többségének maradt, ami volt a kommunizmus idején, az alkalmazotti lét. A különbség nem volt érzékelhető sem a polgárok, sem az államkassza számára. A mai értéken 15 000-20 000 milliárd forint értékűre becsülhető termelői vagyon teljes értékesítése után az államkasszába valójában egy fillér sem került. Igaz ugyan, hogy az ÁPV Rt. mintegy 2500-3000 milliárd forintos árbevételről tud beszámolni, de ebből levonandó az a ráfordítás, amit az államnak a bankrendszer konszolidációjára kellett költenie. Az állam a kereskedelmi bankokat konszolidálta, de ide tartozik a Magyar Nemzeti Bank mintegy 2000 milliárd forintra tehető úgynevezett adósságcseréje is. Az állami termelővagyon értékesítésekor össznemzeti alapon pénz az ablakban. A jegybank által folytatott hibás monetáris politika következtében eközben még a nemzeti adósság is növekedett, hiszen a hazai pénz, a forint magas kamatú időszakában forintban növekedett az adósság.

Komprádorok újra akcióban
A termelőtőke privatizációjával kapcsolatban az a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy a kincset nem sikerült a nemzet kincsévé tenni. Még olyan mértékben sem, mint a cseheknek vagy szlovákoknak, akiknek a kuponos privatizációján gúnyolódott a szoclib. csapat.
A kérdés csupán az, hogy a földdel ugyanez történik-e. Az előjelek mindenesetre nem túl biztatók, hiszen ugyanúgy, mint a termelővagyon privatizálásakor, a baloldal van kormányon, és mitől változott volna meg a természete? A természete, ami a termelővagyon privatizálásakor tette végleg komprádor burzsoává.
A korábbi pártfunkcionárius ma komprádor burzsoá. Azok, akik korábban a társadalmi tulajdonon alapuló termelés előnyét ecsetelgették, most a szabad piac neoliberális elméleteivel traktálnak bennünket. A komprádor marad, nem változik, teszi, amit korábban is tett, nemzettársai kárára, saját és külföldiek hasznára seftelget. Seftelni pedig a földdel a közeljövőben nagyon is lehet, igaz azonban, hogy egy kicsit másként, mint az állami termelővagyon privatizációjakor. A seftelésben van egy közös vonás, nevezetesen, hogy a fontos információkat el kell takarni vagy meg kell hamisítani. 1994–98 között az eladott állami termelői vagyont úgy tüntették fel a hivatalos kommunikációkban, hogy az púp a háton, hiszen folyamatosan termeli a veszteséget. Milyen érdekes, hogy szinte a privatizáció másnapján ugyanaz a vagyon az új tulajdonosnak, főleg külföldinek, már szépen termelte a jövedelmet. Ha az új tulajdonosok öszszejátszottak a komprádorokkal, akik történetesen az államhatalom vagy az államigazgatás hivatalos emberei voltak, még adókedvezményt is kaptak, amitől most nem tudunk szabadulni, ami akadályozza uniós felvételünket. Felmerül a kérdés, hogy most milyen információt kell elhallgatni vagy meghamisítani földseftelésre készülve. Erre is meg lehet találni a helyes választ. Nem kell beszélni arról, hogy a közeljövőben a föld műveléséből szerezhető jövedelmek ugrásszerűen megnövekednek, sőt ha lehet, az ellenkezőjéről kell beszélni. Egyáltalán nem kell beszélni arról – ami azonban tény –, hogy a nyugati világ nagyobb része belátta, hogy a mezőgazdasági termelés nem működhet állami támogatás nélkül. Az USA több mint két évtizedes harca a szabad agrárpiacért megfeneklett. Miközben az Európai Unió 2006-ra leépítené a mezőgazdasági termelők direkt támogatását, az USA hozzálátott a Bush-kormányzat alatt a farmerek támogatásához. Japán – bár mezőgazdasága nem túl nagy világméretekben – mindig is kiemelkedően támogatta mezőgazdasági vállalkozóit. A következő évtizedekben a világpiac domináns tényezői, az USA, az Európai Unió és Japán is támogatott mezőgazdaságot működtet, és ennek a körnek az uniós csatlakozás révén mi, magyarok is részesei leszünk.
