Kontroll nélküli adósságszédelgés

Országok, birodalmak jólétét nagyban befolyásolják az illető államalakulat adósságai, azok kezelése. Sikereket és kudarcokat egyaránt kimutathatunk. Az oszmán birodalmat adósságai döntötték romba. Az új keletű papírpénzrendszerek lehetőségeit előnyösen használta fel Anglia és Franciaország a két világháború között, amikor frank-, illetve fontklíringet hoztak létre. A klíringben fonttal, illetve frankkal lehetett fizetni. Minden résztvevőnek érdeke volt, hogy minél több fontot, illetve frankot halmozzon fel, hogy aktuális adósságát fizetni tudja. A fontot az angolok, a frankot a franciák azonban ingyen nyomtatták.
Az ötletet a második világháború utáni kulcsvalutarendszerben fejlesztették tökélyre. A font és a dollár mint kulcsvaluta szerepelt. Az egész világ fontot, illetve dollárt kívánt, mert a két pénzért bárhol bármit lehetett kapni. Az angolok és az amerikaiak pedig nyomtatták a pénzt. Mára ez a kellemes helyzet csak az Egyesült Államokban maradt fenn, hiszen dollár-ezermilliárdok forognak a világban mindenütt. Ezek az összegek szinte ingyen finanszírozzák az USA költségvetését. Az utóbbi időkben ezért nagy főfájások közepette tekintenek Amerikából az euróra mint konkurenciára.
A demográfiai helyzet alapjaiban változik
A világhatalmi pozíción alapuló valuta adta hatékonysággal a kis országok nem versenyezhetnek. Közülük azok az eredményesek, amelyek idejekorán felismerték, hogy az államadósság össznemzeti ügy. Ilyen ország Svédország, ahol az államadósság kezelését már több mint 200 éve a Nemzeti Adóssághivatal végzi, és közvetlen felelősséggel tartozik a parlamentnek. Maastricht óta az Európai Unió is ügyel arra, hogy kordában tartsa tagországai adósságait, limiteket ír elő. Nálunk a szocialista és liberális hatalomtechnikusok – furcsa módon 1994–97 táján – gyakran hivatkoztak a maastrichti kritériumokra. Ma viszont egyre inkább szeretnének az ügyből kifarolni. A magyar államadósság-történetnek sajnos nincs sok jó hagyománya. Az első felelős magyar kormányzat pénzügyminisztere, Kossuth Lajos még zseniális húzással függetlenítette a magyar adósságkezelést az osztrákoktól, és ezzel sikerült a magyar államalakulatot, illetve a hadjáratokat finanszírozni. A dualista állam létrejöttekor lefolytatott adósságosztozkodásnál főúri allűrök érvényesültek az ország valós érdekei helyett. Katasztrófával végződött az adósságkezelés a két világháború között, hiszen 1931-ben Magyarország felfüggesztette külföldi adósságai fizetését.
1973-ban Magyarországnak nem volt adóssága, és az országban egészséges létszámú gyermek született. A születések és halálozások különbözete több tízezer volt, a nemzet gyarapodott. Rendben volt a korfa is, egészséges arányban éltek a fiatalabb, a közép- és az idős korosztályok. Az 1980-as évektől ez a demográfiai helyzet alapjaiban változott meg, csökkentek a születések, és jó néhány éve az ország népessége minden évben több tízezer fővel fogy. A népességfogyással azonos időszakban az 1973-as nulla adósság napjainkra 55 milliárd dollárra emelkedett. Az eltelt harminc évben az adósság nőtt, a népesség pedig fogyott.
Az adósságügyet a rendszerváltozásig a Magyar Nemzeti Bank kezelte. Hiteleket külföldön, devizában vettek fel. Az adósságok szaporodására a hivatalos magyarázat több mint másfél évtizedig az volt, hogy a felvett hitelekből folyik a gazdaság átalakítása, növekszik az export hatékonysága, a hitelek visszafizethetőkké válnak, és a növekvő gazdaság mellett elenyészik majd méretük. Szorult helyzetben pedig azzal érveltek, hogy többet fogyasztunk, mint amennyit megtermeltünk, tehát a külföld etet minket. Mindkét magyarázat hamis.
