Mintha csak mi írtuk volna…

Úgy tűnik, hiába tiltották ki lényegében a Magyar Nemzetet a Köztársaság téri szép emlékű pártházból meg a kormányhivatalokból, mégiscsak akad
a szocialista prominensek közül, aki rendszeresen fellapozza. Ilyen például Tabajdi Csaba, aki immáron szocialista színekben Strasbourgban és Brüsszelben euroatya, ám ez nem akadályozta abban, hogy az egyik baloldali napilapban megjelent egész oldalas, Ébresztő! című terjedelmes írásában bőven merítsen a lapunkban megfogalmazott jogos MSZP- és kormánykritikákból. Hogy egy pufajkás klasszikust idézzek: mintha csak mi írtuk volna. A kolumnás dolgozat a tizenhárom éve jegelt reformplatform újjáalakításához szolgál munícióval, ám mivel az MSZP belügyeibe kívülállóként a világért sem szeretnék beleavatkozni, inkább a közérdekű részekből idéznék, s azokat kommentálnám.
Tabajdinak nem ez az első ilyen kiáltványa: tizenöt éve Grósz Károlyt illette hasonló kritikával (ahogy ő írja: „a volt nómenklatúra egykori tagjaként”), amiből aztán a baloldali ethosz szerint egzisztenciális bajai is származtak. Ezúttal sem maszkírozza „mozgósítási vereségnek” június 13-át: kerek perec kimondja, hogy az MSZP és a Medgyessy-kormány súlyos vereséget szenvedett. Elege van abból, hogy a párt-
és kormányvezetők elbagatellizálják a fiaskót – a párttagok veszélyérzetére apellál. (Van, aki már az ötszázalékos parlamenti küszöböt emlegeti, ha így mennek tovább a dolgok.) Tabajdi szerint az MSZP tizenöt éves történetének legmélyebb válságát éli át – ami nem kis teljesítmény, ha tekintetbe veszszük, hogy ebben már az elveszített rendszerváltozás is benne foglaltatik. Megismétli azt az általunk hangoztatott tételt: „Jelenleg úgy tűnik, hogy Kovács László viszi el a balhét, holott a júniusi vereség másik fő felelőse Medgyessy Péter.” Ha minden marad a régiben, jöhet a „tartós Orbán-korszak” (a 2006-os Orbán-kabinetet már most is evidenciaként kezelik mérvadó szocialista körökben), s ennek fő oka, hogy Kovács alatt „szétmállott a párt vezetése”, miközben a kormány „képtelen feladatának megfelelni”. A kettős hatalmi válság Tabajdi-féle magyarázata: „Az MSZP lízingbe adta a kormányfői posztot”, s a gyenge teljesítmény miatti „számonkérés most elmaradni látszik.” Magunk is éppen így gondoljuk.
Tabajdi nyolc tézist is felsorol a vég elkerülésére – ezeken rágódjon csak a párttagság. Mindenesetre kíváncsian várom, mit szól a szavakban adócsökkentés-párti koalíciós társ, az SZDSZ a kilátásba helyezett vagyongyarapodási adó bevezetéséhez, ami a baloldali igazságosságot szolgálná. S mit szól hozzá például Gyurcsány, ha távoznia kell a pártból, mivel „az MSZP baloldali néppárt, de nem a gazdagok pártja”? Mit szól majd a vízumkedvezményekkel csalizó Washington „a globalizációs-amerikanizációs negatív tendenciák jogos kritikájához”, ha az már nem csupán a jobboldalról érkezik? Mit szól Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet vezetője a Táncsics Alapítvány által gründolandó Harmadik Évezred Intézethez? (Az évezred tartalmazza az évszázadot…) Mit szól Medgyessy meg Kovács ahhoz, hogy ők nem olyanok, akik „nemcsak feddhetetlen erkölcsűek, hanem lényükben tisztaságot is árasztanak”? Mit szól Gál J. Zoltán ahhoz, hogy csapnivaló kommunikátorként maradjon inkább adminisztrátor?
Azután persze elromlik az írás. Tabajdi sem tagadhatja meg magát: pavlovi reflexszel orbánozik, bukott Hankiss Elemérként (találjuk ki ezt meg azt) országimázsozik, rontott Németh Lászlóként biobácskázik. Úgy tűnik, ha valakire rá is lehet bízni az ébresztést, nem tölthetjük vele együtt az egész napot…