Két fontosabb okra vezethető vissza a Titanic elsülylyedése. A hajón utazók egyrészt nem hitték el, hogy az óceánjáró egyáltalán elsüllyedhet, másrészt a hajó falának olyan sok kamrája megsérült, hogy az már kevés volt a felszínen maradáshoz. A szocialista vezetésű kormány most hasonló helyzetbe került, hiszen repülésnek indult népszerűségére emlékezve nehezen hiszi el, hogy a közvélemény-kutatások görbéi tartósan eshetnek is. A kormány másrészt túl sok frontot nyitott, a társadalom túl sok meghatározó csoportjával vállalt fel konfliktust, így támogatottságának fenntartása egyre nehezebben biztosított. A szocialista Titanic most nyáron ütközött jéghegynek, ám hattyúdala a rendszerváltozás utáni magyar politikai hagyományokat ismerve még további két és fél évig tarthat.
Érdemes a nyáron elindult folyamatokat jobban körüljárni, hiszen az akkori váltóállítások határozzák meg a kormányzati ciklus hátralévő idejét. A kormány népszerűségének fokozatos csökkenését elsősorban önmagának köszönheti. Miután a szocialisták a kampányban elhitették, hogy a polgári kormány támogatási rendszerét kiterjesztik azokra is, akik addig még nem részesülhettek ezekből, elnyerték mind a középosztály, mind a rászorulók szavazatait. A száz napok alatt még sokan remélték, hogy ha most nem is, de a következő száz napban majd rájuk is sor kerül. Amint László Csaba és (!) Medgyessy Péter a nyár elején bejelentette a takarékoskodást, az eddigi béremelések szinten tartását, azok a választók is elkezdtek gondolkozni, akik addig még hittek személyes sorsuk jobbra fordulásában. A költségvetés kincskereső ötleteinek nyilvánosságra kerülése csak betetőzte ezt.
Innentől kezdve a politika iránt (még) érdeklődők és a lakosság számára fontos témák külön halmazokat képeznek. Mint arra több felmérés is rámutat, az átlagembert az egészségügy helyzete, munkahelyének biztonsága, illetve a közbiztonság helyzete érdekli. Mint ahogyan az egy normális országban lenni szokott.
A politika világára figyelőket a K&H brókercége körüli botrány foglalkoztatta leginkább. Ennek jelentősége az üvegzsebűnek indult kormány erkölcsi tőkéjének teljes elvesztésében rejlik. Ami egy-két egykori párt- és KISZ-titkár egyoldalúan előnyös vadászház- és üdülőprivatizációjában mindenki számára könnyen felfogható volt, most tágabb dimenzióba került. Bár az ügy időközben a parlamenti elsimítás fázisába került, annyit nagy biztonsággal állíthatunk, hogy a tisztakezűnek indult Medgyessy-kormány az utolsó sarki kiskocsma törzsközönsége előtt is elveszítette erkölcsi hitelét. Az aki másnak vermet ás, maga esik bele mondás igazsága érte utol a szocialista pártot, hiszen a részletek iránt amúgy sem fogékony közvélemény csak anynyit jegyez meg az egészből, hogy ezek is lopnak.
A tisztánlátáshoz néhány tényt nem lehet elégszer elismételni. A szövevényes ügynek legalább két ága van. Egyik az évek óta zajló sikkasztásos büntetőügy, melyben a csodabróker magánszemélyek és magáncégek pénzét dézsmálta. A szocialisták itt próbálják meg hírbe hozni a Fideszt, azt sugallva, hogy mindkét nagy párt érintett. Érdekes módon nem a Fidesz számára egyedüli gyenge láncszemnek tűnő részt firtatják, miszerint hogyan kerülhettek 2002 előtt milliárdos állami megrendelések egy volt fővárosi szocialista képviselő cégéhez, hanem megsárgult papírokkal igyekeznek újabb székházügyet kreálni.
A másik a PSZÁF és Szász Károly elleni hadjárat, amelyben azt vetik a pénzügyi felügyelet szemére, hogy nem leplezte le időben a csodabróker üzelmeit. Valóban mindenki dolgozhatna jobban és hatékonyabban. Azonban ha egy brókercég teljes vertikuma dolgozik a sikkasztás leplezésén, vélhetően nehezebb rájönni a turpisságra. Mint ahogyan a Fidesz érintettségére, úgy Szász Károly ellen sem láttunk eddig meggyőző bizonyítékot. Ha lenne ilyen, azt a szocialisták már biztosan bemutatták volna, hiszen az a tény, hogy Szásznak mekkora a fizetése, még messze nem elég a kormánytól független szakember menesztéséhez. A dolgok mai állása alapján lehet, hogy a kormány tisztáldozatként hamarább áldozza be pénzügyminiszterét, semmint elérné az akkurátus Szász felcserélését egy üvegszemű káderrel.
Ez a verzió azért is tűnik valószínűnek, mert a botrány jelentéktelenebb szálának elvarrásával már kevesebb figyelem irányul a K&H-botrány tisztán szocialista vetületére. A közpénzügyi részben a jelek szerint ugyanis állami cégek költségvetési pénzét használták egyes MSZP közeli személyek és cégek saját vagyonszerzésükhöz. Ennek az ügynek minden felelőssége a mostani kormányt terheli, hiszen a döntés és a végrehajtás is az ő idejére esett.
A politikai erőtérben bekövetkezett változásnak több okáról olvashattunk már. Van, amiről a kormány kevéssé tehet, van, amiről már jobban. Medgyessyéknek talán az a legnagyobb bajuk, hogy nincs világos jövőképük, nem tudják, hogy milyen Magyarországot képzelnek el, mire akarják használni a kormányzati hatalmat. A visszafelé mutogatás, a polgári kormány vélt vagy valós ügyeinek sokadszori felmelegítése már alig hozza tűzbe a közönséget. A szocialista-liberális tandem akadozása egyre több törésvonalat erősít fel.
Az első és erősödő törésvonal az MSZP mint párt és a kormány között húzódik. A baloldali agitáció és propaganda eddig Medgyessy Péternek szánta az igazságosztó és kibékítő szerepét. Ő volt az, aki az egyébként irányítása alatt dolgozó miniszterekkel szemben „kiharcolta” a kedvezőtlen intézkedések visszavonását. Úgy láttatták, hogy a kormányfő kezdeményezéseinek megvalósítását a gazdasági korlátok vagy az ellenzék acsarkodása akadályozzák meg. Miután a nyáron politikai döntés született az euró 2008-as bevezetéséről, a kormány költségvetési politikája kényszerpályára került. Csökkenteni kell a költségvetési és államháztartási hiányt, le kell szorítani az inflációt. Innentől kezdve fokozatosan a szocialista párt veszi át a jóságos király szerepét, aki szeretne ugyan adni a népnek, csak hát a – közös valuta bevezetése miatt kötött kezű – kormány miatt nem tud.
Az MSZP-n belüli mozgolódás másik oka a 2004-ben megüresedő pártelnöki szék betöltésének tulajdonítható. Ezért erősödik a kibeszélés, jelentkeznek sorban az aspiránsok és érdekcsoportok. Eddig Szili Katalin magánszámait, Jánosi György beszólásait hallhattuk, és a frakcióban 18 főt számláló fiatal baloldaliak utcai jelenlétét láthattuk. Kérdés, hogy a párton belüli közös nagy ellenség, Gyurcsány Ferenc sorsa miként alakul.
A szocialistáknak a belső harcokkal egy időben kell megtárgyalniuk a költségvetést, ami újabb társadalmi csoportok érdeksérelmével jár. A jövő sem túl biztató. 2004 januárja a kedvezmények megvonásával, és a mindenkit érintő áfakulcsok emelésével köszönt be. Az EU-csatlakozás után folyamatosan életbe lépnek azok az intézkedések, amelyek miatt a Lajtától nyugatra eurokratáknak nevezik a brüsszeli hivatalokban dolgozókat. Mintha mindez nem lenne elég, a kormány még utolsó nekifutásból belevághat egy-két reformba, amely további érdeksérelemhez vezet. Elég, ha a közigazgatási reform előszeleként bejelentett állami létszámleépítésre gondolunk, ami a KSH idén júniusban kiadott elemzésére támaszkodva tulajdonképpen nem is leépítés, hanem a kormányváltás után felduzzasztott létszám visszaszorítása a 2002 májusi szintre.
Mint az a fentiekből kiderült, a kormány kellően elfoglalt mostanában. Az ellenzék elé ennek megfelelően kedvező kép tárul. Való igaz, hogy a kormánypártok népszerűségvesztésében nem a jobboldalé a legnagyobb érdem, ám a Fidesz néppártosodása, a polgári körök mozgalom létrehozása és intézményesülése egyben tudta tartani a 2002 történelmi tavaszán egybeforrott hazai jobboldalt. Ez főleg az 1994 és 1998 közötti időhöz képest nagy teljesítmény. Fokozatosan épül a második párhuzamos nyilvánosság a maga napi- és hetilapjaival, tévéjével és internetes fórumaival. A bejáratódás egyik legjobb példája, hogy a Teller Ede nevével visszaélő „magányos tettest” a korábbi hasonló esetek egy-két hetéhez képest már aznap sikerült leleplezni. Így aki eddig még nem tudta volna, ma már az is tudja, hogy ámbár a világhírű magyar származású atomtudósra joggal büszke minden magyar, ám ő a politika kérdéseiben konzervatív volt, és ha nem is fenntartások nélkül, de az Orbán Viktor által vezetett kormány munkáját támogatta. A gazdasági helyzetből eredő kérdésekre adott kormányzati válaszok szintén a jobboldal erősödéséhez vezethetnek. Ameddig ugyanis az SZDSZ az adókulcsok csökkentésével a jómódúaknak kedvez, addig a szocialisták a „rászorulókat” állítják politikájuk előterébe. Való igaz, hogy az adóteher magas, és hogy számos szegény ember él e hazában, ám jelenleg úgy tűnik, hogy egyik kormánypárt sem figyel az értékeket teremtő középosztályra. Az a középosztály, amely másfél éve még lakáscserében, autóvásárlásban és gyarapodásban gondolkodott, most leginkább a törlesztőrészletek, kedvezmények és adókulcsok gyorsan változó alakulását próbálja követni.
A társadalom helyzete most a jobboldalnak kedvez. Ezt mutathatja az Európai Parlament 24 magyar képviselőjének 2004. júniusi választása is, amikor az első ilyen jellegű magyarországi választáson a polgárok – távolmaradásukkal vagy a jobboldalra szavazással – sárga lapot mutathatnak a baloldali kormánynak.
A szerző politológus
origo.hu
Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?
