Egy demonstráció összefüggései

A Magyar Köztársaság demokratikus alapokon nyugvó jogállam, ahol az Alkotmány valamennyi polgár számára biztosítja a szólás és a véleménnyilvánítás szabadságát. Mindenkinek joga van arra, hogy bármilyen politikai jellegű kérdésben kifejtse a gondolatait, akár abban az esetben is, ha ez a vélemény szöges ellentétben áll az éppen hatalmon lévők álláspontjával. Ugyanakkor mindenkinek kötelessége, hogy a jogainak gyakorlása során ne sértse a fennálló törvényeket és ne korlátozza mások szabadságjogait. A törvényes rend fenntartása mindenkinek érdeke, mert ellenkező esetben káoszba fulladna az amúgy is zilált és ideges magyar társadalom.
A föntiek alapján Gusztos Péter szabad demokrata politikusnak, az Új Generáció nevű politikai képződmény szóvivőjének is joga volt arra, hogy 2002. január 26-án vasárnap reggel a Magyar Rádió épülete előtt tiltakozó demonstrációt tartson a társaival az SZDSZ Tetthely-sorozatának keretében. Minden további nélkül megtehette, hogy elállja egy fontos közintézmény egyik bejáratát és megpróbálja átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek a Vasárnapi Újságot megbélyegző ORTT-határozat szövegét, illetve egy gyűjteményt, amelyik a műsorból kimazsolázott, állítólag szélsőséges hangú idézeteket tartalmazott.
Igen, Gusztos Péternek joga volt ehhez, de egyvalamit elfelejtett megtenni a honi szabad demokrácia nagy reménysége: hetvenkét órával a demonstráció előtt rendőrségi engedélyt kellett volna kérnie, mert a gyülekezésről szóló törvény ezt írja elő. Amennyiben ugyanis nincs engedély, akár arra is joga van a karhatalomnak, hogy feloszlassa a törvénytelen rendezvényt. Az Új Generáció kicsiny, de elszánt rohamcsapatának akkor haja szála sem görbült: a „kriptohorthysta és náci szimpatizáns” Orbán-kormány rendőrsége ugyanis – abszolút demokratikus módon – úgy járt el, hogy egy szabálysértési eljáráson kívül semmilyen más büntetésben nem részesítette az Orbán Viktor lejáratását megcélzó ultrademokratákat.
Lehetne még példákat sorolni. Az elmúlt négy évben előfordult, hogy bilincsben kellett elvezetni szociálliberális emberjogi harcosokat egy romakilakoltatás miatti tiltakozó akció következtében. De emlékezhetünk az Alba Kör tavaly májusi akciójára is, amikor egy hatalmas „Halálcsillag” feliratú transzparenssel dekorálták ki a Lánchidat, tiltakozva a NATO külügyminiszteri tanácsának budapesti ülése ellen. Valamennyi esetben rendkívül humánus rendőri fellépés kísérte a megmozdulásokat és szabálysértési bírság kiszabásán kívül más nem történt. Azt se felejtsük el, hogy a baloldali média minden esetben kifejezett rokonszenvvel kezelte a tüntetőket, nem egy esetben burkoltan bírálva a rendőrséget, amiért egyáltalán föl mert lépni.
Mindezekre azért kell emlékezni, mert a közhiedelelemmel ellentétben nemcsak a szociálliberális mitológia alapművévé nemesült taxisblokád és a szerencsétlen véget ért 1997-es Metész-tüntetés volt példa arra, hogy a gyülekezési törvény paszszusait átlépve próbált több-kevesebb állampolgár tiltakozó megmozdulást végrehajtani. Számtalanszor előfordult az állampolgári elégedetlenség efféle megnyilvánulása és bizony volt arra is eset, mégpedig a taxisblokád, hogy rövid idő alatt országos méretű akcióvá szélesedett a tiltakozás. Azt se felejtsük el, hogy akkor a tüntetők sikerét és a kormány bénult magatartását többek között az idézte elő, hogy nem kis részben az SZDSZ jóvoltából a sajtó és a közvélemény látványosan rokonszenvéről biztosította a demonstrálókat. A rendőrség végig rendkívül visszafogottan viselkedett és ez akkor is tény, ha el kell ismernünk, hogy Horváth Balázs akkori belügyminiszter nem állt a helyzet magaslatán. Annál inkább fölkavarta viszont az indulatokat az SZDSZ, amelynek nem egy politikusa a barikádokon lázított a kormánykoalíció ellen, mi több, egyikük, Eörsi Mátyás még azzal is megvádolta később a kormányt és személy szerint Horváth Balázs belügyminisztert, hogy lövetni akart, magyarul potenciális tömeggyilkosnak próbálta beállítani. Persze a bíróság előtt már nem tudta bizonyítani a rágalmait.
Amikor 1997-ben a Metész egy traktoros felvonulást tervezett a főváros szívében, szintén a közlekedés rendje került veszélybe és a rendőrség nem engedélyezte a Zacsek Gyula és Kósa Gyula szervezte megmozdulást. A szervezők az eredeti tervüktől visszakoztak. A Hősök terén, majd a Kossuth téren mégis összegyűlt néhány száz ember – köztük idős asszonyok –, hogy a Horn-kormány földtörvénytervezete elleni tiltakozásukat kifejezzék. A rendőrség közbelépett és szétverte a tüntetést, annak ellenére, hogy az semmilyen veszélyt nem jelentett a főváros működésére, a közlekedés rendjére. Mint emlékezhetünk rá, az akkori belügyminisztert Kuncze Gábornak hívták, aki a kormánytagság mellett az SZDSZ elnöke, egyben a honi liberalizmus első embere is volt. Ugyanennek a Kuncze Gábornak a nevéhez fűződik az abszolút antiliberális – és máig hatályban lévő – rendőrségi törvény, amely konzerválta a fegyveres testületi jelleget és egyben a karhatalom mai napig meglévő militáns gondolkodásmódját. Ne feledjük, ez ellen a törvény ellen még a szabad demokrata értelmiségiek egy része is tiltakozott. Az már más téma, hogy a Metész-demonstráció szétverése ellen ugyanők semmilyen kifogást nem emeltek.
Milyen érdekes: az a párt, amely az állampolgári szabadságjogok és a civil kezdeményezések megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatójaként határozza meg önmagát és amelynek nem egy tagja a nyolcvanas évek kádári poklában maga is elszenvedte a „törvényes rend” önkényét, 1990 óta minden esetben csak akkor száll síkra a véleménnyilvánítás szabadságáért, amikor éppen jobboldali beállítottságú a kormány. Amikor viszont kékesen csillogó rózsaszínre vált a hatalom, ez a párt egyből bőszen rendpártivá válik és a legtermészetesebbnek tartja, ha a rendőrség akár újságírókat is letaposva, de rendet csinál.
Kiviláglott ez magatartás július negyedikén is. Nem kétséges, hogy az Erzsébet hidat elfoglaló és a főváros egész közlekedését megbénító megmozdulás törvénytelen volt. A rendőrségnek ez esetben az állampolgárok többségének érdekeit szem előtt tartva föl kell lépnie, vagyis a készenléti ezred bevetése – mint végső megoldás – nem lehet vita tárgya. Az más kérdés, hogy fegyverekre, erőszakra szükség
volt-e. A válasz egyértelmű: ha semmilyen más út nincs a közlekedés biztonságának rendbehozatalára, akkor előkerülhetnek a pajzsok és gumibotok is, de nem lehet a kezekben semmilyen lőfegyver, hiszen a blokádot létrehozók teljesen fegyvertelenek voltak. Így aztán következtetésként eljuthatunk odáig, hogy bármennyire is tisztelni kell azokat, akik a szavazatok újraszámlálásának kikényszerítését tűzték ki célul, de azt be kell látni, hogy ez nem lehet ok arra, hogy pontosan a főváros közlekedési szempontból legkritikusabb pontján megbénítsák a forgalom és a mindennapi élet rendjét. Egészen addig, amíg az volt a cél, hogy ezt a rendet helyreállítsák, elfogadható a rendőri fellépés, feltéve persze, hogy bizonyos határokon belül marad. Utána viszont már akad egy-két ellentmondás: vajon a Kossuth téri fellépés is arányban áll-e a fenyegető veszélylyel? Vajon a viszonylag zárt, tömegközlekedési szempontból nem feltétlenül kulcsfontosságú téren is szükség volt-e erre az erődemonstrációra, a rabomobilokra és a pajzsos rohamrendőrök sokaságára? Estefelé már látni lehetett, hogy nem lesz taxisblokád méretű a tiltakozás: sem a főváros, sem az ország más pontjain nem került sor hasonló megmozdulásnak még a kísérletére sem. Nem beszélve arról, hogy a nagyarányú lakossági szimpátia is hiányzott, ami 1990-ben rengeteget lendített az eseményeken, különösen az első napon, amikor még nem lehetett tudni, hogyan reagál a hatalom. De az is lényeges összefüggés, hogy hiányzott az igazi tömeg: aki ismeri a hazai jobboldalt, annak tudnia kellett, hogy egy igazi tüntetés nem egy-kétezer embert mozgósít, hanem adott esetben százezres tömeget – feltéve, ha a tömeget alkotó egyedek értelmes célt látnak a részvételben. Mivel hiányzott a sokaság, ez csakis azt jelenthette, hogy vagy rettegnek az emberek a részvételtől, látva a délelőtti attakot, vagy pedig azt, hogy ez a fránya nemzeti oldal nem is olyan fasisztoid lelkű, mint ahogy azt egyes Sztálin-poéták hirdették mostanában, hanem nagyon is éretten gondolkodó felelős állampolgárokból áll, akik nagyon jól ismerik a jogállamiság szabályait és tudják, hol a politikai cselekvések határa.
