Iván, a rettentő

A magyartalan hanglejtéssel, rendkívül zártan, alig érthetően beszélő Pető Ivánra (SZDSZ) mindig érdemes figyelni, mert ő vagy agitál, vagy provokál, vagy elhallgat, vagy dezinformál, vagy hazudik, vagy rágalmaz. Nagyon ritkán unalmas. Bauer Tamáshoz és Eörsi Mátyáshoz hasonlóan Pető Ivánnak sincsenek gátlásai. Jó példa erre egyik legutóbbi nyilatkozata: „Tóth Gy. László nem érdemel szót, hát ő egy politikai kommisszár, a Miniszterelnöki Hivatal politikai munkatársa volt, mármint politikai feladatokat végrehajtó munkatársa volt, nem kulturális érdemei miatt került a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz. Nem hiszem, hogy ember lenne Magyarországon, aki kulturális tevékenységéről bármit tudna. Ő egy dokumentátor főfoglalkozását tekintve és néha újságcikkeket ír az általa olvasott dokumentumok összevágásával.” (MTV, Éjjeli menedék, 2002. június 20.) Az idézet szó szerinti. A folyamatosan kántáló előadásmód miatt a helyes központozás elvégzése szinte lehetetlen feladat. Pető Iván pillanatnyilag a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagja, a kulturális bizottság elnöke.
Vizsgáljuk meg mondanivalója lényegi részét. Vannak-e kulturális érdemeim vagy valóban politikai kommisszárként kerültem az NKA Mozgókép Kollégiumának az élére? Igazat mondott-e Pető, vagy képviselőhöz méltatlanul – megint – hazudott? Nézzük a tényeket! Szinte egyetlen nem baloldaliként 1987 óta vettem részt a Filmterjesztési Tanács munkájában. Kezdeményezője voltam a – később Port Ferenc által megvalósított – művészmozi-hálózat megszervezésének. Még ugyanebben az évben elsőként javasoltam, hogy a mozik szabaduljanak meg munkásmozgalmi (Vörös Csillag, Május 1. stb.) neveiktől. 1988-ban filmes barátaimmal megalakítottuk a TDDSZ filmszakmai szekcióját. (Ekkor ismerkedtem meg Őry Csabával, aki ekkortájt a TDDSZ egyik vezetője volt – Pető Ivánnal együtt.) Hat éven át (1990-től 1996-ig) elnöke voltam az Országos Art-mozi Egyesületnek, 1991-től pedig mostani lemondásomig ugyancsak elnöke voltam a Magyar Mozgókép Közalapítvány Filmforgalmazói és Videokiadói Szakkollégiumának, miután a filmszakmai szervezetek négy egymást követő választáson biztosítottak támogatásukról. Erre mondta Pető, hogy nincs ember Magyarországon, aki bármit tudna kulturális tevékenységemről… Mindez egyébként köztudomású, nyilvános információ, példának okáért a Ki kicsodában is megtalálható. 2001-ben filmszakmai múltam miatt nevezett ki Rockenbauer Zoltán miniszter a Nemzeti Kulturális Alapprogram Mozgókép Kollégiumának elnökévé, és nem azért, mert a miniszterelnök politikai főtanácsadója voltam. Persze Pető Iván közel sem olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát, hiszen kb. egy évvel ezelőtt az akkori kulturális bizottság ülésén vöröslő fejjel hallgatta a filmszakma érdekében kifejtett álláspontomat, amit akkor még Pető SZDSZ-es barátai is elfogadtak. Az egész ügyből adódó következtetések levonását az olvasóra bízom. Ami pedig Pető politológusi és publicisztikai tevékenységemre tett megjegyzését illeti, a helyzet az, hogy az elvakult balliberális, megélhetési politikusok véleményét képtelenség komolyan venni. (Lásd a fenti esetet.) Tudom, hogy a Szembesítés című idézetgyűjtemény rendszeres közlése az érintettek számára nem nagy öröm, hiszen ezek a mondatok a gyűlölet és a tudatlanság dokumentumai. Ám ez a produktum természetesen csak melléktermék: bárki előállíthatja, aki egy szövegkiemelővel a kezében sokat olvas. Ez valóban dokumentátori feladat, amihez csak nagy fegyelem és némi mazochizmus szükséges.
Ami viszont az egyéb tevékenységem minősítését illeti, az végképp nem Pető Iván feladata: ő olvassa csak dr. Kende Pétert és társait. Könyveimről a végső szót természetesen majd az utókor mondja ki, de addig is szívesen meghallgatom például Hámori József, Müller Ferenc, Tellér Gyula, Makovecz Imre, Mezei Balázs, Kiszely Gábor vagy Kahler Frigyes stb. véleményét. (Elnézést az önkényes felsorolásért.) Azt azért Pető Iván sem hiheti, hogy több mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után bárki komolyan vesz egy olyan középszerű, szürke politikust, mint ő, aki a Tocsik-ügy kapcsán összevissza beszélt, aki nem ismerte fel saját kampányfőnökét, és aki még azt sem tudta, hogy felmenője nem kárpitos, hanem magasrangú ÁVO-s tiszt volt. Pető Iván ahhoz a balliberális véleményformáló szubkultúrához tartozik, amelyik kizárólag aszerint minősít, hogy szolgál-e nekik az illető vagy sem. „Rendszeres szerzőink között üdvözölhetjük a már említett Konrád Györgyön és Tamás Gáspár Miklóson kívül Vajda Mihály filozófust, György Péter szociológust, Tóth Gy. László politológust, Csalog Zsolt írót.” (Népszabadság, 1991. január 12.) Ekkor, amikor még az SZDSZ-en belül küzdöttem jobboldali, polgári nézeteim elfogadtatásáért, tehát még volt helyem a nap alatt. Petőék szerint egy évtizednyi kemény munkával innen küzdöttem le magam az idézeteket összeollózó szélsőjobboldali dokumentátor szerepkörébe… Azt hiszem, minden megjegyzés a túlmagyarázás tipikus esete lenne.
Ráadásul Pető (Rettegett) Iván pillanatnyilag Szanyi (Trágár) Tibor és Medgyessy (D–209-es) Péter elvtársa. Éppen ezért nem lenne célszerűbb tényszerűen és visszafogottan nyilatkozni? Miért kell hazudozni? Nem lenne jobb hallgatni? Miért kell a nemzeti érzelmű, jobboldali, polgári Magyarország híveit és képviselőit állandóan fölöslegesen provokálni? Vagy ez is egy jól átgondolt stratégia része? Az SZDSZ-en valószínűleg már ez sem segít.
Cikkem befejezése után jött a hír: Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke minden parlamenti és párttisztségéről lemondott, mert édesapja ’56 után engedett a pártállam zsarolásának, és börtön helyett az állambiztonsági szervekkel való együttműködést választotta. A Pákozdi fedőnévvel ellátott ember a kádári diktatúra áldozata, míg Pető Iván apja az elnyomó rendszert fenntartó ÁVH-tiszt volt. Vajon Pető gondolt-e valaha arra, hogy morális okokból félreálljon?
A szerző az exminiszterelnök volt főtanácsadója,
az MMK Forgalmazói és Videokiadói Szakkollégiumának
és az NKA Mozgókép Kollégiumának volt elnöke