Az EP-választás és az ellenzék esélye

Májusi uniós csatlakozásunk után rögtön egy választási kampány kellős közepébe csöppenünk, az Európai Parlament ötéves ciklusa lejártával választásra kerül sor minden uniós tagállamban. A csatlakozási szerződésben Magyarország huszonnégy euroképviselői helyet tudott magának kialkudni, és már a választás időpontját is kitűzték. A többi tagállamhoz hasonlóan nekünk is 2004. június 10–13. között kell ezt megtartanunk. Néhány uniós keretszabály betartása mellett az uniós tagállamok maguk alakítják e választások részletszabályait. Abban már megállapodás született az Országgyűlésben, hogy a választáson való részvétel előfeltétele az egyes pártlistáknak húszezer kopogtatócédula megszerzése az ország egészében, továbbá hogy nem lesznek megyei listák, hanem minden párt csak országos listát állít. Mivel kizárólag listás választás lesz, és egyéni kerületi választásokra nem kerül sor, egyfordulós lesz a szavazás. Nem lesz érvényességi küszöb, vagyis – szemben a hazai országgyűlési választásokkal, ahol az érvényesség előfeltétele, hogy a szavazatra jogosultak legalább fele az urnákhoz járuljon – itt nem lesz semmilyen alsó részvételi küszöb. Megegyezés született ezek mellett, hogy – hasonlóan a belső parlamenti választásunkhoz – itt is ötszázalékos határt kell elérniük az egyes pártoknak ahhoz, hogy mandátumhoz jussanak. Vagyis az a pártlista kaphat mandátumot, amely a szavazáson részt vevő összes szavazó legalább öt százalékának szavazatát megszerezte. Igaz, az elérhető 24 mandátum eleve egy spontán alsó küszöböt húz meg, hiszen egy mandátum eléréséhez így is körülbelül négy és fél százalék kell, és az ötszázalékos küszöb ennek következtében nehezíti az egyetlen mandátum elérését is. Ez nem olyan kardinális jelentőségű, mint a hazai választásokon, ahol a 386-ból egy százalékkal három mandátumot lehet szerezni, és az öt százalék alatt maradó párt esetleg 12-14 mandátumtól is elesik az ötszázalékos küszöb el nem érése miatt. Vitás még, hogy az euroképviselői mandátum összeférhető legyen-e az országgyűlési képviselőséggel, vagy e két képviselői kör teljes mértékben váljon el, ezért az ebből fakadó összefüggések elemzését most még érdemes zárójelbe tenni. De még ha ezeket nem tárgyaljuk is, a már ismert tények és szabályok is egy sor következtetésre adnak lehetőséget.
Az európai parlamenti választásokra már az összes jelentősebb politikai erő készülődik, és megnyilatkozásaik szerint mérföldkőnek tekintik az itteni eseményeket a hazai politikai élet egésze és saját belső pártéletük szempontjából is. A szabad demokraták, akik a 2002-es országgyűlési választásokon megkönnyebbülten összeölelkezve táncra perdültek, és diadalordításban törtek ki a tévékamerák előtt, amikor épphogy csak átlépték a bejutási küszöböt, most magabiztosak az öt százalék teljesítésében, és nyilatkozataikban két-három képviselői hely megszerzését tűzik ki célként, amihez 9–12 százalékos eredményt kellene elérniük. Az MDF, amely 2002-ben nem mert egyedül nekivágni a listaállításnak, és most is csak két-három százalékos biztos pártválasztót jeleznek számára a közvélemény-kutatók, néhány parlamenten kívüli, kimutatható szavazóbázis nélküli szervezettel állít listát. Nyilatkozataik szerint biztosak egy vagy két mandátum megszerzésében, amihez kilenc százalék körüli eredményre lenne szükségük. Sőt az ő esetükben még az is emeli e választások kimenetelének fontosságát, hogy a párton belül folyó vezetési harc dűlőre jutását is ehhez kötik. Arra az esetre, ha kudarcot vallanak – szivárgott ki többször az utóbbi hónapokban –, az elnök asszony lemondatását helyezte kilátásba a belső pártellenzék. Ő pedig siker esetén a 2006-os hazai országgyűlési választáson való önálló listaállítást, és az MDF felívelését sejteti már most nyilatkozataiban. Az Országgyűlésbe ebben a ciklusban nem bekerülő MIÉP szintén bizakodó, pedig még egy belső pártszakadás is történt választási kudarcuk óta, és a hozzájuk hasonlóan szintén nemzeti radikális szavazói kört megcélzó Jobbik mozgalom párttá szerveződésével az ő esetükben még további szavazati körök elveszítése is elképzelhető.
