A közösen vállalt európai mérce itthon is kötelez

Fél év múlva képviselőket választunk az Európai Parlamentbe. Brüsszelben már ma is napról napra bővül az uniós intézményekhez szegődő hazai hivatalnokok és szakértők csapata. Itthon a közös kapcsolattartás új intézményhálózata alakul. Felgyorsul a biztonsági, a rendvédelmi, a honvédelmi szolgálatok személyzeti frissülése is. A törvényalkotásban és az igazságszolgáltatásban az európai összehangolás befejezésére készülnek. Magyarország hivatalos arculata nemsokára minden téren megjelenik a közös európai intézményekben. Ennek örülni kell. Erre azonban készülni is kell. Készülnek rá az újraegyesülést igazgató közös európai intézmények is. Magyarország számíthat a befogadásra és az együttműködésre. Tudnia kell azonban azt is, hogy Európa mércét állít. A közösen vállalt európai mérce aztán itthon is kötelez.

Az uniós nyilvánosság nem megkerülhető

Higgyünk benne, hogy az ország hivatalos arculatának megszemélyesítői jól vizsgáznak az európai forgatagban. Szorítsunk is nekik. Sok minden múlik majd rajtuk. Nehéz és kellemetlen feladatra is kényszerülhetnek. Magyarázattal kell szolgálnunk például ilyen-olyan elitcsoportok kétes közszereplői magatartására. Szegény külhoni hivatalos elitünk beleizzadhat a kérdésbe, hogy ezek a hazai elitcsoportok miért szegik meg unos-untalan a közös európai mércét, miért nincsenek tudatában saját alkalmatlanságuknak ezen mérce teljesítésére, főleg pedig miért mentesülnek az ellenszegülés és az alkalmatlanság következményei alól. Ezekbe a kérdésekbe az ország maga nem pusztán beleizzadhat, hanem belebukhat. Itt és most ebben áll a tét.
De lássuk a legutóbbi furcsa eseményeket. Nyaralás közben egy hazai elitcsoport elit helyen ugyan, de mocsárba, hínárba, örvénybe is belegabalyodott. Egy hajnali orvtámadás kapcsán véletlenül kitudódott, hogy nemrég vizsgálatot kezdeményeztek egy befektetési és közpénzkezelési ügyben. A meggyanúsított pénzintézeti bróker gyorsan külföldre távozott. Nem szökött, hanem távozott, noha előbb vallomást tett a titkosszolgálatok államtitkárának. A sokfelé bejáratos bróker körében a törvénytelen művelet szálai elkacskaringóztak a gazdasági, a politikai, az újságírói elit mind több tagjához. Lemondások és lemondatások következtek. Bizonyára következik más is, rosszabb is. Csak az nem következhet be, hogy az európai nyilvánosság szemet huny. Nagyon is éberen ellenőrzi a most már közös veszély forrását.
Véletlenül bukkant fel egy Balaton-parti érdekesség is, amúgy jó vastag iszap és hínár alól. Történt, hogy a hagyományosan diszkrécióba burkolózó balatonőszödi kormányüdülő egyik villáját egy jelenlegi miniszter még ifjú és mohó privatizátorként a nevére íratta, majd saját pártja kormányának jó pénzért bérbe adta, végül bérleti díjastul és mindenestül fél pénzért kivásárolta. A kivásárlása ezekbe a hónapokba nyúlik bele. Miniszterünk hát kénytelen-kelletlen magyarázkodásra adta a fejét. Bár ne tette volna. Merész párhuzama szerint ugyanis épp üzleti sikeressége ösztönözte, hogy sikert próbáljon a politikában is. Ezzel a maga részéről mindent lezárt.
Kivel és mivel is állunk szemben? Itt van egy miniszter, nevezetesen Gyurcsány Ferenc, aki sikernek tartja, hogy korábban mélyen áron alul jutott közvagyonhoz, ezt a közvagyont ráadásul az állam terhére forgatta és gyarapította, a kiválasztással így többszörös nyereséget vágott zsebre – mindenfajta munkateljesítmény nélkül. Tételezzük fel a siker üzleti szabályosságát. Ezt a sikert azonban a közvagyon tulajdonosával, a köztársadalommal és a közvagyon kezelőjével, az állammal szemben aratta. Miniszterként meg épp a közvagyon tulajdonosának, a köztársadalomnak a közbizalmából a közérdek képviseletére felesküdött közszereplőként tevékenykedik. Ez a siker és ez a szerep nem fér össze. Az európai mérce ebben tiltást emel.

