Aligha véletlenül nevezik Lengyelországot a közép-európai átalakulások úttörőjének. A rendszerváltás faltörő kosa a Szolidaritás volt, s innen e folyamatot békés keretek között tartó kerekasztal-tárgyalások is. Természetesen mindez azt jelentette, hogy az állampárt a közben átmentett gazdasági hatalom mellé kissé átöltözve, ám a régi reflexeket megtartva posztkommunista utódként igyekszik biztosítani politikai pozícióit. Nem lehet mondani, hogy a régi gárda e tekintetben túlságosan sikertelen lett volna, hiszen Csehország sajnos csak az üdítő kivétel, amely erősíti a szabályt.
A legtöbb helyen még csaknem másfél évtizeddel a rendszerváltás után is az egykori politikai bizottságok vezetik a térség országait. Az idő azonban nem nekik dolgozik. Ha későn is, de mindenütt eljön az a pillanat, amikor a múlttal végképp le kell számolni. Ha a társadalmak erre az önmegtisztulásra képtelenek voltak, akkor a túlélés kényszerítő nyomása alatt megteszi ezt maga a baloldal. Úgy tűnik, ezt is a lengyelek kezdik, s a Marek Borowski vezette pártütők – korrigálva a rendszerváltás mulasztását – utat mutatnak a térség többi posztkommunista pártja számára is.
Ami ugyanis most Lengyelországban történik, az az 1948-ban létrejött kommunista mozgalom vége – kommentálta a kormánypárt szakadását és az új Lengyel Szociáldemokrácia megalakulását Jan Maria Rokita, a legnépszerűbb ellenzéki erő, a jobbközép Polgári Platform frakcióvezetője is. Mint mondta, ötvenöt évig állt fenn a kommunista párt egységben és fegyelemben, amely utóbb Baloldali Demokratikus Szövetséggé (SLD) alakult át. Ez idő alatt sokan próbálták szétverni, de ez soha senkinek sem sikerült. Ötvenöt év múltán megtette ezt Borowski.
Rokita is kiemeli, a pártszakadás nem jelenti azt, hogy a politikai színtérről eltűnik a baloldal, mert arra társadalmi igény van – csak átalakul, megtisztul, s nem csupán szavakban igyekszik szociáldemokrata lenni. Ha ez így lesz, azzal mindenki csak nyerhet. A baloldal megújulva továbbra is a parlamentben maradhat, a polgári pártoknak immár nem a múlttal kell viaskodniuk, hanem a jelenről, a jövőről vitázhatnak, a társadalom pedig végképp túlléphet egy sötét korszakon. Azon, amely bűnben fogant, vér tapad hozzá, s köpönyeget váltott régi-új vezetői révén árnyékot vetett az új demokráciára is. Hiszen a fejekben semmi sem változott. Az egykor a LEMP-ben, ma az SLD-ben vitézkedők is úgy gondolták, hogy a médiatörvényt ki lehet árusítani, a befolyt összeget pedig pártcélokra lehet fordítani. Ugyanígy a szerencsejáték-bizniszben érdekelt vezető elvtársak is hitték, hogy saját zsebükhöz igazíthatják a jogszabályokat, ha pedig a maffiózó üzletpartnerekre készül lecsapni a rendőrség, akkor a párt előre figyelmeztet az akcióra.
Ezzel a mentalitással szakítani nem könnyű. Borowskiéknak is meg kell küzdeniük a hatalomba a végsőkig kapaszkodó elvtársak ellenállásával, s nem utolsó sorban be kell bizonyítani a baloldali híveknek, hogy ők valóban mások, mint az elődök. Nem baloldali szósszal leöntött neoliberális bankárkapitalizmust akarnak, számukra az európaiság sem csupán máz, s új pártalapítás sem a választók becsapásának újabb kísérlete, amellyel olyan látszatot igyekeznek kelteni, mintha valami új jött volna létre. Sikerüknek azonban csak szorítani lehet, hiszen az a térségben a múltból itt ragadtak számára is világossá tenné, hogy az idő lejárt.
Az önöké is, Kovács elvtárs.
origo.hu
Meghalt Jelenits István
