Nézem Németh Imre agrárminisztert a közszolgálati tévé reggeli műsorában. Sokat fejlődött ez az ember a kormányzati munka alatt. Pályafutása kezdetén olyanokat mondott, amivel lehetett ugyan vitatkozni, de látszott, hogy amit mond, azt úgy is gondolja a miniszter úr. Mára kikupálódott, belesimul a kormányba. Ma már hazudik.
A reggeli adásban három témát érintettek: a gazdák lehetőségeit a gabonaintervenció megkezdéséig, a családi gazdaságok helyzetét és a Nemzeti agrár-környezetvédelmi program forrásainak hollétét. Sajnos a kérdezők sem voltak a helyzet magaslatán.
Persze ez természetes. Ilyen kormányzati teljesítményt nem lehet magyarázni. Ez a társaság tíz- és százmilliárdokat vesz ki a gazdálkodók zsebéből. Mindezt tudatosan teszi, nem tudni, milyen érdekek szolgálatában. Termelők, családok tíz- és százezreit igyekszik tönkretenni, módszeresen, célratörően. Súlyos állítások? Ugyan kérem, ahhoz képest, amit tesznek, ez csak enyhe csipkelődés.
Lássuk hát a tényeket.
A koppenhágai csatlakozási megállapodásban kialkudott agrártámogatási feltételrendszer súlyos kudarc és melléfogás. Nemcsak azért, mert eleve kevesebb forrást biztosít a magyar termelőknek, mint régi uniós versenytársaiknak, hanem azért is, mert szembemegy az európai folyamatokkal, és egyedül a csatlakozó országok közül nagyobb arányú a termelési alapú támogatás, mint a vidékfejlesztési, úgynevezett második pilléres forrás. Pedig Hans Fischler agrárfőbiztos is kijelentette, hogy a második pilléres rendszer az Európai Unió jövője és haladási iránya. Persze ha az azóta lezajlott folyamatokat elemezzük, mindjárt érthetővé válik minden, és az is világos lesz, hogy ez nem melléfogás, hanem tudatos irányvonal. A második pilléres vidékfejlesztési támogatás, az alternatív gazdálkodás, a vidék megtartóerejének növelése adna ugyanis esélyt azoknak a kisebb gazdasági erejű termelőknek a megmaradására, akiket ez a kormány halálra ítélt, és nemkívánatosnak minősített. Az államtitkár szerint – nevét nem is érdemes leírni – 500 ezer termelő a szociálpolitika hatáskörébe kell hogy kerüljön. Szociálpolitika meg nincs.
Tényleg így van ez? Igaza van az államtitkárnak? Dehogy van igaza!
Az EU-ban nem ezek a folyamatok játszódnak le. A mi átlagos, körülbelül 50 hektáros birtokméretünknél lényegesen kisebb gazdaságok is életképesek, fejlődnek, ha akarnak. A farmbusiness tudománya pontosan leírja egy – elsősorban családi alapokon nyugvó – gazdaság életciklusát, lehetséges fejlődési irányait. Persze csak a reálfolyamatokat veszi figyelembe ez a diszciplína, és soha nem számol a kormányok károkozásával. Ez a kormány sulykolja a kilátástalanságot, a nihilt. Elhallgatja az információkat, nem teszi meg, amit meg kellene tennie.
Elképzelhető lenne egyébként az, hogy a Nemzeti vidékfejlesztési terv 14. változatát sem fogadják el Brüszszelben? Vajon kik csinálták ezt a tervet? Helyükön maradhatnak, és nekigyürkőzhetnek a tizenötödiknek is, következmények nélkül? Véletlen lenne ez? Nem véletlen. Ha ugyanis nincs elfogadott vidékfejlesztési terv, nem lehet kiírni az ahhoz kapcsolódó pályázatokat. Nem lehet működtetni az agrár-környezetvédelmi programot, amelyben több tízezer forinttal növelhető a hektáronkénti támogatás. Ennek nemzeti forrásához az EU az alapösszeg négyszeresét teszi hozzá. Több tíz milliárd forintot. Illetve csak tenné hozzá, ha lenne elfogadott terv. Így most nem teszi hozzá, mert nincs mihez. Egy 100 hektáros termelőnek három-négy millió forintot vesznek ki a zsebéből évente. De ha ökológiai gazdálkodó az illető, ez az összeg több mint tízmillió forint.