De a két nagy párt is nagy horderejű következtetések levonására kívánja felhasználni az európai választások eredményét. A Fidesz, amely a közvélemény-kutatók egybehangzó felmérései szerint most már tartósan a legnagyobb magyar pártként maga mögé utasította a kormányzó szocialistákat, e párt kormányzása feletti népítéletként fogja fel már most a szocialisták várható rossz választási eredményét. A szocialisták ezzel szemben – bízva a legnagyobb szavazatszám megszerzésében – kormányzásuk igazolását, kormánypolitikájuk legitimitásának megerősítését várják. Ellenkező esetben – ha ez nem jelenik is meg tisztán a médiában – nyilvánvaló, hogy nagyobb választási vereség esetén a szocialisták soraiban mindig is meglévő belső csoportharcok felerősödése indulna meg. Nagy Sándor és párton belüli politikai irányzata szinte illegalitásba vonult a mostani kormányzásuk eleje óta, pedig az apparátusban és az aktivisták között változatlanul megvan az erejük, és – Medgyessyvel és körével – a bankárkörök és a milliárdos nagyvállalkozók felé elcsúszott politikai súlyponttal nyilván a legmélyebben elégedetleneknek kell lenniük. Szocialista aktivisták körében fel is merül mostanában, hogy a pénzügyi és a nagyvállalkozói körök lenyúlták a hagyományosan munkások és kisemberek képviseletét megcélzó szocialista párti emblémát. Mindezek következtében a brókerbotránnyal meggyengült és kikezdhetővé vált vezetői kör Medgyessy Péter körül – nagyobb választási vereség esetén az európai választásokon – nagy valószínűséggel számíthatna az eltávolításukra irányuló, párton belüli mozgások élénkülésére.
Fontos tehát kiemelni, hogy miközben az európai parlamenti választások közvetlenül csak az egyes pártok uniós szinten való erejét határozzák meg, a szimbolikus politizálás dimenziójában és a közvetett hatások folytán a legerőteljesebben befolyásolják az itthoni politikai élet alakulását is.
Nemcsak a választási szabályokat ismerjük, amelyek megadják az európai választások menetét, hanem a már hosszabb ideje uniós tagállamok ilyenfajta választásairól is vannak ismereteink. Ezek alapján bizonyos ténybeli összefüggések és eredmények már a mi jövő nyári választásainkat illetően is nagy biztonsággal prognosztizálhatók. A legfontosabb a várható nagyon alacsony választási részvétel az európai választásokon. Ugyanis míg a már uniós tagállamok hazai parlamenti választásain általában 75–90 százalékos a választási részvétel, addig az európai parlamenti választásaikra csak a választópolgárok 25-30 százaléka megy el, de néha még 20 százalék alá is csökken ez. Például Nagy-Britanniában 19 százalékos volt 1999-ben a részvétel, de Hollandiában, ahol minden választópolgár meghatalmazás alapján még egy választó helyett is leadhatja a szavazatát, 31 százalék volt ez, vagyis a választók alig 15 százaléka járult ténylegesen az urnákhoz.
Kelet-Közép-Európa új demokráciáiban, köztük Magyarországon az 1990-es években mindvégig krónikusan alacsony választási részvétel volt a megszokott, és 50-65 százalék a jellemző adat, vagyis egyharmadával kisebb ez a szám, mint a nyugati országokban. A 15-20 százalék körüli választási részvétel feltételezése az európai választásokon már nagyon optimista becslésnek számít a mi esetünkben, de a többi új tagállam esetében is. Azt is tudni lehet, hogy a drasztikusan kisebb választói résztvevői kör nem egyszerűen az 50-65 százalékos hazai parlamenti választói kör kicsinyített mása lesz, hanem alapvetően átrendeződnek e szűkebb körön belül a párterőviszonyok. E kis választói körben felértékelődik az a párt, amelynek képzettebb és politikailag aktívabb társadalmi rétegekben vannak bázisai, ezzel szemben hátrébb szorul, amelynek bázisában nagy számmal vannak képzetlenebb, passzívabb tömegek.
Milyen következtetések adódnak ebből az európai választásokon sikerre vágyó pártokra nézve? Először is a három kis párt, amely az itthoni választásokon a parlamenti küszöb körül-alatt ingadozik, tényleg optimistábban nézhet a választások elé. Mind az MDF, az SZDSZ és a MIÉP egy nagyon kicsi, de többé-kevésbé stabil szavazói kört tudhat maga mögött. Az európai választásokon a városi pártok lépnek előrébb, hisz a képzettebb, tudatosabb elitrétegek inkább itt laknak. És különösen Budapest fontos ezek között. A MIÉP és az MDF pedig tipikus fővárosi párt, de az SZDSZ is itt kapja mindig a legnagyobb támogatást. A két nagy pártot illetően szintén van egy tény, amely prognosztizálhatóvá teszi az erőviszonyok alakulását közöttük. Ugyanis a szavazók a városokban és a fővárosban is inkább a képzettebb és elitrétegekből kerülnek ki, és a munkások lakta lakótelepek, a külvárosok választói nagyobb számmal maradnak távol az urnáktól. Ez megfigyelhető a hazai parlamenti választásokon is, de most a képzetlenebbek tömegének semmit nem jelentő távoli európai politizálás még fokozottan a távol maradást valószínűsíti. Persze ennek nagysága függ attól is, hogy a tömegmédiumok fel tudják-e kelteni a Most megyünk Európába! hangulatot, amely legalábbis az első ilyenfajta választáson kissé megemelheti a részvételt e körben is. De valószínű inkább az, hogy e körökben a tíz százalék alatti választói részvétel jön csak be. Ezzel szemben a budai elitkerületekben és a belvárosban, ahol amúgy is 80 százalékot meghaladó a választói részvétel a hazai választásokon, a harminc százalék fölötti részvétel is bejöhet.