Az adósság növekedése sokkal gyorsabb volt, mint a gazdaság növekedése. A Magyar Nemzeti Bank által folytatott adósságkezelés időnként vaskos meglepetésekkel is szolgált még az állampárt vezetésének is. 1978 végére például nem tudták mire vélni a fizetési mérleg akkor iszonyatosnak számító deficitét. Régi reflexeiktől vezéreltetve feltették a recsegő lemezt, miszerint a lakosság jobban él, mint ahogyan dolgozik. Ennek megfelelően cselekedtek: 1979 júliusában szinte mindennek emelkedett az ára. A fogyasztói árszint csaknem tíz százalékkal lett magasabb, a reálbérek és a keresetek csökkentek.
Kamathalmozódás és árfolyamveszteség
Az államadóssággal kapcsolatban később is kiderültek meglepetések. 1989-ben Németh Miklós a parlamentben tette közhírré, hogy a korábban ismertnél az adósság kétmilliárd dollárral több. Az érdeklődést azonban soha nem követte vizsgálat, a valóság iránt soha senki nem érdeklődött. Jelen sorok írója közreműködött egy tanulmány elkészítésében, amely 1973 és 1989 között vizsgálta az adósságok keletkezését a felhasználás szempontjából. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az adósságállomány kevesebb mint húsz százaléka volt arra visszavezethető, hogy az ország több teljesítményt vett volna valaha igénybe külföldről, mint amennyit a külföldnek szolgáltatott. Az adósság nagyobb hányada a kamatok halmozódásából és szakmai hibákra visszavezethető árfolyamveszteségből adódott. A tanulmány megjárta a rendszerváltozás első pénzügyminiszterét, valamint az akkoriban tótumfaktumnak számító államtitkár hivatalát. Intézkedés, vizsgálat nem volt. A munka készítésében közreműködők közül viszont ma már senki nincs felelős pénzügyi beosztásban Magyarországon. Igaz, a dolgozatra nem született semmiféle cáfolat akkor sem és azóta sem. A tavaszi nagytakarítást a tényfeltárókra és nem az elkövetőkre találták ki. A rendszerváltozás kormánya a bankszektort Princzcel, Bokrossal, Surányival, Erőssel és a co-nexusos Lászlóval erősítette.
A rendszerváltozás hosszú ideig nem érintette az adósságkezelést. Minden folyt a régi mederben, a régi hibák mellé újak is sorakoztak.
Újabb hárommilliárd dollárnyi államadósság keletkezett azáltal, ahogy a kereskedelmi bankok konszolidálását az állam végrehajtotta, az ellenőrzésből a parlamentet kizárta. Kimaradtunk a Brady-tervből, amelyben Lengyelországnak jelentős összegben engedtek el adósságot. A kilencvenes évek közepe táján se szeri, se száma nem volt a nem hivatalos bankkonszolidációknak. Ezek anyagi terhét hol a jegybank, hol az állam viselte. 1994 és 1998 között a bankkonszolidáció az ellenőrizetlen korrupció melegágya lett. A bankkonszolidációt vizsgáló parlamenti bizottság munkáját a kormány ellehetetlenítette.
Adósságkezelési csúcsteljesítménynek számít a Magyar Nemzeti Bank 1997-es úgynevezett adósságcseréje. Semmifajta valós cseréről nincs szó, csupán arról, hogy az MNB korábbi veszteségei miatt felhalmozódott nemzetközi adósságainak egy tekintélyes hányadát, 2000 milliárd forintot egy elegáns mozdulattal az államkassza nyakába zúdítottak. Az állam kényszerűségből éves, 200-250 milliárdnyi kamatterhet vállalt magára. Ami pedig a 2002 májusa óta felhalmozódott, újabb, csaknem 3000 milliárdos adóssághegyet illeti, annak okaira a jövő évek fognak választ adni.
