A titkosszolgálatok és a haza érdeke

Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltjáról szóló nyilvánosságra került anyag alaposan felkavarta az egyébként sem nyugodt belpolitikai légkört. Következményeit megjósolni nem lehet, hiszen minden pillanatban újabb fejlemények történnek, s újabb dokumentumok kerülhetnek napvilágra.
A titkosszolgálatok minden ország életében rendkívüli fontosságúak, mivel az ország függetlenségét, gazdasági, politikai érdekeit védik. Éppen ezért a szolgálatok különböző szintű vezetőit különös gondossággal válogatják ki: szakmai alkalmasságon kívül az ország (a társadalmi rendszer!) iránti nagyobb fokú elkötelezettség is a követelmények közé tartozik. Így nem meglepő, hogy megbízatásuk lejárta után a nyugati államokban – és keleten is – többen az ország vezető politikusaivá váltak. A fentiekkel összhangban, a most nyilvánosságra került információ értelmezésében számtalan alkalommal elhangzott, hogy a titkosszolgálatunk állományába került Medgyessy Péter a haza érdekében munkálkodott. Ha ez a minősítés érvényes Medgyessyre, érvényesnek tekinthető az akkori titkosszolgálatunkra is. Érdemesnek látszik ezt a tételt alaposabban megvizsgálni.
Azt – feltételezem – ma már majd mindenki elfogadja, hogy szovjet dominancia alatt lévő kelet-európai államok helyzete alapvetően eltért a nyugati demokráciákétól. Titkosszolgálatunk elsődlegesen nem a haza, hanem a kommunizmus sikere és célja érdekében tevékenykedett. Ezt már akkor is sejtettük, és ebben a ’90 óta nyilvánosságra került titkos anyagok csak megerősítettek bennünket. A szocialista országok titkosszolgálataira a legszorosabb együttműködés volt a jellemző. A megszálló hatalom egy pillanatig sem engedte, hogy bármelyik ország önállóan, csupán saját érdekében tevékenykedjék. A szovjet titkosszolgálatok számára ezek a kis országok különösen hasznosnak bizonyultak, hiszen a háború után sokkal könnyebben tudott egy lengyel vagy magyar származású ügynök a nyugati társadalmakba beépülni, mint egy orosz állampolgár. Az 56-os forradalmat követő kivándorlás, menekülés pedig különösen kitűnő alkalmat nyújtott a hírszerző irodák számára, hogy ügynököket telepítsenek a nyugati országokba. Hogy az úgynevezett „politikai menekültek” ily módon milyen mélyen be tudtak épülni a legmagasabb politikai körökbe, azt legjobban a nyugatnémet kancellár mellett személyi titkári beosztást elnyert NDK-s ügynök példája mutatta.
Mindezek ismeretében erős kételyeim vannak, hogy a hetvenes években a magyar titkosszolgálatok különböző ágazatai a szovjet KGB-től – bármilyen vonatkozásban – függetleníteni tudták (akarták) magukat, és szovjet rábólintás nélkül önálló akciókat tudtak volna végrehajtani. Mivel a szovjet és a magyar érdekek alapvetően különböztek, kérdéses, hogy a Belügyminisztérium „szigorúan titkos állományba” vett és „kiemelt főoperatív” beosztottnak tekintett Medgyessy Péter mennyiben tudott csupán „magyar érdekeket szolgálni”. Ennek megválaszolásához tudni kellene: mikortól élveztünk a nagy patronálótól akkora függetlenséget, önálló cselekvési szabadságot, amikor már legalább gazdasági, pénzügyi kérdésekben (például csatlakozás az IMF-hez) önállóan dönthettünk, amikor már a különböző területen dolgozó ügynökök és ügynököket irányító, beszervező magas beosztásban lévő tisztek valóban a haza és még áttételesen sem a Szovjetunió, a nemzetközi kommunizmus érdekeit szolgálták.
Az idegen hatalom által ránk erőltetett és nekik, illetve az „eszmének” elkötelezett polgártársaink által irányított kommunista rendszer fennmaradása érdekében végzett tevékenység ugyanis aligha minősíthető a haza érdekében kifejtett cselekedetnek. Arra még gondolni is rossz, hogy mi történt volna ezzel az országgal, ha ezt a munkát olyan sikerrel végzik, hogy a szocializmus építése még eltartott volna egy-két évtizedig.
A fenti, bizonyos mértékig jóhiszemű eszmefuttatásomat azonban alapjában megrendíti, s az egész ügynek új megvilágítást ad a lap szerdai számában közölt, 1976. szeptember 28-i dátummal ellátott szigorúan bizalmas feljegyzés. Ebben Medgyessy Péter – felsőbb kérésre – jelentést ír arról, hogy „kik jöhetnének számba egy esetleges ellenforradalmi megmozdulásban, illetve kik alkalmasak egy ilyen megmozdulás vezetésre”. Három pénzintézetből a feljegyzés aláírója 64 személyt tartott veszélyesnek, ami bizony meglehetősen tekintélyes szám. Azzal kapcsolatosan, hogy ez a jelentés a megnevezett személyek számára milyen következménnyel járt, járhatott, nem lehetnek különösebb illúzióink. Ez az új információ – amennyiben valódisága beigazolódik – lényegesen kompromittálóbb és elszomorítóbb, mint az a megbízás, amelyről a keddi lapban közölt dokumentum tájékoztat. Ez ugyanis egyértelműen jelzi, hogy az áprilisban miniszterelnöki megbízatást elnyert Medgyessy Péter ténykedése nemcsak a pénzügyi területre terjedt ki, nemcsak az úgynevezett „népi demokráciánk” pénzügyi, gazdasági érdekeit védte az ellenséges ügynököktől, hanem – munkatársainak figyelése, figyeltetése révén – a szovjet típusú szocialista rendszer hatalmának megmaradását is szolgálta. Azét, amely hazánk történelmének egyik legszomorúbb és legártalmasabb korszaka volt, amely ’90-ben szörnyű tettei, emberellenessége és gazdasági csődje miatt világszerte, így hazánkban is összeomlott. Ennek a rendszernek hazai vezetői, aktív katonái, az idegen hatalom kiszolgálói nem kerülnek a magyar történelem dicsőség- könyvébe. Demokratikus államunk törvényei azonban lehetőséget biztosítottak számukra, hogy beilleszkedjenek, hasznos polgáraivá váljanak szabaddá vált országunknak, anélkül, hogy bármiféle számonkérésre sor került volna. Az az elvárás azonban talán nem ítélhető el, hogy közülük ne azok kerüljenek a legmagasabb beosztásokba, akik ’56–57-ben karhatalmisták voltak, vagy később azokat jelentgették fel, akik – ’56 szellemében – a hazánkat megnyomorító diktatúra összeomlásáról álmodoztak.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

A témáról lásd bővebben a Magazin 21. és 29. oldalát