Mindezeket figyelembe véve lehet azt a kijelentést megkockáztatni, hogy a Kossuth téren este fél nyolckor elkezdődött második (!) rendőri akció már nem csupán a normális rend helyreállítását célozta meg, hanem egyértelmű megfélemlítés és erődemonstráció volt, hogy figyelmeztesse a polgári köröket: ez a kormány nem fog habozni, ha a civil kezdeményezésekkel kell szembenézni. Mindezek mellett persze ne felejtsük el, a tüntetőket ez sem menti fel, mert a hatalom bármiféle önkényét csak az kérheti számon, akinek tiszta a lelkiismerete a törvények betartását illetően. Aki részt vett az eseményekben reggeltől kezdve és aki emlékezett az 1997-es Metész-megmozdulásra, annak tudnia kellett, hogy egy baloldali kormány regnálása mellett mi lesz a blokád következménye.
Végezetül még egy problémáról kell szólni, aminek a magyar demokrácia egyik legszégyenletesebb magatartásává kellene válnia, ha lenne objektív sajtó ebben az országban. Demszky Gábor főpolgármesterről, a taxisok egykori védőangyaláról van szó. Amikor reggel megjelent a blokád helyszínén, rendőrök gyűrűjében, még azt is gondolhattuk: íme, Kis János után újabb szabad demokrata lelkiismeret szólalt meg. Demszky ugyanis békítő és közvetítő szerepben lépett föl, azzal együtt, hogy tudnia kellett, a személye vörös posztóként fog hatni a tüntetők előtt. A probléma az, hogy ha valaki egy politikai színezetű konfliktushelyzetben közvetíteni akar, akkor ez azt jelenti, hogy mindkét oldal féligazságait elismeri és a szándéka éppen az, hogy az ellentétes nézeteket közös nevezőre hozza. Az ilyen szándék persze végződhet úgy is, hogy a közvetítőt majdnem megverik, de az eredeti szándékon ennek nem lenne szabad változtatnia. A főpolgármester viszont nem sokkal a futása után egy elképesztően demagóg és uszító hangú sajtótájékoztatót tartott, gyakorlatilag bírósági perek sokaságára és így igazságszolgáltatási káosz létrehozására biztatva a sérelmet szenvedett budapestieket. Ez pedig azt jelenti, hogy a blokádnál való megjelenése csupán ürügy volt, hogy látványos lendületet adjon fővárosi kampányának és hogy hősködhessen a Világváros lakói előtt. Akik persze csak mostanában, Schmitt Pál nyilatkozata után kezdenek talán gondolkodni, hogy miért nem volt a szakértelem Városház utcai fellegvárában semmilyen terv a bénító közlekedési dugók gyors elhárítására.
Aztán csatlakozott Demszkyhez Fodor Gábor is, aki a külföldön tartózkodó Orbán Viktort tette felelőssé (pedig a volt miniszterelnökről köztudomású, hogy 1990 óta következetesen ellenzett minden törvénytelen demonstrációt!) és Kuncze Gábor pártelnök, aki az SZDSZ-hez méltó gerinctelenséggel immár sokadszor provokálta Mádl Ferenc köztársasági elnököt. Az államfő persze magától is reagált a problémára, összehasonlíthatatlanul európaibb módon, mint az elődje.
Ez hát a helyzet. Sokan cselekedtek helyesen és még többen helytelenül ezen a sajnálatos napon. A legnehezebb helyzetben talán azok a parancsot teljesítő rendőrök voltak, akik között biztosan rengeteg Fidesz-szavazó volt. Ezért kell kijelentenünk: aki nem ütött és nem élt vissza a kezében lévő erőszak-monopóliummal, azt nem kell még gondolatban sem bántani. Az MSZP-vel szemben soha nem lehettek illúzióink, most sem kellett csalódnunk – ez egy posztkommunista párt, amely habozás nélkül a gumibotokhoz nyúl, ha ez az érdeke. Az ellenzéki pártok és Schmitt Pál lényegesen civilizáltabban viselkedtek, mint 1990-es elődeik. Akik viszont újra bebizonyították, hogy a politikusi alattomosságnak nincs határa, azok a szabad demokraták. A D–209-es botránya után néhány nappal újra látnunk kellett, hogy a szabadság prófétáinál semmit nem számítanak az alapelvek, ha a hatalom megtartásáról és a politikai ellenfelek megrágalmazásáról van szó. Búcsúzásképpen csak egy megjegyzést velük kapcsolatban: érdemes lesz figyelni, hogy vajon a rendőri fegyverhasználat esküdt ellensége, Eörsi Mátyás mikor kezdeményezi majd egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a pisztolyhasználat és a könnygázgránátok bevetése miatt.