Halomba döntötte az Alkotmánybíróság az indítványozók jogi érvelését, amely szerint az 1997-es egészségügyi törvény alkotmányellenesen korlátozza a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogát, azt, hogy a betegek kifejezett rendelkezésének a hiányában is megengedhető a passzív eutanázia, sőt alkotmányellenes, hogy a büntető törvénykönyv a nem önrendelkezéses aktív eutanáziát „méltányossági ölésként” nem különíti el az emberölés bűntettétől.
A kérdés megértéséhez néhány alapfogalom ismerete elengedhetetlen. Az eutanázia görög szó, és jó halált jelent. A kifejezést a XVII. század óta használják a „világból való halk, könnyű, fájdalom és kínlódás nélküli eltávozás” megjelölésére. Definíciószerűen: az eutanázia az élet szándékos kioltása saját kérésre, más személy által. Az eutanáziát röviden kegyelemölésnek is nevezhetjük, amely a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ember életének a kioltása szánalomból, a beteg érdekében.
A „kegyes halál” esetei
Elméletileg az eutanázia három formáját különböztetik meg: az önkéntes, a nem önkéntes és a kényszereutanáziát. Az önkéntes eutanáziát a beteg kifejezett kérésére hajtják végre, ez lényegében öngyilkosságban való segítségnyújtásnak vagy az áldozat kérésére végrehajtott emberölésnek felel meg. Nem önkéntes az eutanázia, ha a beteg nem kérdezhető meg, ha eszméletlen, akaratnyilvánításra képtelen állapotban van (kómában lévők, újszülöttek, csecsemők). Ebben az esetben az eutanáziát a beteg érdekében, de nem az ő óhajára hajtják végre. A kényszereutanázia során a beteget szánalomból, feltételezett érdekében segítik a túlvilágra, bár tudna nyilatkozni, ha megkérdeznék.
A végrehajtásban az eutanázia kétféle lehet: aktív és passzív. Aktív eutanázia esetén az orvosi beavatkozás rövidíti meg a beteg életét, passzív eutanázia során az orvos tudatosan elmulasztja megtenni azt, ami a beteg életét meghosszabbítaná. Aktív eutanázia alkalmával az orvos megöli betegét, passzív eutanázia esetén csupán hagyja meghalni, a beteget a betegség viszi a sírba. A két eset az orvos szándékában különbözik: aktív eutanáziánál az orvos szándéka a beteg elpusztítása, passzív eutanázia során az orvos nem hosszabbítja meg a páciens életét, nem tesz meg mindent az életben tartásáért.
Eutanáziáról valójában csak akkor lehet szó, ha ebben a beteg – ép elmével közölt – akarata érvényesül, egyébként emberölés áll fenn. A kényszereutanázia és a nem önkéntes eutanázia etikailag egyaránt elfogadhatatlan. A tévedések és visszaélések lehetősége, valamint az eljárás társadalmi veszélyessége miatt az aktív eutanázia törvényes tiltására van szükség. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert az eutanázia hívei nem elégszenek meg a passzív eutanáziával, amely nem szabadítja meg elég gyorsan a haldoklót a szenvedéstől. Ez csak az első lépés, a küzdelem az aktív eutanáziáért folyik; ez – ne szépítsük – gyilkos tett, amelyet a szánalom köntösébe öltöztet a hitetlen ember, de amelyben tagadhatatlanul felismerhető a kegyetlen önzés, az anyagi érdek is. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítvány szerint a gyógyíthatatlan beteg joga, hogy segítséget nyerjen élete méltó módon való befejezéséhez, sőt az orvos a haldokló emberi méltóságának a megőrzése céljából a beteg kívánságának a hiányában is elősegíthesse a beteg halálát. Tehát nem elég az önkéntes aktív eutanázia, a cél a nem önkéntes aktív eutanázia elérése.
