A választásokat tartják a demokrácia ünnepnapjainak. Ilyenkor ruházza át választások útján hatalmát a nép szuverén választott képviselőire, hogy az elkövetkező négy évben azok gyakorolják a legfőbb döntéshozói hatáskört. A rendszerváltozás után kialakult szokásjog alapján erre négyévente kerül sor.
Időről időre felmerül az előre hozott választások szükségessége körüli vita. Ha a kormányváltás óta eltelt időszakra gondolunk, úgy talán sokan emlékeznek még a szocialista pártelnök ilyen irányú célzásaira. Az MSZP választói támogatottsága a száznapos osztogatások idején nőtt meg. A közvélemény-kutatások megkérdezettjeinek többsége mind a kormány, mind Medgyessy Péter munkájával elégedett volt. Abban a helyzetben a baloldal joggal érezhette úgy, hogy egy esetlegesen előre hozott választásokból megerősödve kerülne ki. Akkor is számos érv szólt a választások megismétlése mellett. A tavaszi választási alulmaradás után a sorait rendező Fidesszel szemben akkor a szocialisták lebegtették az előre hozott választások lehetőségét. Leginkább persze az elmélet szintjén.
2002 nyarán ugyanis jószerével csak az MSZP tudta volna mandátumainak számát növelni, míg a kis pártnak számító SZDSZ és MDF ismételt parlamentbe jutása igencsak kétséges lett volna. A 2002. évi kampány kimerítette a pártok kasszáit, talán a pártpreferencia-mutatók változásával ezért is került le a politikai napirendről ez a téma. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha a szocialisták akkori ötletét elsősorban sikeres politikai blöffnek tekintjük, mellyel a D–209-ügyben vagy a gyűlöletbeszéd kérdésében (is) renitenskedő szabad demokratákat próbálták fegyelmezni. A választások előre hozása ötletének felvetésével egyúttal csökkentették az uniós csatlakozáshoz szükséges, kétharmados törvények elfogadásánál a polgári pártok oldalán jelentkező zsarolási potenciált.
Az előre hozott választások ötletét a kiváló politológus, Fricz Tamás ezeken az oldalakon vetette fel ismét az Egy következmények nélküli ország sorozatában. Annak ellenére, hogy okfejtésében számos megszívlelendő érv sorakozik, az alkotmányos korlátok mellett mégis több érvet látok amellett, hogy a baloldali kormány töltse ki ciklusát, és csak 2006 tavaszán kerüljön sor a következő országgyűlési választásokra.
Először vegyük szemügyre a választások előre hozása mellett szóló érveket. A legracionálisabb érv a kormányfő, a kormány és a koalíció pártjainak folyamatosan olvadó támogatottsága. A 2002. év történelmi csúcsai után „minden idők legnépszerűbb miniszterelnöke” 2003 decemberére már csak a Gallup által megkérdezettek 36 százalékának bizalmát bírja. Második érvként a kormány politikájával szembeni elégedetlenség konkrét és növekvő kifejeződését említhetjük. Ezt a tüntetések, sztrájkok és egyéb tiltakozó akciók növekvő száma igazolhatja. Idetartoznak a külföldi (hivatalos vagy tekintélyes nemzetközi civil) szervezetektől érkező bírálatok is. A harmadik, immáron kevéssé mérhető érv a „nem ilyen lovat akartunk” esete. Itt is vannak számszerűsíthető példák. Bizonyos ellátások értékének vagy összegének emelését, a megépített vagy átadott autópálya-kilométereket hasonlíthatunk össze időarányosan a választási kampány során tett ígéretekkel.
Miért gondolom mégis úgy, hogy a ciklus kitöltése mellett több érv szól? Teljes mértékben egyetértve Fricz Tamással, az EU tagjává váló Magyarország esetében is elválasztandónak tartom a kiszámítható és stabil politikai és gazdasági körülmények biztosítását az éppen hivatalban lévő kormány hatalmon maradásától. Amennyiben széles társadalmi és szakmai csoportok egyetértenek abban, hogy a kormányerők nem képesek a szükséges változások végig vitelére és új legitimációra van szükség, úgy – és csak úgy – alakulhat ki a kormányváltáshoz szükséges külső nyomás. A magyar társadalom jelenlegi állapotát ismerve legalábbis kétséges, hogy a gazdaság, egészségügy vagy az államháztartás helyzetét egységesen ítélné meg az érintett szakma és a társadalom többsége.
Vizsgáljuk meg a fent azonosított három főbb érv alkalmazhatóságát. A kormány és a koalíció támogatottságának hullámzása szinte minden ciklusban megfigyelhető. Ilyen alapon a győzteshez húzás hatásának elmúltával rendre időközi választásokat lehetne tartani. Új választások helyett a kormány átalakítása, szakemberek miniszteri tárcához juttatása frissítheti fel a hatalmon lévők megkopott bizalmi tőkéjét.
