Hogyan fényezzünk bádogdobot?

Amikor a Günter Grass írásait kedvelő egyszeri magyar olvasó beszámolt e sorok írójának felfedezéséről, miszerint A bádogdob című regényt 2004 tavaszán Magyarországon megcsonkítva adták ki, nem sejtette, hogy tapasztalatának nyilvánosságra hozatala ekkora visszhangot vált ki.
Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy a Magyar Nemzet hétfői számában ismertetett, kiollózott regényrészlet megtalálása – Hernádi Gyula megtisztelő feltételezésével ellentétben – nem a cikkíró érdeme, aki csak leírta az esetet, még csak nem is a könyvet eredetiben olvasó ismerőse rendkívüli memóriájának köszönhető, hanem a véletlen műve. A doktornő egy számára ismeretlen szóval a német szövegnek éppen abban a részében találkozott, amelynek magyar fordításából annak idején a szóban forgó húsz sort kigyomlálták, így hiába kereste a magyar kiadásban. A Népszabadság ezt kedélyesen kalandnak aposztrofálja, nekünk inkább azok a bibliai sorok jutnak eszünkbe, amelyek szerint „…nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne, és oly titok, a mi ki ne tudódnék”. (Máté 10,26.)
Az Európa Könyvkiadó igazgatója az MTI-nek nyilatkozva védelmébe veszi a magyar fordítást. Nos, természetesen eszünkbe se jutott a fordítót hibáztatni; aki olvasta a könyvet, meggyőződhetett róla, hogy néhai Szíjgyártó László amúgy kiváló munkát végzett, egy jó fordító pedig magától nem követ el efféle barbárságot. Azt is készséggel elhisszük, hogy a kiadó részéről „csupán csak” kínos mulasztás történt, mert az 1999-es magyar kiadásba az 1973-as, cenzúrázott kiadás szövege ellenőrzés nélkül került bele, és az idén tavasszal ezt változatlanul utánnyomták, bár ez esetben minimum nem illendő a kolofonban a Steidl Verlag Göttingen 1993-as kiadására hivatkozni…
Azonban az érdekeltek alaposabb tájékoztatása végett muss man közölni azt is, hogy az 1973–2004-es magyar átiratban más, kisebb finomítások is előfordulnak. Néhány konkrétumot is említünk, igazán csak a filológusok kedvéért. A német kiadás 527. oldalán és későbbi lapjain például újból felbukkan a sztornózott „húszsorosból” már megismert ajándék hullámos papagáj, amit aztán a magyar változat 558. oldalán egy (az eredeti műben nem szereplő) betoldással be kellett emelni a cselekménybe. Azaz a Nobel-díjas író regényét nemcsak megnyirbálták, hanem új, nem egészen echte original félmondatokat is kreáltak hozzá. Egy másik helyen pedig megismerkedhetünk a cenzor sajátos, szexuáletikai világképpel átitatott hermeneutikai felfogásával is: a nem egészen meggyőzően tiltakozó Greffné három katona általi megerőszakolásáról értesülhet ugyan a magyar olvasó, de az „esemény” Grass-féle szarkasztikus leírását, amely a nő fölött egymást váltó fickók be- és kigombolódó nadrágjára fókuszál, a szöveg „gondozója” finomkodó stilizálással (hun beleírunk, hun kivágunk) agyoncsapja. (Deutsche Taschenverlag, 516. oldal, Európa Könyvkiadó, 548–549. oldal.) Lehet tehát csemegézni. Mindenesetre a Népszabadság a magyar változatban további másságokat is feltételező megjegyzésével érdekes módon beletrafált: a megígért új kiadás szerkesztőjének alkalmasint több dolga lesz a húsz sor pótlásánál.
Hát ennyi még, ami történt. S ha az ügy kapcsán esetleg valaki azt akarná sugallni, hogy mindez csak a jobboldali sajtó által felturbózott kisebb malőr, azt megkérnénk, volna szíves megértően kezelni, hogy a diktatúrában évtizedekig alkalmazott különféle tudatmódosító módszerek újbóli felbukkanása így, 2004 tavaszán, már hamarabb eléri a valódi demokráciára vágyó polgárok ingerküszöbét. A szerzőt ért sérelemről most ne is szóljunk. Amúgy sokan vannak még közöttünk a régi időkből, akik első kézből szolgálhatnak nekünk részletes információkkal a szocialista cenzúra működését illetően, és nem egy közülük hatalmi pozícióban naponta kioktat bennünket demokráciából és európaiságból.
De mondjuk ki azt is, amit mindannyian tudunk, hogy ez a történet lényegét tekintve nem mai kiadók, szerkesztők hibájáról, még csak nem is egykori cenzorokról szól. Hernádi Gyula ezt úgy mondta: a kort minősíti. Igen, a kort, amely, mint látni való, még mindig nem ért véget. A kort, amelynek szelleme a hosszú évek alatt beszivárgott az idegekbe, a zsigerekbe, még a bőr alá is. Ez az a szellem, amelynek vasútján végigutaztatta Bástya elvtársat a halhatatlan Pelikán József gátőr. Meg ez az a szellem is, ami arra késztet sokakat ebben az országban, hogy lustaságból, gyávaságból elfogadják a status quót, a hazugságokat, az igénytelenséget, a régi, rossz reflexek továbbműködését, a mindig másra várást és másra mutogatást, a felelősség elmaszatolását. És ne áltassuk magunkat, mindez nem csak az úgynevezett baloldalon fordul elő…
Rólunk is szól tehát ez az eset, amelynek a konkrét szereplőkre nézve azért van egy aktuális tanulsága is: a kellemetlen múlt szidolozása (30 év alattiaknak: cifezése), ugye, vitán felül, nem kifejezetten eurokonform tevékenység. Ilyenformán viszont a szidolozók fényezése végképp hiábavaló.

A szerző építészmérnök