Az EP-választás politikai földrajza

A politikai földrajz a tér és a politika egymásra hatását vizsgálja. Magyarországon nagy múltja van ennek a tudományterületnek, a XX. század nemzetközileg is elismert magyar tudósa, Teleki Pál volt, aki vallotta: a táj nemcsak kép, hanem teremtő élet is, amely hegyet, növényzetet, embert, testet, lelket, gondolatot, érzést, mintát formál. Teleki iskolát teremtett, amelyet az 1945 után bekövetkezett kommunista fordulat után felszámoltak. A rendszerváltás meghozta a politikai földrajz újraéledésének lehetőségét, s a különböző szakterületek – geográfia, szociológia, politológia stb. – képviselői fordultak e témakörhöz. A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetén belül elsőként jött létre szellemi műhely, kezdetben Történeti és Politikai Földrajzi Tanszék néven. Jelenleg új névvel, Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszékként immár a negyedik konferenciát szervezi ősszel ezen újjáéledő tudományból. Az új elnevezés jól tükrözi a politika és a térszerkezet összefonódását.
Magyarországon 1990 óta négy országgyűlési választás zajlott le, 2004-ben pedig Európai Parlamenti választás volt. Az országos összefoglaló adatok – a Fidesz elsöprő győzelmével – már megjelentek, de érdemes kisebb területegységek politikai arculatát is nagyító alá venni. Vizsgálódásom tárgya a Kárpát-medence, illetve a trianoni határok közé zsugorított Magyarország szívterületének, azaz a főváros és agglomerációjának politikai földrajza. E térség a hazai térszerkezetben a Közép-Magyarországi régió része, illetve a Budapestet körbevevő 80 agglomerációs település Pest megyében található.
Diplomások aránya a szavazók körében
A fővárosi agglomerációval azért is érdemes kiemelten foglalkozni, mert ebben a térségben rendkívüli társadalmi-gazdasági folyamatok játszódnak le 1990 óta. A KSH számításai szerint az ország településeinek fejlettségi rangsorában az első tíz helyen nyolc (!) agglomerációs település volt 2001-ben. Ezek: Budaörs, Budajenő, Diósd, Leányfalu, Törökbálint, Szentendre, Solymár és Pilisborosjenő. Sőt, az agglomerációs települések rangsorának utolsó tagja is az ország 3135 települése közül az 500. helyen volt. További döntő tényező, hogy 2002-ben a Közép-Magyarországi régió – Budapest miatt – állította elő a bruttó hazai termék 46 százalékát. Nem véletlen, hogy az ország 841 ezer vállalkozásából 304 ezer a budapesti agglomerációban működött 2001. év végén.
E térség nemcsak fejlettsége alapján és gazdasági húzóereje miatt érdemel kitüntetett figyelmet, hanem politikai súlya okán is, hiszen Budapest a 80 településével a 2004. évi EU-választási szavazatok 30 százalékát adta, illetve az agglomerációs települések a Pest megyei szavazatok 68 százalékát. S az is egy döntő szempont, hogy a 2001. évi népszámlálás szerint a főváros lakónépessége 1 777 921 fő, az agglomerációé pedig 675 394, vagyis az ország népességének egynegyede él itt.
A 80 agglomerációs település választási eredményét érdemes a már korábban kialakított területszektorok alapján csoportosan elemezni. Mint ismeretes, e hat szektor a következő:
n Nyugati szektor: Budaörs, Törökbálint, Zsámbék térsége;
n Északnyugati szektor: Szentendre, a Pilis, Visegrád térsége;
n Északi szektor: Vác, Dunakeszi, Fót térsége;
n Keleti szektor: Gödöllő, Pécel, Veresegyház térsége;
n Délkeleti szektor: Gyál, Vecsés, Gyömrő térsége;
n Déli szektor: Érd, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti térsége.
Az itt élő polgárok politikai aktivitását mutatja, hogy az ország hét régiója közül a részvételi arány a Közép-Magyarországi régióban volt a legmagasabb, a megyei bontásban pedig kiemelkedően Budapest végzett az élen.
Az agglomeráció politikai aktivitása gyakorlatilag megegyezik az országos, 38 százalékos aránnyal, de az átlagérték mögött érdekes részeredmények húzódnak meg. A természetföldrajzi választóvonal, a Duna, politikai értelemben is választóvonal, mert a budai oldalon az észak-nyugati szektorban 49 százalékos, a nyugati szektorban 48 százalékos, míg a déli szektor nyugati oldalán, Érd–Százhalombatta térségében 41 százalékos volt a részvételi arány. Ez komoly szavazói hajlandóságot mutat a Duna jobb oldalán.
Politikai földrajzi szempontból azt elemeztem, hogy a pártok versenyében a Fidesz 47,41 százalékos, első helyezésén túl a magyarországi jobboldal mekkora erőt képvisel hazánk központi részén, azaz a jobboldal vezető pártja mellett mekkora további jobboldali szavazatmennyiség van. Ezért a települések jobboldali és baloldali szavazóinak számát, illetve arányát vettem a számítás alapjául, nem az egyes pártpreferenciákat vizsgáltam. Mivel 2004-ben egyfordulós, listás szavazás történt, ezért a 2002. évi országgyűlési választással való összehasonlításkor is az akkori első forduló listás adatait vettem figyelembe. Hangsúlyozom, minden leadott jobboldali és baloldali szavazatot számításba vettem, függetlenül, hogy az adott párt elérte-e az 5 százalékos, bekerülési értéket. (1. számú táblázat)
A táblázatból látható, hogy országosan 44:56 a jobboldal javára, a döntő jobboldali fölény Budapesten törik meg csupán, igaz a pártpreferenciák alapján itt is a Fidesz végzett az első helyen, 39 százalékkal győzött, de az összes jobboldali szavazó némileg alulmaradt a baloldallal szemben. Van még mit ledolgozni 2006-ig, bár igen biztató, hogy a 2002. évi országgyűlési választáson, Budapesten a baloldal–jobboldal arány még 55:45 volt, ami 2004-re 51:49-re csökkent.
A politikai szavazatok mellett elemeztem, hogy az adott településcsoportokban hogyan változott a lakónépesség aránya – ez a szuburbanizáció fontos mérőszáma –, a szektorok társadalmi összetételéből kiemeltem az egyetemet, a főiskolát végzettek számát, s megvizsgáltam a részvételi arányokat. Természetesen további mutatók összevetését lehet elvégezni, de az meghaladja egy újságcikk terjedelmét. E három mutató és a jobboldal szavazati aránya között azonban nagyon szoros kapcsolat állapítható meg. (2. számú táblázat)
Őrségváltás a baloldali fellegvárakban
Az egyes szektorok népességszám növekedése eltérő, de az északnyugati (Szentendre– Pilisvörösvár), a Duna által kettészelt déli szektor (döntően az Érdre kiköltözők), a keleti (Gödöllő) és a nyugati szektor (Budaörs–Zsámbéki-medence) erőteljesebb, 20-24 százalékos növekedést mutat. A nyugati és az északnyugati szektorban jelentős az egyetemet, főiskolát végzettek aránya, s látható, hogy ezekben a szektorokban volt igen magas a részvételi arány is. Sőt, az összegző adatok azt mutatják, azokban a szektorokban van jelentős jobboldali arány, ahol az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű a szuburbanizációs folyamat, ahol a népességnövekedés kiemelkedő volt és a lakónépességen belül a diplomások aránya magas. Azaz a társadalom legaktívabb, legképzettebb része az agglomerációban jobboldali, míg a fővárosban, a kiköltözők gyengítik a jobboldal pozícióit, bár a korábbi olló szűkül.
A politikai földrajz fontosnak tekinti a települések népességnagyság szerinti vizsgálatát. Ám a választási adatok részletes matematikai feldolgozása után kiderült, hogy a 2004. évi EU-választás eredményei teljesen homogén képet mutatnak a településnagyságtól függetlenül. A 80 agglomerációs településen összesen csupán öt helységben van többségben a baloldal, ezek közül egy település fekszik a Duna jobb oldalán, négy település a pesti baloldalon, zárójelben a település lakónépessége: Pilisjászfalu (993 fő), Csörög (1446 fő), Erdőkertes (5543 fő), Szigethalom (12 145 fő) és Szigetszentmiklós (23 359 fő). Csörögön, Erdőkertesen és Szigethalmon amúgy baloldali polgármester van.
További három településen döntetlen eredmény született: Gyál (21 196 fő), Dunavarsány (5721 fő) és Százhalombatta (16 602 fő). Érdekességképpen: kiemelkedő jobboldali többség található: Dunabogdány 76, Pilisszentlászló 74, Tök 72, Tahitótfalu 72, Mogyoród 72, Alsónémedi 72 és Sződ 71 százalék.
Az agglomeráció 12 országgyűlési választókörzetet ölel fel, ezek közül 2002 óta öt választókörzetben van baloldali egyéni országgyűlési képviselő. A 2002. évi önkormányzati választások eredményeként az agglomerációban 51 független, 18 baloldali és 11 jobboldali polgármester van. Az EP-választás azt mutatja, hogy a helyi, baloldali politikusok nem tudták számottevő módon befolyásolni a választás végeredményét. Mindenképpen megemlítendő Pest megye 9. választó körzete, ahol Keller László MSZP-s közpénzügyi államtitkár az országgyűlési képviselő, s itt valamennyi választókörzeti településen döntő jobboldali fölény alakult ki. Sőt, ebben a választókörzetben van Budaörs (24 282 fő), ahol az elmúlt három önkormányzati választáson mindig baloldali polgármestert választottak, de ebben a városban is egyértelmű jobboldali többség alakult ki. Az agglomeráció legnépesebb településén, az 56 ezer fős Érden, ahol baloldali a polgármester és MSZP-s az országgyűlési képviselő, ott is 55 százalékos jobboldali többség alakult ki.
A települések népességi iskolázottságát nagyító alá véve további jelentős összefüggésekre derül fény. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya alapján az első nyolc település sorrendje a következő: lásd 3. számú táblázat.
(Remeteszőlős 2002-ben vált ki Nagykovácsiból, 356 fős település.) Ezek a felsőfokú végzettségi arányok rendkívül magas értékű mutatók, mert a Pest megyei átlag 10, az országos átlag 11 százalék csupán. Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy ahol magasabb a felsőfokú végzettek aránya a lakónépességen belül, ott magasabb a jobboldali többség.
Az agglomeráció budai oldalán ugyanakkor érdekes átrendeződés figyelhető meg a politikai baloldalon. Számos településen az SZDSZ, országos átlagát jóval meghaladó, 12–18 százalékos eredményt el, a végeredményt tekintve jobboldali többség mellett. A számok tehát azt jelzik, hogy a Duna jobb oldalán az SZDSZ az MSZP-től rabolt jelentős szavazóréteget. Kiugró példák Remeteszőlős, ahol az SZDSZ 18 százalékot, az MSZP 24 százalékot, Telki, ahol az SZDSZ 17 százalékot kapott, míg az MSZP csak 22 százalékot, Budakeszi pedig 13:27-es SZDSZ–MSZP aránnyal zárt.
Az agglomeráció politikai színezete
A budapesti agglomeráció politikai színezete a 2002. évi országgyűlési választás után a következőképpen alakult: 48 település jobboldali, 30 település baloldali, a fővárosi agglomeráció 27 városa közül 11 jobboldali, 6 baloldali. Az egész Pest megyét vizsgálva, a jobboldal a 16 egyéni választókerületből 11-t megnyert. Az elmúlt két év során a jobboldal erősödése folytatódott ebben a térségben, sőt országosan is, mert a 2004. évi EP-választás vitathatatlan áttörést hozott a jobboldal számára. Kérdés, hogy a 2006. évi választásig folytatódik-e ez a tendencia, s a jobboldal a meglévő, de szétaprózódó szavazatokat tudja-e majd maximalizálni. Mert bármilyen meglepő, 2002-ben országosan, az I. forduló listás bal/jobb eredménye 49,88:50,12 arány volt, azaz a jobboldal győzött. Nem tévedés, ez volt az eredmény, de nagyon sok jobboldali szavazat elveszett az I. fordulóban, vagyis nem eredményezett parlamenti mandátumot.
Van tehát miért dolgozni. A helyzet reménykeltő.

A szerző volt országgyűlési képviselő