Össztűz az adatvédelmi biztosra

Másodszor osztják ki az idén egy internetes szavazás alapján a Nagy Testvér-díjat azoknak, akik a múlt évben a legtöbbet tették a magánélet megsértéséért, a magánszférába való beavatkozásért. A jelölteket és az indoklásokat egy független – van-e, aki e kifejezést nem ismeri? – zsűri állította össze. Az állami szervek kategóriájában – nem tévedés (!) – az adatvédelmi biztos vezet a listán. Kinek és mit ártott vajon Péterfalvi Attila, hogy a szabadságjogok védelmezői számára ő lett az első számú közellenség?
Hosszú és a magánélet védelmét, adatvédelmet érintő kérdések szempontjából mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött. A tavaly novemberi díjátadó óta sok millió adatunk fordult meg az adatkeresőknél és adatzabrálóknál. Kezdjük rögtön a választási kampánnyal. Decemberben a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje több millió személynek küldött politikai lózungjaival teli, névre szóló levelet. A párt hivatalos állítása szerint az adatbázis a telefonkönyvből származott. Apró bökkenőt csak az jelentett, hogy a címzettek közül többen már meghaltak, és olyanok is kaptak levelet, akiknek titkos a számuk, vagy egyáltalán nincs vezetékes telefonjuk. Az adatvédelmi biztos a hozzá érkező nagyszámú panasz miatt vizsgálatot folytatott, amelyben megállapította, hogy a szocialisták által felállított adatbázisok törvénysértők, és felszólította a pártot, hogy semmisítse meg az adatbázist. (A jogosulatlan adatkezelés a büntető törvénykönyv szerint bűncselekmény, amely akár szabadságvesztéssel is büntethető.) Az adatvédelmi biztos szakszerűségét és hozzáértését is vitató vodkavigéc-pártigazgató végül ugyan sajtótájékoztatón nyilvánosan megnyomta az adatokat tartalmazó program törlőgombját, de mint a későbbi tudósításokból kiderült, az új kormányt propagáló gardenpartira is ezeknek az adatoknak az alapján küldtek meghívót.
Nem sokkal az új Országgyűlés megalakulása után megkezdte ámokfutását a szabad demokraták „emblematikus figurája” által vezetett vizsgálóbizottság, amely a politikai bosszúvágytól lihegve, vérben forgó szemmel kezdte meg a kutakodást a demokratikus kormányok tisztségviselőinek múltjában. Az eredmény itt sem maradt el: nap mint nap újabb és újabb nevek jelentek meg a sajtótermékek címlapjain, függetlenül attól, hogy az iratokban fellelt személy az állambiztonsági szolgálattal miként került kapcsolatba. Megfigyelt és megfigyelő, jelentést író és célszemély egymás mellett szerepelt a híradásokban. A szabad madarak piszkával belepettek nem győztek mosakodni. Az adatvédelmi biztos fellépése ekkor sem maradt el. Péterfalvi a nyár közepén ajánlásban állapította meg, hogy a vizsgálóbizottság működése komoly aggályokat vet fel, a bizottság elnökét felszólította arra, hogy a testületet térítse vissza az alkotmányosság keretei közé. Válaszul az elnök raportra hívta a biztost, akinek szakmai álláspontját sem e többórás meghallgatáson, sem másutt érdemben nem támadta vagy cáfolta senki. Éppen ellenkezőleg: egy konferencián a hazai adatvédelem legnagyobbjai, Sólyom László jogászprofesszor és Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos is egyetértéséről biztosította Péterfalvit. A bizottsági ülésről tudósító hírlapíró is csak egy alpárian személyeskedő elmeművet tudott összekavarni a témáról. Mindössze egy jogászból lett keresztes vitéz próbálta meg kiforgatni a biztosi ajánlást, minden visszhang nélkül. Ez már sok volt a múltfeltárás lobogó mécsesének, s a bizottság munkájáról szóló összefoglalót konkrét személyek megnevezése nélkül nyújtotta be a házelnöknek. Azok, akiket igaztalanul megvádolt és beszennyezett, még nem nyújtották be kártérítési igényüket.
Benyújtották azonban azok, akiknek ezzel sem sikerült lejáratniuk az adatvédelmi biztost. A hazai napilapválaszték nem túl széles palettájának bal szélén helyet foglaló újság írócskája címlapsztorit kanyarított az országgyűlési biztosok hivatalának működéséből. Ez a hír vezethet oda, hogy a fentiek ellenére többeknek Péterfalvi az őrizetére bízott szabadságjogok eltiprója.
Miről van szó? Az országgyűlési biztosok hivatala idén januárban új székházba költözött. A házban társbérletben dolgozik a hivatal és az OTP. Erre való hivatkozással a hivatalban sok helyen – tegyük hozzá, teljesen értelmetlenül – kamerákat szereltek föl, hogy a hivatal működésének biztonságát szavatolják. (Azt, hogy egy kamera nem a megfelelő biztonsági intézkedés, úgy látszik, nemigen képesek az ellenőrizni vágyók belátni.) Amikor Péterfalvi Attila 2001. december 12-én hivatalba lépett, az épület felújítását követő műszaki átadás már folyt. Az akkor hivatalban lévő országgyűlési biztosok (az állampolgári jogok védelmezői) és a hivatalvezető tudtával készült a megfigyelőrendszer. A hivatalba lépő Péterfalvinak tehát sem tudomása nem volt a rendszerről, sem módjában nem állt azt megakadályozni. Szomorú bölcsesség az is, hogy senki sem próféta a saját hazájában: saját ombudsman kollégáival, Lenkovics Barnabással, Kaltenbach Jenővel ésTakács Alberttel szemben nem sikerült elérni az épület kukkoló gépezetének felszámolását.
Az már nem is meglepő, hogy a HÁLÓZAT egykori tisztjeiből jutott az Országgyűlési Biztosok Hivatalába is. A szolgálat erős kapocs. A Nagy Testvér-díj magyarországi támogatója az a Soros Alapítvány, amelynek kinyilvánított célja a közpolitika befolyásolása és megváltoztatása. Innen nézve lesz érthető, hogyan lett hír a kamerából és miért próbálják meg szakmailag hiteltelenné tenni az adatvédelmi biztost.
Csak a mozaikkockák kicsik, a veszély óriási.

A szerző szociológus