Az eltelt harminc év államadósság-kezelése sok keserű tapasztalattal szolgált. A rendszerváltozás az adósságkezelés minőségében semmifajta javulást nem eredményezett, sőt további romlás következett be. Az adóssághalmozódás az előző harminc évben úgy zajlott, hogy afölött semmiféle parlamenti ellenőrzés nem valósult meg. Így fordulhatott elő az is, hogy a privatizációból befolyó bevételek ahelyett, hogy az adósságot csökkentették volna, eltűntek az adósságkezelés útvesztőiben. Az 1990-es 22 milliárd dollár helyett ma már 55 milliárd dollár az államadósság, miközben az állam vagyona elfogyott. Az államadósság növekményének egyedül a polgári kormány időszakában lehet fellelni befektetésekben a megfelelőjét (Széchenyi-terv, családi gazdaságok, otthonteremtés, nagymérvű infrastrukturális fejlesztések, szövetkezeti üzletrészek felvásárlása stb.).
Adósságkezelési nemzetrontó mátrix
Az utóbbi harminc év megszorításokkal kikövezett, sikertelen államadósság-kezelése a társadalom minden szektorát pusztítja. Forrásaiktól fosztják meg a fejlesztést, emiatt szűkül az élettér, hamarabb jön a halál, ritkábban születik gyermek. Az egészségügy harminc éve áldozata a folyamatnak, mára az oktatás újra áldozatjelöltté vált. Nem mindenhol volt ez így Kelet-Európában a rendszerváltozás után. Több állam kimászott az adósságcsapdából. Csehország és Szlovákia a válás ellenére is jó eredménnyel. És hol van már a gigászi lengyel államadósság? A lengyel reálbérek mára magasabbak, mint a magyarországiak. Aki a 80-as évek végén Lengyelországban járt, emlékezhet, hogy ez akkor fordítva volt. Nem beszélve a véres balkáni háborúból és az ezerszázalékos inflációból kiváló cseppnyi Szlovéniáról, ahol államot alapítottak, pedig vagyonuk egy része a többi utódállamban maradt kompenzáció nélkül. Mára azonban nekik is csak a hátukat nézegethetjük.
Joggal merülhet fel a kérdés: az adósságkezelésen keresztül folytatott nemzetpusztítás így marad-e az idők végezetéig, vagy lehet-e annak megálljt parancsolni? A magam részéről a változtatás híve vagyok. A változás azonban nem túl egyszerű, különösképpen az adósságkezelésben 1998-ig töretlenül érvényesülő „rendszerváltói” cselekvési egység miatt. A változtatáshoz mindenekelőtt szükség van nagyfokú nemzeti egységre. A rendszerváltozást előkészítő paktumalkotók beavatott része bizonyára tudta, hogy egyes törvényeket miért tettek a kétharmados, minősített kategóriába. Ezek közül több a pénzügyi életre vonatkozik, és máig elhárítatlan törvényi akadályt képez. A közvélemény, a választók megmozdítására is szükség van. Ehhez szükséges megalkotni az adósságkezelési nemzetrontó mátrixot. A mátrixban a vektoron azok a személyek szerepelnének, akik valamilyen módon tevőlegesen részt vettek az adósságkezelés nemzetromboló cselekményeiben, míg a skalár a minősített adóssághalmozó eseményeket tartalmazza. A mátrix kimutatná, hogy ki mit tett az előző 30 évben, és milyen gyakorisággal. A feltáráshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy az Állami Számvevőszéket a parlament végre arra használja, amire való, ellenőrző tevékenysége terjedjen ki visszamenőleges hatállyal az állami vagyon és az államadósság kérdéseinek a vizsgálatára. Ha az elhatározáshoz szükséges nemzeti egység nem jön létre, és folytatódik a kontroll nélküli adósságszédelgés, az adósság egyszer és mindenkorra eltorlaszolja jövőnk elől az utat. A Medgyessy-kormány hatalomba lépésével új úttorlaszok keletkeztek, és a rémkép, hogy a Kárpát-medence magyarsága néhány évtized alatt hatmillióra fogy, halad a kiteljesedés felé.

A szerző országgyűlési képviselő