Milyen képet mutat a magyar politikai elit identitása? Öt földrajzi-kulturális egység közül kellett kiválasztaniuk és rangsorolniuk hármat, aszerint, hogy mennyire tudnak azonosulni velük (1. sz. tábla).
A korábbi parlamenti ciklushoz képest valamelyest erősödött a Magyarországgal való identitás és csökkent a közép-európaiság érzése. A honatyák 89 százaléka az 1. vagy a 2. helyen nevezte meg Magyarországot, de frakciók szerint látványos eltérések mutathatók ki köztük. Míg az MDF-esek 100 százaléka érez erős identitást az országgal (1–2. hely), a fideszesek 90, az MSZP-seknek pedig 89 százaléka, addig az SZDSZ-es képviselőknek kevesebb mint kétharmada, mindössze 63 százaléka. A szabad demokraták az átlagoshoz képest igen nagy arányban választották Európát (54 százalékuk) és az egyetemes világot (30 százalékuk). Az előző ciklushoz képest valamelyest csökkent azon képviselők aránya is, akik első helyen inkább Európával vagy az egyetemes világgal azonosítják magukat, és nőtt azoké, akik Magyarországgal, ami valószínűleg az SZDSZ-frakció létszámának csökkenésével is magyarázható.
----------------------------------------------------------------
1. sz. tábla:
A képviselők kulturális-területi identitásai (sorrendben és százalékban)
1. 2. 3. Nem Összesen
helyen helyen helyen válasz- N=169
totta
-----------------------------------------------------------------
1. Magyarország 52 37 8 3 100
2. Lakóhelye 39 25 15 21 100
3. Európa 7 20 47 26 100
4. Közép-Európa 5 20 26 49 100
5. Egyetemes világ 1 2 17 80 100
---------------------------------------------------------------
(Tegyük hozzá, hogy 1998-ban a MIÉP frakcióvezetője megtiltotta a párt képviselőinek, hogy válaszoljanak a kérdezőbiztosoknak, így az ő identitásukról nem tudtunk képet alkotni.) Színezi a képet, hogy az egyéni választókerületből bekerültek közül viszonylag nagyobb azok aránya, akiknek erősebb a lakóhelyükkel való identitásuk.
Rokonszenvek és ellenszenvek
A politikai elit együttműködését egy országban a jogi szabályzókon túl nagymértékben befolyásolja, hogy milyen az egyes politikai pártok viszonya, a képviselőkben mennyire erős a másik frakció tagjai iránti szimpátia és antipátia. A politikusok az egyes pártokhoz való viszonyukat egy 1-től 5-ig terjedő skálán fejezték ki, ahol a közelebb állók kisebb, a távolabb állók pedig nagyobb osztályzatot kaptak (2. sz. tábla).
A vonzódást és a szimpátiát alacsonyabb értékkel jelezték a képviselők, a távolságot és az ellenszenvet magasabb pontszámmal. Az nem meglepő, hogy minden képviselő saját pártját értékelte a legkisebb osztályzattal, vagyis azt érzi magához a legközelebb, így a koalíció tagjai egymásnak alacsonyabb osztályzatot adtak, viszont az ellenzéktől magasabb osztályzatot kaptak. A kapcsolatok azonban nem teljesen szimmetrikusak.
-----------------------------------------------------------
2. sz. tábla:
Ki melyik pártot mennyire érzi magához
közel vagy távol állónak? (1–5.)
A minősítő párt Fidesz MDF MSZP SZDSZ
---------------------------------------------------------------------
Fidesz 1,12 2,63 4,44 4,74
MDF 2,33 1,00 3,50 4,16
MSZP 4,17 3,08 1,14 2,12
SZDSZ 4,25 3,62 2,50 1,12
Kapott átlag 2,81 2,77 2,74 3,29
---------------------------------------------------------------------
A két nagy párt közelebb érzi magához a vele szövetséges kispártot, mint fordítva. A kormánypártok nem érzik magukat annyira nagyon távol az ellenzékiektől, mint ahogy az ellenzékiek minősítik a kormánykoalíció pártjait. Az értékelt politikai térben legtávolabb azonban nem a szocialista párt került – ahogy azt sokan várnák –, hanem az SZDSZ-frakció. Egyrészt összesített átlagban is ők kapták a legmagasabb pontszámot (3,29), másrészt mindkét ellenzéki párt őket teszi a tér legtávolabbi pontjára (4,74 és 4,16).
Kétféle demokráciafelfogás
A demokrácia tartalmának hasonló értelmezése segítheti, eltérő értelmezése pedig megnehezítheti a képviselőket együttműködésükben, tehát konszenzust adhat vagy konfliktust generálhat. Kérésünk a következőképpen hangzott: „Kérjük, osztályozza az alábbi tényezőket 1-től 4-ig aszerint, hogy azok mennyire, milyen mértékben tartoznak bele a demokrácia fogalmába!” A kapott válaszok átlagát pártokkénti bontásban a 3. sz. tábla mutatja.