Számít ez egy termelőnek, segítené a túlélését, fejlődését? Enélkül lehet, hogy tönkremegy? Bizony lehet. Célnál vagyunk. És a miniszter az említett műsorban azt hazudja, hogy azért nem írták ki a pályázatot, mert évközben nem lehet kiírni. Hát év elején ki volt a miniszter? Kinek a 14. tervét nem fogadták el? Elképzelhető-e az normális országban, hogy az ökológiai gazdálkodók az állammal kötött ötéves szerződéssel a zsebükben levelet kapnak, hogy jobb lenne, ha ezt az egészet abbahagynák? Elképzelhető-e, hogy a Magyar Köztársaság kormánya arra biztatja a termelőket, hogy ne állítsanak elő egészséges élelmiszert, meg egyébként sem kívánja betartani az ez ügyben a saját maga kötötte szerződést?
A gazdák persze perelni fognak. Három-négy év múlva meg is nyerik a pert, de pénzt addig nem kapnak. Három-négy év múlva meg hol lesznek már ezek?
Koppenhágából hazatérve Kovács László diadalmasan jelentette be, hogy a régi európai uniós országok agrártámogatásának 25 százalékát, amit a magyar termelők kapnak, a magyar kormány 55 százalékra kiegészítheti. Tekintsünk most el attól, hogy ez a kiegészítés bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Egyetlen tényt vegyünk figyelembe: Szlovákia ezt a nemzeti kiegészítést már régen kifizette a termelőinek. Jól jönne ez a pénz ilyen aratás előtti szűkös időkben? „Mi az hogy! Nagyon is!” Kevés szó esik arról, hogy az EU jóváhagyta, hogy a Magyar Köztársaság kormánya is megtegye ugyanezt a lépést. Nem tette meg, nem is teszi meg. Egy 100 hektáros gazdaságnál ez körülbelül kétmillió forint. Jól jönne aratás idején? Nagyon jól. Ezért nem fizetik ki.
Páran megint tönkremennek. Meg aztán a kifizetőügynökség nem működőképes, tehát ha pénz lenne is, akkor sem lehetne a támogatást a gazdákhoz eljuttatni. Érdekes, hogy Németh Imre többször tett győzelmi jelentést a kifizetőügynökség akkreditálásáról. Hazudott? Már nem is meglepő.
Nyakunkon az aratás, az első aratás az EU tagjaként. A moszkovitából européerre vált szocialisták azzal biztatták a termelőket, hogy végre biztonságban lehetnek, mert az EU intervenciós felvásárlása stabil piacot jelent nekik is. Igen. November 1-jétől. És addig? Miből fizetik adósságaikat, miből finanszírozzák az őszi munkákat, miből élnek?
Ezt kérdezte a riporter is a minisztertől. Mit csináljanak a termelők november 1-jéig? A tárcavezető terjengős, ötperces válaszát röviden össze lehet foglalni: Azt csinálnak, amit akarnak. Látszólag nem érdekelte az ágazat első emberét a termelők sorsa. És itt a legújabb. Az állami tulajdonú, a földművelésügyi tárca által felügyelt Concordia közraktár meghirdette a kalászos gabona felvásárlási árait. A takarmánybúzáért 1690 forintot, a malmi búzáért 1950 forintot adnak mázsánként. Ez az ár körülbelül 700–1000 forinttal kevesebb, mint az EU-ban érvényes intervenciós ár.
Miközben érdekvédelmi szervezetek, ellenzéki pártok szakemberei, közraktár és bankok azon dolgoznak, hogy a termelők hogyan tudják túlélni egy tisztességes bevétellel az intervencióig hátralévő időt, a magyar kormány agrártárcája az árak letörésén, a termelők tönkretételén dolgozik. Mert 2000 forintos mázsánkénti önköltségnél ez az ár egyenlő a csőddel. Az állandóan az EU-ról hablatyoló miniszter még azt is megengedte magának, hogy széttárja a karját, és azt mondja: Akinek kell a pénz, kénytelen lesz olcsón eladni termékét, mert ez a piac.
Hát nem ez, Németh úr. Főleg nem az EU-ban. Az EU alapokmánya, a római szerződés kimondja, hogy a mezőgazdasági termelőknek biztosítani kell a tisztességes árat, hogy megéljenek, és a termelésüket folytatni tudják. Persze azóta sokat változtak a viszonyok, de ez az alapelv ma is érvényes. Ott. Mi meg már azt hittük, hogy mi is ott vagyunk. De mi még itt vagyunk. Még túl kell élnünk ezt a nagytőkének behódolt, szervilis kormányt.
De túl fogjuk élni. És aki elesik, azt meg fogjuk segíteni, ha eljön a mi időnk.
A szerző agrármérnök, egyetemi oktató
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