Ez azt jelenti majd, hogy a föld művelői azért, mert a földet megművelik és azon termelnek, havonta hektáronként több tízezer forinttal gyarapíthatják a családi kasszát az uniós és magyar költségvetésből. Van egy további komponense is a földdel kapcsolatos jövedelmek várható emelkedésének. Ez a magyar mezőgazdaság által kialkudható termelési kvótákkal kapcsolatos. Ezek nagyságrendjéig szabad mozgásunk van az unió területén, jó feltétellel értékesíthetjük mezőgazdasági termékeinket, mégpedig vámmentesen. Ez is jelentős mértékben növeli a jövedelmeket. A földműveléssel kapcsolatos jövedelmek emelkedése azt jelenti, hogy a tőkejószágnak (a földnek) nő az értéke. A jövedelem emelkedésétől függően minden egyes új jövedelemtöbblet forint, amit egy hektár megtermel, távlatokban 10-12, esetleg 15 forinttal emeli a föld hektárárát.
Ezek után térjünk rá a konkrét számokra. Magyarországon mintegy 5,5 millió ha mezőgazdaságilag művelhető terület, szántó, erdő, gyümölcsös található. Európában s talán a világon is egyedülálló, hogy az ország felületének több mint 55 százaléka művelhető valamilyen módon. A jelenlegi körülmények között a művelés eredményeként létrejövő termények értékesítési esélyei nem túl kedvezőek és a nemzeti kasszából biztosított agrártámogatás is csak töredéke a konkurens európai támogatásoknak. Ebből adódóan a föld ára alacsony. A jövedelem valahol 10-20 ezer forint között ingadozik, ebbe beleértendők természetesen az állami támogatások is. Az ennek megfelelő földár valahol 2-300 ezer forint körül alakul hektáronként. A spekuláns komprádorok jól tudják, hogy ez nem marad így sokáig, több okból. A direkt uniós támogatások miatt jelentős többletjövedelem kerül a gazdákhoz, másrészt azért is többlet földjövedelem várható, mert az unión belül termelési kvótákkal fogunk rendelkezni, a különböző mezőgazdasági termékekre és ezek vámmentesen jutnak az Európai Unió piacaira. Mind a mezőgazdasági termékek várható szabadkereskedelme, mind a várható direkt kifizetések a területegységre jutó tiszta jövedelmek robosztus emelkedését fogják okozni.

Kovács László hallgat
Ezt tudva és értve ma már teljesen világos, hogy Kovács László miért akarja teljesen saját körbe vonni az uniós tárgyalásokat, főként a mezőgazdasági ügyekről folytatott tárgyalást. Ezt jelzi az európai ügyekben illetékes szakemberek gyors lecserélése a minisztériumokban. Nemcsak a környezetvédelmi tárcánál történt az európai uniós területeken csere, de legutóbb elérte a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságát is. Az sem véletlen, hogy az információkra irányuló felkéréseknek Kovács nem tett eleget. A felkérések arra irányultak, hogy a tárgyalásokon ne csak a külügyi szakapparátus vegyen részt, hanem értelemszerűen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium agrárszakemberei is, de különösen a hangsúlyosan mezőgazdasági érdekvédelmi képviseletek vezetői, elsősorban a családi gazdálkodók érdekképviselői. Kovácsék a sajtóban megjelent, erre irányuló cikkekre nem reagáltak, de hallgattak a parlament integrációs bizottságában elhangzott ilyen irányú kérdések után is. Egyáltalán nincs ínyükre a helyzet tisztázása, hiszen idő előtt fény derülhet egy ígéretes komprádorföld-ügyletre.
Folytassuk tovább a számok nyelvén. Ha az előbb azt mondtuk, hogy a föld 10-20 ezres éves átlagos jövedelme 2-300 ezer forint hektáronkénti földárat tesz indokolttá, akkor az éves minimális szinten járó 300 millió dollárnyi uniós direkt kifizetés hektárátlagban minimum 15 ezer forinttal emelné meg a jövedelmeket. Ha most 2-300 ezer forintról beszélünk hektáronként, akkor csak ez az egy tétel a hektárárat félmillió forint fölé emeli. Az induló támogatási szint azonban lehet az uniós átlag 25 százalékánál nagyobb is, és azt is tudjuk, hogy 2007-ig elérhetjük a százszázalékos szintet. Közben tagjai leszünk az Európai Uniónak és piaci értékesítési lehetőségeink is javulnak, sőt bizonyos szerkezeti átalakulás is bekövetkezhet a mezőgazdasági kibocsátásban, aminek eredményeként a jövedelmezőség tovább nőhet.

Elindult a hajtás, de mi lesz a terítéken?
A fenti körülmények alapján nem irreális az a feltételezés, hogy 2006-ra a hektáronkénti földár valahol 700 ezer és egymillió forint közötti szinte emelkedik. A magyar termőföld értéke a ciklus végére jócskán meghaladja a Magyar Köztársaság egyéves költségvetési volumenének nagyságát. Erre vadászik a funkció-apparátcsik komprádorcsapat. Nem nyúlra, őzre, szarvasra, vaddisznóra, hanem AK-ra folyik a hajtás. Az AK-hajtóvadászathoz az első lépés a földtörvény megváltoztatása. Ez a komprádorok helyzetbe hozásához jogi értelemben szükséges előfeltétel. A komprádorok előőrsei az államigazgatásban már május 28-án megjelentek.
A tágabb csapatba tartoznak a téeszek korábban pártbizottságokból, városokból falukba delegált elnökei, főkönyvelői, volt párttitkárai, de hangsúlyosabban inkább a 90-es években mezőgazdasági tevékenységére alakult részvénytársaságok városlakó üzletrész-tulajdonosai és részvényesei. Nem véletlen, hogy a földtörvényjavaslatban az egyik változás éppen a helyben lakás változtatása lenne. Erre van szükség ugyanis a helyzetbe hozatalhoz. A helyben lakó státus társaságokra történő kiterjesztése pedig a társaságok bérlőként való helyzetbe hozását szolgálná. Komprádorék további helyzetbe hozását maga a miniszterelnök világította meg, amikor a mezőgazdaság konszolidációjáról beszélt. Tekintettel arra, hogy hiteltartozásai jórészt csak társaságoknak vannak, azok könynyítése vagy elengedése ismét jelentős pénzeszközökhöz juttatná a társaságokat, így könnyen tudnának tagjaiknak hitelezni. Értelemszerűen a családi gazdálkodóknak nyújtható kedvezményes földhiteleket is kiterjesztenék az újdonsült helyben lakó komprádorcsapatra, ha sikerül őket helyben lakóvá átminősíteni. A saját erőt a saját cégtől lehetne megszerezni, a többit pedig állná az MFB, a kamatszubvenciót és a kockázatot pedig a magyar állam. A társaságok és tulajdonosaik további gazdasági megerősödését szolgálná az is, ha a téeszektől felvásárolt külső üzletrészeket valamilyen módon a társaságokba apportálnák. A folyamat eredményeként az olcsón megszerzett, de magas jövedelmű föld, amit a saját társaságok bérelnek, jelentősen megdobná a társaságok tőkeértékét. A megnövelt tőkeértékre már lehetne akár külföldi befektetőket is találni, aki elvégezné az üzemek modernizációját a bejövő friss tőkéből. Lehetne racionalizálni is bőven, azaz a falu mezőgazdasági alkalmazottainak népes serege az utcára kerülne. Nos, ez lenne az az út, amit az új kormány elképzelt. Szeretné, ha a föld kincse a néhány ezer komprádorfunkcinál csapódna le, akik osztoznának külföldi üzlettársaikkal.
Az elkövetkező hetek demokratikus vitái a parlamentben és azon kívül döntik majd el véglegesen, hogy a magyar föld a néhány ezer komprádor és külföldi üzletfeleik kincse lesz-e vagy az ország azon az úton halad tovább, amelyet a polgári kormány szabott meg és gazdagít több százezer magyar családot, jó megélhetést biztosítva a falu magyar társadalmának, családi gazdálkodóknak, őstermelőknek, kis- és középvállalkozóknak.
A kérdés az, hogy ki fogja a puskát és mi került a terítékre. A kormány puskása a 2-3000 komprádor, és „terítékre” 250-300 ezer falusi ember kerül, akiknek fel is út, le is út, jó esetben mezőgazdasági alkalmazottak (uradalmi cselédek) lesznek. A polgári kormány 250-300 ezer falusi ember kezébe adja a puskát és lőhetnek maguknak földet, mint őseik is tették, élhetnek, termelhetnek és talán még vadászhatnak is. A több mint negyedmillió falusi ember terítékére az aranykoronák kerülhetnének.

A szerző országgyűlési képviselő (MDF), a Föld- és Gazdaságvédelmi Bizottság elnöke