A második fenti érv a kormánypolitikával szembeni elégedetlenség növekvő megnyilvánulására épül. Ismét csak hazai viszonyainkra utalva azt kell látnunk, hogy a legtöbb sztrájk parciális gazdasági cél elérését szolgálja, vagy valamely konkrét intézkedés ellen (vagy éppenséggel annak kikényszerítésére) irányul. Előbbire példa a vasutasok vagy a közalkalmazottak béremelésért folytatott harca, utóbbira a közlekedés áldatlan állapota elleni tiltakozás adhat számos példát. Ebben az esetben is azt kell látnunk, hogy nincsenek egységes politikai követelések, mozgalmak, illetve a célok között sem merül fel a választások előrehozásának igénye. A harmadik fenti példa a választók csalódottsága alapján indokolná az előrehozott választásokat. Miután egyik kormány sem tudja minden társadalmi csoport támogatását tartósan megnyerni, vélhetően mindig is lesznek olyan – kisebb vagy nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező – csoportok, amelyek a választási ígéretekhez vagy a valós igényeikhez képest elégedetlenek az aktuális kormány teljesítményével.
A választások költségvonzata is elhanyagolható tényező. Az éves állami költségvetésben a választásokra fordított nég–-hatmilliárd bármikor előteremthető. Így egy előre hozott választás költsége az Európai Parlament (EP) magyar képviselőinek megválasztásától függetlenül sem okozna komoly kiadást. Bár vélhetően sokan próbálnák ennek (lélegeztetőgépre átszámított) többletköltségvonzatát az előre hozást kezdeményező politikai erő nyakába varrni.
Vizsgáljuk meg közelebbről az EP és az esetleges előre hozott választások egyidejű megrendezésének lehetőségét. Ebben az esetben a hazánkban először megrendezendő európai választásokat a belpolitikai témák uralnák. A kétpólusú pártrendszer logikáját követve a kis pártok kiszorulhatnak a választók kegyeiből, ami az EP-választások esetében nem feltétlenül lenne baj. Ha a két nagy néppárt szavazói közül minél több elmegy pártjára szavazni, a magas részvétel miatt a kis pártok nem tudnak mandátumot szerezni. Ezzel szemben az országgyűlési választások logikája – mint ahogyan azt 2002 áprilisában láttuk – a koalícióknak kedvez. Akkor több mint kétszázezer szocialista szavazó támogatta az SZDSZ listáját, míg a jobboldalon az ilyen típusú tudatosság nem volt jellemző.
A jobboldali kormányváltáshoz világos polgári alternatívára is szükség lenne, ami a bizonytalan (haspárti) szavazókat is kimozdítaná jelenlegi apolitikus helyzetükből. Az erre hivatott Szent István-terv még csak most körvonalazódik. A könnyen elérhető bizonytalan szavazók legtöbbje Budapesten lakik. A Szövetség választókerületi megbízottjainak kijelölése azonban éppen itt halad a legvontatottabban. A balliberális média ellenszelében vélhetően a törzsszavazókat is nehezebb lenne elérni. Nem biztos, hogy az építkezés időszakát élő Fidesz esetében érvényes lenne a mondás: teher alatt nő a pálma.
Fricz Tamásnak abban is igaza van, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés nem kedvez az előre hozott választásoknak. Ezt nehezíti az MDF– SZDSZ-paktummal beiktatott konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti intézménye is. Az országgyűlési képviselők meghatározott része indítványozhatja a hivatalban lévő kormányfő leváltását, ám ugyanazon indítványnak tartalmaznia kell a hivatali utód nevét is. A hivatalban lévő kormányfő visszahívásáról szóló szavazás ezáltal az utód egyidejű megválasztását is jelenti.
Miután demokráciánkat a stabilitás és a jogfolytonosság jellemzi, mint az imént láttuk, ciklus közben csak az érintett pártok hozzájárulásával lehet kormányt váltani. Ehhez német példa alapján a jelenlegi koalíció egyik pártjának (vagy képviselőinek egy részének) átszavazása kell(ene). Kérdés, hogy az SZDSZ mint párt, vagy a balliberális koalíció képviselőinek egy része, konstruktív bizalmatlansági indítvány során megszavazna-e egy jobboldali miniszterelnököt, majd szavazataival is támogatná-e az új kormány politikáját.
Összességében talán jobban tesszük, ha nem az országgyűlési választások előre hozásában bízunk. A bennünket körülvevő szociális(ta) demagógiával elkendőzött vadkapitalizmus káros hatásainak csökkentésére, egy valóban élhető Magyarország megteremtésére számos egyéb lehetőség kínálkozik. A pártspektrumon átívelő, szakmai alapú egyetértés akadályozta meg a kórház-privatizációt. Az internet nyilvánossága pellengére állította a hálapénz áldatlan rendszerét. Ha az ilyen példák elterjednek, és a bennünket körülvevő világ egyre több szegletében alakulnak ki rendezett, átlátható viszonyok, úgy a munka és a tanulás polgári erényei visszanyerik méltó társadalmi megbecsülésüket. Egy ilyen értékvezérelt társadalomban pedig már nem a választások időpontja lenne fontos.
A szerző politológus
origo.hu
Itt vannak Orbán Viktor legújabb bejelentései - élőben a kormányfői interjú
