A történet 2003. július 4-én, a szekszárdi híd avatásán kezdődött. Ott és akkor volt először hallható, ráadásul magától Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy „Számomra, számunkra a gyermekek biztonsága a legfontosabb. Minden baleset, minden gyermeki sérülés szörnyű. Ám a bajt legalább csökkenteni lehet azzal, ha a gyerek gyógyulása nem okoz elviselhetetlen anyagi terheket a családnak. Ezért a kormány vállalja, hogy minden tizennyolc év alatti gyermek számára ingyenes baleset- és betegbiztosítást köt.” Rögtönzésről szó sem lehetett, ez papírról, az ünnepi beszéd részleteként hangzott el. Az ötletgazda Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, tehát – fontos hangsúlyozni – nem a kormány szociális politikájának felelőse, az immár múlt időben szakminiszter Csehák Judit.
Gyurcsány a politikai baloldal sajátos figurája, aki a posztkádári későszocialista korszakban villámgyors politikai karriert befutva tett szert arra a kapcsolati tőkére (amit majd az őskommunista Apró-klánba történő beházasodásával koronáz meg), amelyet az 1990-es évek első felének privatizációs kavalkádjában fizikai tőkére konvertált, s milliárdossá lett. Sokakkal ellentétben nem elégítette ki vagyonának élvezete és a gazdasági elitben betöltött előkelő helye, pártjának ideológusi vezérszerepére tör, nagyjából az előző ciklus félidejétől, s kellő óvatlansággal azt sem tudta magában tartani, hogy e mellé idővel a pártelnöki-miniszterelnöki címet is meg kívánja szerezni. A Medgyessy-kormány megalakulása után a miniszterelnök egyik legfőbb bizalmas tanácsadója, amolyan szürke eminenciás lett. A szocialista pártban sokan kedvelik, de sokan vannak olyanok is, akiket irritál.
Medgyessy bejelentésének időzítését bizonnyal az magyarázza, hogy gondosabb szülők ilyenkortájt már gondolnak az iskolakezdésre, felkapják hát fejüket a miniszterelnöki szóra, s elégedetten konstatálhatják, hogy a kormány figyelme mi mindenre kiterjed. Bár a gyermekek közel kétharmadának szülei amúgy is minden évben kötnek tanulóbiztosítást, most majd mindenkinek lesz. A miértre magyarázatot keresve Gyurcsány gondolatait kell megismernünk. Legutóbb Debrecenben, a Polgári és népi baloldal című konferencián fejtette ki, hogy a baloldal meztelenül áll a ruhatár előtt, s azon gondolkodik, hogy mit vegyen fel: legfontosabb feladata, hogy kidolgozza az igazságosabb állam modelljét. Talán nem tűnik túlzottan megalapozatlannak az a feltételezés, hogy Gyurcsány a gyermekbiztosítással az igazságosabb állam modellje felé szándékozik lépni egyet. De még ennél is sokkal megalapozottabb az a vélekedés, hogy pusztán látszatpolitizálásról van szó: a kormánynak kreálunk egy újabb érvet, amivel gyermekbarátnak mondhatja magát, de lehetőleg ne kerüljön sokba. Az Oktatási Minisztérium a tanévkezdés előtti szombaton egész oldalas hirdetésében kilenc pontban foglalta össze, hogy milyen új támogatások, kedvezmények segítik az iskolakezdést, közülük az ingyenes élet- és balesetbiztosításé a harmadik hely.
Hogy pontosan miről is van szó, az az augusztus 14-re datált, az általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosításról szóló 119/2003. kormányrendelet tette egyértelművé. E jogszabály szerint minden hazánkban állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, aki betöltötte 3. életévét, de nem múlt még el 18, baleset-biztosításban részesül. Ha a gyermek 100 százalékosan megrokkan, 300 ezer forintot kap a szülő, ha balesetben hal meg, az összeg 200 ezer. Csonttörésért háromezer forint jár, akárcsak az 1–9 százalékos rokkantságért. 10–29 százalék között 50 ezer üti a szülők markát, 30–100 százalék közötti rokkantság minden százaléka pedig háromezer forintot ér. (Dühönghetnek a 29 százalékot elérők, hogy miért nem vesztettek el a két nagylábujjon kívüli nyolcból is egyet, mert ez bár csupán 2 százalék plusz rokkantságot, de pénzben plusz 63 ezer forintot jelent.) Mindezek alapján nem érthető, hogy Medgyessy Szekszárdon miért beszélt a balesetet szenvedett gyermekek gyógyulásának a szülők számára elviselhetetlen anyagi terheinek enyhítéséről, mivel rokkantságból nincs gyógyulás, ahogy a halálból sincs visszatérés (bár mindkét esetben van költség). De ne legyünk kicsinyesek: volt egy kidolgozatlan ötlet, amit a miniszterelnök bedobott, s mire kidolgozták, nem az lett belőle, amiről Medgyessy végül is Szekszárdon beszélt.