A letűnt hatalomtechnikusok folytonossága

Nálunk bezzeg a kormány nem emel tiltást. Ellenkezőleg tesz. A másban foggal-körömmel az európai uniós intézményekbe kapaszkodó kormány ebben az ügyben az európai mérce alkalmazásának elhárításában jeleskedik. Mintegy előzetes főpróbát tart ebből az elhárításból. Kitapintja és egyengeti a pártállami elit eddigi folytonosságának további lehetséges útját. Hiszen itt nem kivétellel találkozunk. A kormányban és a vezető kormánypártban a korábbi pártállami elit irányít. Ha már teheti, úgy irányít, hogy a saját mércéje és az európai mérce között a különbséget elrejtse, elfedje. Ezt az elhárítási, elrejtési, elfedési kísérletet egy előnyökbe és érdekekbe beleágyazott elitcsoport önvédelmi kényszere mozgatja. Meglehet, ez az utolsó kísérlete.
Egyébként a kísérlet három szinten zajlik. Az európai nyilvánosság, a hazai társadalom, a demokratikus újrakezdés kormányoldalhoz tartozó hívei előtt kellene elfogadható arculatot mutatni – a haszonelvű és hatalomvágyó közszereplői magatartás valósága helyett. A pártállami elit nemzedékeinek szokásos kísérlete és mutatványa ez. Csak 1956 óta egymás után sorjázik náluk a demokratikus szocialista, az emberarcú szocialista, a reformszocialista, a pragmatikus szocialista és a szociáldemokrata önelnevezés. Napjainkban a szociáldemokrata, az európai, a modern, sőt a republikánus vonások turmixolásán fáradoznak. Most aztán sebtében kínos nyomokat is el kellene tüntetniük.
Váratlanul kellemetlen véget ért az idei elit nyaralása. A mentési és magyarázkodási kísérletre az MSZP augusztus 22-i kibővített elnökségi ülése vállalkozott. Erről valamicskét sejtetően Jánosi György választmányi elnök összegzéséből tájékozódhatott a közvélemény: „Miniszterelnök úr álláspontja az volt, hogy a közszereplőket a mostani tetteik alapján kell megítélni. Én azonban végiggondolandónak tartok egy másik logikát is. Nekünk az a fontos, hogy a társadalom hogyan viszonyul a politikai közszereplőkhöz. Függetlenül attól, hogy mikor tették, amit tettek.” Figyelemre méltó jelzés, hogy ez a dilemma egyáltalán nyilvánosságra került. Nem kevésbé érdekes, ahogyan a dilemmát épp Gyurcsány Ferenc nem megoldotta, hanem lezárta. Sajátságos gondolatmenete a híres-hírhedt „rövid tanfolyamra” emlékeztet: „A kérdéseket fel lehet tenni, és azokra jó választ kell adni… A jó válasz az, hogy az ügylet jogszerű, törvényes és erkölcsös volt.” A kísérlet első felvonása tehát ezzel zárult.
Úgy tetszik, a cselekmény kibontakozását mégsem lehet mindenben kordában tartani. Már másnapra, augusztus 23-ára összehívták a kifogyhatatlan megújulási konferenciák legeslegújabb alkalmát. Itt megint leszögezték, hogy a szocialistáknak sürgősen és véglegesen meg kell újulniuk. A megújulás kérdései és felszólításai azonban ezen a megújulási konferencián is rendre a jövőt ostromolták. A folytonosság része ez is. A pártállami elit folytonosságát változatlanul az arrogáns hatalomtechnikusok ténykedése uralja.
Nem tudhatjuk, hogy az augusztus 23-i gondolatokat miben és mennyiben szánták válasznak a miniszterelnök augusztus 20-i beszédére. Medgyessy Péter ugyanis egyéb meglepetések mellett nem kevesebbre merészkedett, mint a szakítás bejelentésére a „hagyományos jóléti állammal”. Korábban hasonló határozottsággal mutatta magát a szociáldemokrácia és a köztársasági eszme élharcosának. Itt valaki zavarban van, és zavarosan beszél. Netán Medgyessy Pétert nem értesítették arról, hogy a szociáldemokrácia és a köztársasági eszme a társadalmi jólét és a közjó rokon értékrendjén alapul. Esetleg vitafelei nem hallottak mindezek hirtelen eltörléséről a múlt általános és végleges eltörlésének keretében. A tények az előbbi feltételezést bizonyítják.

A demokratikus újrakezdés lefékeződése

Maga a miniszterelnök pedig megint azt bizonyította, hogy közszereplői magatartása merőben idegen az értékelvű gondolkodástól és beszédmódtól. Fentebb már idéztük meghökkentő álláspontját, hogy „a közszereplőket a mostani tetteik alapján kell megítélni”. Ha az értékelvű gondolkodás és beszédmód terére téved, mindig így jár – idegenül viselkedik, és konyhanyelven beszél. A haszonelvűség világában volt és van otthon. Ezt a mércét követi a rendszerváltozás elitjének egész pártállami folytonosságú érdekcsoportja. Ez az a zárt döntéshozói kör, ez az a hatalmi zárvány, amely még elég erős a demokratikus újrakezdés lefékezésére. Ennek az elitcsoportnak a mércéje azonban nem férhet és nem is fér össze az európai mércével. Az európai uniós intézményesülés korfordulójától számítva ezért következnek be a hazai haszonelvű és konyhanyelven beszélő elitcsoportok végnapjai. Országosan és helyileg egyaránt. Ezek az emberek még ma sem értik az európai szellemi, erkölcsi, politikai hagyományt. Rossz látni, hogy ezzel a nem európai magatartással egy európai országban döntéshozók lehetnek. Még rosszabb, ha beszélni kell velük. Olyan konyhanyelvet használnak, amely megcsúfolja az európai kultúrát és beszédmódot. Elsősorban persze Magyarország érdeke, hogy ennek a haszonelvű és konyhanyelven beszélő elitcsoportnak a végnapjai bekövetkezzenek. Senki sem sír majd utánuk. Megüresedő helyüket a demokratikus újrakezdés baloldali és jobboldali elitcsoportjai bizonyára egyetértéssel foglalják el. Azok a helyek a rendszerváltozás kezdetétől ezeket a csoportokat illették volna meg. De hát ez is jobb későn, mint soha.

A szerző politikus (MDF)