Az ellenzékiek és a kormányzati erők gondolkodásában két eltérő demokráciafelfogás és két nagyon is eltérő világkép jelenik meg a szomszédos országokban élő magyarok jogainak megítélésében és a szexuális szabadság értelmezésében.
--------------------------------------------------------
3. sz. tábla:
A demokrácia értelmezése pártonként
(1–4. skála)
Fidesz MDF MSZP SZDSZ
---------------------------------------------------------------------
Cigányok jogai 3,15 3,00 3,49 3,50
A nemzetiségek jogai 3,34 3,14 3,50 3,25
Szomszédos országokban
élő magyarok jogai 3,20 3,50 2,96 2,14
Erkölcsi és szexuális
szabadság 2,23 2,33 3,21 3,14
---------------------------------------------------------------------
A polgári pártok lényegében nem tesznek különbséget a népcsoportok jogai között, tehát közel ugyanolyan mértékben tartják a demokrácia részének a cigányok, a nemzetiségiek és a határon túli magyarok jogait. A kormánypárti képviselők demokráciafelfogásába viszont kevésbé férnek be a magyar kisebbségek jogai, legkevésbé az SZDSZ-es politikusokéba (2,14). A baloldali és liberális honatyák az erkölcsi és szexuális szabadságot inkább a demokrácia részének tekintik, mint a magyar kisebbségek jogait. Ez egyben magyarázza is a kormányzatnak a státustörvénnyel és a kettős állampolgársággal szembeni magatartását.
Eltérő képek a közeljövőről
Megkérdeztük azt is, hogyan látják képviselőink a közeljövőt, hogyan ítélik meg egyes ágazatok és társadalmi csoportok helyzetének változásait. 12 terület közül egy ötös skálán értékelve leginkább a „kisvállalkozók helyzetében” (3,81), a „politikusok” (3,67) és általában az „ország helyzetében” (3,72) várnak kedvező változásokat. Legkevésbé viszont a mezőgazdaságban (2,95), a parasztság (2,84) és a munkásság helyzetében (3,21), valamint a munkanélküliség (3,21) és a közbiztonság területén (3,27) remélnek javulást. Óriási különbség mutatkozik azonban a kormánypártiak és az ellenzékiek helyzetértékelése között. A koalíciós pártok szinte minden területen kedvezőbb változást prognosztizálnak, a polgári oldal viszont a helyzet romlását. Legnagyobb a különbség az ország és a mezőgazdaság helyzetének, a parasztság, a munkásság és a kisvállalkozók életszínvonalának megítélésében. Míg az ország helyzetében például minden SZDSZ-es és a szocialista képviselők 92 százaléka javulást vár, addig a Fidesz és az MDF esetében csak egy kisebbség nyilatkozik így (40-40 százalék). A szocialistáknak csak 15, a szabad demokratáknak pedig 40 százaléka gondolja úgy, hogy a mezőgazdaság helyzete romlani fog, ezzel szemben az MDF-eseknek 60, a fideszeseknek pedig 80 százaléka ítéli úgy, hogy romlani fog. A kormánypártiaknak csak alig egyötöde gondolja, hogy a parasztság élethelyzetében nagyon kedvezőtlenek lesznek a változások, az MDF-es honatyáknak viszont 42, a fideszeseknek pedig 76 százaléka. Más területeken is hasonló a szakadék a kétféle politikai elitcsoport között. Mi motiválja a képviselőket, hogy politikai hovatartozás függvényében ennyire eltérően ítélik meg ugyanazt a valóságot és a közeljövő kilátásait? Optimizmus, pesszimizmus vagy egyszerűen csak realitásérzék? Csodavárás vagy az elmaradt intézkedések miatti félelem?
Távolságnövekedés a bal–jobb megoszlásban
A politikában a pártok közötti kapcsolatok egyik lehetséges mérésére szolgál az úgynevezett bal– jobb tengely, amelynek révén az emberek könynyebben eligazodnak a politikai pártok között. A képviselők kétharmad része egyetértett azzal az állítással, hogy „A bal–jobb megoszlás minden változás ellenére továbbra is segít minket, hogy megértsük a pártokat és a különböző politikai irányzatokat.” A bal–jobb megoszlás mérésére egy 1-től 10-ig számozott skálát tettünk elébük, amelyen az 1-es a szélsőbalt jelölte, a 10-es pedig a szélsőjobbot, és megkértük őket, helyezzék el rajta a parlament pártjait (4. sz. tábla).
Az természetes, hogy a kormánypártok magukat mint szövetségeseket mindig egymáshoz közel helyezik el a skálán, az ellenzéket pedig távol maguktól, s ugyanez a logika érvényesül ellenzéki oldalon is. A két kis pártnál tér el leginkább az önértékelés és a mások által róluk alkotott kép.
-----------------------------------------------------------
4. sz. tábla:
A bal–jobb megoszlás frakciók szerint
(1-es szélsőbal, 10-es szélsőjobb)
Frakciótagok MSZP SZDSZ MDF Fidesz
---------------------------------------------------------------------
MSZP 3,33 4,39 6,87 8,32
SZDSZ 3,71 4,28 6,14 6,85
MDF 3,28 2,71 7,28 7,50
Fidesz 2,89 2,76 6,17 7,00
Átlagban 3,16 3,60 6,57 7,65
---------------------------------------------------------------------
Az ellenzék a legbalosabbnak az SZDSZ-t tartja (2,7), miközben a liberálisok magukról úgy gondolják, hogy közel állnak a centrumhoz (4,28). Az MDF-esek magukat jobboldalibbnak vallják (7,28), mint ahogy azt a kormánypártiak állítják róluk (6,57). Az MSZP-sek most is és 1998-ban is a balközépre, azaz 3,3-re tették magukat, korábban a többi párt is oda helyezte őket, most viszont annál még balrább. A fideszesek öt évvel ezelőtt 6,75-re tették magukat, őket pedig a pártok 6,59-re. Most azonban egyértelműen még inkább jobbra kerültek (7,00 és 7,65). Összességében a két nagy parlamenti párt a tízfokozatú skálán lényegesen távolabb került egymástól, hiszen a köztük lévő távolság 1998-ban csak 3,25 volt, 2003-ban viszont már 4,49. A két párt közötti távolságnövekedés is kifejezi azt az éles szembenállást, amely a 2002-es választások utáni időszak parlamenti munkáját jellemezte.
Az elmúlt fél évben a konszenzusos politika helyett a konfliktusos politika került előtérbe, aminek hátterében nem pusztán a kormányzati politika rossz teljesítménye áll, hanem valószínűleg sokkal inkább a képviselők személye, az egyének és frakciók szintjén megjelenő nagyfokú bizalmatlanság. A politikai élet válságban van, amelynek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása a politikai osztály soraiban jelentkező rendkívül erős bizalmi válság. Mára a politikai élet oly mértékben eldurvult, hogy egyre kevesebb az esélye annak, hogy kormányzat és ellenzék tárgyalóasztalhoz üljön, indulatmentes szakmai vitát folytasson, és megegyezzen az ország alapkérdéseiről, közös dolgaink rendezéséről. A folyamatosan sértéseket osztogató és sérelmeket szenvedő politikai osztály tagjai között a frontok megmerevedtek, s csak a lövészárkok mélyülnek. A feszültségek feloldhatatlannak látszanak, az ellentétekből ellenségeskedés lett, az egyetértés nemzeti minimumának hiánya óriási károkat okoz az ország gazdaságában, kultúrájában, kül- és belpolitikájában, hazai és nemzetközi megítélésében. Hová lett a politikai elit tekintélye, intellektuális és morális fölénye, a hétköznapi ember számára minta- és értékadó szerepe?
Kiutak a társadalmi válságból
Melyek a lehetségesek kiutak? Elméletileg három irányból indulhatnának el változások. A legkézenfekvőbb lehetőség az lenne, ha az egyik oldal nagy lépést tenne a másik irányába, ami kétségtelenül nemes gesztusnak minősülne. Vitathatatlan, hogy mindig a hatalmon lévőknek, a nagyobb erőt képviselőknek kell udvariasságot mutatniuk ellenfelük iránt. Kormányzati oldalról azonban ennek ma semmi jelét nem látjuk. Másik lehetőség, hogy az utcára kivonuló tiltakozó tömegek kényszerítik ki a változásokat. A magyar történelemben ilyen volt 1956 is, de közelmúltunkban az 1990-es taxisblokádnak is volt ilyen szerepe. Az utcán tüntető tömeg azonban egyszerre hordoz reményt és félelmet, megoldást és kiszámíthatatlan erőszakot. Nem kellene megvárnunk, hogy idáig fajuljon a helyzet! A harmadik utat én az ország sorsáért aggódó értelmiségiek felelős párbeszédében látom. Föl kell tennünk a kérdést: hogyan tovább? Van-e jövőképünk? Milyen Magyarországunk van, és milyet akarunk az új Európában? Van-e olyan felelős magyar értelmiségünk, amelyik képes elindítani az ország sorsával kapcsolatos párbeszédet és tárgyszerű vitát, hogy áthidalja a politikai elit közötti szakadékot? Vannak-e olyan közéleti személyiségeink, újságíróink, tudósaink, riportereink, művészeink, írástudóink, akik az ország sorsáért felelősséget éreznek, akik a demokratikus politikai kultúra hordozói? Talán vannak, kell hogy legyenek.
De ha még sincsenek, akkor arra kényszerülünk, hogy az egyik oldalra állva mi is indulatosan toporzékoljunk, sárba ragadva mi is dobálózzunk, és így mások által magunk is megdobáltatunk. Akkor lehet, hogy azoknak lesz igazuk, akik szerint nem maradt más megoldás, mint az európai parlamenti választásokkal egy időben új országgyűlési választás kiírása, amely alapvetően átalakítja a pártok erőviszonyait és a parlament szerkezetét. De minek kell még történnie ahhoz, hogy a hatalom eljusson ennek belátásához?
A szerző politológus, a kérdőíves vizsgálat kutatásvezetője
origo.hu
Magyar Péter puskával a kezében pózol, miközben a fél világ háborúban áll