Az önkéntes, passzív eutanázia lényege, hogy a beteg még cselekvőképességének a birtokában mintegy végrendelkezik, és önrendelkezési joga alapján korlátozza az orvosi tevékenységet. Ez azt jelenti, hogy a beteg viszszautasíthatja a kezelést, és az orvos a gyógykezelést csak addig folytathatja, amíg ehhez a beteg hozzájárul. Kérdés azonban, hogy a beteg képes-e helyesen dönteni saját állapotáról, és biztos információk, megalapozott ismeretek alapján hozza-e meg döntését.
A passzív eutanázia etikai és jogi alapja tehát a beteg önrendelkezési joga, amely a liberális álláspont szerint – az abortuszkérdéshez hasonlóan – fontosabb, mint Isten akarata, fontosabb, mint az ember élethez való joga. Az önrendelkezési jog alapján a betegeket halálba segíteni, „kegyelemölést” végezni a jog félreértelmezése, amely ellenkezik a Biblia tanításával.
Az ember Istent játszik
A hívő ember soha nem emelhet kezet sem a saját, sem embertársa életére, nem fogadhatja el az eutanáziát, mert azt vallja, hogy az élet és halál ura egyedül Isten. A Szentírás szerint életünk felett nem mi rendelkezünk, afelett csak Isten rendelkezhet. Az életet Isten adja, és csak ő veheti el. Dávid zsoltárában ezt így fogalmazza meg: „életem ideje a kezedben van”.
Az alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint az emberi méltósághoz való jog minden ember veleszületett joga. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az úgynevezett általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve az alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezi meg: például a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként.
Az eutanázia elfogadását alátámasztó hamis érvelés sarkalatos eleme az emberi méltósághoz való jog, az önrendelkezési jog mindent elsöprő érvényessége. Az eutanázia szükségességét az emberi méltóság megőrzésének az igényével indokolják. Miután jogi értelemben az önrendelkezési jog az emberi méltósághoz való jogból ered, az általános személyiségi jog egymást fedő, különböző megfogalmazásairól van csupán szó. Az emberi méltósághoz való jog azonban szemfényvesztő és hangzatos jelszó, mert az önrendelkezési jog csak látszólagos. Ha az önrendelkezési jog valóságos tartalommal bírna, akkor ez a jog nemcsak a pusztításban nyilvánulhatna meg, hanem a teljes értékű élet meghosszabbításában is. Az ember tehát isteni hatalommal ruházza fel magát, majd ezt álságos jogi köntösbe öltözteti. El kell tudnunk fogadni, hogy porból vagyunk, és porrá leszünk, és ezt az öncsalás, az emberi méltósághoz való jog kiélése sem teszi könnyebbé.
A halál vonatkozásában az emberi méltósághoz való jog helyett emberi méltóságról beszélni azért is megtévesztő, mert a méltóságteljes elmúlás fogalmát idézi. Az emberi méltósághoz való jog nem azonos a méltóságérzettel. Sem a születés, sem a betegség, sem a halál nem méltóságteljes esemény, de nem csorbítják az emberi méltósághoz való jogot. A szerencsés kivételektől eltekintve, gyakran valóban kínos és szánalmas körülmények között kell távoznunk az árnyékvilágból, de miért volna követelmény, hogy a halál méltóságteljes legyen? Vajon jobban érvényesül-e az emberi méltósághoz való jog, ha a beteg haláltusáját megrövidítjük, ha segédkezet nyújtunk az öngyilkosságban? Ha az önrendelkezési jog alapján kioltjuk az emberi életet, ha kivégezzük embertársunkat, akkor maradéktalanul biztosítjuk az emberi méltósághoz való jogát?
Micsoda ördögi és hamis ideológiát akarnak népszerűsíteni az eutanázia hívei? Aberrált gyilkosok, nyereségvágyból emberölők esetében a humánum jegyében eltöröljük a halálbüntetést, beteg emberek esetében pedig engedélyezzük? Kevésbé fájdalmas és tragikus történéssé válik a halál, ha időpontját előbbre hozzuk? Az az orvos, aki nem tudja meggyógyítani betegét, tegye el láb alól? Hány és hány esetben hibás a diagnózis? Hányszor fordul elő, hogy a beteg életéről az orvosok már lemondanak, de a beteg mégis felépül? Ilyen esetekben, ha a család idejében gondoskodik a beteg beleegyezéséről, elkerülheti a beteg felgyógyulását, és hamarabb örökölhet. És melyik súlyos beteg nem fél a szenvedéstől? Ki mer remélni, ha az orvos arról tájékoztatja, hogy már nincs remény? Célirányos tájékoztatás esetén pedig melyik beteg nem akarja elhárítani a reá váró, súlyos szenvedést? És ki mondhatja meg, hogy hol van az elviselhető szenvedésnek a határa, amelyet az ember a gyógyulás, a betegség visszafordíthatósága reményében még hajlandó elviselni? Meddig tart a még élhető élet? Tüdőgyulladásból, agyvérzésből, rosszindulatú betegségekből az emberek egy része felépül, másik része nem. A menthetetlen, rákos betegek esetében is sokszor tapasztaljuk az élettartam nagymértékű eltéréseit és állapotuk csodával határos változásait. Ki mondja meg, hogy melyik beteg szenvedését szabad megrövidíteni? Egyetlen orvos és maga az orvostudomány sem tévedhetetlen, és kilátástalannak, reménytelennek látszó esetek is végződhetnek gyógyulással. Ismerek beteget, aki amulettként őrzi a neki kiállított lábcédulát.
Az orvosi eskü jelentősége
A modern orvostudomány fejlődése lehetővé tette, hogy a súlyos betegek élete megmenthető (gondoljunk a szív- és a vesetranszplantációra, a leukémiások csontvelő-átültetésére), és sok esetben a haldoklási folyamat is megfordítható. A gyógyulás kilátása nélkül is akár évekig életben tarthatók öntudatukat vesztett betegek. Ezek azonban szélsőséges, ritka esetek. Egyre bizonytalanabb azonban, hogy ki az, aki természetes halállal hal meg, mivel a gyógykezelés révén meghosszabbítható vagy megmenthető a beteg élete. Ha pedig meghosszabbíthatjuk az emberi életet, feltehető a kérdés, miért ne lenne jogunk megrövidíteni azt, ha a beteg valóban reménytelen állapotban van. A kérdés csupán az, hogy meg tudjuk-e tévedhetetlen biztonsággal mondani, hogy egy adott esetben mikor következik be a reménytelenség állapota.
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma 1993-ban az eutanáziáról az alábbi nyilatkozatot hozta nyilvánosságra: „Az eutanázia az orvosnak foglalkozási körben megvalósított, szándékos magatartása, amely a gyógyíthatatlan, szenvedő beteg halálára irányul. Az aktív eutanázia esetén tevőleges, passzív eutanázia esetén mulasztással megvalósuló magatartásról van szó. Az eutanáziát végző orvos a halál bekövetkeztének az idejét a természetes végnél korábbra helyezi át. Az orvos a gyógyításra tett esküt és kapott felhatalmazást és nem arra, hogy más ember életét kioltsa. Az ember életének a kioltását célzó tevékenység mind az orvosi hivatással, mind az orvosi etikával összeegyeztethetetlen. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma az eutanázia minden formáját elutasítja.”
Ne higgyük, hogy az Alkotmánybíróság döntésével megszűnik a küzdelem az aktív eutanáziáért, legfeljebb kis időre elcsitul. Mert nem elégedhetünk meg magzataink elpusztításával, gyógyíthatatlan felmenőink életét is meg kell rövidítenünk. Mert a terminális gyógykezelés drága, mert kívánatos cél a népességfogyás…
A szerző osztályvezető főorvos
origo.hu
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese
