Ideje van a szólásnak

Legfrissebb, nyilvánosságra hozott népszámlálási adatok szerint az elmúlt tíz év alatt a romániai magyar lakosság lélekszáma közel kétszázezerrel csökkent. Kétszázezer ember annyi, mint négyszer Csíkszereda lakossága vagy a Székelyföld egynegyede. A romániai magyarság lélekszáma most másfél millió, a fogyás üteme kétszerese a román lakosságénak. Mindez békeidőben példátlan eredmény. A több mint tragikus számsort Markó Béla különösebb megrázkódtatás nélkül kommentálta, mondván, „a helyzetet orvosolni kell” és hogy annak „gazdasági-társadalmi okai vannak”.
Okos megállapítás.
Tíz év alatt az RMDSZ nevével fémjelzett romániai magyar politizálás kézzelfogható eredménye: a románság számbeli gyarapodása a Székelyföldön, a jövőbe vetett hit megfogyatkozása, az érdekképviselet elsikkadása, az erkölcsi züllöttség pártkövetelménynyé való avanzsálása és a hatalomvágy önálló célként való kiteljesedése. Többek között ezek azon társadalmi okok, amelyek a kétszázezer emberrel való megfogyatkozáshoz vezettek.
Markó Béla és az RMDSZ vezérkara ebből semmiféle következtetést nem von le – testvéri és baráti pártjához, az MSZP-hez hasonlóan nem a „múlt”, hanem a jelen, egész pontosan: a jelen gyümölcsei érdeklik. Holott, ha így folytatódik, újabb tíz év után tárgytalan lesz bármiféle parlamenti, képviseleti stratégiában gondolkodni az erdélyi magyarságnak: számaránya ugyanis nem teszi már lehetővé a parlamenti képviseletet. Magyar politikai államtitkár nyilatkozik arról (nem is olyan burkoltan), hogy a státustörvény kedvezőtlen és egészségtelen, talán bizony vissza is kéne vonni – az RMDSZ vezetősége pedig bólogat s a cotroceni, bukaresti hőségre panaszkodik. Miért is tenne mást, hiszen a státustörvény Markóék szerint a magyar és a román kormány ügye, amelybe az RMDSZ-nek beleszólása nem lehet? Miért is lenne egy román pártnak? Az RMDSZ pedig régóta az, nem pedig a hajdan meghirdetett magyar érdekképviselet.
Hogyan történhetett ez meg tíz év alatt? Hogyan züllik és korrumpálódik egy erdélyi magyar érdekképviselet gátlástalan, elvtelen és minden ideológiát kiszolgáló román populista párttá?
A válasz valami olyasmi, amelynek ma nem Erdélyben, hanem Magyarországon van különös jelentősége: és ez az erkölcsi tisztaság megléte vagy elvesztése. Erdélyben, a romániai magyar politikai életben – nyolc évtől errefele – az erkölcsileg tiszta, feddhetetlen és morális embereket kiszorították az egység nevében monopolizált és intézményesített érdekképviseletből.
Az anyaországi és az erdélyi történet és forgatókönyv – még szereplőik habitusát tekintve is – olyannyira kísértetiesen hasonló, hogy nehéz nem gondolni elvtársi tapasztalatcserék hosszú sorára. Bár az is lehet, csupán a közös múlt és közös tapasztalat szül azonos fegyverviselési szokásokat. Erdélyben az RMDSZ-ből viszonylag egyszerűen és gyorsan sikerült eltávolítani a helyi Szűrös Mátyást Király Károly személyében, sikerült teljesen hiteltelenné tenni Szőcs Gézát, nevetségessé Katona Ádámot, kihúzni a talajt az autonómiapárti Csapó szenátorék alól, szélre szorítani és bedarálni a belső ellenzéknek számító Reform Tömörülést, nem utolsósorban: sikerült diabolizálni és közveszélyesnek kikiáltani az erdélyi magyarság élő lelkiismeretét, Tőkés László püspököt. Mindezt úgy, ahogyan ez az anyaországban is történt: a megvásárolt, illetve még az előző hatalomtól hűséges emberekkel öröklött média segítségével. Az előző nyolc év alatt még a viszonylag egészséges lelki-szellemi immunrendszerrel rendelkező székelységet is sikerült megmérgezni a szinte minden hullámhosszon dömpingáradatként érkező propagandával. A lelki elsekélyesedés, a kiábrándultság, a központosított irányítású rémképfestés megtette hatását, s ez a hatás e kétszázezres emberveszteségben mérhető le. Akik megmenthették volna, megmenthetnék a helyzetet, undorodva és kissé meghasonulva fordultak, fordulnak el a politikai porondtól: mert ilyen eszközök ellen harcolni rangon aluli és méltánytalan.
Ezek az eszközök pedig saját, testreszabott fegyverei annak a romániai magyar politikai vezérkarnak, amelynek soraiban, a csúcsvezetésben ma is találunk aktív (!) titkosszolgálati tisztet, hajdani szerkesztőségi párttitkárt, besúgót, korrupt ügyvédet és gátlástalan maffiózót egyaránt. Ezért fontos és ezért van üzenete mindkét irányban a Magyarországon történteknek. Ezért fordult a D–209-es ügy kapcsán újra az erdélyi magyarok figyelő tekintete Budapest felé: mert ott is megrendülni látszott az erkölcsi tartás, amely eddig a maradék hitet tartotta magyarságunkban. Ezért olyan fájdalmasan szép gesztus Pokorni lemondása, a maga kétségbeesett haszontalanságával együtt: mert példát mutat, hogy meg lehet és meg kell tenni a megtisztulás felé vezető lépéseket.
Ami Magyarországon a napokban történik, nagy lecke Erdély számára is és valamelyest kicövekeli az elkövetkezendő évtizedek útját a politikai életben. Ami Erdélyben történt az elmúlt tíz év politikai életében, intő példa az anyaország számára: hogy erkölcsi megtisztulás nélkül nincs élet, csak állandó kiszolgáltatottság és vészes fogyatkozás. Ma Magyarországon a sor, Magyarországon van ideje van a szólásnak. Kimondatlan ne maradjon, mert közös sorsot veszélyeztetünk vele.