A nagytőke kormányának lelki nyavalyái

A marxizáló baloldali történészek szemében még ma is az az egyik legnagyobb negatívum, ha – a múltra nézve – egy kormányról azt írják le: a nagytőke képviselője. Ez körülbelül azt jelenti – természetesen csak e korábbi időszakra nézve –, hogy a hivatásos népnyúzók és kizsákmányolók testületéről van szó. Olyan emberekről, akik természetesen a történelem szemétdombjára valók, s oda is fognak – a „haladó erők” közreműködésével – kerülni. A nagytőkések ugyanis – Marx minden más oldali lelkesedése ellenére – az emberiség boldogulásának ellensége és parazita, más munkájából élő társaság.
A szocialisták igen jelentős szavazótáborral rendelkeznek, amelynek gondolkodásában a legnagyobb világtörténelmi hazugságok közé tartozó fogalomkapcsolással annak ellenére lehet manipulálni, hogy akikre ők ma szavaznak, az jórészt a mai magyarországi nagytőke. Egy olyan társaság, amelynek – tisztelet a kevés kivételnek – nincs valódi teljesítménye, s múltja a velejéig hamis.
Jelen sorok szerzője nem ellensége a tőkének. Nem ellensége a társadalmi egyenlőtlenségnek sem, bár annak mértékét a közjó érdekében s a közjót képviselő állam révén szabályozandónak, vagyis korlátozandónak tartja. S a nagytőkét, főleg a hazátlan nagy koncentrációkat pedig igen szigorúan ellenőrizendőnek – ismét csak a közhatalmak által. A nagytőke célszerű és hatékony gazdaság- és piacszervező tevékenysége mindig nagyon fontos tényező volt és marad az európai civilizációban, azt egyetemes bűnbakként beállítani a társadalmi bajokért eredendően értelmiségi ostobaság. Akár tudományosan, akár politikailag egytényezőssé formálni a világ páratlanul bonyolult mozgásait – egyértelműen értelmetlen.
Nos, ilyen alapon akár örülhetnénk is, hogy van újra magyar nagytőke. Van, lenne egy öntudatos és erős hazai csoport, amelynek érdekeltségei – a globalizációs trendek mellett, s akár ellenére is – az egyetemes magyarság érdekképviseletét erősíthetik. Azt is lehetne mondani, hogy így ezzel a magyar társadalom megszűnt csonka társadalom lenni, s holmi politikai osztály helyett lenne – mint máshol normális elitje.
A baj ott van, hogy az új magyarországi nagytőke genezise az ilyenkor mindenhol szokásos erkölcsi és társadalmi problémákkal sokkal jobban terhelt. Ennek oka egyrészt az, hogy ez a nagyburzsoázia egyértelműen nem jogállami előnyök érvényesítésével, ami magába foglalta a hazaárulást is, került nyerő helyzetbe. Másrészt az, hogy még új helyzetében sem vállalja a nemzeti érdekek minimumának a képviseletét sem. Helytartó volt, s az is akar maradni, csak az erősebbiké és sikeresebbiké. Régen politikai osztályként internacionalista ideológiai hűséggel szolgált, most kozmopolita abszolút magánérdekeltségi alapon helyezkedik a beszállító – számára nagyon is megtisztelő – pozíciójába. A parvenü hazai nagytőkének a szerzési foltjain túl tehát elemi öntudati és műveltségi bajai is vannak (mindig tisztelet a kivételeknek). Kijelenthetjük azt, hogy teljesen alkalmatlan egy nemzeti közösség rá eső vezetési felelősségének hordozására.
