Földünk klímaingadozásairól kicsit másképpen

A szokatlan időjárási jelenségek ráirányították a közvélemény figyelmét bolygónk éghajlatának labilitására. A Magyar Nemzet is számtalan cikket közölt a globális klímaváltozásról. Ezek az írások felnagyítják az emberi tényező szerepét, a földrajzi, csillagászati, klimatológiai tényeket elhallgatva természetellenesnek tüntetnek fel folyamatokat, valamint a felhozott példákat a szerzők nem szelektálják aszerint, hogy valóban globális méretű problémáról, avagy lokális veszélyforrásról van-e szó.

A megszólalók nem földtörténeti, hanem emberi időtávban gondolkodnak a kérdésről, amely a Föld esetében alapvető hiba. Meteorológiai műszeres méréseink alig több mint százéves időtávra vonatkoznak, ugyanakkor különböző tudományágak (őslénytan, geológia) segítségével félmilliárd évre visszamenőleg modellezhető a földi éghajlat. A mai hőmérsékleti rekordok tehát csak az elmúlt 100 évre vonatkoznak, nem pedig minden idők rekordjai dőlnek meg. Az utóbbi 500 millió év vizsgálata alapján látjuk, hogy bolygónk éghajlata mindig más volt, mint manapság. Ennek több egyszerű oka van:

1. A kontinensek elhelyezkedése a különböző földtörténeti korokban mindig változott. Ez folyamatosan változtatta a Föld hőháztartását.

2. Földünk keringési pályaelemei több ezer éves ciklusok szerint, periodikusan változnak. A Föld tengelyferdeségének, a perihélium hosszának (télen vagy nyáron vagyunk-e Nap-közelben – az egyes féltekék szempontjából nem mindegy) és a földpálya excentricitásának (a Nap milyen közel van a földpálya ellipszisének központjához) ingadozásai együttesen képesek gyökeresen megváltoztatni az éghajlatot, felmelegedést, avagy lehűléssorozatot okozva. Ezekkel a csillagászati okokkal részben magyarázni lehet a jégkorszakok kialakulását is. A mainál egy jóval melegebb Föld a normális állapot, hiszen az elmúlt 400 millió évből csak 40 millió év során volt (és ma is van) belföldi jégtakaró.

3. A légkörünk összetétele is állandóan változik. Voltak földtörténeti korok, amikor jóval magasabb volt az oxigénkoncentráció a mainál, máskor a szén-dioxid-koncentráció haladta meg a mai értéket. A légkör portartalma is sokszor drasztikusan változott, aminek sok klimatológiai visszacsatolása van (növekvő ködhajlam, felhőképződés stb.).
A fenti három tényezőn kívül más okok is közrejátszanak a klímaingadozásokban (tengeráramlások helyének változásai, nagy vulkánkitörések, hegységképződések és lepusztulások, a földfelszín és a tengervíz hőkapacitásának változásai). Ezek mellett a valóban gigantikus földi éghajlatváltozást okozó tényezők mellett újabban jelen van az emberi tényező is, de nem az összes tényező fölött áll, hanem legfeljebb mellettük.

Nézzük meg, hogy jelenleg milyen irányú a természetes klímaváltozás bolygónkon. A 12 ezer év óta folyamatosan hátráló jégtakaró egy periodikusan emelkedő hőmérsékletű éghajlat miatt van viszszaszorulóban. A felmelegedés nem lineáris: vannak meglóduló szakaszok (római kor, illetve a XX. század), és vannak lehűlések (középkori kis jégkorszak, a kelet-közép-európai folyók hosszú időre befagynak). Az ember ezeknek a folyamatoknak nem alakítója, hanem szenvedő vagy haszonélvező alanya csupán.
Földünk éghajlatával együtt bolygónk biodiverzitása (növények és állatok fajainak sokfélesége) is évmilliók óta változóban van. Nem csak az ember károsítja visszafordíthatatlanul a biodiverzitást, hiszen minden korban minden faj kihalása visszafordíthatatlan volt. Az utóbbi 500 millió év során mintegy hat nagy flóra- és faunapusztulás volt a Földön. A legnagyobb pusztítást az élőlényekben a perm-triász határán, 250 millió éve lezajlott, még csak félig ismert okozatú krízis követte el, ekkor a tengerben élő fajok mintegy 95 százaléka pusztult ki. Nem zárható ki, de nem is bizonyítható, hogy ma is ilyen kihalási hullám kezdetén vagyunk, csak most részben az ember játssza azt a természeti (!) tényezőt, amit korábban a tengerek túlmelegedése vagy egy gigantikus méretű bazaltlávaömlés játszott. A földi élet a természetesnek tekinthető kihalások után mindig megújult.

Az utóbbi évek időjárási szélsőségeivel kapcsolatban nagy szerepe van a Föld minden zugát behálózó médiának, ami árvízről, aszályról, felhőszakadásról naprakészen és szenzációhajhász módon tudósít. Az utóbbi száz év alatt az emberi populáció létszáma megháromszorozódott, tehát egy természeti csapásnak ma háromszor több áldozata lehet átlagban, mint száz éve; sőt még ennél is több, hiszen a népességrobbanás elsősorban a tropikus-szubtropikus éghajlatú övezetben következett be, és itt amúgy is igen szélsőséges időjárás uralkodik.

A másik probléma az, hogy a publicisták a lokális, jelen esetben magyarországi éghajlati és környezeti problémákat felnagyítják és globális veszélyként adagolják. Nem igazak azok a megállapítások, hogy hazánk környezeti állapota romlana. Éppen a rendszerváltozás okozta gazdasági krízis javított sokat a környezet terhelésén. Így például a kén-dioxid-kibocsátás Magyarországon 20 év alatt 1633 ezer tonnáról 592 ezer tonnára, nitrogén-oxid-kibocsátásunk szintén 20 év alatt 273 ezer tonnáról 202 ezer tonnára, szén-dioxid-kibocsátásunk pedig két évtized alatt harmadával csökkent. A legnagyobb szennyezők továbbra is az erőművek, de Magyarország megújuló energiahordozókban szegény. Ha az összes optimálisan kihasználható szél-, víz- és geotermikus energiát hasznosítanánk, az a hazai energiaszükséglet körülbelül tíz százalékát fedezné. A szélenergia a Kisalföld és a Dunántúli-középhegység kivételével bizonytalan erőforrás, a napelemek telepítésének pedig erős gátat szab relatíve nagy területigényük, valamint az, hogy gazdaságosan ott telepíthetők, ahol a legjobb termőterületeink vannak (Dél-Alföld).
Földünk és így szűkebb környezetünk is közös örökségünk. Nem bújtathatjuk ki ugyanakkor a bőréből, tudjuk, ismerjük, hogy egy rendkívül változó rendszer. Naivitás, talán nagyképűség azt hinnünk, hogy éghajlatának szeszélyességét, változásait az ember generálja. Egy olyan, több száz millió évre visszatekintő, periodikusan változó rendszerről van szó, mely rendszernek utóbbi pár ezer éve az ember számára optimális éghajlatot biztosított. Ugyanakkor – emberrel vagy ember nélkül – a nagy klímaváltozások, az állat- és növényfajok kihalása és újak keletkezése Földünk rakoncátlan természetéhez szervesen hozzátartoznak.

Kondor Attila Csaba ötödéves geográfushallgató (ELTE)