Sokan csodálkoznak az USA és szövetségesei által folytatott piszkos háborún, amelyet az ENSZ felhatalmazása nélkül indítottak meg, és amelynek az iraki rezsim eltávolítása lenne a célja. Attól a pillanattól kezdve, amikor bebizonyosodott az amerikai vezetés háborús szándéka, milliók tüntettek a világ nagyvárosaiban – többek között New Yorkban és Washingtonban is – elítélve a háborút, hiszen mindenki előre érezte, mekkora lesz e szörnyű háború pusztítása.
Igaz, hogy a nemzetközi jog nem ismeri a háború szót – hiszen a háborút az ENSZ teljesen betiltotta –, ugyanakkor igaz az is, hogy a fegyveres konfliktusokat olyan alapelvek uralják, amelyek – elvi szinten – távol tartják azokat a vadon törvényeitől. Vagyis vannak erkölcsi normák, amelyek befolyásolják a harcokat, megtiltják a civil lakosság elleni támadást és a városokra való légicsapást, összhangban a hágai egyezménnyel.
Ami azonban ma Irakban folyik, az túl van a vörös zónán, hiszen az USA és szövetségesei megengedik maguknak az iraki nép infrastruktúrájának elpusztítását és a föld felégetését, nem kímélve azokat sem, akik ott élnek, azt állítván, hogy ők csupán Szaddám Huszeint és rezsimjét akarják megdönteni. Amellett, hogy e háború egyik fő indoka az állítólagos tömegpusztító fegyverek birtoklása, bizonyos, hogy amit most a szövetségesek tesznek, szörnyűbb, mint bármilyen, az emberiség által ismert pusztítás.
A kérdés az, hogy meddig hallgatnak a nagyhatalmak és meddig hallgat a nemzetközi közvélemény. Lássuk a részleteket.
A nemzetközi jog és a genfi egyezmények szerint a civileket nem érheti támadás (eddig két rakéta csapódott be Bagdad északi részén egy piacra, iraki közlések szerint 65 civil halt meg, és több megsebesült). Csakis harci erők ellen lehet támadást intézni, egészen pontosan azok ellen, akik a nemzetközi jog megfogalmazása szerint katonai egyenruhát viselnek (ami ugyan vitatható, hiszen a harcban való részvételük ezzel még nem bizonyítható, csupán gyanítható), aki pedig civileket támad, az háborús bűnös. Továbbá nem szabad véletlenszerűen bombázni, s tiltott a háromtonnás, egy egész lakónegyedet elpusztítani képes bombák bevetése.
A civileknek esélyt kell adni arra, hogy biztonságos óvóhelyeken tudjanak elbújni (lásd az első Öböl-háborúban az Ámirijja óvóhely elleni támadást, több mint háromszáz halottal, akik túlnyomó többsége gyermek és asszony volt). Kórházakat és imahelyeket sem érhet támadás, sőt az sem indokolhatja a támadást civilek ellen, ha az ellenséges katonaság a polgári lakosság közé van telepítve, hiszen azok a katonák, akiket nem lehet megkülönböztetni – egyenruha hiánya miatt –, civileknek számítanak.
Az említettek mellett: van-e joga egy országnak egy másik ország belügyeibe avatkoznia, bárkinek is felszólítani egy másik állam vezetőjét, hogy 48 órán belül hagyja el saját országát, de ami még ennél is súlyosabb, az ENSZ BT-t megkerülni, mindennemű következmények nélkül? A nemzetközi jog nem ért egyet a belügyekbe avatkozással, és természetesen az ENSZ megsértése is komoly következménnyel jár. De úgy látszik, mindez nem vonatkozik az USA-ra, amely nem ismeri sem a vörös zónát, sem az ENSZ-t, sem a nemzetközi jogot.
A nyugati világ alkotta meg a háború etikáját, a polgári lakossággal, a hadifoglyokkal való bánásmód szabályait, ám amikor a nyugati világ hadseregei más ellen harcolnak, elfelejtik ezeket az erkölcsi normákat… Abdullah Ezbáwí, a Kairói Egyetem történelemprofesszora azt mondja: ami most Irakban folyik, az tömegpusztítás, és a tatárjáráshoz hasonlítható.
A modern technológiát használják ki a kisebb országok elleni terrorizmusra, hiszen például Észak-Korea ellen, amelynek atomfegyvere is van, már nem mer fellépni az Amerikai Egyesült Államok. Utóbbi annak ellenére, hogy elvetette és visszautasította háborúinak a középkori keresztes hadjáratokkal való azonosítását, úgy tűnik, azokat messze felülmúlja.
A szerző Magyarországon élő, jemeni származású egyetemi hallgató
origo.hu
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye
