Saját kapujára játszik a csapat

Újhelyi István és hasonkorú társai a Horn-kormány idején üstökösként, a generációs és ideológiai megújulás reményeként és zálogaként tűntek fel az MSZP égboltján. Ők lettek volna hivatottak reprezentálni a szocialisták új nemzedékét, amelyre nem (lennének) jellemzők az öregek ideológiai beidegződései, hatalmi technikái és reflexei. Közülük Tóbiás József, az MSZP jelenlegi pártigazgatója azzal írta be nevét a párt szociáldemokratizálódásának történetébe, hogy az 1998-as vereség után egy belső tanulmányában leírta: szórjunk üveggyöngyöt és mazsolát a sajtó elé, és mondjuk azt, hogy a Fidesz diktatúrát épít. Újhelyi István most azzal a mazsolával állt a mindenre éhes sajtó elé, hogy logikus gondolkodással arra a következtetésre jutott, hogy Kövér László és Szadai Károly együttesen zsarolja Kondor Katalint. Az így megetetett sajtónak aztán a még nagyobb logikával csiszolt üveggyöngyök után kellene iramodnia: az ő utcai sajtótájékoztatóját megzavaró polgárok a Fidesz hívására gyűltek egybe, egyébként meg Csurka István gyűléseire járnak és fasisztoid nézeteket vallanak. Csak emlékeztetőül: a baloldali sajtó, Mészáros Tamással az élen, azzal volt hangos tavaly nyáron, hogy Orbán Viktor „hidak elfoglalására uszít”, aminek „bizonyítékát” abban látták, hogy a volt kormányfővel egy polgári körben levő Makovecz Imre megjelent az Erzsébet híd elfoglalásakor. Az Orbán uszításáról mondottak csak azért sem sültek viszszájukra, merthogy Makovecz a választási kampányban a szocialista jelöltet támogatta az Újhelyiével éppen szomszédos makói választókerületben (a mandátumot végül a Fidesz jelöltje nyerte el). Tehát egy szocialistán logikus gondolkodással éppenséggel még arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a hídfoglalás mögött maguk a szocialisták állnak…
Medgyessy Péter retorikai bravúrjai mellett harakirivel egyenértékű volt Szili Katalin, Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc elszólása. A hamisított Teller-levélről Horn úgy szólt, hogy az olyan, mintha ők írták volna, Gyurcsány pedig arra emlékeztette szocialista bírálóit, hogy ő is a gyerekük. Állítólag az egyébként a nómenklatúra alsó szintjéről induló Szili Katalin szót tévesztett, és nem nómenklatúrát, hanem klientúrát akart mondani, amit már nem lehetett vagy nem mert visszaszívni, viszont elszólása belülről ásta alá a szocialisták jól megkonstruált identitását. A szocialisták kommunikációs válságnak mondott intellektuális mélyrepülése elérhetett egy kritikus ingerküszöböt, mert a Fidesz mószerolására szakosodó baloldali sajtóklubban (Magyar ATV) Mészáros Tamás már a kormányfő kommunikációs melléfogásait a kormányzati hibákkal együtt emlegette fel. (A kommunikációs válság egy másik tünete: Avar János leragadt, és még mindig Orbán Viktor „csacsiságaival” és „szamárságaival” volt elfoglalva. A brókerbotrány kellős közepén a Magyar Hírlap meg arról bírt írni egy vezércikkben, hogy a pártot nem választók nagy aránya a demokrácia válságának jele, aminek oka a Fidesz, mert az annak gátlástalanságára képtelen MSZP-től elfordult szavazókat nem képes magához vonzani.) A kormányoldal és Medgyessy Péter eddig legszilárdabb támasza, a kormánypárti sajtó tehát meginogni látszik. Egy része kétes kalandokba menekül (Teller-állevél, Kondor-ügy), másoknak egyre kényelmetlenebb követni a kormánypárti politikusokat a szellemi és morális kalandozásokban, megint mások meg szellemi és morális tartásukat akarják megőrizni a kormányoldal kalandjaitól.
Az MSZP realitásérzéke a válság jeleit mutatja. A propaganda polgárközeli kommunikációnak álcázott, de legrosszabb és kétes hatékonyságú válfaját mutatják be azzal, hogy az ellenfél „hazugságainak” leleplezésével próbálják meg megnyerni a kiábrándult szavazókat. Ez hatékony lehet, és volt ellenzékben, a kormányzó erőkkel szemben, de tragikomikus akkor, amikor a szocialisták önjelölt szellemi keresztapja, Medgyessy Péter meghirdeti a jóléti állam végét alig egy évvel azután, hogy a négyéves jóléti rendszerváltás ígéretével kampányoltak. Ígérték a demokrácia helyreállítását is, de a Fidesz „hazugságaival” nem lehet kellő magyarázatot adni az alkotmányos hatalmi egyensúly megbontására tett kísérletekre, a Járai Zsigmond, Polt Péter, Szász Károly és Kondor Katalin elleni támadásokra. Marad a kriminalizálás: Polt bűnpártoló, Szász önmegverető, Kondor ügynök. És Újhelyinek nem lehet úgy üveggyöngyöket szórni hatalmon, mint tette volt Tóbiás az ellenzékben: ha Kondor ügynök volt, és ezért mondjon le, akkor előbb Medgyessy Péternek példát kell mutatnia, ha meg alkalmatlan lenne a rádió vezetésére, akkor – s ez is politikai harakiri – természetes a diskurzus a kormányfő alkalmatlanságáról is.
Az MSZP morális tartalékai kimerülőben vannak. Akik kiutat mutathatnának a párt éppen aktuális válságából, túlságosan megkoptak a kormány és a kormányfő védelmében. A most szinte belső ellenzéket jelentő Jánosi György, Kovács László pártelnökségének ellenzője például ott került kényszerpályára, hogy Medgyessy Pétert azzal tudta megvédeni a Gresham-ügyben, hogy „miért baj az, ha valaki jót akar”. Majd miniszterként megpróbált eleget tenni a kormányzati normatívának a hivatali elődök ellen indítandó feljelentések tárgyában, pedig ez a neosztahanovista és kriminalista mozgalom intő jellel indult: Keller László, a mozgalom legnagyobb jogérzékkel rendelkező élharcosa még Mádl Ferenc köztársasági elnököt is volt bátor közokirat-hamisítással kriminalizálni az előző ciklusban. A lojalisták képesek emlékezetbe idézni a klasszikus mondást is: hiszem, mert hihetetlen. És hisznek abban, hogy Szász Károly megverése műbalhé volt. Az MSZP válságának biztos tünete az, hogy társaságban vagy közterületen eddig – jellemzően – nagy hangú hívei mostanság csendben vannak. Nagyjából olyan enerváltak, mint Keleti György volt Betlen János vendégeként. A Postabank VIP-listája miatti botrány során Keleti perrel fenyegette meg azokat, akik őt érintettnek tartják, majd Betlen – jellemzően – halk kérdésére még halkabb válaszban ismerte be: felesége rajta volt a listán…
Az MSZP szavazói támogatásának drasztikus visszaesése azonban kevésbé a nyilvánosságban zajló kommunikációs csatáknak, inkább az egyes közpolitikai területen mutatott teljesítménynek tudható be: kriminális helyzetben van a mezőgazdaság szinte minden ágazata, általános a félelem az uniós csatlakozás miatt; az egészségügy szemben áll a privatizációval; a közoktatás nem lelkesedik a nemzeti alaptantervért, ami már a Horn-kormány alatt is valóságos ellenállási mozgalmat váltott ki; az önkormányzatok fuldokolnak a források beszűkülése miatt; elbocsátások a közszférában; postabezárások és vasúti mellékvonalak megszüntetése stb. stb. Egytől egyig olyan problémák, amelyek a maguk nyers valóságában érintik az állampolgárokat, függetlenül attól, hogy a Fidesz hazudott-e vagy sem. Együtt az ország – mondja a központi propaganda, de az egyes közpolitikai területeken szó sincs konszenzusról. Az MSZP-nek a Fidesz hazugsága ellen indított kampánya lassan nem sokban különbözik a nyugati imperialista körök által a szocializmust építő magyar nép ellen elkövetett ideológiai diverzió leleplezésétől. És minden bizonnyal másodpercek alatt összeomlana, ha a nyilvánosságban kellő helyet kapna, ahogy az – ilyenkor vérszemet kapó – Munkáspárt darabokra szedi az MSZP szociális demagógiáját és népnyúzó politikáját. Az MSZP azonban balról védett, Thürmerék akkor érdekesek, amikor a választások közeledtével szükség van a széles baloldali összefogásra. Kapolyi László szociáldemokratái is hallgatnak, az SZDSZ támogatását meg Kuncze Gábor pragmatikus (hatalomorientált) és antifideszes politikája biztosítja a szabad demokraták morális mércéjével nehezen mérhető szocialista pártelitnek.
Az MSZP ebben a helyzetben csak jobbról sebezhető, amit a szocialisták a nyolcvanas évekből ismert ideológiai technikával védenek ki: nemzeti összefogást (közmegegyezést) hirdetnek minden becsületes magyar állampolgár részvételével, és kriminalizálják a „törvénytelenül szervezkedő” és közmegegyezéssel szemben álló ellenzéket.
Az, hogy az MSZP-nek hátat fordító szavazók nem csatlakoztak (még) a Fidesz szavazótáborához, a korábbi ciklusok tapasztalatai alapján nem meglepő. De a Fidesz mintha még nem lelte volna meg a megoldást arra, hogy az MSZP a vártnál jóval nagyobb mértékben tudott támogatást szerezni a választásokra azzal, hogy meglepően nagy arányban voltak proteszt (ellen-) szavazók a politikai piacon. A Fidesz igazából most issza meg a levét annak, hogy az 1998 előtt hangoztatott elvei gyakran sérültek az előző ciklusban. A pártépítés (Szövetség, tagozatok) hozadéka legközelebb az uniós parlamenti választáson mérhető, de megtévesztő lehet a Medgyessy-kormány proteszt szavazóinak támogatása, mert nehezen lesz követhető, hogy hol tart a párt a morális tőkefelhalmozás és a támogatható közpolitikai alternatívák kidolgozása terén. A kínált szakmai alternatívák hitelét rontja azzal, hogy hajlamos egyes közpolitikai területeken vitatható követeléseket megfogalmazni, amit a polgárok nadrágszíjának összehúzására berendezkedő kormányoldal könyörtelenül kihasznál, hogy a maga felelőtlen jóléti ígérgetését és osztogatását leplezze.
Török Gábornak maximálisan igaza van abban, hogy Orbán Viktor kitűnő a tábor megszervezésében és egyben tartásában, de nem erőssége a szavazótábor növelése. Új szavazókat a másik oldalról lehet szerezni, más erényekkel, képességekkel és kommunikációval. De Orbán mintha érzékelné a váltás szükségességét azzal, hogy egyre inkább állást foglal az átlagszavazókat leginkább érintő közpolitikai kérdésekben. A Fidesz köznapi kommunikációjának gyengéje inkább az, hogy bár egyre sikeresebb csatákat vív a kormányoldallal, fontos kérdésekben adós marad a meggyőző magyarázatokkal. Nem meggyőzni akarja észérvekkel a bizonytalan vagy el nem kötelezett, de a kormányoldal racionalizációjának kitett polgárokat, hanem legyőzni előttük az ellenfelet, ami talán elég, hogy kiábránduljanak a kormányból, de kevés, hogy a Fideszhez pártoljanak át. A Fideszt támogató, de azzal lassacskán szembeforduló nemzeti (jobboldali) radikálisok ezt a szemléletbeli korlátot az 1993-as MDF-re emlékeztető korlátoltsággal látszanak überelni: mintha nem bizonytalan vagy el nem kötelezett polgárokat kellene a választási győzelem érdekében megnyerni vagy egyenesen átcsábítani, hanem több százezer radikális szavazót, akik csakis erre várnak.
A radikálisok látászavarait csak az magyarázza, hogy az MSZP az 1993-as MDF-re emlékeztető korlátoltsággal látszik überelni saját közpolitikai programjának látványos összeomlását: agresszív ellenzékellenességgel elegy öncélú sikerpropagandát folytat.

A szerző politológus