A hivatásos katonaság magánosítása

Amerikai katonák őrzik a tálib rendszer megdöntése után hatalomba segített afgán miniszterelnök, Karzai rezidenciáját és a főbb kormányépületeket – adták hírül több hónapja a nagy hírügynökségek. Az amerikai hadsereg egységei Kolumbia erdős hegyeiben a kokainültetvények után kutatnak, és megsemmisítik azokat – hallottuk a híreket sokszor az 1990-es években. Egy nemrégen megjelent és meghökkentő információkat prezentáló könyv most átértékelést tesz szükségessé egy sor hasonló hírt illetően. Peter Singer, az amerikai Brookings Intézet katonai elemzője A Magánkatonaság – a privatizált katonai vállalkozások felemelkedése címmel publikált a közelmúltban egy alapos tanulmányt, melyben ezek a meghökkentő adatok találhatók. Ebben azt elemzi, hogy milyen mértékben ment végbe a hivatásos hadsereg és a háborús hadműveletek privatizálása, melyekre periférikus területeken (kantin, hadtáp stb.) már korábban is voltak jelek, de az 1990-es években ez látványosan kiszélesedett, és az egész állami katonai szektor jellegét kezdi megváltoztatni több nagy országban. A Financial Times ennek nyomán több, egész oldalas cikkben igyekezett a közvélemény elé tárni ennek tényeit és az ebből keletkező problémákat az elmúlt hetekben.
Hogy tisztán lássunk a már idézett híreket illetően, most már úgy fogalmazhatunk, hogy az afgán miniszterelnököt és kormányát az állandó merényletkísértektől nem az amerikai katonák óvják, hanem az amerikai Virginia államban székelő Dyncorp biztonsági cég emberei, és erre a Dyncorp a Pentagonnal kötött szerződésben vállalt kötelezettséget. Kolumbia hegyeiben szintén nem amerikai katonák harcolnak a kokainültetvényeket működtető gerillákkal, hanem szintén a Dyncorp emberei, pontosan körülírt magánjogi szerződések alapján.
A korábbi állapotokban gondolkodó és fogalmazó hírügynökségeknek és ennek nyomán a közvéleménynek nem volt módja észlelni egy fontos fejleményt az elmúlt években, és Peter Singer könyve ezért válthat ki most meghökkenést. A katonaság és a harci műveletek ugyanis az elmúlt évszázadokban az erőszak monopóliuma felett rendelkező állam legbelsőbb sajátosságát jelentették. A kantin üzemeltetése, néhány szállítási feladat átengedése magánvállalkozásoknak a katonai szektorban csak mint elhanyagolható mellékkörülmény vált ismertté a közvélemény előtt. Az általános hadkötelezettség eltörlése és az ezen alapuló katonaságot felváltó hivatásos hadseregek megjelenése azonban radikális fordulatot indított be ezen a téren, és különösen az óriási szárazföldi haderővel rendelkező szovjet katonai blokk megszűnése óta, a 90-es években mentek végbe drámai változások a katonai feladatok privatizálása terén. Az egyre inkább bonyolult számítógépes vezérléssel működtetett új katonai fegyverek és harci eszközök az állami katonaság helyett magánjellegű biztonsági, informatikai cégek és katonai tanácsadócégek kezelésében állnak rendelkezésre, és legfeljebb csak a végső katonai csapásmérés levezénylése marad meg az állami katonai vezetés kezében.
Ez a fejlődési trend különösen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonai szektorában haladt előre, de a hivatásos katonaság térhódítása és az általános hadkötelezettség eltörlése sok országban ebbe az irányba mutató fejleményeket hoz létre. A Financial Times éppen az ebből keletkező problémák miatt tűzte napirendre Peter Singer könyvének nyilvánosság elé tárását. Az Egyesült Államok állami katonai vezetése ugyanis ma már – míg a hivatalos álláspont változatlanul a katonai személyzet további karcsúsítását tűzi ki célként – 700 ezer személyt foglalkoztat magáncégekkel kötött szerződések alapján. A mostani iraki háborúban már a szélesebben vett katonai feladatok kb. egyharmadát ilyen magáncégek személyzete látja el, és Donald Rumsfeld külügyminiszter további feladatok átengedését sürgeti hasonló mozgékony biztonsági cégek számára. Egy napilap friss híre például, hogy az iraki olajvezetékek őrzésére egy dél-afrikai biztonsági céggel épp most kötött megállapodást 6500 fős személyzet bérlésére az Irakot megszálló amerikai katonai vezetés, és amikor az iraki gerillák hatalmas robbantással – alig néhány napja – megbénították az olajvezeték működését, újabb 6500 fős szerződést kötöttek a céggel.
A gond azonban az, hogy ezeket a magáncégeket és embereiket nem köti a katonai fegyelem, és bár utólag lehet perelni és bírói döntés után kártérítést kiszabni a privát katonai cégekre, ez nem jelent vigaszt az éppen golyózáporban, lövészárkokban ülő katonák számára, ha kiesik egy fontos szállítmány, elmarad egy felmentő légi akció, mert a cég emberei túlzottan kockázatosnak tartották a feladatot. Nagy-Britannia példája mutatja az átfogóbb gondokat is. A brit hadsereg légiereje ugyanis a gépek ellátásának és működtetésének széles körét – a legszűkebb harci bevetési feladatokon túl – magánvállalkozásokra bízta. Ám mivel a magáncégek nem támogatták a brit részvételt az amerikaiak oldalán az Irak elleni háborúban, a brit hadvezetés lázas iramban kénytelen volt új stratégiát kidolgozni az iraki megszállás előkészítésekor. A túlzottan magasra értékelt kockázat miatt a magáncégek megtagadták a háborús részvételt, és nélkülük nem tudott az állami katonai vezetés bizonyos elengedhetetlen légi feladatokat ellátni.
Ez a fejlemény talán mutatja a mélyen fekvő problémát: az állam erőszak-alkalmazási monopóliuma az előrehaladó privatizáció folyamán több ponton megszűnik, és részben magánhadseregek veszik át az állami katonaság helyét, részben a katonai technika kezelése hatalmas katonai magáncégek vezetőit hozza önálló döntési és vétóhelyzetekbe a világpolitika kérdéseit illetően. És különösen nagy gondot jelent az, hogy a világ legerősebb katonai hatalma, az Egyesült Államok lépett a legerőteljesebben a privatizált hadsereg bevezetésének útjára. Így ugyanis a világ bármely pontján való katonai fellépést – emberjogi, terroristaveszély stb. álcája alatt – elsőrendű profitorientáltság vezérelheti. Sok-sok milliárd dollárt és évekig fényes prosperálást jelenthet egy-egy nagy katonai világcégnek egy amerikai támadás megindítása, vagy ezzel szemben ínséges időket ezek elmaradása. Az állami kézben maradt katonai szektorban a közvetlen profitorientáltság kiesik, így a háborúban való érdekeltség nem veszélyezteti a világot.
Ezek az információk új fénybe állíthatják azt a tényt is, hogy Dick Cheney, az amerikai alelnök korábban a Haliburton világcég ügyvezető elnöke volt hosszú ideig, és a mai amerikai kormányzat több vezetője ilyen magán katonai cégtől érkezett mai posztjára. A Haliburton több leányvállalata ugyanis a világ legnagyobb magán katonai biztonsági cégét jelentik, mint például a Kellog, Brown and Root vállalat. Irak megtámadása – mint utólag kiderült, a világ közvéleményének tudatos megtévesztésével – a legnagyobb profitot hozza most és még évekig az amerikai biztonsági cégek számára. Ha eddig azt gyanítottuk, hogy a nagy amerikai olajvállatok érdekei az iraki olaj megszerzésében szerepet játszottak Irak megtámadásában, akkor most kiegészíthetjük azzal is, hogy a profitorientált amerikai háborús iparág érdekei legalább akkora súllyal eshettek latba. Az USA egy-egy háborúja így a jövőben mint az évszázad üzlete is megfogalmazható a katonaság és a háború privatizációja nyomán.
Sokat vitatkoztunk az utóbbi években a hazai közvélemény előtt az általános hadkötelezettség eltörléséről és a hivatásos katonaság megteremtéséről, de ez az aspektus nem merült fel az itthoni vitákban. Pedig enélkül csak féloldalasan vettük szemügyre, hogy mi is következik az átállás után. A NATO egyes tagállamai eltérő stratégiát követnek a katonaság privatizálása terén, mint a britek Amerika-követése és a kontinentális európai tagállamok eltérései mutatják, így legfeljebb csak a vitát elhárító ürügy lehet az, ha azzal intézik el, hogy mi itt amúgy is kényszerpályán vagyunk. Milyen fokban és milyen ütemben követi a sorkötelezettség eltörlése után a katonaság hivatásos bázisra építését hadseregünk privatizálása? Mely haderőnemeket érinti elsősorban? Tett-e lépéseket a magyar katonai vezetés hazai biztonsági cégek létrejöttének elősegítésére, vagy eleve a nagy amerikai biztonsági cégek bejövetelét készíti elő? Nem hiszem, hogy nagyot tévednénk – látva az elmúlt évek szinte szolgai figyelését az amerikai katonai vezetés helytelenítő szemráncolásaira – ha felteszszük, hogy a hazai katonai vezetés az amerikai hadsereg privatizációs megoldásaiban, illetve amerikai biztonsági cégek bevonásával gondolkodik már ma is ennek megvalósításában. Ezért lenne fontos, hogy kitágítsuk a hazai közvélemény előtt folyó vitát a hivatásos hadsereg megteremtéséről, és bevonjuk a vitába a második lépcsőt is. (A mai viták szűkített jellegére jó példa a hazai sajtó azon cikkei, melyekben lényegében csak arról írnak, hogy hol zárnak be laktanyát, hogyan harcolnak az egyes városok polgármesterei, hogy megmaradjon náluk a laktanya…)
A vita és a közvélemény tájékoztatása csak úgy lehet teljes, ha arra is kitérünk, hogy mennyiben függ össze a hivatásos katonaságra átállás a későbbi privatizációval. Vannak-e elkerülő utak, és például a német, olasz, francia katonai infrastruktúra esetében milyen mértékben követték az amerikai privatizációs utat? Milyen veszélyeket rejt magában a magyar állam szuverenitására nézve egy esetleges privatizált katonai infrastruktúra? És ha már nem tudjuk elkerülni ezt az utat, akkor hogyan lehetne az állami költségvetésből is segíteni hazai alapítású magán katonai biztonsági cégek és vállalkozások kiépülését?
Mindenesetre, ha ma országgyűlési képviselő lennék, akkor első dolgom lenne az őszi Országgyűlés ülésén kérdést intézni a honvédelmi miniszterhez arra nézve, hogy vannak-e tervei a hazai katonai infrastruktúra privatizálására, esetleg folytatott-e már tárgyalásokat erre nézve a külföldi biztonsági cégekkel.
A szerző egyetemi tanár