A gyermekbiztosítás nem mindenkinél felhőtlen öröm tárgya. Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő azt kérdezte, hogy „Miért? Mi szükség van erre? Kérte ezt bárki is? Mennyibe kerül ez, és vajon nem arról volt szó, hogy a kiadáscsökkentés lehetőségeit kell megkeresni?” (Népszabadság, augusztus 15.). Filvig István, a Signal Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke vegyes érzelmeinek adott hangot (Napi Gazdaság, augusztus 11.), aminek oka bizonnyal az, hogy amit e biztosítás kínál, az a „csak pénzért adott »műanyag gipszre« nem elég, viszont átrendezheti a piacot”. Nem véletlen, hogy egy erről tudósító újságcikk a Fagylaltra elég a biztosítás szarkasztikus címet viselte. A kétmillió gyermek biztosítására 600 milliót szán a kormány, de reméli, hogy a közbeszerzés generálta verseny miatt ennél végül is olcsóbb lesz. Nem lehet kétséges, ha a szerződés létrejön – az első pályázatot a Pénzügyminisztérium érvénytelenítette, így erre legkorábban szeptember 15-én kerülhet sor –, az előzetesen vártnál alacsonyabb ár a kormány és a kormánypárti képviselők büszkeségének tárgya lesz.
Nem szándékozom állást foglalni abban a kérdésben, hogy e biztosítás kínálta ellátásra szükség van-e, vagy éppen leginkább erre van-e szükség, ez végtére is politikai kérdés. A feleletet igennek vélem, s a kérdés az, hogyan kellene ezt az új ellátást megszervezni. A kormány közbeszerzés keretében egyetlen szerződéssel a legjobb kondíciókat kínáló üzleti biztosítótól (biztosítók konzorciumától) kívánja megvásárolni. A kormány fizeti a biztosítási díjat, a biztosítók pedig a biztosítási szerződésben felsorolt biztosítási események bekövetkeztekor az ott meghatározott pénzbeli szolgáltatásokat nyújtja (mindezt pontosan tartalmazza a már említett 119/2003. kormányrendelet).
Két eset lehetséges. Az egyik, hogy a közbeszerzésben győztes biztosító(k) elszámítja magát (elszámítják magukat) és a költségvetésből kapott biztosítási díjnál nagyobb összegű szolgáltatást kell nyújtaniuk. (Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el a méltányolható nagyságú működési költségtől.) Ez a költségvetés számára kedvező, a balesetet szenvedett és meghalt 3–18 éves gyermekek szülei többet kapnak, mint a költségvetés által fizetett biztosítási díj, a biztosítók veszítenek, de vessenek magukra, ez az üzleti kockázat, lettek volna óvatosabbak. Ez rendben van így, gondolhatják a polgárok.
A másik lehetőség, hogy a biztosító(k) sokkal kevesebbet kényszerül kifizetni a kapott biztosítási díjnál, így a többlet a biztosítók profitját gyarapítja. Ez tökéletesen rendben van akkor, ha magánember köt biztosítást: ekkor egy termék vásárlása történik saját elhatározásból, s ha a vásárló tájékozott, ha valóban azt adják el neki, amit megvenni vél, ha nem csapják be, és a biztosító tartja magát a biztosítási szerződés rá vonatkozó részeihez, akkor minden rendben van, a biztosító profitja megérdemelt. De ez egyáltalán nincs rendben, ha a biztosítás kötelező, ha kiterjed a szóban forgó korosztályok egészére, ráadásul nem szükséges érvényesíteni az egyéni egyenértékűség elvét (az egyén által kért biztosítási díj és az általa megtestesített kockázat szoros összefüggése), lévén ez egyetlen csoportos biztosítás.
Ezt a gyermek élet- és baleset-biztosítást kizárólag állami szociális ellátásként szabadott volna megszervezni (ha egyáltalán), kézenfekvően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vagy az Államháztartási Hivatal intézményrendszerére támaszkodva, akik e téren rendelkeznek kellő tapasztalatokkal és adminisztratív kapacitásokkal. Ekkor pontosan annyi ellátásért fizet a költségvetés, amennyi valóban történik, egy fillérrel sem többet, de nem is kevesebbet.
A kormány magas labdát adott az ellenzéknek. Ha a konstrukció veszteséget okoz a biztosítóknak, azért. Ha profitot realizálnak rajta, akkor azért, mert ez nem egyéb, mint közpénzek magánpénzzé alakítása. Persze ahhoz, hogy ezt tudni lehessen, szükséges lenne a közbeszerzés nyertes biztosító(k) e biztosítási szerződés alapján történő kárfizetéseinek hiteles összegzése és nyilvánossá tétele. A biztosítók természetesen felügyeleti hatóságuk (PSZÁF) felé adatszolgáltatásra kötelezettek, de az nem termékszintű. Ezen egyetlen biztosítási szerződéssel kapcsolatos külön adatszolgáltatásra a kormányrendeletben még csak utalás sem történik.
S itt önkéntelenül adódik egy olyan gondolat, amelyet jó lenne elhessegetni. Nem arról van-e szó, hogy a gyermekbiztosítás ötlete pusztán azért vetődött fel, mert ez járható útja a közpénzek pártkaszszákba vagy magánzsebekbe történő forgatásának? A közpénzből fizetett biztosítási díj egy része a hála jeléül valamilyen formában ezekben landol. Ha valaki tájékozott az ilyen trükkök kiötlésében és kivitelezésében, az éppen Gyurcsány Ferenc, akinek emlékezetes húzása volt a köztulajdonban lévő épületek megvétele, majd állami visszabéreltetése, ami nem ment volna a kormányzati hatalomban lévő segítők nélkül. S most Gyurcsány kezében a közhatalom egy része. Ideális helyzet.
A szerző szociológus-közgazdász
origo.hu
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó
