A takarékosság önmagában nem elég

Naponta olvassuk, hogy kormányunk takarékossági programokat hirdet ki, intézkedéseket valósít meg. Ennek ellenére nem csökken számottevően az államadósság, nem lassul az infláció, nem javul a külkereskedelmi mérlegünk, nem növekszik az átlagemberek életszínvonala, és nem csökken a munkanélküliség.
A XX. század közgazdász zsenijei: Keynes, Horváth János és a Nobel-díjasok: Samuelson, Tinbergen, Allais elemezték a szabad piacgazdálkodású államok háztartásának, a makroökonómiának a jelenségeit, megmérhető fogalmakat vezettek be, és megállapították törvényszerűségeit. Ezek ismeretében a gyakorlatban is bevált tanácsokat adtak azoknak a politikusoknak, akik meghallgatták őket, és követték javaslataikat.

Ennek eredményeként több államban rendeződött a gazdaság: elmaradtak a nagy túltermelési válságok és munkanélküliségek, növekedett a nemzeti össztermék és az életszínvonal, korlátozódott az infláció mértéke, érvényesült a nemzetközi munkamegosztás. Tanításuk fontos része: nem elegendő csak takarékoskodni, azaz lefaragni a valóban felesleges kiadásokat, hanem növelni is kell a termelést, az áruforgalmat, a szolgáltatásokat, ezáltal a foglalkoztatottságot és az életszínvonalat.

Az észlelt hazai gazdasági jelenségek nem látszanak bizonyítani ezen elvek ismeretét, használatát. Néhány példával legyen szabad vázolnom állításom bizonyítékait.

Az iskolákra fordított költségvetés csökkentése az oktatás kisüzleti értelemben vett nyereségének növelését célozza. Ez a tandíjak emelésével és a költségesebb képzési módok elhagyásával, illetve csökkentésével valósítható meg. Ámde ekkor mi lesz a szegény sorsú, de tehetséges tanulni vágyó fiatalokkal? Ha a jövő orvosainak nem a tudományuk legújabb eredményeit fogjuk tanítani, egyetemi laboratóriumainkat csak régi, de olcsó eszközökkel fogjuk felszerelni, akkor az ilyen takarékosan kiképzett sebész kése alá szívesen odafekszik-e majd a takarékosságot tűzzel-vassal keresztülhajtó pénzügyi vezető? Avagy neki lesz módja külföldi gyógykezelést igénybe venni? Analóg módon, ha a jövő mérnökeit laboratóriumok és műhelyek helyett „takarékosságból” csak fekete táblán, krétával, „középiskolás fokon fogjuk tanítani”, akkor a takarékosság apostola bizalommal fogja-e használni az ő általuk tervezett és gyártott hidakat, lakóházakat, autókat, mosógépeket? Az így kiképzett értelmiségiek hogyan fognak helytállni a nemzetközi versenyben?

A kórházakra fordított költségvetés eleinte kétségtelenül csökken ezek magánkézbe adásával. Ámde ezáltal ezekből a közegészségügyi intézményekből üzlet válik, haszonkulccsal és nyereségadóval. A beteg számára megdrágul a gyógykezelés, a szegény emberek tovább lesznek betegek, vagy meg sem gyógyulnak. Ezáltal csökken a termelés, és növekednek a betegsegélyek, hacsak el nem törli ezeket is idővel a takarékosság valamely nagy hatalmú megszállottja. A legutóbbi választáson a szegény emberek bizalmát mintha másfajta programmal nyerték volna el! Adott szó? A gyógyszerek ártámogatásának módosítása hosszú lejáratban hasonló hatású, mint a kórházak eladása.
Mivel lehetne ésszerűen csökkenteni a költségvetés kiadási oldalát? A sok bevált lehetőség közül álljon itt két példa.
Az államigazgatásban dolgozók létszámát a tervgazdálkodóként ismert rendszerek felduzzasztották abban a hiszemben, hogy ezáltal központosítottan hatékonyabban lehet majd irányítani az államháztartást, mint a szabad piacgazdálkodású országokban. Mint ismeretes, ez a feltevés 73 évi kísérletezgetések árán sem vált valóra. Ezért alakultak át sorra a tervgazdaságok piacgazdaságokká. Nos, ezek után az adminisztratív apparátus feleslegessé vált hányada leépíthető az abban dolgozók átirányításával termelő munkakörökbe. Ezeket persze előbb létre kell hozni, illetve célszerű adó-, vám-, kamat-, inflációsráta-megszabással létrejöttüket elősegíteni.

A börtönök költségvetési terheit nem az elítéltek idő előtti szabadlábra helyezésével célszerű csökkenteni, hanem a bentlakók termelőmunkára fogásával. Ők tartsák el magukat és az intézményt darabbéres munkával, és ennek béréből tegyék jóvá a kint okozott károkat. Csak ezután szabadulhassanak. Ugyanis elítélt embertársaink nagy hányadának nincs tanult becsületes mestersége, ezért kiszabadulásuk után újabb bűnelkövetéssel fogják fenntartani magukat, ahogy ezt tapasztaljuk. Nem ártana őket valamely hasznos mesterségre is megtanítani odabent. Ha ezek után visszaesők lesznek, és azt tapasztalják, hogy bent is dolgozniuk kell, azaz nem a becsületes állampolgárok adóiból kapnak lakást, élelmet, fűtést, világítást, tisztálkodási lehetőséget, ruházatot, hanem odabenn is nekik kell ezeket megtermelniük, akkor ez valószínűleg csökkenteni fogja a bűnelkövetések valószínűségét. Ezek a gondolatok sem e cikk írójának az ötletei!
A szerény pozitív eredményekről is illik említést tenni. Az állami lakóházak költségvetésből fedezett fenntartási költségeinek megtakarítására hatékony módszernek bizonyult ezek eladása a bennük lakóknak látszólag áron alul. Idővel a vevők rájöttek, hogy háziúrnak lenni bizonyos kötelezettségekkel is együtt jár.

E cikk írója reméli, hogy elgondolkoztatja olvasóit. Esetleges tévedéseit kész beismerni azok tételes bebizonyítása esetén. A gazdaságban a változók bonyolult módon összefüggenek egymással. Intézkedések előtt ezért részletes elemzések szükségesek. Egy biztos: a takarékosság önmagában nem emeli életszínvonalunkat.

Tóth Ferenc
A szerző a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora