Csehák Judit esete Csernobillal

Nemrégiben a Fidelitas parlamenti képviselői az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót a Csernobilban történt atomerőmű-katasztrófa következményeiről. A politikusok tizennyolc olyan kamionsofőrről tudnak, aki a baleset idején a térségbe utazott anélkül, hogy az akkori állami vezetők tájékoztatták volna a veszélyekről. Mint egy korábbi tévériportból megtudtuk, ezen honfitársaink közül többen súlyosan megbetegedtek, sőt, volt köztük, aki meg is halt.
A képviselők határozati javaslatot kívánnak benyújtani arra vonatkozóan, hogy a magyar állam ismerje el felelősségét azzal kapcsolatban, hogy nem tájékoztatta az állampolgárokat a katasztrófáról és annak egészségkárosító hatásairól. Csehák Judit miniszter asszony az MTI-nek elmondta: a Fidelitas képviselőit levélben tájékoztatta arról, hogy a csernobili katasztrófa kapcsán az Egészségügyi Minisztériumban nem állnak rendelkezésre adatok. Ezek ugyanis a mai ÁNTSZ sugárbiológiai intézetéhez kerültek. Hozzátette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tavaly, a katasztrófa 15. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen megállapította, hogy a hazai lakosság egészségében a reaktorrobbanás keltette többletdózis nem okozott károsodást.
Érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni a választ. Ha a miniszter asszony tényleg behatóbban kívánna foglalkozni az estleges egészségkárosítások mértékével, volna rá lehetősége, mivel elismerte, hogy az akkor vizsgált sugármérési adatok rendelkezésre állnak. Tehát Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt képviselőknek igazuk volt, amikor azt mondták, hogy Csehák Judit ugyanazt teszi, mint amit 1986 tavaszán, amikor miniszterelnök-helyettes és az állampárt központi bizottságának tagja volt. Nehezen hihető, hogy nincs birtokában a szükséges információknak. Hiszen minden titkos és nem titkos információ a rendelkezésére állt, illetve áll ma is. De hát el kellene ismerni az akkori felelősséget. Ez pedig egy szocialista képviselőnek nincsen ínyére. Nem számít, ha honfitársaink egészsége Csernobil miatt esetleg megromlott, néhányan netán meg is haltak. Abban az időben az egyik alapvető élelmiszer-előállító vidéki vállalat minőségügyi részlegének a munkatársa voltam. Miután kihajtottak bennünket a május elsejei felvonulásra, szóltak, hogy haladéktalanul jelentkezzem a munkahelyemen. Itt a legnagyobb meglepetésemre közölték: a csernobili atomerőmű felrobbanása miatt várható, hogy az ott kiszabadult sugáranyagok a hazánkban előállított élelmiszerekben is megjelenhetnek, emiatt bizonyos méréseket kell majd folytatnunk. Persze se vizsgálati eszköz, se pontos vizsgálati módszer, sem pedig konkrét elképzelés nem volt erre vonatkozóan.
Semmi baj, gondoltam, kinyitjuk a szigorúan titkos (lepecsételt) polgári védelmi raktárt, ott megtaláljuk a vizsgálatokhoz szükséges eszközöket és módszertani leírásokat. Legnagyobb megrökönyödésünkre azonban néhány gumiruhán és gázálarcon kívül jószerivel semmit sem találtunk. Közben teltek a napok, az ország a televíziót figyelte. Itt „tudósok” nyilatkoztak arról, hogy nincs semmi baj, a salátát, a spenótot stb. ugyan felhasználás előtt bőséges csapvízben meg kell mosnunk, de ezután egészségkárosodás veszélye nélkül fogyaszthatjuk. Ugyanakkor néztük az osztrák tévé adásait is, ahol megdöbbenve láthattuk; az emberek figyelmét arra hívták fel, hogy gyermekeiket pár napig ne vigyék a szabadba, az óvodák egy részét ideiglenesen bezárták, s a szülőknek az állam rendkívüli szabadságot biztosított erre az időre. Egyidejűleg megkezdődött a játszótereken, az óvodákban lévő homokozók homokjának cseréje és sugármentesítése, a frissen szedett zöldségek összegyűjtése, forgalomból történő kivonása, valamint különböző óvó rendszabályok ismertetése. Mindez pánikhangulat nélkül, fegyelmezetten történt. Láthattuk az osztrák polgári védelem szakembereinek hordozható, korszerű műszerekkel történő rendszeres méréseit, sőt annak eredményeit is ismertették.
Nálunk eközben mi történt? Csak napok múlva kaptunk mérőműszert, amit nem lehetett az élelmiszerek vizsgálatára használni. Nagy nehezen sikerült a műszereket mérések végzésére alkalmassá tennünk. Közben az illetékes élelmiszer-ellenőrző állomáson is megindultak a vizsgálatok. A laboránsok éjjel-nappal dolgoztak. Konkrét kérdéseinkkel többször felhívtuk telefonon a megyei polgári védelem vezetőjét. Ő mindig azt közölte, hogy majd a szakminisztérium válaszol.
Eközben a szocialista propaganda ontotta a megnyugtató híreket, és aki esetleg (mint én és jó néhány kollégám) eltérő véleményen volt, azt pánikkeltőnek kiáltották ki, rendőrségi eljárással, elbocsátással fenyegették meg. A tévében olyan képeket láthatunk, hogy az illetékes miniszterelnök-helyettes és a szakminiszterek összeborulva, elmélyülten tanulmányozzák hazánk térképét… Az egyik daganatos betegségeket gyógyító neves hazai gyermekkórház többgyermekes fiatal orvosa május 2-án telefonon felhívott, és kérte, hogy szerezzek neki legalább húsz kilogramm tejport, mivel fél a gyermekeinek tejet adni. Elmondta, hogy egyetemi tanulmányai, gyógyítási tapasztalatai, valamint a külföldi rádiók adásainak műsoraiból arra a következtetésre jutott, hogy az alapvető élelmiszerek hazánkban is olyan sugárfertőzést kaptak, hogy azokat legalább három-négy hétig nem ajánlatos – főleg gyermekekkel (!) – elfogyasztatni. Azt is mondta, hogy a jövőben a pajzsmirigy- és egyéb daganatos megbetegedések számának nagymértékű növekedésével kell majd számolnunk.
Közben bizonyos radiológiai ismeretek birtokába jutva megismerhettem, hogy az általunk abban az időben végzett vizsgálatok csak a jód 131-es izotópra terjedtek ki, mivel a műszerek más izotópok vizsgálatára nem voltak alkalmasak. Ennek az izotópnak az úgynevezett felezési ideje nyolc nap. Persze azt is tudni kell, hogy a jódizotópon kívül még más izotópok is kerültek hazánk területére (cézium 134, 137 stb.) Ezek felezési ideje 2,5, illetve 30 év, amelyek vizsgálata máig nem történt meg. Most már utólag könnyű azt mondani – miután az eső a talajba mosta az izotópokat –, hogy más fertőzés nem történt. Sőt, ha valamiről nem beszélünk, akkor az nincs is. Ennek ellenére az elvégzett vizsgálatokból a fertőzöttség mértékére komoly következtetéseket lehetett levonni. Ismertté váltak azok az élelmiszert termelő gazdaságok, amelyeknek állati termékeiben semmiféle sugárfertőzés nem volt, másokéban pedig hihetetlenül nagy mennyiségben fordult elő. Egyrészt a légáramlat különböző helyekre és mennyiségben sodorta el a sugárzó anyagokat, a kisebb májusi esők azt a növényekbe bemosták, így az állatokkal feletetve kerültek a termékekbe. Másrészt ott, ahol még nem etettek az állatokkal zöldtakarmányt, nem volt kimutatható a jód 137 izotóp jelenléte.
Adva volt a lehetőség, ismertek voltak a gazdaságok, amelyek fertőzésmentes termékeket termelnek – elsősorban a tejet –, amelyeket célszerű lett volna a gyermekek, bölcsődék, iskolák, kórházak, szociális intézmények ellátására fordítani. Tettem is erre vonatkozóan az igazgatómnál kísérletet, de ő állami és pártdöntésre hivatkozva pánikkeltőnek nevezett, a kollégáim előtt megszégyenítve alaposan lehordott, és megtiltotta, hogy ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozzam. Így tehát a fogyasztók egészségét veszélyeztetve, meg kellett „etetni” a magyar fogyasztóval a sugárzó anyagokkal fertőzött termékeket… Ma sem tiszta a lelkiismeretem, hogy nem vállaltam a konfrontációt.
Később megteremtődtek a feltételei az exportálandó termékek rendszeres radiológiai vizsgálatának is. Az az élelmiszer, amely nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak, nem hagyhatta el az országot (vadállatok húsa stb.). Mivel takarékossági okokból, illetve a pánikkeltést megelőzendő élelmiszert nem volt szabad megsemmisíteni, a hazai lakossággal kellett azt elfogyasztatni…
Mindez szerintem kimeríti a magyar nép egészségének veszélyeztetését, és bűncselekménynek számít. Csak a magyar orvostársadalom tudná megmondani, hogy az elmúlt 10-15 évben mennyivel emelkedett a daganatos és pajzsmirigybántalmakban szenvedő honfitársaink száma, ami szerény véleményem szerint nagy részben Csernobilnak és az akkori állami és pártvezetőknek köszönhető. Ma már a hazai médiában is híreket kaphatunk azokról az ezrekről, akik Csernobil körzetében haltak, illetve halnak meg még ma is, és milliókról, akik maradandó károsodást szenvedtek. És azok utódairól, akik még hosszú évekig szenvedni fognak. Kár, hogy őróluk a miniszter asszony máig nem akar tudni.
A szerző ny. tejgazdasági és tejipari szakmérnök