Mindez átrendezheti a fővárosban is az MSZP és a Fidesz erőviszonyait, és a 2002-ben itt lemaradó Fidesz nagy győzelmet könyvelhet el a főként külvárosok és lakótelepek által támogatott szocialisták felett. Mellékesen említeni kell, hogy épp a szocialisták számára most fokozottan várható részvételi problémák miatt lesz fontos az OVB másfél évig titkosított állásfoglalásának betartása, ennek ellenőrzése. Tudniillik a választás napján a szocialista aktivisták szavazói toborzó tevékenységének blokkolása és a még nem szavazottak törvényellenes, listáról kigyűjtésének megakadályozása. Épp azért, mert e választásoknak a közvetlen európai hatások mellett nagy hatásuk lesz a belpolitikai életre is, várható, hogy ismét lesznek törekvések az ilyenfajta választási csalásokra, amelyek 2002-ben végül is eldöntötték a választások kimenetelét.
Milyen következtetések vonhatók le mindebből az egyes pártok várakozásait és belső pártéletük alakulását illetően? Az MDF esetében valószínűsíthető, hogy elérnek egy euroképviselői helyet az Európai Parlamentben, de ha különösen alacsony lesz a teljes választói részvétel, és így még inkább felértékelődik az ő kis stabil szavazói körük, amely képzettebb elitcsoportokból áll, még a kettő sem kizárt.
Az SZDSZ a teljes választói körben ma két százalék körül áll, és nem látható, hogy ez változhatna 2006-ra, de a jövő évi európai választásokon – az alacsony választói részvételben felértékelődve – szintén jól teljesíthet, és akár két vagy három mandátumot is elérhet, de valószínűbb az előbbi, hisz ehhez is kilenc százalék körüli eredmény kell, és az SZDSZ vidéken mára szinte megsemmisült.
A MIÉP esetében a kis, stabil és képzett szavazói kör egy mandátumot valószínűsít, ha a párttá vált Jobbik tartja magát bejelentéséhez, és nem indul a jövő évi európai választásokon. Ezt okosan is teszi, hisz a frissen szerveződött párt – bármennyire vonzhat is magához MIÉP-es és radikálisabb polgári körös szavazókat – még nem rendelkezik olyan országos infrastruktúrával, amellyel esélye lenne az ötszázalékos szavazatarány teljesítésére még nagyon alacsony választói részvétel mellett is. Egy kudarc pedig visszavethetné esetleges későbbi felfutását is. Mindenesetre a mostani megindulása a MIÉP ötszázalékos teljesítménye szempontjából lehetne végzetes, és feltehetőleg elütné ezt a pártot is az esélyes egy mandátum megszerzésétől.
A két nagy pártot illetően félnivalója az alacsony választói részvételtől inkább az MSZP-nek van. A baloldal városi/fővárosi elitrétegeinek az alacsony részvétel miatti felértékelődéséből inkább a kis koalíciós partner, az SZDSZ profitálhat majd, a szocialisták fővárosi munkáserőssége most nem jelent előnyt nekik. Európa, Brüsszel és az egész uniós témakör távolabb van a munkásrétegek tudatától ahhoz, hogy egy minimális szám felett meginduljanak az urnák felé. Ráadásul ha a brókerbotrány már kormányköröket elérő szálai tovább erősödnek, és a tanúvallomások nyomán még közvetlenebbül bevonódik ebbe a kormányfő személye és szűkebb környezete, a választói elfordulás a szocialistáktól radikálisabban felerősödhet júniusra. Nagyobb választási vereséget pedig nem valószínű, hogy túlélne Medgyessy Péter kormánya.
Mindezt figyelembe véve feltehetőleg a Fidesz-lista első tizenegy-tizenkét jelöltje készülődhet optimistábban az Európai Parlamentbe, a szocialistáknál ez nemigen valószínűsíthető az első nyolc-kilenc jelöltön kívül.
Persze itt is igaz a mondás, hogy biztos mindig csak az lehet, ami már megtörtént, a fenti következtetések csak a valószínűség értékével rendelkeznek. Ez a valószínűség azonban elég nagy ahhoz, hogy ezek megismerésével már most megalapozottabb várakozásokkal nézzen a választások elé a közvélemény.

A szerző politológus, egyetemi tanár