Ennek a társaságnak és verbálisan szocialista politikai érdekképviseletének egyetlen szempontja az, hogy úgy tagolódhasson be az amerikai vezetésű globalizációs folyamatokba, hogy egyéni érdekei örök helyi uralmi helyzettel érvényesüljenek. Ehhez pedig – jó moszkovita tanítványokként – azt látják a legjobb módszernek, ha mindenféle nemzeti érdeket feladnak. Tulajdonképpen bárkivel szemben. Ehhez jó alapot biztosítanak szellemi elődeik régi nemzetellenes hagyományai. Szomszédaink szégyentelen és primitív sovinizmusa ezért triumfál minden esetben, ha kisebbségi magyar testvéreinkről van szó. De az EU vélt vagy valós erősei is bármit elérhetnek velünk szemben. A mai magyar külpolitika kimerül abban, hogy egy gyenge képességű, gyűlölködő vénember átveszi mások kívánságlistáit, s aztán megindokolja befelé, hogy miért jó azokat teljesíteni („merjünk kicsik lenni!”).
A honi nagytőke kormánya – s ez döntően minősíti ezt a képződményt – még önálló gazdaságpolitikára sem képes. Pedig ez minden organikus nagytőkének fontos alapreflexe – nemzetközi alkalmazkodási hajlamok ellenére is. A régi nagytőkék lassan elkopó jogállami reflexeiből sincs semmi a magyarhoni mai milliárdosokban. Politikai hatalomgyakorlásukat nem kevésszer közismert maffiamódszerek jellemzik. Egyszerűen gleichschaltolni akarnak minden fontos pozíciót – még a látszatra sem adva. A kommunistákból toborzódott hazai kozmopolita nagytőke tehát valóban diktatórikus hajlamú. Ellentétben az organikus nagytőkékkel, amelyeknek képviselői általában liberális hajlamúak, tudván jól azt, hogy hogyan kell indirekt eszközökkel stabilan uralkodni.
Persze a régi nagytőkéseket – a hivatásos forradalmárokat leszámítva – általában elfogadja a nép, mint a történelmi idő által legitimált szokásszerűségeket. Az őseikről kerengő rablómeséken mindenki cinkosan átsiklik, hiszen mindenki tudja azt, hogy a gazdagságok forrásvidékei erkölcsileg meglehetősen tarkák. A mai honi burzsoázia azonban testületileg is el akar szakadni a világtörténelem egyik legvéresebb és legembertelenebb diktatúráiban játszott dicstelen és menthetetlen szerepétől. S azért erőszakos, mert nincsenek érvei, s egyszerűen nincs szemernyi tiszteletre méltósága sem. S igen nehéz – még jórészt teljesen lelkiismeretlen embereknek is – naponként tudomásul venni azt, hogy még párthíveik jó része is csak tájékozatlanságból fakadó hamis váradalmai miatt szavaz rájuk.
S így hiába működik csaknem hibátlanul a régi értelmiségi és médiacsicskás had, mégsem zavartalan a vagyon és hatalom élvezete. Az alapingerültség jórészt tehát pszichikus, s ezért jogállamilag nem is kezelhető. Innen fakad az irgalmatlan agresszivitás arra is, hogy kriminalizálják ellenfeleiket, mintegy érdemszerzési tevékenységként mindenképpen kisemmizetten maradó szegény híveiknek elégtételt és magyarázatot adva bajaik okára.
Úgy tűnik, a nem jogállami/törvénytelen politikai hatalmi pozíció révén történő fel(nagy)tőkésedés képtelen a szokásos gazdagodás lélektanához megérkezni. Ahhoz tehát, amely a politikát indirekt módon (hátulról) mozgatja, megelégedve a diszkrét hatalommal. A forradalmi gyökerű tőke – pillanatnyilag globalizációs célú – totális uralmat akar. Minthogy képviselőinek korábban ez volt a természetes. Úgy tűnik tehát, hogy nem tudnak felnőtt nagytőkéssé lenni azok, akik a forradalmi infantilizmus által egyszer megfertőztettek. Ők ott is mindvégig illetékesek akarnak lenni, ahol már nem lenne keresnivalójuk, hiszen egykori alattvalóik – a nemzeti közvagyon átengedésével – lelépésükért már bőven megfizettek.